Rendőrök

Címkék: személyes rendőrség

2010.01.29. 01:58

 Éppen egy belvárosi kocsmában ücsörögtünk a szomszéd blogerrel és a Kétfarkú Kutya Párttal, amikor csörgött a telefonom. A rendőrség keresett, pontosabban a józsefvárosi kapitányság - gondolom - ügyeletese. Atyavilág, ez volt az első gondolatom, most aztán vége, megtudtak mindent, én írom a 8ker blogot, a kapitányról elhamarkodottan ítéltem, most mi lesz?

A törzsőrmester kedélyesen azonosított: én vagyok-e az, aki ekkor és ekkor született? Igen. És ezen a címen lakok? Igen. És ezen a címen van az állandó bejelentett lakcímem? Igen. És hol vagyok? Egy kocsmában, éppen kihozták a söröm. De a kerületben? Kivételesen nem. De a városban? Igen, a belvárosban. És mennyi idő alatt érnék haza? Fél óra, de miről van szó?

Hát, a szomszéd szólt, hogy nyitva van az ajtó, és hirtelen a rendőröknek szólt, akik ki is vonultak. Azt látják, hogy nincs erőszakos behatolásnak nyoma, voltak bent hatósági tanúval, de amíg haza nem érek, ottmaradnak.

Atyavilág! Mi történhetett? Be nem törtek - ezek szerint - akkor? Rögvest bringára pattantam, tekertem, mint akit üldöznek, pikk-pakk haza is értem. Jó, a lépcső előtt fújtam egyet - harmadikon lakom - de muszáj volt felrohanni, hogy mi a szitu. Két fiatal rendőr csevegett a szomszéd lánnyal, aki albérlő, mint én, az ajtó előtt. Nézem a zárat, érintetlen, de mellézártam. A huzat meg kinyitotta, a szomszédnak ez gyanús lett, és - mivel az én számom nem tudja - hívta a rendőröket. Ők meg kimentek, és biztosították a lakást, közben meg kiderítettek rólam szinte mindent.

Nagy lihegés közben végignéztem a lakást, minden megvolt, nem vittek el semmit, nem is raktak be semmit, így rá is gyújtottam egy nyugicigire. A rendőrök közben felvették adataim, ellenőriztek, majd bejelentkeztek, hogy végeztek. Minden rendben, én voltam figyelmetlen fasz fószer, mellézártam a rohanásban.

Egy dolog azonban fura volt: amikor felhívott, egy csomó adatot tudott rólam, azt vajon honnan? Meg is kérdeztem a srácoktól - két fiatal rendőr volt, simán tegeződtünk végig - honnan szedték elő ilyen gyorsan az adataim? Szolgálati titok, felelték mosolyogva, de ez nem nyugtatott meg. 

Persze, örültem, hogy ott voltak, és vigyáztak az "értékeimre", és nem történt betörés, de azért ez fura. Ugyanakkor jó is, hiszen rögtön megtalálták a telefonszámom, felhívtak, én meg szinte repültem haza - na de kicsit később gondolkodva, mindent tudnak rólam? Rólunk? Vagy csak mázlijuk volt? Vagy csak mázlim volt?

Mindenesetre köszönettel tartozom, hogy intézkedtek, hogy tényleg dolgoztak, kiderítették ki vagyok, és értesítettek. Kapitány nélkül is tették a dolguk. Csak ilyen találkozást kívánok mindenkinek a rendőrséggel.

Szolgáltak és védtek. Igaziból.

Fúrópajzs

Címkék: videó metró hangulat 8kertv

2010.01.28. 09:54

 Itt a videó, ami nagyjából visszaadja a hangulatát a betörő pajzsra várakozásnak. Fogadjátok sok szeretettel, mint az eddigieket is!

 

Megérkezett

Címkék: metró

2010.01.26. 17:06

 A metróalagutat fúró pajzs párja is, most már van összeköttetés a Kálvin térrel a föld alatt is. Próbáltunk végigmenni, de egy szemfüles mérnök elcsípett, viszont cserébe - hogy nem megyünk végig - egy rakás technikai információt osztott meg velünk.

