Józsefvárosi mesék

2012.08.22. 11:09

Valami készülődik a Tolnaiban. Hetek óta emberek jönnek egy üres telekre - valaha óvodai játszótér volt -, és olyanokat művelnek, ami egyáltalán nem mondható hétköznapi dolognak: hangszert készítenek (és persze zenélnek), jógáznak, báboznak, barátságosan beszélgetnek egymással, eszegélnek finomságokat, időnként pedig kivonulnak az utcára és - nem arra használják, amire hivatalosan való -, énekelnek közben. Botrány. Az alábbi felhívást a szervezők juttatták el hozzánk. Mi már semmin sem lepődünk meg. Tán csak annyit fűznénk hozzá - mert ez így nincs kimondva direkt, hogy a mesedélutánra az önkormányzat képviselőit is várják...tolnai.jpg

Nemes versengésre hívjuk Józsefváros lakóit augusztus 24-én délután 6-ra a Tolnai utca 23 sz. alatt található MókusMűhelybe. Itt készül ugyanis Józsefváros, de tán az egész kontinens legnagyobb, legszebb és legsokoldalúbb Mókusa, akinek vezetésével Új Világot teremtünk itt a nyóckerben.


A józsefvárosi Mókus létrehozásához várunk jelentkezőket, akár fiatalt, akár időset, akár nőt, akár férfit, akárkit, aki elmond vagy leír egy történetet, amit átélt, hallott, álmodott itt Józsefvárosban, és van benne szépség, móka, kacagás, szomorúság, izgalom, könny, szerelem, barátság, csúfság, gonoszság, esetleg Isten.

A legérdekesebbeket beépítjük a Nagy MókusMesébe, sőt elő is adjuk majd szeptember 15-én a Kálvária téren a 20 forintos operett keretében, ahol a Mókus bemutatkozik a világnak. Tehát mondj egy történetet – kettő lesz belőle. És jutalmad sem marad el. Minden meséért 500 mókusforintot fizetünk, ami a MókusMűhelyben váltható be!

(http://www.facebook.com/20ForintosOperett)


Konzervrendőr

Címkék: rendőrség önkormányzat

2012.07.17. 13:19

Pontosabban konténer-rendőrőrs, de annyira abszurd, annyira gettós, annyira harci helyzetet idéző, hogy csak na: egy konténerben kialakított rendőrség, rajta kamerák, benne konyha, wc és a munkaállomások. Helyileg ez a Diószeghy Sámuel és a Korányi Sándor sarkán található - a Diónak rendesen híre van, tavasszal sima drogüzérekre is a TEK csapott le, igaz, mérsékelt sikerrel.

A konténer bizonytalan ideig lesz ott - lehet 2 hét, lehet 2 év. Tetszés szerint bárhová átszállítható, felállítható 2 órán belül. 24/7-ben lesz mindig 2 rendőr benne, tetején mozgó kamera, oldalain is 1-1. Alatta van két tartály, ez egyik vizet, a másik ürüléket tartalmaz. Szippantós kocsi jön átlag kéthavonta. A konténerhez 9 milliót adott az önkormányzat - környéken élők vegyesen fogadták. Bővebb technikai adatok itt.

Józsefváros mindig is élen járt az új technikák kipróbálásában - az országban itt volt először térfigyelő kamera, például. Most itt van először konténerőrs. Első-első, ahogy Kontrát államtitkár mondta...

Lesznek még, a tervek szerint a fertőzött területeken kíván felállítani továbbiakat a rendőrség: Práter 75, Magdolna-Dankó sarka, Dobozi tér. Ha szükséges, máshová is.

Közben persze az élet nem állt meg egy pillanatig sem, ezt a mélt kaptam reggel:

Hali!

Ha van egy kis időd, akkor sétálj el a Baross térre, a Rákóczi út sarkánál, a K&H bank előtt, látni fogod, hogy több helyen lopják a fémeket a föld alatti átjáró lejárati részén. Az üvegeket széttörik, majd kifeszítik a fém dolgokat, brutális rombolást végezve. Az egyik lejáró felét már szétlopták kicsit feljebb. A térfigyelő kamera a Baross tér és Rákóczi út sarkánál mindent vesz, mégsem csinálnak semmit...

