Ismét összegyűlt a nagyérdemű, hogy megbeszélje a Palotanegyedbéli fejlesztéseket - az éppen zajlót és az elmúlt bő félévet, ami a Krúdy lezárt szakaszát illeti. Ez volt a nyolcadik fórum a CaPE szervezésében, és az első Párbeszéd Házában. 

Alföldi Rév8 György vezette ismét a beszélgetést - illetve ő válaszolgatott. Elöljáróban felelevenítette a terveket: Mária, Horánszky, Kőfaragó és Gyulai Pál utcák, valamint a Gutenberg tér átalakítása; ezzel együtt nagyszabású program-sorozat, több napos fesztiválok lesznek, amelyhez a negyedben lévő intézmények ötleteit is várják, hogy minél többen megismerjék a környék kultúrális értékeit, és minél többen jöjjenek a városnak erre a részére.

A Horánszky 13 is átalakul, jövő tavaszra kész lesz -  ott is lesz a pincében egy 500 fős rendezvény terem, és egy csomó olyan terem, ami csoportmunkára, találkozásokra lesz lehetősége a naponta ide járó 20 ezer diáknak.

Aztán jöttek a kérdések: a fő csapás a parkolás volt, majd' egy órán keresztül záporoztak az ellenérzések, hogy akkor most megszűnik a parkolási lehetőségek fele, hová álljanak az itt lakók, miért nincs parkolóház, hogy kívánja megoldani az önkormányzat? Élhetetlen így a környék(!!!), hiszen sétálni kell az autótól, előtte meg körözni, hogy szabad helyet találjanak...Megnyomorítják az ember életét! Az utca nem a gyalogosoknak van, az az autók helye...!

Aztán az áruszállítók folyton beparkolnak a járdákra, terekre, mégsem intézkedik a közterület-felügyelet. Kamera is van a közelben, de a rendőrök sem tesznek semmit. Javaslat: zárjuk le a negyed határait, így majd nem tud bejönni a nem itt lakó(bravó), és akkor marad szabad hely. Válasz még mindig az, hogy nem az önkormányzat dolga a parkolás megoldása, de ha összefognak a lakók és közös megoldást találnak - egy helyet, ahová lehet parkolóházat építeni - abban partner lesz a hivatal. Jött is 3 helyszín, megvizsgálják.

Érdekességek is kiderültek: a Lőrinc pap térnél van egy megállni tilos tábla, amit időnként kiforgatnak, olyankor végigbüntetik a sort. Ráadásul van egy közterületes, név szerint ismerik: Zentál Lajos, de nem lehet ellene tenni semmit, mert...mert nem. Díszpolgár. Elmozdíthatatlan, viszont akkor és annyira büntet meg bárkit, amennyire ő akar. WTF?

Krúdy, mint kocsmautca

A fórum második részében a kerület első sétálóutcájának elmúlt bő fél éve került górcső alá - itt aztán igazán elszabadultak az indulatok. A lezárás nem működik rendesen, meg kellene oldani normálisan, fizikai akadállyal, hiszen a táblát senki nem veszi komolyan. Van olyan megoldás, ami most már nonstop működtethető, egy süllyedő-bójás rendszer, na, ez lenne a tökéletes. Az utca kultúrát közvetít, értéket hordoz. 

Az itt élők pedig ezt tapasztalják: hiába a lezárás, autók áthajtanak, beparkolnak. A pizza-futárok veszélyeztetik a gyalogosokat, a bringások ezerrel áttekernek, cikáznak a kitelepült teraszok és az andalgók közt. A vendéglátósok nem foglalkoznak az itt lakókkal, nekik a profit-maximalizálás a fontos, így aztán zeneszolgáltatási engedély hiányában a Fiktív Pub a küszöbről adja a zenét, a Darshan Udvar tulaja az aludni vágyó lakót veréssel fenyegeti. Az egész lezárás senkinek nem jó - kivéve a kocsmárosoknak. A legtöbbször elhangzott kifejezés a "kocsma-utca" volt. Megoldás: kerüljön vissza a forgalomnak, hiszen akkor is voltak teraszok, parkolók és mégis lehetett rajta haladni. Jobban, mint most...