Szóval reggel 9:40-re beszéltünk meg találkozót a DBR emberével - akivel végül is nem találkoztunk - hiszen akkora tömeg volt, mint a legutóbbi lentjártamkor, legalább. A megbeszélés alapján még 2-3 embert vihettem, így jött a 8kerTv - estére talán lesz mozgókép is.

A fagyos időben ott tömörültönk a metrógödröt körülvevő palánk bejáratánál, és egyre csak újabb és újabb csoportok jöttek - de lemenni nem lehetett még. Vártuk, mikor vesznek lajstromba, ehelyett megérkezett Zsófi, aki egy asztal mellől villámgyorsan szétosztotta a munkavédelmi sisakokat, és megindult mindenki lefelé. Gyakorlatilag lehettünk volna terroristák is, fejenként két kiló plasztikkal...

A hideg miatt siettünk a mélybe, hátha lent melegebb van, de mivel nyitott az állomás felül, nem volt az. Viszont, a jófej munkások gondoltak a látogatókra, nyílt lángon forrt a tea és a bor. A kisebb edényben van a tea, azt nem tudom, milyen volt, de a borhoz visszatértem...úgy egy tucatszor, az nagyon finom volt. Érezni lehetett, maguknak is csinálták - talán ez a munkavédelmi italuk?

Kb. 10 órakor elindult a fúrópajzs, hogy megtegye a maradék pár centit, és ünnepélyesen átüsse az elé húzott betonfalat. Hosszú percek voltak, mindenki helyezkedett, hogy jobb rálátása legyen a bomlásra. Én a kezem melegítettem a pohár forralt borral, így majdnem lemaradtam a nagy bummról - ráadásul adatokat is mondtak közben. Ilyeneket: az a marótárcsa, ami kaparja a földet, 54 tonnás szerkezet, amin többféle fejtőszerszám van - a puhább és a keményebb közetekre egyaránt -, ezt 8 gigantikus motor hajtja meg, mintegy 4 000 kNm forgatónyomatékot képes előállítani, mindkét irányba tudják forgatni a tárcsát. Egy 8-10 perc kellett neki, amíg átrágta magát.

A tömeg meredten bámulta a beton falat, amin egyre nagyobb repedés jelent meg, futott végig körben, kisebb darabok váltak le, majd az egész egy kör alakban leesett óriási robajjal és még nagyobb porral. A portól menekülők között megjegyezték, hogy biztosan előre megvolt a repedés, hogy ilyen látványos legyen...

A por elült, és látni lehetett a fényt a fúrófej mögött - még forgott egy darabig, az elejét betolta, aztán leállították. A résen átbújt a kezelő, akinek gratuláltak, pezsgőt vittek pár üveggel, aztán a tömeg megrohamozta a másik pajzsot.

Az már két hete itt áll, várta a párját, pihennek két hetet, majd elindulnak a 450 méterre lévő Köztársaság téri állomásra. A tömeg miatt várni kellett, szűk helyeken lehetett csak bejárni, viszont bőven volt még forralt bor! Amint lehetett, elindultunk, benéztünk mindenhová, és azt terveztük, átlógunk a Kálvin térig - de nem jött össze. Cserébe megtudtuk, hogy egyből építik ki az alagutat, és kvázi a már kiépített betongyűrűbe kapaszkodva tolja magát előre. 112 méter hosszú, az elején van egy kezelőfülke és egy pihenőszoba - vicces képekkel, persze.

Ha késve is, de azért halad. Az egyéb részletekbe a metróról most nem mennék bele, azt úgy is ismeri mindenki. 

A képek fotógép hiányában telefonnal készültek - ráadásul a hideg és a bor együttes hatására egy jelentős részük nagyon nem lett jó, így a kukában végezte. De majd a film!

 

Telefonközpont

Címkék: film videó régi fejlesztés múlt

2010.01.20. 15:22

Amikor még működött - és pont akkor modernizálták. 

 

A felrobbant kávéfőző

Címkék: ajánló meghívó koncert

2010.01.19. 11:03

 Ismét egy meghívó: a Roma Parlament évadnyitója lesz pénteken este - egy nem mindennapi kórus ad koncertet. Gyertek el!