BronzKorlátka.jpg

El is mentem szépen megnézni, éppen kerítették körbe. Megállok, nézem, és már kapom is az infót: 

- Nem baleset volt, nem autó csinálta! Emberek... kiszedték. Itt a kamera fent, mégis. Azt mondja a rendőrség, nem érnek rá mindig figyelni a kamerát...Itt a környéken nem ez az első - bronzból vannak a tartó oszlopok, azt szedik ki.

BronzKorlát (1)ka.jpg

És ilyenkor aztán az értetlenség kiül az arcomra: minek egy újabb konténer, rajta 5 kamera, ha a meglévő kamerák sincsenek használva? Ez a bontás biztosan nem 5-10 percig tartott, eléggé főútvonal, és mégsem veszik észre? Reggeli képek.

Biztosan meg lehet magyarázni, miért...Csak elfogadni nem nagyon lehet.

Szerinted?

Azért nem szeretem a politikusokat, mert mindig a volt és a lesz a beszédük alapja. Arról, ami most van, nem beszélnek. Sose. Ha kérdezik őket, akkor se. 

A Teleki téri piacot jól ledózerolták, mert nem volt korszerű. A terület felét eladták, ott épül is a Lidl rohamléptekkel - kell is sietni, mert a nagy konkurens Aldi nyár végén nyit a közelben - viszont a maradék részre meg nem épül a piac. 

Nem hogy nem épül, de még csak be sem kerítették. Nem építesi terület, mint a Lidlé. Az be van. Bontási. Azt nem kéne? Vagy még nem fejezték be a bontást? 

Itt van egy közvécé. Valahogy későn derült ki az önkinél, hogy az a Fővárosi Csatornázási Művek tulajdona, azt nem lehet csak úgy eldózerolni. Nem is tették meg - viszont nem is működik most már. Az oldalára lehet hugyozni...

Az emberek keresztüljárnak a területen, pedig tele van gödrökkel. Ha valaki eltöri valamijét, megérdemli, minek ment oda, ugye? Mondjuk a járda mellett is vannak veszélyes dolgok: 15 centi széles, éles vasbeton darabok várják a belerúgókat/beleesőket. Méterenként.

Városüzemeltetésünknek éppen nincs felelős vezetője, de attól ezt így hogy? Meg is értem, ha SzabóGáborunkat kirúgták...

Nézegess képeket a Teleki tér jelenlegi állapotáról! 

 

 

Ki kell rakni minden úttúrás (felújítás) mellé a feliratot, hogy ki, miért és mikor. Aztán úgy marad.

Táblát vissza nem szedünk! 

Ez aztán szülhet érdekes dolgokat:

 

 

 

Kattintásra megnőnek! 


Táblák (31ke).jpg

Nos, ha gyanútlan látogatóként erre járok - Népszínház utca - azt hiszem, ez megint csak a hanyag meló, politikusi lózung, hiszen úgysem csinálnak meg semmit időre.. lásd négyes metró.

Ha meg túúrista, akkor azt is hihetem, ez ennek készült. 

A táblák azért vannak, hogy tájékoztassanak, ugye?

Reakció

Címkék: vélemény józsefváros 4ház

2011.11.16. 20:47

Sajátos formában reagál a 4Ház előző írásukhoz érkezett hozzászólásokra.

 

Feladó: NÉGYHÁZ Egyesület
Tárgy:  Néhány megjegyzés a „Munkáért – lakhatás” projektterv hozzászólásairól, és az AVM demonstrációról
 