A panaszok nem új keletűek, de nem foglalkozik velük senki. Minek akkor az egyesület, minek akkor a részönkormányzat?

Kulturális fejlesztés - de mi a kultúra? Ami a Krúdyban zajlik, az kocsma-utca, abban nincs semmi kultúra. A hányás, a törött üveg, a hajnalban üvöltöző részegek, a kutyaszar - ez lenne az érték, amire még több embert hívnának ide?

Fórum(ok)nak van értelme? - merült még fel a kérdés, hiszen például tavaly nyáron kérte az egyesület a környéken lakóktól, hogy írják össze, hová kellene kukákat kirakni még - és azóta sem történt változás. Mint ahogy a többi dologban sem nagyon. 

Én azt nem értem az egészben, ha tényleg ennyi a gond a vendéglátósokkal, és tényleg folyamatosan panaszleveleket kap minden hivatal, akkor miért nem mozdulnak? Miért nem intézkednek? Hogy dolgozik a rendőrség (két kamera nézi a Krúdy-Mikszáth vonalat), hogy dolgoznak a közterület-felügyelők, a köztisztaságiak, a szabálysértési osztály?

Kedves vezetők! Ne feledjük, idén választási év van - a polgár ilyenkor tudja kinyilvánítani a véleményét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr791799348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem kérdeztél rá a pár nappal ezelőtti Múzeum utcai szobrozásotokra? Ott se nagyon fgyelik a köz őrei a közt...
Nem ott élek, lehetne mindegy is, de szerintem sem kultúra a "kocsmakultúra".
@városjáró: az összejövetel korábban volt szerintem...

Nos a fórumnak csak annyi aaz értelme, hogy elmodhassák, hogy van...

Hányszor hivatkoztak arra, hogy az ott lakók kérték a "kocsma utcát". Pedid nem az ott lakók kérték, ők örültek, hogy megszabadultak a Tilos az Á közönségétől, hanem a az odatelepült vendéglátosok.

Sajnos a vedéglátosok kisajátitották a civil szervezetet...tehát kell egy új civil szervezet ami a lakók érdekét képviseli, ha kell a vendéglátosokkal szemben..mondjuk Élhető Palotanegyedet Egyesület...
@Mariannka51: nem kell új egyesület, elég ha a tagok tényleg eljárnak rendesen, és elmondják, ki mit szeretne, milyen változásokat, mivel foglalkozzon az egyesület. Nem kívül, belül kell keresni a megoldást.
@Lesley: nem egyeznek ez érdekeink. A lakók szeretnének a piheni,tanulni, gyereket nevelni a lakóhelyükön, az egyesület vezetésében lévők pedig nagyobb bulikat, pezsgést, mulatozást.

Minden összejövetelen ott vagyok, pedig rém idétlen időpontban (5 órakor tartják. Ki dolgozik ma fél 5-ig? De ha tömegközlekednék akkor 4 órakor kéne elindulnom...) és semmit nem sikerült elérni ami a lakók nyugalmát biztositaná.
A sétáló utcában tavasztól késő öszig úgyanúgy nem lehet sétálni mint amikor kocsik jártak ott, csak most a teraszok miatt. Eddig szivtuk a kocsik kipuffogóját most a cigi füstöt...jaj nem is sorolom, mert csak felmegy a pumpa....
Egyébként az MBA-n pont ezt tanitják, hogy milyen amikor a vállalkozói és politikai réteg rátelepül a civil szférára...mint rosz és helytelen gyakorlat...
@Mariannka51: akkor meg kell nézni az alapszabályt, leváltani a vezetőséget, kitalálni, ki legyen az új vezető, és annak megfelelően tevékenykedni. Ezeket nem tanítják?
Nem véletlen a folyamat, ha hagyjátok magatokat irányítani, ha mindenki csak várja a megoldásokat, de nem akar tenni érte - nézd meg, kik dolgoznak/tak az egyesületben! Aktívabbnak kell lenni, többeknek, nem csak siránkozni utólag, hogy "jaj,rossz irányba mennek a dolgok.."
@Lesley: Nem, ezt nem tanítják. Hanem azt, hogy mennyire nem használható a civil szervezet arra amire ki lett találva itt, M.o.-n, mert tőke és a politika rételepedik a saját céljai elérése érdekében. Szerintem ami itt van az iskolai példa lehetne erre. A tananyag szerint ezt belülről max. bomlasztani lehet, de megváltoztatni nem.
Láthattad hányan jöttünk össze a januári közgyűlésen...pedig oda csak a tagok kaptak meghívót..Állítolag már több mint 100-an vagyunk, de talán voltunk 20-an?

