Drágám az élet oly duális,
az ember szeret, és utál is.
Sehol az ajtó, de belépünk rajta,
Maga meg én, törhetetlen fajta.

 Sej, haj, liblibidom,
lángol a libilibidóm.

 Berlin, Budapest, Róma és Párizs,
legyen már némileg spirituális.
Hagyjuk a múltat, az árnyékvilágot,
szagoljunk inkább lótuszvirágot.

 Sej, haj, liblibidom,
lángol a libilibidóm.

 Legyen, ami van, egész totális,
mától ez a jelszónk édes továris.
Szeressük egymást, mint kés a vajba,
a szerelem nem megy készakarva.

 Sej, haj, liblibidom,
lángol a libilibidóm.

 Ha nincsen kés, jó lesz kanál is,
ez az egész valahogy, olyan banális.
Veled se jó, de nélküled rosszabb,
talán az Isten új lapokat oszthat.

 Sej, haj, liblibidom,
lángol a libilibidóm.

 De addig minden marad duális,
a tavasz, a tél, az ősz, és a nyár is.
Azt mondják, létezik valahol az Éden,
de senki se látja, tiltja a szemérem.

 Sej, haj, libilibidom,
lángol a libilibidóm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.