Kedvenc Önkormányzatom!

Nagy nap ez a július 3-a én kicsi életemben! Épp három hónapja, április 3-án ballagtam be hozzád,törvénytisztelő öltözékben, ügyfélfogadási idődben, és töltöttem ki annak rendje és módja szerint egy közterület-használatbavételi űrlapot, írhatnám zűrlapot, és mellékeltem hozzá, szintén annak rendje és módja szerint egy saját kezűleg piktorált helyszínrajzot,  gondosan feltüntetve – miként ezt kértétek -, hogy honnantól meddig hány méter lenne az a talpalatnyi föld, ahol muzsikálhatnék.  

Azóta foglya vagyok ennek a történetnek. Nem terhellek a részletekkel, a lassanként regényfolyammá duzzadó Mjuzik-sorozatban minden lényeges elem tetten érhető, onnantól, hogy szóban közölt elutasító döntéseteket követően, hogyan jutottunk el sokadmagunkkal egy utcai demonstráció részeként a Petíció átadásáig, még május vége felé. És amikor rá két hétre levelet hozott a Postás, bizony mondom, megdobbant a szívem. De ahogy olvasni kezdtem, a dobogás lassult, tán az olvasó is megérti miért, ha mellékelem ezt a közérdekű dokumentumot.

RejtőLevél (2).jpg

Tudod különösen az utolsó mondat ütött szíven, ebben az amúgy igen udvarias hangvételű levélben, és kezdtem magam úgy érezni, mint Woody Allen a mellékelt videón. Szóval, hogy ha valami nem tetszik, lehet menni Floridába, de azért lenne egy kérdése, igaz, nem egészen a helyzethez illő..

Remélem nem bántalak ezzel a párhuzammal, de kicsit idegenül érzem magam a világodban...

Konkrétan.

l. Mi értelme jogszabállyal hivatkozni egy NEM LÉTEZŐ GYAKORLATRA.  Igen lehetővé teszi, csak épp nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mióta is? Kérni fogom hivatalosan is, mint közérdekű adatot, de most is kérdem: mikor, kinek adott utoljára – ha adott egyáltalán – a Bizottság engedélyt utcazenélésre?

II. Hogy lehetséges az, hogy Te, aki oly kínosan ügyelsz a részletekre, a szabályokra és határidőkre (olyannyira, hogy egy, a ”kerület lakosainak érdekeit szolgáló”  megszervezett, meghirdetett gyermek- rendezvényt azért vétóztál meg, mert a kérelmező szervezet címe pontatlan volt!) minden lehetséges határidőt túllépve, mind a mai napig nem adtad a kezembe az elutasító határozatot – kizárván így azt lehetőséget, hogy fellebbezzek -, mi több, ebben a levélben sem bocsánatot kérsz, hanem a polgármester úrra hivatkozol, holott a képviselő testület foglalkozhatna a fellebbezéssel, ha lenne mire fellebbezni.

III. Alpolgármester Úr levele azért is okozott szívritmuszavart, mert  a Petíció átadását követően pár nappal - május 30-án, kaptam egy igen kedves levelet, az önkori egyik (másik) munkatársától:

„Kedves Gábor!

Ugyan én csak egy sajtós vagyok, de kicsit kutakodtam az ügyében. És félreértéseket találtam. Ezért szeretném, ha újra, tiszta fejjel nekifutnánk ennek a kérdésnek.

1, itt senki nem tiltja az utcai zenélést, sőt….nagyon szeretnénk, ha Ön jobb hangulatot varázsolna Józsefváros terei közül 1-2-re.

2, amit közösen kellene kitalálnunk, hogy hol.

Az Ön által preferált Mikszáth téren, illetve a Lőrinc pap téren azért szeretnénk egy kis türelmet kérni, mert ugye van nekünk egy kis titkunk szombatig. A 250 programot magába foglaló rendezvénysorozatnak, ami holnap kezdődik, ez a két tér lesz a centruma. Ezért nem adhattunk engedélyt Önnek oda, de adhatunk máshova.

Mit szólna a gyönyörűen felújított Mátyás térhez?

Vagy várom a további javaslatait a Palota negyeden kívüli helyszínekre.

Remélem találunk olyan helyet, ami mindenkinek megfelel,  és akkor minél hamarabb elkezdhet jó hangulatot varázsolni a  környékre.”

 

Vagyistehátakkor: lehet, amit nem lehet, vagy nem lehet, amit lehet?  Most akkor mi a szabály? Hogy nincs? Esetleg úgy gondolták Valakik Nálatok, hogy ha én zenélhetek, akkor véget vetünk a Zenének?

 

IV. Hivatkozhatnék most én is néhány cifra jogszabályra, amely bizonyítaná, hogy mulasztást követtél el, jogsérelmet szenvedtem, sőt anyagilag is károsultam, de túl sok értelmét nem látom. Vannak kerületek a fővárosban és vannak helyek az országban, ahol szabályozott , kulturált körülmények között zajlik az utcazenélés, Veszprémben például három napos fesztivált  rendeznek évek óta, ezzel komoly idegenforgalmi bevételhez juttatva a várost, és vagyunk mi, itt a nyolckerben, ahol ez valami ördögtől való dolognak számít.

V. Mert ismét kénytelen vagyok kifejezni: az elit zenészek utcára vonultatása – két hónapon át, állami, vagy eu-s forrásból támogatva NEM UTCAZENE. 

VI. Ez viszont például az.

Remélem most már világos, miről beszélek, írok hónapok óta. Örülnék, ha megértenéd és cselekednél végre érdemben. Hamarosan megkeresünk egy tervvel: szeretnénk megrendezni a főváros első utcazene fesztiválját itt a kerületben. Ha nincs ellene kifogásod…

A Kálvária térhez mit szólsz?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr885388649

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.04. 11:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.