 
Ahogy a múlt pénteki nagyhatású AVM-es tüntetés is mutatja, az önkormányzat – mely rég leszokott arról, hogy holmi lakossági megkeresésekre érdemben válaszoljon, - szinte maga készteti alattvalóit szélsőséges lépések megtételére.
Arra az elmés leleményre pedig, melyet itt a blogon vezetett be, hogy ti. a Hivatal Illetékes Elvtársa és /mindent/ megmondó embere, éppen, hogy az illetékes hivatalok helyett, – no nem válaszol, de – a hatalom biztos fedezékéből eregeti nyegle, hazug és ordenáré („cumi…stb.”) fricskáit, miközben valamiért virtigli civilnek (is) képzeli magát, - nos, minderre, szerintem, csak egyszer (s mindenkorra) kell és szabad válaszolni. S ha azt kérdenéd, hogy ugyan ki vagy mi tilthat ehelyütt bármit is bárkinek, azt válaszolnám, semmi, - hacsak a jóízlés nem. A „ha rövid az érved, toldd meg a kardoddal” féle harcmodorhoz, egy magára valamit is adó civilnek, nincs - nem lehet - alkalmas fegyvere, páncélja. Magától értetődik persze, hogy egy vérbeli szabad fórumon minden vélemény játszik és számít is, - egyedül csak a bértollnoké nem.
 
Mert „…tégy vagy higgy bármit is, s legyen bár igazad vagy sem, elébb beszennyez, majd stigmatizál téged. Egy vélemény, legyen bár kiforrott, vagy esendően gyönge, mindig hű lenyomat rólad. Arról is, amit elmondasz, -  de arról is, amit nem. Ezért hát sosem mérkőzhet a kívülről vezérelt szóval. Két külön műfaj.”(lásd még: a zongora és az esernyő találkozása a boncasztalon…)
Visszatérve az AVM-re, mi, „bérlakók”, akik közül sokan szintén a hajléktalanság rémével küzdünk, most megkérdeznénk Titeket, mint nehezebb sorsú testvéreinket is, hogy hogyan tovább?
Ti is osztjátok netán az itt olvasható „többségi véleményt”, miszerint az önkormányzati bérlők többsége „naplopó, segélyleső ingyenélő”, aki elvan egy marék szotyin naphosszat, s aki csak azt várja, hogy az önkori „pénzt tegyen alája, és szidja, mert nem ad.”. Ha nem, hát nem látjátok, hogy a hajléktalanok, és a hatezret meghaladó számú bérlakásban élő, sok tízezer ember sorstendenciái mennyire egyirányba mutatnak?
És Ti, kedves kommentelők, akik a Munkáért – lakhatás programról szólva, ingyen kapott lakásokról beszéltek, melyet az ott lakók „egy putri színvonalára süllyesztettek le, miután leszereltek és eladtak mindent, ami mozgatható;” - úgy vélitek, tudjátok mit beszéltek, amikor így  szóltok rólunk?
És ugyan mit mondhatnék annak, aki külföldi (általam jórészt ismert) példákat ajánlgat olyan égtájakról, ahol sohasem volt tanácsi rendszer, és persze, annak elavult struktúráit máig hordozó-őrző önkormányzati sem. Ja, és apró különbség: sok mindent megéltek persze ők is, de az államosításnak nevezett, „törvény” által legitimált elbitorlást, melyet – változás ide vagy oda – az önkormányzati tulajdonlás tágabban vett szemléleti rendszere, de elavult (köz)jogelvi gyakorlata is máig őriz, - nos, ilyet a példabeli „nyugatnak”, még az öregapja se látott soha. Ez a szellem amúgy a velejéig hatja át az egész rendszert, a baksisleső ügyintézőtől a kegyúrként regnáló főhivatalnokig.
 
