Megérkezett a nyomozás felfüggesztéséről szóló határozat, egy hónapig utazott pár utcányit...

dátumok.jpg

Természetesen pár semmitmondó mondattal a végén, amiben azért benne volt ez is:

öntérintő.jpg

Nosza, rajta, be is ballagtam a kapitányságra, nézzük, mi mindent tudtak meg, mit láttak a kamerák, milyen nyomokat rögzítettek az általam megtalált rácsról. Nem volt túl sikeres látogatás, annyit már most elárulhatok.

Azzal kezdődött, hogy az ügyem előadója nem volt bent, viszont mindenképpen igazoltatni akarnak. Arra a kérdésre, hogy miért mutassam meg személyim, az volt az első felelet, hogy "beléptetem az objektumba". De hát én nem akarok belépni! Idejön az ember, megmutatja a papírokat, és viszontlátásra. Ember kilétének kiderítése sem volt egyszerű, de meglett - majd megjelent és közölte, az ügy aktái már az irattárban vannak, így viszontlátásra a következő munkanapon. 

A portás-rendőr következő alkalommal ismét egyből a személyim kérte, a miértemre viszont azt felelte, hogy hátha köröznek - mert előfordul olyan, hogy besétál valaki, akit köröznek, és ott derül ki. Nem nagyon láttam ennek sem az életszerűségét, de megmutattam, hogy engem nem. Emberem jött, majd ügyiratszámmal el. Kicsit még vitáztunk, hogy MINDEN iratot megkapok, ami az ügyemben keletkezett vagy csak azokat, amik rám vonatkoznak; és különben is, a B.E. megmondja. Persze, a Büntetőügyi Eljárásról szóló törvény, amivel én még életemben nem találkoztam, így a rövidítését sem ismertem. Kértem, mondjon egy példát arra, hogy mi nem tartozik énrám ebben az ügyben, és el is magyarázta, hogy jelentéseket nem fogok kapni, mert az nem tartozik rám. Jó, rendben, legyen így, nézzük mit kapok!

Kis idő elteltével - amit a bejáratnál ácsorgással és ücsörgéssel töltöttem a többi várakozóval egyetemben, pad vagy szék még véletlenül sincs; majd ülünk ha lecsuknak?! - meg is érkezett egy köteg papírral kezében. Kérdem, mennyit kell fizetnem a fénymásolásért, de csak legyintett. Gyorsan írjam alá, hogy átvettem, aztán már itt sincs, majd megnézegetem. Ha kérdés merül fel, hívjam. Jó, fuss, szaladj, üldözd a bűnelkövetőket tovább...de mire a lépcső tetejére ért, átfutottam a kapott papírokat: ugyanazokat fénymásolta le, amikből már így is volt példányom. Kaptam egy példányt a bűnügyi helyszínelő JELENTÉSÉBŐL :) Nem láttam viszont semmi olyat, ami a kamerák felvételeinek átnézését mutatta volna, így utánaszóltam, hogy ezeket még hiányolom azért...Sőt, igazából ezért jöttem! Egy olyan helyen élek, ami körül van véve kamerákkal, joggal érezhetem úgy, hogy itt nem történhet semmi úgy, hogy arról valamelyik kamera ne rögzített volna valamit.

- A kamerák képei? - kérdezett vissza - Azokon nem látszott semmi! 
- Hogy-hogy? És hol van erről a papír? 
- A felvételeket folyamatosan átnézik, és ha nincs rajta semmi érdemleges, vagy nem látszik semmi, akkor arról jelentés sem születik...

Hm. Sőt, hmm-hmm. Esetleg khmm..!

Egy ilyen szervezetnél, mint a rendőrség, ahol mindent három példányban nyomtatnak, iktatnak, mindennek nyoma KELL hogy legyen, úgy nézik át a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy arról nem születik külön jegyzőkönyv vagy jelentés?! 

Az általam megtalált rácsról meg nem is beszélve. Arról egy szó sincs.

rögzítettnyomok.jpg

költség.jpg

adattartalmi.jpg

Szóval ellenőrizték is, és TÉNYLEG nem hiányzik a térfigyelő által rögzített felvételek átnézése? De jó lenne tudni pontosan, ki, mikor, hogyan nézi/nézheti vissza - volt már itt kiszivárogtatott felvétel...

Még szerencse, hogy fenntartjuk ezt a rendszert, csak nem használják. Sőt, nemsokára lármafákkal bővül.

A térfigyelő kamerák az Önök pénzéből NEM működnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr505469721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Így van ez, ha nincs ez másként! :(
Nem igaz, tökéletesen működnek a térfigyelők: a IX. kerületi Tompa-Angyal sarkon pár hónapja szereltek fel néhányat. Azóta bárki is próbál beállni a diszkont számára fenntartott három parkolóhely valamelyikére (naponta egyszer innen pakolják be az új árut), öt percen belül itt teremnek a rend őrei, hogy esélye se legyen a szerencsétlennek arrébb hajtani.
@s.máté: az egy másik kerület, másik rendőrkapitányság...
Látszik, milyen fásultak szegények. Példának okáért, ha én lettem volna ott a detektív őrizetbe veszlek 72 órácskára, önlopásos, biztosítási csalás gyanújával.
Szigorúan preventív jelleggel persze, hogy elvegyem a kedved, mindenféle csip-csup ügyekkel zaklassál. Ráadásul te mint "médiaszemélyiség" teríthetted volna az ügyed a többi szarházi felé, hogy okuljanak. Ezt jól elkúrták!
@Lesley:

Ezt te írtad?

Rettenetesen primitív hülyegyerek vagy...
@lanyi:
Ez aztán a tényektől és érvektől hemzsegő kritika!