A március 15. Ünnep alatt a Múzeum utca és a Kiskörút kereszteződésénél álltunk, ahol is iszonyatos fekália bűz kavarta fel az emberek gyomrát. Ott van egy WC a föld alá rejtve, talán onnan jött - aztán közelebb kerülve láttuk, hogy nincs is nyitva, de a lépcsője tele van ürülékkel!!! Hogy nem képesek azt onnan eltakarítani, amikor egy ünnepi megemlékezésre, a Magyar Szabadságharc kitörésének évfordulójára érkezik több tíz ezer ember a Nemzeti Múzeum környékére??? Felháborító!

Így a levél. Aztán pont arra jártam valamelyik nap, megnéztem, miről is van szó, hiszen régi probléma ez már. Nos, nem csalódtam, tényleg hányingerkeltő szarszag van...Pár fotót csináltam, és menekültem. 

A már nem működő WC-k bejárata le van zárva ráccsal, ám ennek ellenére a lefele tartó lépcső tele van szarva. A környéke is - bár az elektromos dobozok és a telefonfülke körbe van szórva fertőtlenítővel. 

Magyar Nemzeti Múzeum. 

Így tényleg szép hangulata lehetett az itt ünneplőknek....

Sok helyen látni még plakátokat a régebbi választási időszakból - azért lehet ez, mert nem volt rendes törvény 2010 előtt, ami alapján eljárhattak volna a plakátot le nem szedő szervezet (párt) ellen.

Szerencsére kormányunk időben észrevette ezt a hiányosságot, és mindenkit megnyugtató módon kezelte a városképileg is hátrányt okozó törvényt: 

144. § (1) E § alkalmazásában plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.

(7) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.

Nos, mintha elmúlt volna az a harminc (30) nap, és mégis itt (2015.01.20) ijesztgethetik a népet a Rákóczi úton, például. Jó lenne látni nyomát, ahogy a Magasságos Önkormányzat lecsap a renitens pártokra...

Máshol is látsz még tavalyi plakátot? Vagy már csak a helyét?

"Optikai tuning" - mondja a kalauzoló helyi polgárőr a nyár óta újra idelátogató riporternek a felújítás alatt álló, de a drogbizniszről elhíresült Magdolna 12-ről, - s ezzel, az MNP-programok egyik legnagyobb ellentmondását foglalta össze, frappáns két szóval.

És mégis, minden "látványprogramra" kihegyezett igyekezet dacára, most - felelősségem és szerény közreműködésem tudatában - azt jelenthetem e viszontagságos ügy sorsát figyelemmel kísérő közösségi oldal  olvasóinak, hogy a néhány elszánt lakó közreműködésével kialakított civil-hatóság együttműködéssel és hét hónapig tartó megfeszített együttes munkával, mára sikerült "drogmentesíteni" az M12 hírhedt lakóházát. El kell ezt mondanom, még akkor is, ha a szerénytelenség, s mi több, a nagyotmondás látszatába keverném is magamat. Mondhatnám erre, hogy e munkának, melyet végeztünk, nem csak hatósági tanúi de az írott dokumentumai is számosak, s amiért ennek egy részét a nyilvánosság elé tárjuk, az nem más, mint az, hogy valójában most csak azt nem tudjuk igazán, hogyan tovább. (És ez úton is sietek megnyugtatni minden érdekeltet, hogy a vonatkozó adatvédelmi törvényeket de még a jóízlés diktálta elvárásokat is - hasonlóan a korábbi házakban végzett ez irányú tevékenységeinkhez - aggályosan betartjuk.)  

Fellélegezhetnek hát a lakók, mert nem kell már infernális állapotok, ön- és közveszélyes emberek között élniük mindennapi életüket a házban,  - ( ehhez már "csak" az utcára vagy a szomszéd házakba kell menniük, tehetnénk hozzá, némi keserű iróniával.) Mégis azt kell mondanunk, hogy - mivel a ház további sorsának alakulásához és főképp a normális élet- és lakhatási körülmények kialakításához, a hatóság által megteremtett "tiszta lap" végre adva van - most már "mindössze" a fenyegető rekriminalizációs folyamatoknak kéne útját állni valahogy.   És azért szólalunk meg e sokszor taglalt ügyben ismét, mert a lakhatási körülmények jogi-szociális rendeződésének irányába teendő önkormányzati lépéseknek egyelőre nyomát sem látjuk.  Az üres-, befalazott -, és a jogellenes lakhatás különféle fokozataiban leledző lakások, és a ház belső rendtartásának kaotikus szervezetlensége ugyanis, semmi jóval nem biztat a jövőt illetően. E pillanatban például - magam láttam - amint a helyi lakók egyike, maga zárta le az egyik feltört lakást, s - nem először - akadályozott meg "illetéktelen személyt" annak elfoglalásában. Tette mindezt a "saját szakállára," részben személyes fellépésével, részben (később hívott) hatósági segítséggel, mindössze - nem egészen kockázatmentes - "testgyakorlás" gyanánt. E pillanatban tehát azt látjuk, hogy változatlanul folyik a felújításra szánt millióknak a semmibe szórása, s ahogy a korábbi programházak is tanúsítják ezt, "amit raktak délig leomlik estélre." 

Azt kérdeznénk  a tisztelt önkormányzattól tehát, hogy milyen jogi-szociális programot kíván sorompóba állítani a már említett rekriminalizációs folyamatokkal szemben, s egyúttal - a folyton kárhoztatott "felelőtlen lakosokon" kívül - megfordult-e a fejében esetleg a szerény felelősségrésze is a helyzet ilyetén alakulásában.  Erről, s ennek reális lehetőségeiről szeretnénk szerződött félként is némi tájékoztatást kapni, s úgy is, mint akik e tarthatatlan helyzet  végsőkig történő "fokozódásának" megakadályozásában kivették a részüket, s mint akiknek "segédcsapatai" változatlanul "harcban állnak" a bérházak belső rendjének biztosításáért. S tesszük mindezt, az elviselhetetlenség határára sodródott élet- és lakhatási körülményeink kilátástalansága miatt, melyek évek óta csak az egyre vigasztalanabb romlást hozzák ránk. És kimondjuk azt is, hogy az önkormányzat ún. "házmesterorogramja" sem tölt el bennünket túl sok bizakodással. A most épp drogügyben letartóztatott volt házmesterünk ugyanis, aki ez irányú feladatot nem, legfeljebb ha háztakarítóit végzett néhanapján, ékes bizonyítéka annak, hogy az önko nincs egészen tisztában e két feladatkör valódi mibenlétével. A birtokunkban lévő "munkaköri leírás" egyébként minden kétséget kizáróan igazolja állításunk igazát, de a többi önkormányzati házban  hellyel-közzel még működő "házfelügyeleti rendszer" is hasonló válságtüneteket mutat  S különben,  már-már azt kell hinnünk, h az önko valamiféle haladó hagyománynak tekinti e munkakör betöltőinek bűnügyi érintettségét, lévén már az előző hmester is vastagon sáros efféle  ügyekben, de szólhatnánk más házakról is. Most is csak azt mondhatjuk egyébként, h ez irányú szükségleteik tekintetében a bérházak nem szorulnak önkormányzati segítségre. Rovott múltú egyének vonatkozásában ugyanis bőséggel önellátóak vagyunk, s a közpénzből fizetett bűnözőkről alkotott fogalmaink pedig amúgy is némileg eltérnek a hivatalos álláspontokéitól. Nem értjük továbbá, h mért nem fér az illetékesek fejébe, hogy a mai értelemben kb. 150 éve működő rendszer, folyamatosan alakuló szigorú szakmai követelményekkel bír, melyhez nem elég- ahogy ők gondolják - kidobóember külsejű (és többnyire múltú) "kétes egzisztenciákat" a házak  nyakára szabadítani, hogy aztán ők -. "szabadjára engedve" - immár "hivatalos megbízással" terrorizálhassák a lakókat. Ez egyébként a társasházakban már rég magától értetődő követelmény, amit lassan a bérházakkal kapcsolatban is meg kéne érteni már. A bérházi házfelügyelői feladatkör ugyanis, túlnyomó vonatkozásaiban eltér a társasháziakéitól, s a baj - dokumentálhatóan - épp ott van, h az önko-nál e kettő végzetesen össze van zagyválva.      

