Megállni, csak úgy,
az nem kis dolog,
mikor süvít a szél,
és a hajad lobog.
Megállni szépen
az ég alatt,
s leszarni magasról,
hogy mit szabad.
Úgy bizony, úgy ám,
kedves Tamás,
magasról, hogy mit
szól ez a bagázs.
Így volt ez mindég:
a többség hallgat,
s tobzódik pár ezer
zsákutcás alkat.
Gondoltad volna,
Kedves Tamás,
hogy magyarnak lenni,
lehet blamázs?
Itt tartunk most,
tizennégy októberében,
nem lehet könnyű,
ott fönn az égben.
Amúgy még megvan
a drága Budapest,
s vacogva épp
albérletet keres,
apád, nővéred,
és a krakkói vonat.
Szólj értünk, kérlek,
ha Isten fogad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek