Leé Józsefnek hívják, alig egy esztendeje ismerem.  A költészet és a számkivetettség hozott minket össze, úgy látszik ez a két dolog, kéz a kézben jár.. Olvastam a verseit és mélyen megérintettek azok a csipke-finom képek, a szavak ritmusa, a játékosság, ahogy fájdalmairól, esendőségéről, álmairól, hétköznapi örömeiről tudott szólni. Ő olyan, mint a versei, halk szavú, mosolygós, barna szemében szeretet, figyelem és végtelen érzékenység.

Aztán tavaly ilyenkor, felkapott bennünket a sors és egyenesen az RTL Klub Legyen Ön is milliomos vetélkedőjébe repített. Még a készülés – már amennyire lehet készülni – időszakában kölcsön adtam Neki az Ady kötetemet. Mosolyogva jött legközelebb: talált benne hat darab kétszázast, a zöld színűt, ha még emlékeznek rá. Ajándék volt akkoriban ez a pénz, testvériesen meg is osztoztunk rajta, Ő, mivel rendszeresen árulta a Fedél Nélkül-t a Lőrinc Pap téren, és kapott külföldi pénzt, tudta is hol, hogyan lehet beváltani. Aztán eljött a Nap, és Józsi megnyerte a vetélkedőt – mindannyiunk igazságérzetével összhangban -, és közben történt egy szívdobogtató csoda is. Leé Józsi, a játék elején oda nyilatkozott, hogy ha nyer, egy részét kiosztja közöttünk, akikkel versenyben volt. És akkor én duplán drukkoltam Neki, mert nagyszerűnek tartottam ezt a gesztust, példa értékűnek, amit most milliók, de legalább is nagyon sokan látnak. Nevezhetjük testvériségnek, vagy szolidaritásnak, szóval annak, amire manapság tán a leginkább szükség van ebben a világban, és különösen itt Magyarországon. És amire van is esélyünk, március 15-e, és a mostani árvíz ezt példázza.

Most azért írok, mert Leé Józsit holnap gégerákkal műtik, többé nem fogja tudni elszavalni a maga csendes, kicsit reszelős hangján a csodás verseit, de írni tudni fog – ha sikeres lesz a műtét.

Ezért írok.

Azért, hogy aki teheti, segítse holnap szeretettel ezt az embert, hogy sikeresen jusson túl ezen a megpróbáltatáson. Hogy a maga és a mi javunkra tudja fordítani fájdalmas tapasztalásait. Hogy folytathassa azt, amiért megszületett, hisz minden vers, minden dal, ami a lélekhez szólni tud, a mi sorsunkat, terheinket is könnyíti.

Azért írok, mert tapasztaltam és hiszek a szeretet az együttérzés megtartó, csodákra képes erejében.

Köszönöm.

Sétálóutcásítás hátulütője. Vagy a karbantartás teljes hiánya. Esetleg az érdeklődésé.

Kőfaragó utca.

Hogyan amortizáljunk olcsón és gyorsan egy belvárosi utcát?
T.(ut) I. úr receptje

Egy városi utca, legyen mondjuk pesti utcácska, teljes ellehetetlenítésének számtalan módja van. Ezek között vannak átmeneti, építő jellegűek – gondoljunk csak a hatvanas években a kabarék állandó témájául szolgáló építkezési területté váló fél városrészekre, a hol itt-hol ott árokkal, gödörrel, felvonulási épületekkel tarkított utcákra. A városlakók mérgelődtek, morogtak, de végül többé-kevésbé eltűntek a háborús sebek, eltűntek a bombák-rombolta romok, kiegészültek a fél-házak, felépültek az újak. Ez tehát jó.
Van aztán a közműhálózat cseréje. Hosszabb távon ez is pozitív, hiszen ha a békés polgár túlélte az utcájában dübörgő gépek zaját, háza nem dőlt romjaiba a folyamatos rázkódástól, ha sikerült megszoknia a hajnali, vagy a gyorsabb munka érdekében éjszaka is dolgozó munkások "hé Jani, bazze, hozdide a..." harsány, és nem mindig szalonképes kiáltozásait, nos, ennek a végén biztonságosabb gázcsövek, vízvezetékek futnak az utca mélyén, esetleg új kövezettel még szebbé is válik utcánk. Tehát ez is jó.