(A következő részben - ha lehet - a lehetséges kibontakozás útjait szeretnénk számba venni, és reális esélyeit bemutatni. Szólnánk egyebek mellett az önkormányzati lakások virágzó feketepiaci "értékesítéséről," a "visszavásárlások" körüli "legitimált" törvénytelenségekről és a bérleményijog- halmozók (nepperek) "álbérleti" piacáról is. Kérdésünk pedig nem más, mint hogy mehet-e ez így tovább a milliárdos programok védernyője alatt.  Titeket pedig - mármint azokat, akik eddig is megtisztelték figyelmükkel és ötleteikkel a drog és bűnözés martalékává vált Magdolna-negyed sorsát - arra kérünk, h nemcsak a mi, de a tágabb környezetünk megóvásáért is szóljatok értünk, ha tudtok! Ha másért nem, mert romlás ott ólálkodik a ti ajtótok előtt is!)

Budaházy Gusztáv, bérlő, 
megbízott lakossági képviselő 

Ki nem ismeri ezt a mentalitást, ezt a hozzáállást? Elég csak szétnézni az országban, mindenhonnan ez köszön vissza - persze, tisztelet a kivételnek. 

De kanyarodjunk vissza a témánkhoz, ami a nyilvános WC-ket illeti: kevés van, és ami van, az se működik rendesen. Indult egy projekt a Város Mindenkié szervezésében, hogy legyen több elérhető hely, ha a szükség ránk tör az utcán, de Tarlós malmai még annál is lassabban őrölnek: kevés maradt, és az is drága.

Így marad az utcára ürítés - ha már madár- és kutyaszarban élünk, egy kis emberi ürülék mit árthat? Meg amúgy is, lemossák a járdát, fertőtlenítik a házak tövét, mi bajunk lehet?

Biztosan így gondolták azok is, akik a Kiskörúton a Nemzeti Múzeum előtt lévő bezárt WC elé szartak: rá a kerítésre is!

Talán Vas Imre lesz az országgyűlési képviselőnk, talán nem, de megszólíttatott a jelenlegi képviselőnk, egyben polgármesterünk által, hogy segítsen újabb hajléktalanokat alkotni...mert senkit nem hagyunk az út szélén, belelökjük inkább az árokba!

Tisztelt Képviselő Úr!

Olvasom a Józsefváros honlapján, egy lakossági fórum kapcsán, a polgármesternek önhöz intézett két kérését, melyben az 1993-as lakástörvény „hibáinak kijavítására” szólítja fel önt, „amelyek miatt egy önkormányzat vagy egy lakástulajdonos sem léphet fel a bérlője ellen, aki nem fizet, de nem is megy el a lakásból.”

Mi, önkormányzati bérlők, szerényebbek lennénk, s nem mernénk egy törvényt – melyet rendes körülmények között törvényelőkészítő bizottság s más efféle, erre hivatott szervek készítenek elő – séróból hibásnak nevezni, s egy, a helyi körülményeket még csak hírből ismerő képviselőjelöltet annak megváltoztatására szólítani fel.(De ha mégis lehet, nem csak polgármesteri de közönséges állampolgári jogon is önhöz fordulni ilyesmivel, majd meglátja, milyen hálás ügyfelei leszünk önnek…)

Annyi viszont e pillanatban is bizonyosnak látszik, hogy a még éppen érvényes jog betar(ta)tására való felszólítás, tisztelt törvényen túli terrénumokra kacsintgató elöljáróink, sajnálatos módon ugyan, de még ma is állampolgári jog, sőt, hogy ne mondjam, kötelesség. Az önök féloldali jogfogyatkozásban szenvedő kvalifikált szakembergárdája pedig, amely azon sajnálkozik, hogy „nincs egyetlen törvény sem, amely lehetővé tenné a jogellenes lakhatás felszámolását,” hamisan szól, mert valóban nincs egyetlen törvény erre, de több erre vonatkozó, az eljárás megindítását lehetővé tévő, viszont igen, van. Anélkül, hogy most elmerülnénk a Ptk. rejtelmeiben, vegyük az önkormányzati bérlői jogállás egyik legalapvetőbb kritériumát, a bérlőnek a bérleményben való életvitelszerű lakhatási kötelezettségéről szólót, amely még a jogi következetlenségek és egyoldalúságok valóságos tárházaként szolgáló Bérleti Szerződésekben is a lakhatás alapkövetelményeként íratik le.(A számos jogszerű kivételtől most tekintsünk el. Beszéljünk most csak azokról, melyek jogszerűtlenek, s más, erre jogosult személyek törvényes lakhatásának terhére valósulnak meg.)
Ez az alapkövetelmény pedig – kedves reménybeli képviselő urunk – a sokat látott bérlakások java részénél (úgy 60-70%-ra tehető mértékben) egyszerűen nem áll fenn. Hosszan sorolhatnám még önnek a bérbeadónak is felróható, többnyire kölcsönös mulasztásos törvénysértésből adódó, a lakhatással kapcsolatos hajmeresztő jogi anomáliákat, melyek keserves következményeit nemcsak a bérbeadó-önkormányzat de a kiszolgáltatott bérlői rétegtársadalom szenvedi el leginkább.

Most – miután az ezzel kapcsolatos jogi-szociális anomáliákat épp’ ezeken az oldalakon (is) már többször is elemeztem-felsoroltam - egy egyszerű társadalomlélektani tényre szeretném szíves figyelmét felhívni. Arra ugyanis, hogy ugyan milyen jogkövető magatartás várható el attól a bérlőtől, vagy ha tetszik „jogalanytól,” aki többszörösen joghátrányos helyzetbe kényszerülve, azt látja, hogy miközben őt kilakoltatják, a ház vele szemben lévő oldalán öt lakás rohad évek óta üresen, három pedig befalazva, sőt a felette lakó bérlő bordélyt üzemeltet a szociális bérlakásában, miközben zuglói villájában éli világát. Most nem is terhelném több adattal ez ügyben, csak még annyit, hogy az önkori által bevallott üres lakások száma, amely egyébként így is botrányosan magas, a valóságban legalább háromszorosa az általa nyilvántartottnak. S akkor még a közjogi szempontból rendeltetésellenesen lakott bérleményekről nem is beszéltünk, melyekről szintén nem tud az önkori, vagy ha igen, annál rosszabb… Ezeket a körülményeket is figyelembe véve – beleértve az érintett lakossági réteg kétségbeesett igyekezetét is, egy általa javasolt és közösen beterjesztett kibontakozási programra, (az elutasított Munkáért Lakhatást kezdeményezésről van szó) – s persze a józan mérsékletet is, az érintett lakók képviselőivel való tárgyalást javaslunk az egyoldalúan „hibásnak” minősített törvények felülvizsgálati szándékával szemben. Kérjük továbbá, hogy egyszer már vizsgáltassanak meg a nemzeti közvagyont kezelő önkormányzati jogosultságok és kötelezettségek is, mielőtt fennkölten ítélkeznének elevenekről és holtakról. A fényes portálok mögött meghúzódó, gyerekköhögéstől hangos, lepusztult, egyszerre kopár és nedves lakások sivár reménytelenségéről beszélek, amelyeket utoljára még a háború előtt, úgy jó hetven éve tartott utoljára rendben a tulajdonos-háziúr. Azóta, tisztelt uram, ezek a lakások minden nagyívű program dacára csak romlanak, s a háborús pusztítás okozta károkat mára felülmúlja a tervszerű megelőző karbantartás hiányát megsínylő állag, benne az egyszerre elárvult és elvadult emberi élhetőség mindennél rombolóbb eróziójával. Képviselő úr! Ezeknek a lakásoknak ma nincs valódi gazdája! Ez a lakásállomány ugyanis, jórészt az államosításnak nevezett elbitorlás útján került anno állami tulajdonba, s az államszocializmus állóvize után – nyilvánvaló törvényi mulasztások és következetlenségek miatt – egy elavult tanácsrendszerbeli zárványként működő „vagyonkezelői szisztéma” foglyává vált, melyben mindkét fél (bérlők vs. vagyonkezelő) csak vergődik a korszerűtlen és működésképtelen struktúra szorításában.

