Az volt a jó,
mikor karját kitárta,
56’ telén,
egy fehér pongyolában.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
56’ telén,
egy fehér pongyolában.

Ölelt anyám.
Nincs már remény –
Így szólt apám,
56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Nem volt már remény,
56’ telén.

Azóta várja,
karját kitárva,
hazám felém,
mint 56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Hazám, szegény,
mint 56’ telén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.