 

 

Spike Barbers

Címkék: film videó bevándorló 8kertv

2010.01.09. 17:21

Spike Barbers - vagyis Tüsi Fodrászat, szabad fordításban. A kerületben több nemzet fia és lánya él, ebből már láthattuk a Reál pontot üzemeltető testvérpárt, ami meglepő kicsit, hiszen általában fodrászatot üzemeltetnek az afrikaiak.

A 8kerTV újra jelentkezik, és egy merész húzással egyből a nemzetközi vizekre evezett: józsefvárosi fekete bőrűek fodrászatát nézték meg. Figyelem, angol tudás kell!

 

 

Spike Barbers
 
Frank egy éve nyitotta meg fodrász-üzletét a Horváth Mihály téren. Soha nem mertem bemenni, hiába tűnt úgy, hogy nagyon jó a hangulat és nekem is lehetne végre mikrofonfrizurám. Egyszer aztán walesi barátok nála hagytak egy könyvet, ennek ürügyén bekopogtam és megismerkedtem a végtelenül barátságos házaspárral, akik egészen jól beszélnek magyarul, de a közös nyelv azért az angol maradt.
 
Tegnap kamerával mentünk. Elmondtuk, hogy a nyolcadik kerületben élünk és videókat csinálunk a netre. Két kérdés volt: hogyan kerültek a Józsefvárosba, és milyen itt dolgozni?
 
A szereplők: Frank Nigériából, a tulajdonos, aki mindenkit nagy szeretettel vár, felesége Bulgáriából, Rumi (nem biztos, hogy így írják, ezért elnézést kérek), aki egy idős afrikai nénitől tanulta a fonást, és Thomas, aki ugyancsak nigériai, itt tanul és éppen a péntek esti bulira készül.
 
szzs

 

Dolgozik az ELMŰ

Címkék: utca világítás elmü

2009.12.31. 15:33

 Amióta a szomszéd blogger megírta, hogy vannak még működő dolgok a városban, szinte már vártam, hogy mikor tehetem én is próbára. Hihetetlennek tűnik néha, pedig alap dolgokról van szó: ha kiég egy izzó a köztéri lámpában, akkor azt bejelentés után mielőbb cseréljék ki.

AZ ELMŰ egy online rendszert  működtet a hibabejelentésre, amit most ki is használtam, hiszen a Salétrom utcában 4-5 lámpa marad sötéten esténként. Értelemszerűen kitöltve elküldtem, majd pár másodperc múlva már landolt is egy mél a levelesládámban:

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy közvilágítás hiba tárgyú bejelentését a 534442 iktatási számon fogadtuk, a feldolgozást megkezdtük. A feldolgozás befejezéséről email értesítést küldünk.

Tisztelettel

Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft. a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. megbízásából

2009. december 27. 18:09:01

huhh! - mondta belőlem a forralt bor - ez gyors volt. Na, már csak azt kell kivárni, mikor dolgozzák fel, és mikor oldják meg ezek után. A második meglepetés ekkor ért

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a 534442 iktatási számon fogadott bejelentésének feldolgozását elvégeztük. Köszönjük, hogy Online ügyfélszolgálatunkat választotta, bízunk benne szolgáltatásunkkal továbbra is elégedett lesz

Tisztelettel

Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft. a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. megbízásából

2009. december 27. 18:52:16

Nahát, tényleg foglalkoznak a dolgokkal! Vasárnap, ünnep, este - szóval többszörösen hátrányos helyzet - és egy óra sem telt el, már feldolgozták. Gyorsan ki is néztem, hátha már a szerelők is itt állnak a lámpák alatt, ha már így felpörögtek az események, de ennyire nem gyorsak.;)

Viszont tényleg csak pár nap kellett nekik - mert tegnap este (dec.30) már csak 2 lámpa maradt sötét, a többi rendesen működött. Mélt az elvégzett munkáról még nem kaptam, de nincs is teljesen befejezve. 