S ahogy a mondás tartja, ebül szerzett jószág ebül vész el, ha mégoly cifra ólban lakik is, - teszem hozzá én.
Az önkormányzat, képviselő úr, épp a rendezetlen lakhatási viszonyok miatt, minden diadalittas jelentés dacára, képtelen megbirkózni a legegyszerűbb közegészségügyi és közbiztonsági problémával is. Egy-egy példa mindegyikre. A poloskavész, - melyről évekig tudomást sem akart venni a hivatal, s melyre a szívós civil feltáró tevékenységet követően kénytelen volt lépéseket tenni, s tízmillió Ft-ot megszavazni – itt dúl ma is, a maga rettenetes valójában, mert az egyetlen célravezető lépést, a bérleményi jogviszonyrendezést az önkori képtelen meglépni. Ha kétségei vannak efelől, hát jöjjön el hozzánk, s meggyőződhet a kendőzetlen valóságról. Nálunk pl. arról, hogy mért sikertelen az önkormányzatnak nemcsak a poloskairtási, de a tágabb értelemben vett közegészség- és járványügyi koncepciója is. S a mi házunk – álszerénység nélkül mondhatom ezt – úgy épített mint szociális „állagát” tekintve, a negyed legrendezettebb házának számít.(A vérsúlyos, droginvázióval sújtott házak látogatását, csak némi tréning után javasolnám.) A legegyszerűbb „megoldást” pedig, amit önkormányzati kollégái követnek – hogy ugyanis egyiket sem látogatják, - ítélje meg ön.

Az önkori elhallgatja ugyan, de a mi házunkban számoltuk fel anno, méghozzá egyedülálló szívós civil munkával, egy több házra is kiterjedő, gyermekeket és fiatal nőket is célszerű funkcionalitásban foglalkoztató iparszerű drogtevékenységet és hangulatos holdudvarát. Ezt a – szerénytelenség nélkül állíthatom - korszakos jelentőségű eredményt és az általunk megszervezett, egyedülállóan eredményes bérlői bevonással megvalósított épületfelújításban való részvételt, képviselő úr, mint a társadalmi szegregáció felszámolásának messze világító példáját, héthatárban ki kellett volna doboltatni, és a valódi polgárosulás felé vezető út messze világító példájaként prezentálni! Ezzel szemben, képviselő úr, ezek az emberek - akik nélkül az önök városrehabilitációs projektje, melyet „modellkísérleti programként” harangoztak be, nem indulhatott volna be - azt kell, hallják és olvassák, hogy egy „becsődölt házasságban” voltak felek azzal az önkormányzati céggel, (Rév8) amelyet e program (MNP-programok) levezénylésével bíztak meg. Ezt a hasonlatot, mely egy többnyire szabad és kölcsönös választáson alapuló élet- és érdekszövetséget egy erősen kiszolgáltatott és a valódi együttműködés híján egy sajátosan behatárolt kapcsolattal veti össze, idétlennnek és
ízléstelennnek tartjuk. Azt mondja ugyanis a program örökös vezére, Dla. Alföldi György, a vezető liberális hetilap (ÉS) március 21-i számában, hogy a lakók, akik csak a gátlástalan követelőzésükkel tűntek ki, „fényévnyi távolságban vannak az európai színvonaltól,” s „felmerül a kérdés, szabad-e egyáltalán sétálóutcát kialakítani egy szegénynegyedben.” És különben is, képtelenek voltak megérteni, hogy ők egy magasabb rendű „modellkísérlet” kivételes alanyai – lehetnének, ha „képesek lennének szembenézni a valósággal,” mármint azzal, amit e címen A.Gy.kínál nekik. S itt is kinyilatkoztatta persze azt a mélyértelmű igazságot, amit néhányszor mi is hallottunk, „hogy az élet nem kívánsághangverseny”. Mintha bizony néhány színválasztási ügyet kivéve, valaha is figyelembe vett volna bármely „lakossági kívánságot” is. A Feladatmeghatározást (FEM) például, mely szerény bevonási jogosultságainkat tartalmazta, (s melyhez csak én jutottam hozzá, némi fortéllyal) orákulumként őrizte, s néhány protokolleseményt kivéve, valódi lakossági konzultáció sohasem volt. A program műszaki hibáit pedig máig nem küszöbölték ki, s a lakosság által megkifogásolt hiányosságokat, a polgármester a bepanaszolt kivitelezővel vizsgáltatta ki…

Hasonlatát pedig, hogy „ma Budapest olyan, mint egy régi Lada, mely metálfényezést kapott, de a motort nem cserélték ki”, - nyilván mély értelme miatt – nem egészen értjük. Mármint, hogy akkor ki is a puccos kasztni, és ki az ócska motor ebben a szép metaforában.
Mindezt – bár mélyen sajnáljuk, hogy ily előkelő uraknak, velünk, a barbár hordával kellett vesződniük – a leplezetlenül represszív és megtorló lépésekkel, melyeket a bérlői réteg alsó szegmensével szemben lakhatási viszonyaikat illetően terveznek, valahogy mégse tudunk megbékélni. S elmondanám uram, ha nem tudná, hogy a „kocsma-diszkó-drogtanya-bordély” szindrómában szenvedő bérházainkban élők napi önregenerációs hányadosa lassan a „jobb” hajléktalanokéihoz közelít, s azt is, hogy az innen kivezető út, nem csak a mi hibánkból határos a lehetetlennel.

Mindezzel, képviselő úr, bevallottan nem mást próbálok szemléltetni, mint azt, hogy szerződött felek kölcsönös és mélyen gyökerező mulasztásairól van szó, melyeket nem lehet a másik fél érdekeit negligáló, „hibásnak” minősített törvények egyoldalú változtatgatásaival rendezni, ill. lehet, de akkor ne nevezzük ezt „jogi lépéseknek,” melyek eszközlésére „tisztelettel felkérik önt,” hanem nevezzük annak, ami: a „többség” nyílt hatalmi megnyilvánulásának. (És akkor önnek is könnyebb lesz; egy ballépés untig elég egy ügyben…)

S végül azt is, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi szerződés (Contrat Social) értelmében e pusztuló páratlan örökséget, benne a még törékenyebb emberi élhetőséggel, önöknek e városrész minden kis zugában őrízniük kéne, s nem letorkollni és szétverni a szociális rendezési kezdemények legelemibb alakulásait, s görögtüzes szemfényvesztéssel elfedni sötét és ijesztő utcáink reménytelen odvait.