A képtelen vád pedig, hogy mi „alaptalan reményekkel éltettük az embereket”, és „pénzért kilincseltünk”, már csak azért sem áll meg, mert az MNP I. során, egy ehhez hasonló projektet mi magunk szerveztünk meg, és négy éven át maradéktalanul teljesítettük is. És hogy nem álltunk elő kész programmal, mely teljes ívében vázolt volna föl egy innovatív, minden ízében működőképes és közgazdasági-jogi-szociológiai vonatkozásban is maradéktalanul argumentált rendszert? És ezt, még kevés (értelmes) támogatóink egyike is csak bocsánatos bűnként nézi el nekünk? És felrója azt, hogy „más nevében ígéreteket tenni valóban nem lehet?” Hát ki tett itt hamis ígéreteket, s mondott kegyesen biztató szavakat? Igaz, a polgármester nem, (ő ugyanis szóba sem állt velünk,) de kabinetfőnöke személyesen kért írásbeli tájékoztatót, melyet, - ígérte többször is, - majd „megbeszélünk az illetékessel”. Illetékes, hm, ugyan ki lehet az? Valaki, aki már írni sem tud, egyébként meg néma? És mi a fenét fejtettünk volna ki lebecsmérelt projekttervünkben addig, amíg az önkormányzat – melynek többmilliárdos projektjén (MNP I-II.) becsülettel dolgoztunk – válaszul, csak a LÉLEKprogramot kongatja meg. Ja, és ki járatja a bolondját és kivel, főtanácsadó úr? És azt hiszitek, hogy kétszáz ember megszervezése annyiban áll, hogy „teleszórjuk a környéket szórólapokkal”? Miféle megítélést várhatunk mi tőletek, ha a „herelógató naplopó” minősítésre, melyet rólunk szólva a szátokra vesztek, még a velünk és törekvéseinkkel megértő, felkészült elemző is csak annyit mond, hogy szerinte ez „vállalhatatlanul erős túlzás”. Talán ha megjegyezné, hogy ez nem szól egyébről, mint a nyeglén vállalt ismerethiányról, sötétlő tudatlanságról és a lelki restségről. Az odavetett nyugati hivatkozásokról pedig, (Goose-T) felkészült barátaim nálam jobban mondhatnák el, hogy arcpirítóan inadekvátak.
(„Getting started money”- igazít el példád bölcs angolja, vagyis inkább a benne szereplő derék angol házaspárt, Jane-t és Johnt, akik a pária bérlősorból, éppen a büszke tulajdonosi lét felé törnek.) Mit is mondhatnék erre. Kissé meghatva ennyi segítőkészségtől, neked és marketing tanácsadódnak én is ajánlanék valamit. Csak légy laza, és eléggé nyitott rá.
 
És ha még ezek után is lenne némi érdeklődés aziránt, hogyan is működik valójában az önkormányzati bérlői rendszer, és hogy segélyleső, szotyizó naplopókon kívül, lakik-e még itt e tájon teremtett lélek, - és ha igen, egyáltalán méltó-e még a homo sapiens névre, -  nos, minderről egy más alkalommal, ha lehet.
(Akit ez bővebben érdekel, lásd még a korábbi Négyház témákat, itt a blogon.)
 
 
Budaházy Gusztáv
 

 

Szabad Nemzet

Címkék: civil utca hajléktalan polgármester

2011.10.13. 10:03

 Újabb civil szervezet bemutatása következik - bár józsefvárosi, mégis az egész városra kiterjedő a tevékenységük.

Szabad Nemzet Egyesület

Az Egyesület 2011-ben jött létre. Budapesten nagyon otthon vagyunk. A számunkra eszményi Budapest része a keresztény-európai civilizációnak, az egységes nemzetnek, alapja a fővárosi lakosság, melynek tagjai felelősséget vállalnak a közügyekben. Közösségszervezéssel, önkéntességgel, helyi ügyekkel foglalkozunk. Igyekszünk bevonni a lakosokat a döntéshozatali folyamatokba. Értékképviseleti szervezetként a társadalmi felelősségvállalás jegyében cselekszünk. Budapest egy szabad nemzet fővárosa, itt sosem vagy egyedül.

Az egyesület friss, de tettrekész: a népszavazást megelőző időszakban aktívan kampányoltak, most meg a kerület tisztaságát vették górcső alá, és meg is találták a legfontosabb ellent plakátok formájában.

 

Érdekes, hogy csak egy plakátot szed le, félig letépett lakáshirdetés maradhat. Csak nem a mondandója miatt távolítják el ezeket?

Erősen úgy tűnik, hogy összecseng ez a civil stratégiával, mintha csak rájuk lett volna írva:

Tehát a példa…
A Teleki tér polgárai úgy döntenek, hogy létrehoznak egy civil szervezetet a következő, egymással összefüggő célok elérésére:

  1. A tér tisztaságának megóvása.
  2. A környék viselkedési normáinak „polgárosítása”.
  3. Az oda nem illő viselkedési normák keretek közé szorítása, szükség esetén személyek eltávolítása.