Előtte:

Jól látszik, hogy az utca végén pislákol, illetve felettem, az verődik vissza a kocsi szélvédőjén. Ehhez képest három nappal később ilyen felvételt tudtam készíteni:

A fél utca már világos! Hipp-hipp-hurrá! Tényleg működik a dolog. Ajánlom szíves figyelmetekbe, ha valahol sötétség borulna az utcára/térre, bátran jelentsétek be, megcsinálják - ebben a sötét időszakban minden lámpára szükség van.

Fűtés

Címkék: hellókarácsony

2009.12.24. 16:25

Nálam sem a legjobb a fűtés, de kiegészítem egy kis olajkályhával, ha a hőmérő -10 alá süllyed kint. Viszont amit ma délelőtt hallottam a Csarnokban...

- képzeld, már két napja nem megy a kazán. A szerelő két napja jön-megy, futkos, alkatrészt cserél, direktbe köt, mittom én miket berhel, de nem megy. Pulóverben aludtunk, a vasaló és a hajszárító csinált egy kis meleget...

Remélem, legtöbbünk melegben ünnepel - de gondoljunk azokra is, akiknek még fedél sincs a fejük felett! 

Boldog legyen a Karácsonyotok!

Lopják a kilincseket!

Címkék: személyes rendőrség jelen

2009.10.07. 16:56

Pár napja írta EMA, hogy ellopták a kilincsüket, erre mit látok hazafelé jövet? A mi kilincsünk is hiányzik, a külső. Szép, nagy sárgaréz gomb volt, amihez ha hozzáért a kulcs nyitás közben, szépen csilingelt, és sokáig. 

Most meg hűlt helye van. Lefeszítették. Pedig itt a térfigyelő kamera a ház sarkán, gyakorlatilag öt méteren belül...Így néz ki a a kapu most:

Volt már egyszer egy ilyen sorozat a kerületben, Csécsei Béla visszaemlékezései között megemlítette, hogy annak idején, a '90-es évek második felében lopták a kilincseket - akkor elkapták a tolvajokat. Remélem, most meg nem hiába vannak a kamerákat figyelő emberek fizetve!

A színesfém-felvásárló udvarokat nem ellenőrzik mégsem? Pedig mintha lett volna erről szó a nagycirkuszban parlamentben, vagy mégsem született erről törvény?

Mi jöhet még? Ellopják a kaput tüzelőnek?

Én itt lakva élem meg az elmúlt két év munkálatait, a port, a zajt, a szombat hajnali munkakezdést - egyszer még olyan is volt, hogy éjjel kettőkor kezdett egy cölöpverő gép dolgozni - így nagyon várom már a végét.

Ma besétáltam ismét az Info Pontba, megkérdezni pár dolgot:

  • mikor adják vissza a teret a köznek?
  • a rém ronda ki és bejáratok milyen  burkolatot kapnak?
  • a mélygarázsban mennyi autó fér el?
  • mennyi lesz a parkolási díj a mélyben?

A válaszoktól nem nyugodtam meg. Az eredeti tervek szerint év végéig kellene befejezni mindent, viszont a fúrópajzsok csúszása miatt ez is csúszik. Igen, vannak olyan munkák, amiket csak a fúrópajzsok áthaladása után tudnak elvégezni, így várhatóan..jövőre készül el.

A kijáratok üvegfalat kapnak, és nyers beton marad - lekezelve, hogy az időjárásnak ellenálljon. Érdekes - mondom én - a Józsefvárosi Rendezési Tervben mintha mást láttam volna. Egész pontosan a 2004/35. rendeletben, amit 2007/51. megerősített:

 

A Rákóczi téri mélyállomáshoz, felszín alatti parkolóhoz kapcsolódóan kialakítandó kijárati felépítmények (mozgólépcsők, felvonók, lépcsők stb.) formaképzésénél, anyaghasználatánál a környezethez igazodó megoldásokat kell alkalmazni. 

 

Hát, erről nem tudnak. Kérik a pontos szabályhelyet. Megkapták. Jobban végignézve a rendeleteket, ilyenek vannak még a tér rendezésére:

 

SAJÁTOS TERÜLETI ELŐÍRÁSOK

(6) Rákóczi téren:
a) A melléképítmények közül csak mélygarázs gyalogos felszíni kapcsolati építménye, rámpa és előlépcső helyezhető el.
b) A tér felől raktárak nem nyílhatnak.
 