Ja és bocs, a másik kéréssel, az ötmilliárd előteremtésével kapcsolatban, most semmi okosság nem jut eszembe, de hát az ekkora összegek elköltésében úgyis csak önök tudnának mondani egy s mást. Ám minden ez irányú ötletet hálásan fogadunk.

Tisztelettel: Budaházy Gusztáv
választott lakossági képviselő
Magdolna-negyed
.

Nyakunkon a választás, ilyenkor minden megoldódik nagyon hamar. Félelmetesen gyorsan. Szinte hihetetlen.

Ezért is gondoltam arra, hogy segítve a kerület vezetését, adjunk pár tippet, mit és hol kellene még jobbítani -  kevés pénzből hangulatjavító intézkedések, és a haza fényre derül, a szavazók pedig voksukat jó helyre teszik.

Kezdésnek itt egy csokor bizottságiirnoktól, most az Index videósai és a Járókelők.hu oldal üzemeltetője mutatja meg a Palotanegyed egyik forgalmas terének alattomos úthibáját:

Kedves Polgármester, drága Máté! Légyszilégyszi, tegyetek valamit ez ellen (is)!!!

Ti meg, kedves kerületi olvasók, segítsetek a problémák megtalálásában, hiszen a képviselők nem ismerik a területet, így nem is tudhatják, mit is kellene megoldani, kijavítani még. Dolgozzunk össze, és mindenkinek jobb lesz! 

Ámen! 

Zajlik már nagyban a Magdolna Negyed Program (MNP) III (3) lakossági bevonása: nem önként és dalolva teszi ezt a magasságos önkormányzat, hanem a pénz adásának feltétele a semmit rólunk nélkülünk elv, ezért aztán fórumsorozat keretében beszéljük meg, milyen is legyen a környezetünk átalakítása.

Az elmúlt években profivá vált szervezők már tudják, hogy lehet ezt úgy megcsinálni, hogy legyenek is lakók - akik már többszörösen csalódtak, és el sem mennek -, és mégse tartson sokáig, mint általában a fórumok szoktak. 

Mi meg próbálunk minél több embert belevonni, hogy ne csak dísznek legyen ott pár ember, de érdemi választ kapjunk a felmerülő kérdésekre...ezért, ha van mondanivalód, kérdésed, tedd fel nyugodtan, és továbbítjuk a helyszínen. 

A rá kapott felelet meg itt lesz látható.

Ne fogd vissza magad!

Azt már megszoktuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vannak az egyenlők és az egyenlőbbek, mégis, mikor szembesülünk ezzel a mindennapokban, nem tölti el az embert jó érzés. Sőt!

Kellemes idő, vénasszony-nyáriasan süt a nap, Gutenberg tér, játszótéren kívüli pad. Üldögél ott egy ember, kutyája mellette ugrabugrál. Meleg van, az ember szerei a sört, hát átballag a közeli kisboltba. Visszatér padjához, felnyitja a sörösdobozt, jóízűt húz belőle. A második kortyra már nincs lehetőség: játszótér-őrző közterkocsiból kipattanó hivatalos szerv ott terem, rendőrért kiált, a rendőr hihetetlen gyorsan meg is érkezik. Pillanatokon belül, hiszen az ember a legnagyobb bűnt követte el, mit nekünk betörések, gyilkosságok, bántalmazások, ugyan, első a közterület. Ez AZ EMBER KÖZTERÜLETEN SÖRT IVOTT! Nem hajléktalan, minden nap itt van a kutyájával, dolgozik, lakik, csak éppen most így alakult. Nosza, felírták, kiállították, büntetőcédulát írnak neki, hiszen, horribile dictu, szörnyűséges tettet merészelt végrehajtani.

Nem, nem értek egyet a közterület ily célú felhasználásával, mármint hogy ott részegeskedjen az ember. Bár, kötve hiszem, ettől válnának a gyerekek alkoholistává. Jogkövető állampolgárként azonban azt gondolom, ha valami tilos, akkor az tilos. Mindenkinek, mindenhol.
Na, hát, ezzel szemben néhány nappal később, a Super8 néven a környék által köz-nem-kedvelt kocsma előtt, késő délután, kisebb csődület, korosabb és fiatalabb emberek vagy húsz-huszonöten, igen jó kedvűek, többjük már túl a nyilván zárt helyen elfogyasztott szeszterméken. Túl zajon, amit ennyi ember egymáson átkiabálási kísérlete okoz, túl a természeténél fogva felfelé, az ott lévő lakásokba szálló változatos dohányfüstön, sokuk kezében ott az áruló – a kocsmából származó jókora korsóban a kocsmából származó habzó sör. Bizony ezek az emberek KÖZTERÜLETEN, AZ UTCÁN, JÁRDÁN, ÚTTESTEN SÖRT ITTAK!
Mit tesz a sors, a semmiből egyszercsak előbukkan egy közteres autó, kicsit lelassít, konstatálja a látottakat, majd továbbhajt, mert hívja őt a kötelesség: a játszóteret újabban éjjel-nappal gépkocsiban üldögélő hívta őket, meg látták ám a térfigyelőn, hogy a játszótér egyik padján ül egy ember és KÖZTERÜLETEN SÖRT ISZIK. Miatta rohantak a járőrök! Csak tudnám, minek üldögél, egy teljes autóban egyszem egyedül valaki, ha nem tud ilyen esetben intézkedni, ki kell hívnia egy, további három személyt tartalmazó járőrszolgálatot. Ha ez a rohanva, villogóval rongyoló járőr csak lelassít, és kiszól: jónapot, nem szabad ám egy kocsma előtt, az utcán alkoholizálni, még mindig odaért volna a szörnyűség helyére, hogy egy, immár a téren kívüli padra átültesse a zavarkeltőt.

Megkérdeztem, elmondták – nekik nem dolguk. Ők ide, a térre jöttek, ezzel, a szörnyű tettet végrehajtóval szemben intézkedni.

Csak remélni tudom, hogy az ilyen közalkalmazott vagy alvállalkozó-alkalmazott (azt hiszem, a köztereseket az önkormányzat, vagyis hát a polgárember fizeti, vagy is fizeti), ha kigyullad a háza, ha az utcán rosszul lesz, ha késsel kergetik éppen, az arra járó tűzoltó, orvos, rendőr akkor is segíteni fog rajta, ha éppen nincs szolgálatban, vagy ha éppen más, csekélyke ügyben kell intézkednie.

Ez az igazi uram-bátyám felfogás, ez az igazi bürokrácia.

Merthogy mindaddig, amíg csak parancsra, kijelölt feladat ellátásra hajlandó bármely szervezet bármely tagja, mindaddig, amíg nem érzi belülről, hogy szabálytalanság, jogtalanság történik, amit ő és éppen ő hivatott megállítani, bárhol, bármikor, addig bizony, hát, így élünk. Ezért lépjük át rendszeresen a szabályokat, ezért nem érezzük, hogy bármilyenek legyenek is, de ha már vannak, azokat akkor is be kell tartanunk és tartatnunk, ha éppen nem látják, vagy sőt- nem foglalkoznak velünk a szabálysértésre figyelmeztetni hivatottak.

Kedves honfitársaim, nem kellene felnőnünk végre? Egy kisgyerek bájos, ha pelusa mögé bújva azt hiszi, nem látjuk, és nem-szabad dolgot tesz.

Na de kérem, pelus mögött bujkáló felnőtt emberek?...

Üdv P.E.

A Super8 körül folyamatosan van valami - most éppen füst és durva kajaszag. Máshol rosszabb, például a Blahán a Meki felett lakni, de ez nem vigasz. 