Máris látható, hogy a gyakorlatban a megelőzési, a köztisztasági, a szociális és a rendészeti jellegű feladatok egyszerre jelentkeznek, térben és időben összefonódnak. Ez a felismerés vezetett az integrált Józsefvárosi Közrendvédelem létrehozásához, és ugyanezen összefüggés meghatározza egy hatékony civil aktivitás működésének alapelemeit.
Induljunk ki abból, hogy van 20 ember, aki tenni kíván a Teleki tér közrendjéért. Mire van szükségük, hogy vállalásuk sikerrel járjon?
Első körben: eszközökre. Takarító-eszközök, védőruházat, a tevékenység koordinálására mobiltelefon-használat, az önkormányzat kapacitásainak igénybe vételi lehetősége.
Hogy néz ki ugyanis a gyakorlatban e tevékenység?
Az első csoportos takarításnál máris problémákba ütközhetnek. Egy hajléktalan ellenáll, ha környezetét rendbe akarják rakni. Máris jelentkezik, hogy önmagában a köztisztasági tevékenység nem végezhető. Ilyenkor rendészeti jellegű beavatkozásra van szükség. A takarítócsapat értesíti a Józsefvárosi Közrendvédelmet, amely megjelenik, intézkedik, a takarítás folytatható. Nyilván a szemét nem fér be a környéki szeméttartókba, és logisztikailag nem is volna túl hatékony e megoldás. A takarítók szemetes-zsákokat visznek magukkal, melyeket fölhalmoznak. E szemetet a munka végeztével el is kell szállítani, és ez meghaladja a civilek kapacitását. Megjelenik a Józsefvárosi Közrendvédelem és a szemetet elszállítja.
A probléma másnap mutatja meg egy új arcát. A civilek reggel magánemberként munkába indulnak, és azt látják, hogy ismét ellepték a hajléktalanok a területet, és a balkáni állapotok újratermelődése megkezdődött. Gyorsan eljuthatnak arra a pontra, mikor munkájukat feleslegesnek érzik, és abbahagyják aktivitásukat, mielőtt az tartós eredményeket szülhetne. Mivel azonban tudják, hogy a működésüket összehangoltan segíti a Józsefvárosi Közrendvédelem, és a kerületi szociális rendszer, ezért fölveszik a kesztyűt. Úgy döntenek, hogy járőrcsapatokat szerveznek az általuk karbantartott tér megóvására. Tulajdonképpen itt már el is jutunk a polgárőrség szükségszerűségéhez, ám az is látszik, hogy tevékenységük csak akkor lehet hatékony, ha az nem izolált, hanem része egy komplex civil közrendvédelmi aktivitásnak és hatékony önkormányzati erőforrásokat tud mozgósítani.
Kezdetekben ugyanis nagy a valószínűsége a járőrcsapatok és a deviáns viselkedésformák közti ütközeteknek. Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy a hivatalos rendészeti erő gyorsan a helyszínre érjen, és határozottan intézkedjen. Nyilván minden egyes ilyen sikeres együttműködés javítja a járőrök munkájának hatékonyságát, magabiztossá teszi őket, a deviáns magatartásformák megtanulják, hogy ha jön a polgárőr és szól, akkor teljesíteni kell a kéréseit, ugyanis ennek hiányában gyors rendészeti beavatkozás következik. A civil aktivitás pedig fokozódó mértékben átélheti, hogy önként vállalt munkájának értelme van.
Egyre kevésbé termelődnek újra a problémák, a köztisztaság fenntartására fordítandó erő lecsökken, kapacitásaik tehát új célokra fordíthatók. Virágosítás, öntözés, parkosítás, egyebek.
E példán jól látható, hogy mi az önkormányzat feladata a civil aktivitásra vonatkozóan.

Anyagi jellegű ráfordítás a szükséges technikai eszközök biztosítására, azok működtetésére.

A Józsefvárosi Közrendvédelem kapacitásainak gyors mozgósíthatósága, valamint az esetlegesen érintett és arra jogosult személyek összekapcsolása a kerület szociális ellátórendszerével.
 

Volt már ilyen, amikor csikket eldobó embert igazoltattak, aztán kiderült, körözés alatt állt. Csikket eldobni gáz! 