(7)  
A Rákóczi téri metróállomás többszintes szintalatti építményének megépítését követően összehangoltan  kell a területen a Vásárcsarnok alagsori helyiségeinek igénybevételével minimum 80 – maximum 120 férőhelyes mélygarázst létesíteni, melyből a közterület alatt minimum 40 – maximum 60 férőhely helyezhető el.

(8) Rákóczi tér
a) A Rákóczi téren növényzetet telepíteni csak a teljes zöldfelületet ellátó, 
automatikus öntözőrendszer egyidejű kiépítésével lehet.
b) A Rákóczi téren a felszín alatti létesítmények szellőzőinek növényzettel való 
takarását biztosítani kell.

(10)A Rákóczi tér északi és déli oldalán az utcaszakaszokat forgalomcsillapított útként, a keleti – a vásárcsarnok és a park közötti – területet gyalogos felületként kell kialakítani.

 

A mélygarázsra vonatkozó kérdéseimet nem tudták helyben megválaszolni, így a DBR Metrohoz irányítottak - ők azonban csak elolvasták kérdéseim, de választ nem adtak.

Ha - neadj'isten - válaszolnának, frissítem. 

 Válasz 1: 

A Rákóczi téri mélygarázs a felszín rendezéssel együtt, várhatóan 2011. nyarára készül el.

A mélygarázs tulajdonosa a Főváros, üzemeltetője a Parking Kft. lesz. A parkolási díjról és az üzemeltetés részleteiről a Parking Kft. tud felvilágosítást adni.
 

 Válasz 2:
 
Információi pontosak, előreláthatóan valóban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Parking Kft. lesz a Rákóczi téri mélygarázs üzemeltetője. Hogy blogszerűen fogalmazzak, a jelen gazdasági (és politikai) környezetben nehéz megmondani, mikorra lesz készen a mélygarázs. Ebből következik, hogy az árakat is nehéz megjósolni. Kiindulási alap lehet a mindenkori közterületi parkolási díj, ezt szem előtt tartva alakul majd a parkolási díj a mélygarázsban. Amit persze befolyásol, hogy mennyit kell beruházni a garázs kialakításába. Egyet már most kijelenthetünk, lévén a Parking Kft. közszolgáltató cég, így célja nem a haszonszerzés lesz. Hogy ebbe belefér-e a környék lakóinak a kedvezmény, azt most nehéz megmondani, ahhoz valószínűleg a kerület hozzájárulása is szükséges lesz.
 
Addig is gondolkodjunk azon, vajon miért nem tudnak 2009-ben egy 2004-es rendeletről, amit 2007-ben - amikor elindult az építkezés a téren - megerősített a képviselő testület?
 
Rájuk nem vonatkozik? Jó lesz itt is figyelni, úgy látom...

 

 Egy évre kapta meg a Tavaszmező utca 6. szám alatti épület az ideiglenes műemléki védettséget - amit tavaly ősszel még le akartak bontani.

Sziasztok!

Múlt héten, 2009. augusztus 29-én szombaton, az álmosító szombaton járt le a KÖH által a Tavaszmező 6-ra kiterjesztett örökségvédelem.
Kerestem többször Deli Sándort, a VIII. kerületi KÖH felelőst, aki ma reggel megerősítette, hogy a második évre is megtörtént ue. :)
A hírt még azzal tudom alátámasztani, hogy a házat nem vették körbe munkagépek, az aktivisták nem alkotnak élőláncot szombat éjjel óta, ellenben mi továbbra is a bázison "ülünk" és "ügyködünk" :)

 

 

Cinka

Címkék: madár

2009.08.02. 11:47

 Jelentem, a madárfiók jól van, él és virul, 1,5 - 2 óránként csipog az etetésért. Az Urbanista által linkelt olvasmányok alapján megitattam gyorsan - nyelte szegény, ki volt tikkadva - az aszfalt melegben akár 55-60 fok is lehet! Aztán írtam gyorsan egy esemest a cikket jegyző dr. Molnár Líviának, nézze már meg, tényleg tengelic-e ez is, mint amit ő talált.