Délután négy-öt körül a Gutenberg térről a Kőfaragó utcára befordulván már a Vasas Háznál megcsapja orrunkat valami oda nem illő szag. A Blahán megszokott illatorgiákat jól ismerjük, de ez a bűz egészen más jellegű. Valaki sütöget valamit és nagyon büdös, a füstszag csípős égett szaggal keveredve egészen émelyítő hatást vált ki. Nyár eleje óta nem először érezni, valaki nagyon nem boldogul a kapott recepttel, de valószínűbb, hogy valaki „gyárt" valamit a környéken. Orrunknak engedelmeskedve be is térünk a Kőfaragó u. 8. szám alatti „kulturális" központ, de leginkább romkocsma kerthelyiségébe, ahol pillanatok alatt megtaláljuk a tettest, kis, takaros, kerti kemence szép füstölős kéménnyel, melyben a szabadtéri vásárokon jól ismert terméket, kenyérlángost sütnek.

Az udvaron is jól érezni a csípős szagot és látni a felfelé szálló füstoszlopot. A füstöt az enyhe szél ide-oda dobálja, jól láthatóan a környező falak fogják fel, amelyeken számos ablak is található. Nem nehéz kitalálni, aki reggel esetleg nyitva hagyta az ablakát annak kellemes meglepetésben lesz része hazafelé jövet.

Átnézve az egyik szomszédos társasházba már a lépcsőházban is érezni a szagot, az egyik emeleti lakó elmondja, hogy nagyjából május óta nem tud szellőztetni, mert a szomszédban rendszeresen füstölnek, de a gangon és az egész társasházi udvaron is érezni a füstszagot, így az arra néző ablakokat is be kell csuknia. A begyújtás délután kezdődik és gyakran még éjfél előtt is füstölnek, de az is előfordult, hogy szombaton arra ébredtek, hogy dőlt be a füstszag az ablakon, mert éppen gyerekprogram keretében sütögettek. A földszinten szintén érezni a füstöt, az ott lakók nem tudták honnan jön, a társasházi tárolóban, melynek csak egy kis szellőzője van és gyerekek is bemennek oda a kerékpárjukért, játékukért, áll a füstszag. A többi társasházban is panaszkodnak, nem mernek szellőztetni, így megállapíthatjuk, hogy ez így nagyon nem jó. A vendégek jót lakmároznak, a vállalkozó megtömi a zsebét a kis magyaros, hagyományos, egyedi, ősi, kézműves meg mindenféle trendi jelzővel ellátott termékeivel, a maradék meg szagolja az egészséges mellékterméket.

Vajon természetes-e az, hogy amíg a vendégek eszegetnek, mulatoznak, ordítoznak, addig a Palotanegyedben lakóknak bezárkózva kell élniük? Mindezt kánikulában, amikor elengedhetetlen legalább az esti, éjszakai szellőztetés, ami úgy látszik mára már luxus lett. Ez a „kis" adag füst egy ablakon keresztül - ami legtöbbször kényszerből zárva van - pillanatok alatt ellepi az egész lakást, nem lehet rá felkészülni, kiszellőztetése órákig tart, nem beszélve arról, hogy a füst miatt előfordult már többször fejfájás, szemviszketés is, teszi hozzá a lakó.

Kaptunk egy kis falusias-vásározós életérzést a Palotanegyedbe, köszönjük, de ilyen áron nem kérjük.

És a végére egy kis vizuális gyönyör, avagy milyen a Kőfaragó utca 8-ban a pápaválasztás:

Üdv: CséKá

Kedvenc Önkormányzatom!

Nagy nap ez a július 3-a én kicsi életemben! Épp három hónapja, április 3-án ballagtam be hozzád,törvénytisztelő öltözékben, ügyfélfogadási idődben, és töltöttem ki annak rendje és módja szerint egy közterület-használatbavételi űrlapot, írhatnám zűrlapot, és mellékeltem hozzá, szintén annak rendje és módja szerint egy saját kezűleg piktorált helyszínrajzot,  gondosan feltüntetve – miként ezt kértétek -, hogy honnantól meddig hány méter lenne az a talpalatnyi föld, ahol muzsikálhatnék.  

Azóta foglya vagyok ennek a történetnek. Nem terhellek a részletekkel, a lassanként regényfolyammá duzzadó Mjuzik-sorozatban minden lényeges elem tetten érhető, onnantól, hogy szóban közölt elutasító döntéseteket követően, hogyan jutottunk el sokadmagunkkal egy utcai demonstráció részeként a Petíció átadásáig, még május vége felé. És amikor rá két hétre levelet hozott a Postás, bizony mondom, megdobbant a szívem. De ahogy olvasni kezdtem, a dobogás lassult, tán az olvasó is megérti miért, ha mellékelem ezt a közérdekű dokumentumot.

Tudod különösen az utolsó mondat ütött szíven, ebben az amúgy igen udvarias hangvételű levélben, és kezdtem magam úgy érezni, mint Woody Allen a mellékelt videón. Szóval, hogy ha valami nem tetszik, lehet menni Floridába, de azért lenne egy kérdése, igaz, nem egészen a helyzethez illő..

Remélem nem bántalak ezzel a párhuzammal, de kicsit idegenül érzem magam a világodban...

Konkrétan.

l. Mi értelme jogszabállyal hivatkozni egy NEM LÉTEZŐ GYAKORLATRA.  Igen lehetővé teszi, csak épp nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mióta is? Kérni fogom hivatalosan is, mint közérdekű adatot, de most is kérdem: mikor, kinek adott utoljára – ha adott egyáltalán – a Bizottság engedélyt utcazenélésre?

II. Hogy lehetséges az, hogy Te, aki oly kínosan ügyelsz a részletekre, a szabályokra és határidőkre (olyannyira, hogy egy, a ”kerület lakosainak érdekeit szolgáló”  megszervezett, meghirdetett gyermek- rendezvényt azért vétóztál meg, mert a kérelmező szervezet címe pontatlan volt!) minden lehetséges határidőt túllépve, mind a mai napig nem adtad a kezembe az elutasító határozatot – kizárván így azt lehetőséget, hogy fellebbezzek -, mi több, ebben a levélben sem bocsánatot kérsz, hanem a polgármester úrra hivatkozol, holott a képviselő testület foglalkozhatna a fellebbezéssel, ha lenne mire fellebbezni.

III. Alpolgármester Úr levele azért is okozott szívritmuszavart, mert  a Petíció átadását követően pár nappal - május 30-án, kaptam egy igen kedves levelet, az önkori egyik (másik) munkatársától:

„Kedves Gábor!

Ugyan én csak egy sajtós vagyok, de kicsit kutakodtam az ügyében. És félreértéseket találtam. Ezért szeretném, ha újra, tiszta fejjel nekifutnánk ennek a kérdésnek.

1, itt senki nem tiltja az utcai zenélést, sőt….nagyon szeretnénk, ha Ön jobb hangulatot varázsolna Józsefváros terei közül 1-2-re.

2, amit közösen kellene kitalálnunk, hogy hol.

Az Ön által preferált Mikszáth téren, illetve a Lőrinc pap téren azért szeretnénk egy kis türelmet kérni, mert ugye van nekünk egy kis titkunk szombatig. A 250 programot magába foglaló rendezvénysorozatnak, ami holnap kezdődik, ez a két tér lesz a centruma. Ezért nem adhattunk engedélyt Önnek oda, de adhatunk máshova.

Mit szólna a gyönyörűen felújított Mátyás térhez?

Vagy várom a további javaslatait a Palota negyeden kívüli helyszínekre.