Ám mi van akkor, ha nem közügyben történik valami? Mi van akkor, ha egyszercsak megjelenik valaki, egyetlen ember, akinek 'céljai' vannak és 'szándékai'? Nos, erre szolgál T(ut)I. úr receptje, miszerint:
Végy egy kis pesti utcát, ez lesz az alap. Az utca lehetőleg legyen rövidke, csendes, ne legyenek benne üzletek. Ideális az az utca, ahol találsz egy apróbb, lerongyolódott kis épületet. Ha gyors sikert akarsz – a siker minden esetben vastag bankókötegeket jelent – fektesd be valamely külföldi balek pénzét, és vásárold fel a rondácska, amúgy valószínűleg akár műemlék is lehetne épületkét. A tulajdonosok boldogan eladják, hiszen olyan árat tudsz kínálni az ír, izraeli, német vagy bármilyen befektető bankszámlájáról, amiért megéri elszabadulni a sok-sok éve vakolókanalat nem látott kis épülettől. Az sem baj persze, ha csak bérbe veszed az önkormányzattól az általa már kiürített épületet. A lényeg az, hogy a háznak legyen udvara, lehetőleg olyan, amit körbelaknak más házak lakói; a csúcs az, ha ablakok is néznek az általad használandó ház udvarára.

Ha mindez megvan, jöhet a töltelék – keríts egy csapat öntörvényű, konok, a becsületes szót nem ismerő, pénzéhes embert. Lehetőleg fiatalt, mert az idősebb korosztályban talán még él némi halovány emlék arról, illik-e tönkretenni önérdekből mások életét (bár azért ebben sem vagyok egészen biztos).
Amint megtaláltad a megfelelő társaságot, adjatok nevet a dolognak, és alapítsatok céget. Ha ez is megtörtént, nincs más teendő, mint egyszerűen bejelenteni a vonatkozó önkormányzatnál, hogy mi itt és itt, ebben az épületben fogunk működni. A működést praktikus kulturális tevékenységnek nevezni, ahhoz semmi nem kell, legkevésbé kultúra. Az önkormányzat mindezt rezzenéstelen arccal – mivel arca nincs – tudomásul veszi, bejegyzi a tényt, és nosza, kezdődhet a berendezkedés.

A töltelék egyik fele ezzel elkészült. Jöhet a második rész, bárki egyszerűen kikeverheti. Csak néhány, lehetőleg minél ócskább – a lomtalanításkor, ha sikerül az erre szakosodott maffiával megegyezned – isteni vacakságokat tudsz összeszedni. Minél ócskább, minél szedett-vetettebb, annál nagyobb lesz a siker. Persze, saját pénzed nincs, tehát addig mégy, amíg szerződő társakat nem találsz, olyanokat, akik vagy a gyors gazdagodás, vagy a majdani bevétel érdekében szponzorálják indulásodat. Kaphatsz tőlük a működésedhez szükséges berendezéseket, melyekkel még hirdeted is őket, elkészítesz egy honlapot, és elkezded reklámozni magad. Ezzel elkészült a recept szerinti amortizációs minimum, de ez még kevés.