Nem tudnál segíteni, Alföldi úr mondta, hogy a tervezett programok fent vannak a honlapjukon. Én nem találom..neked sikerült??
Ma este hazafelé üres volt a Krúdy lezárt szakasza, igaz, hogy legalább 10 közteres (6) és kerületőr (4) beszélgetett egy csoportban...
Tegnap esti sétám közben megdöbbenten vettem észre, hogy nincs többé sétáló utca hanem csak "gyalogos" övezet. Már éppen arra gondoltam, hogy mégis csak a lakók fontosabbak az önkinek amikor elértem a Zappa elé ahol egy kisbusz parkolt, elállva a kihajtást a térről, és bizony ott csak félrerakták a virágtartókat. Nem értem, hogy most akkor mi is van? Lassan, de át lehet menni a lezárt Krúdyn vagy ez csak a "tábla leszerelők" akciója?
Minden együttérzésem a Krúdysok és környébelieké. Na ezért igyekszünk mi a Mátyás tériek tiltakozni, mert mi még előtte állunk ennek.
Nekünk még nincs civil szervezetünk, de a fentiekből úgy látom nincs is sok értelme.

A Rév8 honlapja egyébként cca 2009.március óta nem frissült.
Ha jól emlékszem szerda este volt vendég az ATV műsorában az Alföldi úr ,a kerületfejlesztéről társalogtak, kínosan igyekezett kerülni a sétáló utca és forgalom átszervezés cimén véghezvitt vagy vivendő zűrzavart. De volt egy olyan megjegyzése, hogy a már lezárt projekteknél bizonyos idő után felülvizsgálják az eredményeket.Kérdés kit kérdeznek és kinek a véleményét hallják meg ilyenkor. Amilyen ellentmondást nem tűrően állnak hozzá mindenhez, kétségünk sem lehet.
És mi van a Palotanegyed részönkormányzatával ? Olyan szép hangzatos szavakat írt le a kerülti újság annak idején. Gondolom, most érdekmúlás van, hogy a Kocsis úr beleülhetett végre a rendes polgármesteri székbe.
@judimami: A felülvizsgálat címén tartottak egy lakosságo fórumot, Lesley is beszámolt róla, ahol szinte botrányos volt a RÉV8 és CAPA képviselőinek a cinizmusa a felmerült problémákkal kapcsolatban. nekem a legjobban az "tetszett" amikor arra a problémára, hogy a kukákat végig kell húzni a lezárt utcán és ezzel az egész utcát felverik az volt a válasz, hogy tegyünk gumi szönyeget a kukák alá. Érted, ők csinálnak egy problémát és mi oldjuk meg a keletkezett problémát a saját költségünkön!!!! Egyébként ott volt az új részönkormányzat vezetője, aki állítólag a Vas utcában lakik, tehát nem részesül a lezárt utca "áldásaiból", nem ordítoznak az ablaka alatt egész éjszaka. A részonkormányzatnak szerintem annyi volt a célja, hogy megakadályozza, hogy a Palotanegyedbe tervezett "szórakozatató negyed" a Polláck Mihály térre települjön. A civil szervezetnek pedig, hogy a Krúdy Gy. utcai vendéglátosok a lakosság háta mögé bújva megfelelően érvénysítsék gazdasági érdekeiket. Sokszor megkapjuk a RÉV8-tól, hogy a lakosság (értsd CAPA) hozzájárult a változásokhoz...

Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy résen vagytok, mert utána már nagyon nehéz bármit is tenni, olyan gazdasági és politikai összefonodások vannak amire mi, átlag emberek nem látunk teljesen rá és tenni sem tudunk ellene túl sokat...