Nagyon rendes volt, kb. egy fertályóra elteltével felhívott, megerősíteni, hogy igen, az. Aztán gyorsan kiokosított, hogy és mit kell vele tenni, hogy megnöveljem az esélyeit a túlélésre: gríz megfőz, keményre főzött tojással összekever, kis kekszporba beleforgat, és golyókat gyömöszöl a szájába csőrébe. Lisztkukac félbe-, harmadba vágva szintén lenyom. Csak tiszta kézzel hozzányúlni. Kedves Lívia, innen is köszönöm a tanácsokat!

Magától nem eszik még, viszont a szilárd étek nem megy le a torkán. A tojásos grízt folyékonyra hígitottam, és egy fecskendőből adagolom neki, ami nem egyszerű, tekintve, hogy pirinyó, a kezem meg nagy. A második napra kitapasztaltam, egy darab rongyba bugyolálva tudom kinyitni a csőrét, és belerakni a fecsit, majd óvatosan nyomni a torkába. Etetés után mindig elpilled, fél órán át csend van, aztán elkezd csivitelni, majd egyre jobban. Az elején tetves is volt, úgyhogy langyos vízzel lezuhanyoztam (párszor) napon megszárítva, most már tiszta, teljesen jól van.

Hogy ne érezze magát rosszul, időnként tengelic hangot játszom neki - olyankor élénken figyel, és válaszolgat. Evés előtt mindig hagyom kicsit röpködni, már volt olyan is, hogy két métert szállt! Sajnos, csak lefele tud, fel nem, még nincs elég tolla. Viszont a lábaival segíti magát, és a futónövényemen simán felmászik őrült szárnycsapkodás keretében.

Nem fél, megszokott kicsit már, tudja, hogy tőlem kapja a kaját - hosszú perceket képes a kezemen ülni, mozdulatlanul. Nevet is kapott, Cinka lett.

Az az egy kérdés motoszkál csak bennem, hogy vajon visszaszokik-e a természetbe...

 

Imre kertje

Címkék: hangulat kert körút józsefváros Imre

2009.07.31. 08:54

 Imre visszatért. A kórházi kalandjait nem ecsetelem, elég, ha én tudom - a kórházak állapotát meg mindenki ismeri. Keze továbbra sem működik csuklóból, hasnyálmirigy gondjai is vannak, de továbbra is tevékenykedik.

Szóval ismét kint van, dolgozik tovább, gondozza a kis kertjét, ahol két hete ültetett el pár tő virágzó paprikát és paradicsomot, ezek most már termést is hoztak.

Gazda szeme 
 

Tudod, miért ilyen jó a föld? Amit kaptam rántott húst, és nem tudtam megenni, összedaraboltam, na ahhoz kértem egy kis maradék zsírt a görögtől, összekevertem és leástam a földbe, úgy 30-40 centire. Az tudod, mit csinál ott? Bomlik, és trágyázza a földet. Ez egy olyan 6-8 hónapig biztosan jó kövér földet ad.

A látvány magáért beszél, a paprika már három termést hozott, a legnagyobb olyan jó öt centis, a paradicsomok kicsik, de szinte hallani, ahogy nőnek...:) Mindenesetre fura kontraszt a körút autófolyama mellett egy kis konyhakertet nézni.

Hoztam most ilyen sárga rudakat, ide volt kirakva egy csokor, ezekben az a jó, hogy egymásba lehet rakni, és ahogy nő, úgy tudod támasztani.

Nem csak paradicsom, hanem paprika is terem itt a kerületben. 

Intézkedés

A közteresek és a rendőrök együtt vitték el, bilincsben. Beletérdelt a gyomromba a rendőr, meg lezúzták a térdem. Nehéz volt bilincset rakni rá, 45 kiló ha van az egész ember. Bent a fogdában kértem orvost, meg a panaszt tettem, de nem vették fel, hanem hajnalban kiraktak mezítláb. El tudod képzelni? Rendesen kidobtak a rendőrségről. Az összes papírom meg cuccom ott van náluk, minden. Kérdeztem, hová vitték, mit csináltak vele, mikor adják vissza, de semmi. Elhajtottak. Valahol a Keleti mellett van egy raktárban, mehetek érte.