Végül elérkezik a nagy pillanat – megkezded működésedet. Az addig csak gyanakvó utca népe döbbenten pattan fel a szoktalan dobszóra éjszakai álmából, hajnalban ismeretlen rap-dalnok ontja a környékre hát, nem éppen szolíd nótáit, az eladdig oly békés utcát az éj leple alatt elözönli a magyar és nem-magyar duhajkodó sokaság. Ha van eszed, már délután megkezded működésedet, ebben az esetben ugyanis a frászt tudod hozni az iskolából – ami persze jó közel van, még az sem baj, ha kétszáz méteren belül, hiszen te kultúrközpont vagy – hazafelé ballagó gyerekekre. Az utca népe, túlesvén az első sokkon, megpróbál tenni valamit. Fölöslegesen, hiszen nincs kitől várjon intézkedést. Első, automatikus mozdulattal a rendőrséget hívja, ám kiderül, ez nem a rendvédők ügye. Különben is, amíg éppen ott vannak, minden elcsitul, távoztukkal meg kezdődik elölről. Viszont a fáradt gyalogkakukk zsarut gyorsan kávéztasd meg, nyugi, legközelebb már haverod lesz. Aztán kiderül, hogy ha a zaj az önkormányzatra tartozik, akkor viszont az utcai alkoholizálás, ordítozás, nyitott ablakkok alatti dohányzás a közterületesek feladata volna, ha viszont mindez nem az üzlet szabályszerű (?) működésével kapcsolatos, akkor birtokvédelmi ügy. A panaszkodás minden esetben három-háromezer forintnyi illetékbélyeg lerovásával kezdődik, mert ugye nem elég az, hogy élhetetlenné vált a környezeted, még fizetned is kell érte. Lassan rádöbben a bamba nép, hogy T.(ut).I úrnak ismerőse a közteres, "szevasz, Feri, de rég láttalak", haverja az önkorinál dolgozik, "majd szólok neki", a hivatalok részjelenségekkel foglalkoznak, és ha elég ügyes, márpedig az, simán ellavíroz a különféle ügyosztályok össze nem érő habjain. Az sem baj, ha az intézkedésre jogosultak intézkednek – közben meg eltelik egy-két hónap, az ügyintézés nem könnyű feladat még háromezerért sem, te meg problémás esetben mutass fel egy régi, ugyan érvényét vesztett, de a 'közeg' honnan tudná ezt, papírt. Higgy T.(ut)I. úrnak – el fogják fogadni. Az utca ezenközben szerencsésen kezd átalakulni. Akik saját lakásban laktak, hirdetni kezdik a recept által romlott állapotú lakásukat. Akik addig a békés helynek örvendve béreltek itt lakást, villámgyorsan odébbállnak. A helyükbe érkezők a T.(ut)I. úr receptje szerinti társaság; így hát most olyan lakásokból is ömlik a zaj, ordibálás, melyekben eddig csöndes népek lakoztak. Gitárjaik, dobjuk mellett az újonnan érkezők magukkal hozzák kutyáikat is, így hát az utcácska kezd tele lenni kutyapiszokkal, bűzzel, a sétáltatás közben elhajigált csokipapírokkal, sörösdobozokkal. Az addig üresen álló vagy csendes tevékenységre használt pincéket elkezdik kibérelni hasonló működésű cégek (cégek?), rendre érkeznek az egyre kevésbé menedzser-külsejű érdeklődők, az utca hasonlítani kezd egy üzleteitől fosztott átjáróházhoz, hat-nyolc fel-alá sétáló, telefonáló ember intézi ügyeit, veszekszik barátnőjével, szakít és vall szerelmet; valakire – soha nem derül ki, kire – várakozva, zsömlét majszolva üldögél az utca szélén, lépcsőfeljárón, kutyája körülötte kereng, összeugrik az utcában élő, idegen társasághoz nem szokott ebekkel, a házak kapuja tárva-nyitva, hiszen nyitott ház vagytok, hadd jöjjön be akárki. Füvet nem kell venned, elég, ha mélyet szippantasz...A hajléktalanok különös kommunikációs lánca révén gyorsan terjed az 'ott meg tudod húzni magadat' híre, sőt, adódik kisebb munka is, amiért feketén (a pénz nem fekete ugye) fizetnek is, így aztán állandósul és terjed az utca amortizálódása. A recept szerint tárt kapukkal működtetett hely udvarán kutyapiszokban tébláboló gyerekek, részegen óbégató szüleik időnként magukhoz vonják őket, oké, még megvannak. Eleinte elég, ha valaki megéhezvén, pizzafutárt hív, aztán te magad is elkezdhetsz kolbászt sütni, hamburgert, pompost gyártani – hátha a még megmaradt szomszéd is futásnak ered a zaj és füst után immár felszálló sült olajszagtól elundorodván.