Remélem találunk olyan helyet, ami mindenkinek megfelel,  és akkor minél hamarabb elkezdhet jó hangulatot varázsolni a  környékre.”

Vagyistehátakkor: lehet, amit nem lehet, vagy nem lehet, amit lehet?  Most akkor mi a szabály? Hogy nincs? Esetleg úgy gondolták Valakik Nálatok, hogy ha én zenélhetek, akkor véget vetünk a Zenének?

IV. Hivatkozhatnék most én is néhány cifra jogszabályra, amely bizonyítaná, hogy mulasztást követtél el, jogsérelmet szenvedtem, sőt anyagilag is károsultam, de túl sok értelmét nem látom. Vannak kerületek a fővárosban és vannak helyek az országban, ahol szabályozott , kulturált körülmények között zajlik az utcazenélés, Veszprémben például három napos fesztivált  rendeznek évek óta, ezzel komoly idegenforgalmi bevételhez juttatva a várost, és vagyunk mi, itt a nyolckerben, ahol ez valami ördögtől való dolognak számít.

V. Mert ismét kénytelen vagyok kifejezni: az elit zenészek utcára vonultatása – két hónapon át, állami, vagy eu-s forrásból támogatva NEM UTCAZENE. 

VI. Ez viszont például az.

Remélem most már világos, miről beszélek, írok hónapok óta. Örülnék, ha megértenéd és cselekednél végre érdemben. Hamarosan megkeresünk egy tervvel: szeretnénk megrendezni a főváros első utcazene fesztiválját itt a kerületben. Ha nincs ellene kifogásod…

A Kálvária térhez mit szólsz?

Van valami különös bája annak, ahogy hülyének nézik a kerékpárosokat a városban - pedig már a Critical Mass is abbahagyta, hiszen annyian bringázunk már, hogy nem kell külön figyelemfelkeltő vonulás. 

A Rákóczi téri csarnok oldalába új táblák kerültek. Kerékpártároló, hazudják.

Az ember persze megörül ennek, mégiscsak 2013 van, nem kell keresgetni eztán, hogy hol, melyik oszlophoz kösse ki a drótszamarat, hiszen megvan a kulturált helye, esetleg fedett is - aztán továbbmenve ez a kép fogad:

Az ember elsőre meglepődik, majd dühös lesz, végül megkeresi a megszokott korlátját/oszlopát és odalakatol. Közben konstatálja, hogy ismét jól járt valaki; de nem a bringások! 

Meg lehet nézni, sosincs benne semmi.

Egyre több ember jegyzi meg egyre több mindenről nyilvánosan, hogy nem jól van ez vagy az; például a felújítások kapcsán: amiről a kerületi sajtó csak dicshimnuszokban ad hírt, a valóság esetleg mást mutat. Mint a Mátyás téren is, ami a kerület életében a legtöbbször felújított tere, mégis találni hiányosságokat. Virágok lettek ültetve a Kesztyűgyár előtt, és gondozzák is, ott van ugyanis a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat - vezetője a videóban emlegetett Ács úr - aminek feladatai közt szerepel ez: - a közterületi kertészeti feladatok ellátása. Jó, el is látják a saját irodájuk előtt. De csak ott.

Teleki Pál a blog fészbuk oldalára tette fel ezt a videót, tanulságos.

Remélem, ezt elküldte a képviselőjének - a Mátyás érre kettő is jut -, valamint az önkormányzat egyéb szerveihez a kérdéseit, hogy vajon miért van ez így...

És nálatok milyen a helyzet? 

Régóta nézem, milyen ütemben süllyed a béka segge alá anyanyelvünk használata, miként silányítja azt különböző hivatal és hivatalosság –  már szemem se rebben, ha ilyesmit látok: 

Összetartozás – nehéz szó, nem is sikerült helyesen leírni egyszer sem; talán mert nem ismerik a jelentését...?

Még szerencse, hogy van rá pénz – lesz itt tévé meg rádió is még, hogy az újbeszél egyre jobban elterjedjen. 

De komolyan, nincs egy kurva hejesírás-ellenőrző a rendszerben? Vagy legalább EGY írástudó ember? Mindent a Kocsis Máténak kell intézni?! Milyen ciki lehet most neki, hogy pártja kommunikációs igazgatójaként a saját önkormányzati honlapja ilyen silány minőséget képvisel.

(esetleg valahol szövegeznek már egy törvényt arról, hogy minden úgy jó, ahogy írják)

Kedves Önkormányzatom!

Viszonylag rég írtam Neked, és most sem tenném, ha nem épp egy hónapja közölte volna velem, amúgy készséges és kedves munkatársad, hogy elutasították utcazenélésre szóló helyfoglalási kérelmemet. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság döntését azóta sem kaptam meg írásban, így fellebbezni sem tudok, csak itt, meg a demonstrációkkal, mondhatni informálisan, kényszer szülte. Az alábbi index-videó két napja készült, a legutóbbi, IV. bejelentett, zenés akciónkon, de a műfaj, a biztonsági őrök és az idő szabta keretek nem tették lehetővé, hogy minden rögzüljön, ami fontos, illetve amit elmondtam.

Ezért tennék itt néhány kiegészítő megjegyzést, annál is inkább, mert hasznosnak gondolom, hogy lehetőség szerint - állítólag sokan, rendszeresen olvassátok a blogot – minél több emberhez eljusson, kik vagyunk és mit szeretnénk valójában. Elsőként tehát a petíciót tenném itt is közzé.

  PETÍCIÓ                                                      

Tisztelt Polgármester Úr!

A SZUTRA (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata), mint nevéből is látható, azért jött létre, hogy a VIII. kerületi önkormányzat engedélyezze, sőt támogassa az utcai zenélést. Ez a Nyugat-Európa városaiban régtől létező gyakorlat mind a városlakók, mind a turisták számára elfogadott, sőt kedvelt látványosság élhetőbbé, szerethetőbbé teszi a környezetet, és egyben hozzájárul az utcazenészek megélhetési gondjainak enyhítéséhez. A nyolcadik kerületre ez fokozottan érvényes.

Örvendetesnek tartjuk a Kórusok Éjszakájának sikerét és a tervezett nyári, zenés programsorozatot, de ez nem helyettesíti az utcazenéléssel kapcsolatos – hosszabb távra is érvényes – elvi határozatot, amely nem időszakosan és nem ad hoc  jelleggel, szabályozott keretek között biztosítaná ezt a működést a kerületben. A SZUTRA készséggel közreműködik egy ilyen szabályzat kidolgozásában.  Ezért tehát azt kérjük (itt a szezon!), hogy a képviselő-testület legközelebbi ülésén tűzze napirendre ezt az ügyet, hozzon pozitív döntést az utcazene támogatására, és vizsgálja felül korábbi elutasító döntéseit.

A SZUTRA nevében
Rejtő Gábor
(utcazenész)
Bp. 1089 Diószeghy u. 16

Bp. 2013 május 27.

Az okmány átadását megtiltotta rögzíteni a benti őrség, mondván, nincs forgatási engedély, ami így volt igaz, de ha meggondoljuk, hogy közügyről, közhivatalban, közönség számára készült volna a dolog egy közmédia által, ez némiképp elgondolkodtató. Miként az is, hogy átadás előtt pár órával értesített az amúgy szintén készséges és jóindulatú Keleti Andrea, kommunikációs vezető, hogy Sára Botond általános polgármester helyettes sajnos nem ér rá átvenni a cuccot, de egy munkatársa igen, ha ragaszkodunk a személyességhez. Mert a portán is leadhatjuk. Ragaszkodtunk. Így tehát Pesti Yvette vette át korrekt módon a dokumentumot, és csak annyit fűzött hozzá, hogy „nekünk van ilyen programunk”.