Ami viszont a rendszavazás óta zajlik, az kicsit necces. Elkapnak minden kis apróságért, ha kicsit is olyan az öltözéked, viselkedésed, ami nem illik bele a polgári rendbe.

Kattintásra megnő!

Hangsúlyozom, én sem szeretem a szemetelő embereket, viszont a minap, amikor a Blahán lekaptam ezt az intézkedést, a rendőrök (egy nő és egy férfi) az autóba beszállás előtt ugyanígy eldobta a csikket.

A jó példa, ugye.

Viszont lehetne úgy is, hogy a köztisztaságiak tényleg elvégzik a napi munkájukat, és az önki ezzel megbízott cége meg pótolja a hiányzó kukákat - amiket aztán ürítenek is napi rendszerességgel.

A madarak azt csiripelik amúgy, hogy múlt hétfő óta az önkormányzatban átcsoportosítottak embereket a megnövekedett munka miatt más osztályokról a szabálysértések kezelésére.

Hajtóvadászat zajlik a csövik ellen?

 

 


Csakis a Köztársaság törlésével kialakult szakrális tér erővonalai lehettek képesek megfordítani a nyilakat, és a sarokházat a másik sarokra áthelyezni. Az ezirányú szokatlanul haladó jellegű magyar lépésekkel várhatóan hamarosan bebizonyíthatjuk a világnak, hogy a föld mégis lapos, és a nap forog körülötte.

 

via Facebook

Oszlopok

Címkék: taxi oszlop járda

2011.08.25. 18:02

 Úgy tűnik, a Köztársaság téren belejöttek a körbekerítésbe: körbe van az Erkel Színház (amit vagy lebontanak, vagy felújítanak), el van kerítve a játszótér, a metró építése - miért ne kerítenénk körbe egy..ööö...taxidrosztot!

Szia, nem rég költöztünk a Köztársaság térre, amit már nem is így hívnak, és még csomó izgi dolog történik itt. Például ezek az oszlopok, amik az Erkel bejárata mellett vannak, és igazából nem tudja senki, mikor kerültek oda, de főleg azt, miért. Kérdezgettük a szomszédokat, környéken lakókat, értelmét senki nem látja.

A taxisok is csak csodálkoznak rajta.


Tippek vannak csak: itt gyakorolt egy oszlop-lerakó új munkatárs; esetleg megmaradt oszlop, ami máshová nem fért már, de le kellett rakni valahová; szlalompálya a bringázó gyerekeknek; kordon a színházból kijövő tömeg féken tartásához a taxiknál...

Lehetne még folytatni a találgatást, de jó lenne tudni az igazi okot és célt. (Esetleg felelőst. De ez hiú remény.)

Üdv: Mathias


 

Tanács

Címkék: hangulat kapu

2011.08.25. 11:19


Betörő Úr!!! Ide kár betörni!! 
Táblaüveg raktár

Rendőrautó

Címkék: rendőrség köztér

2011.07.04. 14:11

 Tényleg szükség van a rendőrség és a civilek közti - akár lakossági szinten - történő párbeszédre, már csak azért is, hogy megtudjuk az ilyen intézkedésnek látszó történések hátterét, miértjét.

 KB blogtárs is írta már, hogy reggelente a Mátyás tér kapuit a rendőrök nyitották, nemes egyszerűséggel keresztülhajtva a téren kocsival - de volt olyan is, hogy este kizavartak mindenkit a térről, majd nem zárták be a kapukat.

 A Köztársaság (aka 2.J.P.P) téren is rendet teremtenek - vagy nem.

Szia Leslie!

A minap érdekes kis mobilos videót vettem fel... A Köztársaság téren, illetve a II. János Pál pápa téren, ahol rengeteg a hajléktalan, és minden csupa szemét, mert ott alszanak és szétdobálnak mindent, pedig nemrég a kutyások szemetet szedtek közös erővel és takarították a teret hogy mindenkinek jó legyen, amit ezek után ezek a "jó emberek" márcsak szemétségből szétszórtak... Szóval a minap láttam milyen is a rendőri intézkedés a 8. kerületben. A téren szép lassan autóval!!!!!! mentek, be a tér közepe felé és onnan szólították fel hogy keljenek fel. Ennek eredménye, hogy felkeltek, majd mikor a rendőr tovább ment akkor visszafeküdtek. Három éve lakom megint itt a kerületben egyre csak romlik az állapot. A rendőrség mindig arra hivatkozik nincs emberük, pedig egy másik kerületi "szerv" emberei szerint csak lusták... Sajnos kezdem elhinni. Az utcánkban 3-4 prostituált áll rendszeresen, a Nagy Fuvaros utcában a kisboltnál lévő társaság rendszeresen ott iszik, és végzik mindenféle dolgukat, akár úgy is hogy az autót oldalba, amit utána szerencsétlen tulaj meg nyitás céljából megfog, vagy rosszabb esetben a gyereke... Irtam a jegyzőnek, a rendőrségnek, polgármesternek, de semmi!!!! Ez gyakorlatilag az egyik legnagyobb kerület és itt a legkevesebb a rendőr, de ez sem lenne még baj, de az már nagyobb, hogy nem akarnak intézkedni! Inkább tovább megy, kikerüli a szabálytalankodót, másfelé néz. Egyedül a kerékbilincsesek dolgoznak... :)

A Mátyás téren (igy hivják még?) ott állt 2 rendőr mikor a pizzafutár áthúzott az elvileg lezárt úton és semmi... a Köztér (II. János Pál pápa tér) tegnap elött egy kisbusznyi kertész jött be a térre... ezzel még nem is lenne bajom csak nem értem miért kb 50-nel? Csak úgy porzott.
Többen megdöbbenten álltunk az eset elött! Oké reggel, de attól még lehet lent gyerek, kutya, idős ember. Az a baj hogy a fejekben rendet kellene tenni, de senki sem tesz semmit! Eljutottam oda, hogy pont letojom, hogy Fidesz, MSZP, SZDSZ, vagy akárki van a kerületben hatalmon, csak legyen már végre rend és kevesebb alkoholt árusító bolt!

Kipanaszkodtam magam...

Üdv L.

 

S.K.

Címkék: polgármester tér tábla átnevezés

2011.07.01. 15:15

Átneveztékkeresztelték  a Köztársaság teret. Annyira fontos dolog ez, hogy a sok tisztséget betöltő polgármester idejét nem sajnálva saját kezével szerelte fel az első táblát:

 via

Sokáig éljen és virágozzék Pártunk és Kormányunk!

És igen!

Címkék: civil tábla átnevezés

2011.05.31. 20:01

 Megtörtént a Köztársaság tér átnevezése.... :)

Mentés

Címkék: civil köztér 4!k

2011.05.01. 22:03

 Mivel átnevezték a Köztársaság teret a könnyen kimondható és megjegyezhető második János Pál pápa térre - kíváncsi vagyok, hogyan fogja a pesti szleng rövidíteni - a 4!K leszerelte a mostani táblák egy részét, elmentve arra az időre, amikor nem ciki a köztársaság.

Idei évre a polgármester a közrend és közbiztonság erősítését tűzte ki célul. Hááát, van is mit javítani rajta, ha teleragaszthatják a kerület majd' összes kukáját, vagy fényes nappal leszerelhetnek utcanévtáblákat...Mire való a kamerarendszer, minek akkor a sok közterület-felügyelő?

Annak ellenére, hogy mindkét dolog céljával egyetértek.

Átnevezés-dömping van a városban. Csak kapkodjuk a fejünk, mennyi új/régi utca- és térnév lesz. Lassan nem fogjuk ismerni a várost, ahol élünk...

A nagy kavarodásban a különböző hivatalok sem mindig tudják, mi is lesz, mit is akarnak egy-egy rosszul hangzó közterület régi/új neveként. 

A mai testületi ülésen a kerület erről dönt: 


Ehhez képest a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán erről szavaz:

Úgy tűnik, a narancsosok valamiért írtóznak a Köztársaságtól. Olyannyira, hogy mindegy mire, de a tér nevét is meg kell változtatni. 

Csak legyen köztük (béke, szabadság és) egyetértés. 

Te mire voksolsz?

 

PollPub.com VoteMi legyen a Köztársaság tér neve?
II. János Pál pápa
Tisza Kálmán
Köztársaság



View Results

Poll powered by PollPub.com Free Polls