Miért vittek be? Nem tudom. Semmi papírt nem kaptam róla. Csak. Nem tetszett, hogy itt élek, vagy nem tudom....

Madarat leltem

Címkék: madár körút józsefváros

2009.07.30. 16:29

 A körúton bringáztam hazafelé, amikor egy furán mozgó barna foltot láttam a járdán. Kíváncsiságom erősebb volt, mint éhségem, megálltam és megnéztem, mi mozog a bokorban.

Le is fotóztam gyorsan, aztán amikor fel akartam emelni, szárnyát bontva próbált menekülni - no nem nagyon, csak odébb totyogott. Amikor kézbevettem, élesen csivitelt, de hazahoztam. Csak nem hagyom ott, kóbor autók prédájául?

Azt sajnos nem tudom, milyen fajta, sárga csík van a szárnyán keresztben, de egyébként verébnek nézem. Max cinke. 

Itthon dobozt kapott - de rég csináltam ilyent utoljára, te jószagú málnabokor! - kilyukasztgattam oldalt, a tetejét, aztán bele egy rongy, kis víz, no meg a teknősömnek tartott rákdarabokból adtam neki. Meg volt illetődve nagyon, így egyelőre még nem mozdult meg, ahogy beletettem, úgy maradt.

Ha valakinek van ötlete, mit lehetne vele tenni, ne fogja vissza magát! Én nézegetem a netet, de nem találtam meg, csak hasonlót....

Fekete (reál) pont

Címkék: bolt letelepedett

2009.07.30. 10:27

A József utca és a Lovassy László sarkán épült csodálatosan szép színes új építésű ház aljában új bolt nyilt. Egy Reál Pont. Nem is lenne ebben semmi extra, naponta nyílnak új boltok - vagy csuknak be - itt viszont két Szudánból érkezett fekete férfi a tulajdonos.

Törik a magyart, de mosolyognak mindig. Reggeltől estig nyitva (6-22), mindketten ott vannak. Felváltva, persze, de estére azért kiülnek a bolt elé, megbeszélni a nap eseményeit.


Hat éve élnek itt, kis hazánkban, de közben végiglátogatták Európa több országát, keresve a boldogulást - amit végül mégis csak itt leltek meg, a József utcában. Itt négy éve lakik, és egy hónapja nyitotta meg az üzletet Awad Elnor Yiusf, testvérével Fouzi Rajab Saadallah-val.
 
Magyar állampolgárok, mindketten. Legálisan, a törvényeket betartva végzik a munkájukat, így viszont nehéz, mondják. A nyelv sok problémát jelent, hiszen nem jár a hazánkban letelepedő embereknek ingyenes nyelvoktatás - pedig az egyik legnehezebb nyelv a világon! Egy darabig jártak iskolába, aztán amikor kiderült, nem fizeti nekik senki, abbahagyták. Azóta a mindennapok eseményeiből, az itt lakóktól tanulják tovább. Sokszor nem értjük, mondja, de mindig mosolygunk és vidámságot mutatunk; ezt szeretik az emberek.
 

 
- Adjál két fagyit, és írd fel anya papírjára! - érkezik két kislány, és az értetlen arcot látva folytatja - Nem hiszed? Anya! Aaaaanyaaa! - kiabál fel. - Mondd meg, hogy írja fel! 
A megerősítésre felírják. Hitel van.
 
Szeretnek itt minket, mindenki ismer, barát. Sokszor meghívnak a lakásukba, együtt eszünk, iszunk. Azt gondolom, a cigány emberek szeretnek, mert sötét a bőrszínünk. Nem okoz ez problémát senkinek, mindenki köszön elhaladáskor nekik. A környék gyerekei meg ott bohóckodnak velük.
 
Családjuk van, feleség van, egyiküknek gyereke is. Néha látni őket is. Terveik között szerepel egy másik bolt megnyitása is, a körút túloldalán, de még várnak az engedélyre.
 
Színes(edik) a kerület.