Nincsen! Kedves Önkormányzatom. A Te nyári zene-tervezeted, amely – miként az indexnek is kifejtettem -, elismerésre méltó, és sokakat megszólító, látványos és minőségi -, épp azokat nem l e g a l i z á l j a, akik utcazenészek lennének. Mert, ha egy neves, méltán kedvelt zenész – pl. Ruttkai Bori az utcán énekel egy alkalommal – az nem azonos azzal, hogy Tinódi Lakatos Sebestyén rendszeresen dalolhat mondjuk a Kálvária téren, a kettős kereszt alatt. Igen, mi azt szeretnénk – miként a Petícióban is kifejtettük -, hogy ne alkalomszerűen és ne csak a magas kultúra számára nyíljon lehetőség utcazenélni  - momentán itt - a kerületben. Elutasításod, monoton, konok hallgatásod, Sára úr sajnálatos visszalépése – nem tudok másra gondolni -, egy magába záródó-zárkózó gépezetet sejtet, amelyben sok jóindulatú és empatikus ember dolgozik, de mint szervezet alig képes ezeket a kvalitásokat felmutatni.

Pontosítok.  Azok felé mutatja a legkevesebb nyitottságot, akik a legjobban rá lennének erre szorulva. A kitaszítottakra, a mélyszegénységben élők(?)re   gondolok. Tudod a Petíció átadása után, elmentem a Kesztyűgyárba, mert ott volt egy találkozó, az Udvar-Ház program kapcsán.

Rokonszenves kezdeményezés, azt kínálja, hogy a dzsumbujban (vagy inkább dzsumbajban) élők (anyagilag is) támogatott programokban vehessenek részt: családterápia, gyermekbábozás, tánctanulás, kertzöldítés,  bográcsos est, vagy amit szeretnének..Nos , valaki felvetette, hogy homokozót lehetne-e az udvarban. Lehetne. Ettől eltekintve a fennmaradó másfél órában előbugyogott a nyomor (penész, asztma, patkány, poloska, beázás, indokolatlan lakbéremelés, drogosoktól való rettegés, elképesztő számlázási hibák, és egyes hivatalnokok minősíthetetlen magatartása). Erősen emlékeztetett ez a találkozó a múlt év áprilisi Lakhatási Fórumra, azzal a különbséggel, hogy ott a Hivatal emberei jelen voltak és számos szép ígéret is elhangzott részükről, a jelek és tapasztalatok szerint  túlnyomó többségük az is maradt.

(Amúgy az utcazene-kezelés (vagy inkább kezeletlenség) ugyanennek a jelenségnek egy másik vetülete.) Vagyis van egy – nem elhanyagolható – réteg ebben a kerületbe nemzenészek és zenészek, akihez nincs füled és nincs szemed Kedves Önkormányzatom, bár egyenként mindenkiben szív dobog ott a falakon belül. És vannak civil kezdeményezések, amikre úgyszintén, mert mi mással magyarázhatnám, hogy egy hónap után, négy cikk és négy demonstráció után sincs senki, aki azt mondaná, nekem, nekünk, hogy bikmag. Vagy bakfitty. De mongyuk minimum írásba adná – ha már szabályok vannak, meg betartandó határidők, amiket Te kifelé nagyon is komolyan veszel -, hogy: NEM. És miért NEM. Mert abból még lehet IGEN. De a hallgatásból semmi sem lesz.

Pontosítok. Az elmúlt egy hónapban lelkes csapat gyűlt az ÜGY köré, a fészbukon már több száz tagja van SZUTRÁ-nak, és nemrégiben összehoztál Szabó Gáborral is, aki érzetem szerint a tömjénfüst a Hivatalban. Ez most épp vitákra ad alkalmat társaságunkban, ami azért jó, mert nyilvánvalóvá tette, hogy a SZUTRA tagjai nem valami, vagy valaki ellen, hanem valamiért gyűlnek össze rendszeresen. Semmilyen pártpolitikai célt, csatározást nem szeretnénk szolgálni, hanem azt, amit Falaid előtt énekeltünk, és a videón csak részleteket lehetett hallani belőle, ezért hát közölném a teljes szöveget.

Szutravaló

Összegyűltünk mindahányan,
Budapestnek városában,
abban is sok kerület van,
de mi itt a nyolcadikban.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szebb lesz tőle minden sarok,
járó-kelő, mind mosolyog,
táncolnak a kottafejek,
virág nyílik bicska helyett.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szóljon zene, játszani jó,
ezért van a Petíció,
amit akar, nem halálos,
élhetőbb lesz Józsefváros.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Lélek derül, szív ha dobban,
pénz gyűlik a gitártokban,
nyolctagú e mindent tudó,
doremifászolátidó!

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Van egy álmom. (Hogy Luther Kinget idézzem): a következő képviselőtestületi ülésen együtt elénekelnénk. Hm?

Csók a család.

Sétálóutcásítás hátulütője. Vagy a karbantartás teljes hiánya. Esetleg az érdeklődésé.

Kőfaragó utca.

Hogyan amortizáljunk olcsón és gyorsan egy belvárosi utcát?
T.(ut) I. úr receptje

Egy városi utca, legyen mondjuk pesti utcácska, teljes ellehetetlenítésének számtalan módja van. Ezek között vannak átmeneti, építő jellegűek – gondoljunk csak a hatvanas években a kabarék állandó témájául szolgáló építkezési területté váló fél városrészekre, a hol itt-hol ott árokkal, gödörrel, felvonulási épületekkel tarkított utcákra. A városlakók mérgelődtek, morogtak, de végül többé-kevésbé eltűntek a háborús sebek, eltűntek a bombák-rombolta romok, kiegészültek a fél-házak, felépültek az újak. Ez tehát jó.
Van aztán a közműhálózat cseréje. Hosszabb távon ez is pozitív, hiszen ha a békés polgár túlélte az utcájában dübörgő gépek zaját, háza nem dőlt romjaiba a folyamatos rázkódástól, ha sikerült megszoknia a hajnali, vagy a gyorsabb munka érdekében éjszaka is dolgozó munkások "hé Jani, bazze, hozdide a..." harsány, és nem mindig szalonképes kiáltozásait, nos, ennek a végén biztonságosabb gázcsövek, vízvezetékek futnak az utca mélyén, esetleg új kövezettel még szebbé is válik utcánk. Tehát ez is jó.

Ám mi van akkor, ha nem közügyben történik valami? Mi van akkor, ha egyszercsak megjelenik valaki, egyetlen ember, akinek 'céljai' vannak és 'szándékai'? Nos, erre szolgál T(ut)I. úr receptje, miszerint:
Végy egy kis pesti utcát, ez lesz az alap. Az utca lehetőleg legyen rövidke, csendes, ne legyenek benne üzletek. Ideális az az utca, ahol találsz egy apróbb, lerongyolódott kis épületet. Ha gyors sikert akarsz – a siker minden esetben vastag bankókötegeket jelent – fektesd be valamely külföldi balek pénzét, és vásárold fel a rondácska, amúgy valószínűleg akár műemlék is lehetne épületkét. A tulajdonosok boldogan eladják, hiszen olyan árat tudsz kínálni az ír, izraeli, német vagy bármilyen befektető bankszámlájáról, amiért megéri elszabadulni a sok-sok éve vakolókanalat nem látott kis épülettől. Az sem baj persze, ha csak bérbe veszed az önkormányzattól az általa már kiürített épületet. A lényeg az, hogy a háznak legyen udvara, lehetőleg olyan, amit körbelaknak más házak lakói; a csúcs az, ha ablakok is néznek az általad használandó ház udvarára.

Ha mindez megvan, jöhet a töltelék – keríts egy csapat öntörvényű, konok, a becsületes szót nem ismerő, pénzéhes embert. Lehetőleg fiatalt, mert az idősebb korosztályban talán még él némi halovány emlék arról, illik-e tönkretenni önérdekből mások életét (bár azért ebben sem vagyok egészen biztos).
Amint megtaláltad a megfelelő társaságot, adjatok nevet a dolognak, és alapítsatok céget. Ha ez is megtörtént, nincs más teendő, mint egyszerűen bejelenteni a vonatkozó önkormányzatnál, hogy mi itt és itt, ebben az épületben fogunk működni. A működést praktikus kulturális tevékenységnek nevezni, ahhoz semmi nem kell, legkevésbé kultúra. Az önkormányzat mindezt rezzenéstelen arccal – mivel arca nincs – tudomásul veszi, bejegyzi a tényt, és nosza, kezdődhet a berendezkedés.

A töltelék egyik fele ezzel elkészült. Jöhet a második rész, bárki egyszerűen kikeverheti. Csak néhány, lehetőleg minél ócskább – a lomtalanításkor, ha sikerül az erre szakosodott maffiával megegyezned – isteni vacakságokat tudsz összeszedni. Minél ócskább, minél szedett-vetettebb, annál nagyobb lesz a siker. Persze, saját pénzed nincs, tehát addig mégy, amíg szerződő társakat nem találsz, olyanokat, akik vagy a gyors gazdagodás, vagy a majdani bevétel érdekében szponzorálják indulásodat. Kaphatsz tőlük a működésedhez szükséges berendezéseket, melyekkel még hirdeted is őket, elkészítesz egy honlapot, és elkezded reklámozni magad. Ezzel elkészült a recept szerinti amortizációs minimum, de ez még kevés.

Végül elérkezik a nagy pillanat – megkezded működésedet. Az addig csak gyanakvó utca népe döbbenten pattan fel a szoktalan dobszóra éjszakai álmából, hajnalban ismeretlen rap-dalnok ontja a környékre hát, nem éppen szolíd nótáit, az eladdig oly békés utcát az éj leple alatt elözönli a magyar és nem-magyar duhajkodó sokaság. Ha van eszed, már délután megkezded működésedet, ebben az esetben ugyanis a frászt tudod hozni az iskolából – ami persze jó közel van, még az sem baj, ha kétszáz méteren belül, hiszen te kultúrközpont vagy – hazafelé ballagó gyerekekre. Az utca népe, túlesvén az első sokkon, megpróbál tenni valamit. Fölöslegesen, hiszen nincs kitől várjon intézkedést. Első, automatikus mozdulattal a rendőrséget hívja, ám kiderül, ez nem a rendvédők ügye. Különben is, amíg éppen ott vannak, minden elcsitul, távoztukkal meg kezdődik elölről. Viszont a fáradt gyalogkakukk zsarut gyorsan kávéztasd meg, nyugi, legközelebb már haverod lesz. Aztán kiderül, hogy ha a zaj az önkormányzatra tartozik, akkor viszont az utcai alkoholizálás, ordítozás, nyitott ablakkok alatti dohányzás a közterületesek feladata volna, ha viszont mindez nem az üzlet szabályszerű (?) működésével kapcsolatos, akkor birtokvédelmi ügy. A panaszkodás minden esetben három-háromezer forintnyi illetékbélyeg lerovásával kezdődik, mert ugye nem elég az, hogy élhetetlenné vált a környezeted, még fizetned is kell érte. Lassan rádöbben a bamba nép, hogy T.(ut).I úrnak ismerőse a közteres, "szevasz, Feri, de rég láttalak", haverja az önkorinál dolgozik, "majd szólok neki", a hivatalok részjelenségekkel foglalkoznak, és ha elég ügyes, márpedig az, simán ellavíroz a különféle ügyosztályok össze nem érő habjain. Az sem baj, ha az intézkedésre jogosultak intézkednek – közben meg eltelik egy-két hónap, az ügyintézés nem könnyű feladat még háromezerért sem, te meg problémás esetben mutass fel egy régi, ugyan érvényét vesztett, de a 'közeg' honnan tudná ezt, papírt. Higgy T.(ut)I. úrnak – el fogják fogadni. Az utca ezenközben szerencsésen kezd átalakulni. Akik saját lakásban laktak, hirdetni kezdik a recept által romlott állapotú lakásukat. Akik addig a békés helynek örvendve béreltek itt lakást, villámgyorsan odébbállnak. A helyükbe érkezők a T.(ut)I. úr receptje szerinti társaság; így hát most olyan lakásokból is ömlik a zaj, ordibálás, melyekben eddig csöndes népek lakoztak. Gitárjaik, dobjuk mellett az újonnan érkezők magukkal hozzák kutyáikat is, így hát az utcácska kezd tele lenni kutyapiszokkal, bűzzel, a sétáltatás közben elhajigált csokipapírokkal, sörösdobozokkal. Az addig üresen álló vagy csendes tevékenységre használt pincéket elkezdik kibérelni hasonló működésű cégek (cégek?), rendre érkeznek az egyre kevésbé menedzser-külsejű érdeklődők, az utca hasonlítani kezd egy üzleteitől fosztott átjáróházhoz, hat-nyolc fel-alá sétáló, telefonáló ember intézi ügyeit, veszekszik barátnőjével, szakít és vall szerelmet; valakire – soha nem derül ki, kire – várakozva, zsömlét majszolva üldögél az utca szélén, lépcsőfeljárón, kutyája körülötte kereng, összeugrik az utcában élő, idegen társasághoz nem szokott ebekkel, a házak kapuja tárva-nyitva, hiszen nyitott ház vagytok, hadd jöjjön be akárki. Füvet nem kell venned, elég, ha mélyet szippantasz...A hajléktalanok különös kommunikációs lánca révén gyorsan terjed az 'ott meg tudod húzni magadat' híre, sőt, adódik kisebb munka is, amiért feketén (a pénz nem fekete ugye) fizetnek is, így aztán állandósul és terjed az utca amortizálódása. A recept szerint tárt kapukkal működtetett hely udvarán kutyapiszokban tébláboló gyerekek, részegen óbégató szüleik időnként magukhoz vonják őket, oké, még megvannak. Eleinte elég, ha valaki megéhezvén, pizzafutárt hív, aztán te magad is elkezdhetsz kolbászt sütni, hamburgert, pompost gyártani – hátha a még megmaradt szomszéd is futásnak ered a zaj és füst után immár felszálló sült olajszagtól elundorodván.

Utcátokba lassan csak a hasonszőrűek merészkednek be, az utca neve városszerte közismertté válik, oda már csak az teszi be a lábát, aki hozzátok érkezik; ők viszont, válság ide, munkanélküliség oda, éjjel is, nappal is a kocsiból bömbölő zenebonát árasztó taxival érkeznek és távoznak, üvöltő búcsúzkodás, majd ajtóbecsap, annyiszor, ahányan ki-beszállnak, hajrá, mehetünk!

Ha idáig eljutottál, gratulálunk, sikeresen végrehajtottad a T.(ut)I. úr féle amortizációs programot, és ha eddig nem derült volna ki a recept alapján elkészített fejedelmi étek neve: romkocsmád van!

Végül megjelennek az utcában a patkányok. Nem szókép – valódiak. Ezzel befejezted művedet, telhetetlen T.(ut)I. úr pedig odébbáll újabb amortizációs lehetőséget kutatva.

Hogy mi lesz az íly módon sikeresen amortizált utcával a romkocsma távozta után? Az már legyen a mások gondja...

Cseprő