Utcátokba lassan csak a hasonszőrűek merészkednek be, az utca neve városszerte közismertté válik, oda már csak az teszi be a lábát, aki hozzátok érkezik; ők viszont, válság ide, munkanélküliség oda, éjjel is, nappal is a kocsiból bömbölő zenebonát árasztó taxival érkeznek és távoznak, üvöltő búcsúzkodás, majd ajtóbecsap, annyiszor, ahányan ki-beszállnak, hajrá, mehetünk!

Ha idáig eljutottál, gratulálunk, sikeresen végrehajtottad a T.(ut)I. úr féle amortizációs programot, és ha eddig nem derült volna ki a recept alapján elkészített fejedelmi étek neve: romkocsmád van!

Végül megjelennek az utcában a patkányok. Nem szókép – valódiak. Ezzel befejezted művedet, telhetetlen T.(ut)I. úr pedig odébbáll újabb amortizációs lehetőséget kutatva.

Hogy mi lesz az íly módon sikeresen amortizált utcával a romkocsma távozta után? Az már legyen a mások gondja...

Cseprő

Aki csak egy pillantást is vet a fenti képre, valamint az írás alatti program-tervezetre rögtön megérti miért is nem árt az óvatosság mókus-ügyben.  Mindenre elszánt fiatalok és középkorúak, valamint nyugdíjasok, továbbá gyerekek és más munkanélküliek múlt év nyarán, hónapokon át mókust építettek a tolnai Lajos u. 21 sz. alatti üres telken, valamint mókusszőrmentén énekeltek, főztek, jógáztak, báboztak, filmet készítettek, hajat vágtak, barátkoztak és történeteket gyűjtöttek a kerületről. Mindezt egy zenés utcai felvonulás koronázta meg, melynek végállomásán a Kálvária téren, a szabadság, szerelem és szolidaritás szalagját helyezték el a három fürdőző grácia szobrán, amitől nem lett benne víz, de többen is megilletődtek.

Az énekelt dalok nem felejtődtek el, a  főzött ételek és nevetések íze nem enyészett el, a kialakult emberi kapcsolatok  szövedéke nem foszlott szét. A mókusok már a spájzban vannak, konkrétan a MÜSZI-ben, a Corvin tetején, hogy erőt merítsenek a múltból és erőt öntsenek a jelenbe. Vagyis tovább építsék azt a közösségi hálót, amelyben tavaly mindenki jól érezte magát korra, nemre és munkaviszonyra való tekintet nélkül.

Holnap veszi kezdetét az a hét, amelynek során megalapozni kívánják az idei nyarat, ötleteket, kapcsolatokat, és helyszíneket teremtve-találva a nyócker színes dzsungel forgatagában. Aki tehát ki akar lépni élete sablonjaiból, új arcokra, történetekre, helyzetekre vágyik, ne habozzon, a mókusok közt a helye.  Még akkor is, ha elsőre kicsit veszélyesnek tűnhet, hogy vannak emberek, akik nem a hagyományos módon, falak és álarcok mögül kommunikálnak, akik az utcát, a tereket nem csak közlekedési helynek, de művészi terepnek, játéktérnek is tekintik, ahol akár jól is érezhetjük magunkat.  Mint a mókus fenn a fán.

A Nyolcadik Tenger
kiállítástábor
2013. április 18-27.
Nyitva tartás: minden nap 15:00-22:00

Várjuk a leendő utcaikórus-tagokat, építőket, időbank-fejlesztőket, történetmesélőket!
Folyamatos programok:
Bennfentes Kívülállók Utcai Közkórus: alakuló kóruspróbák, csatlakozni lehet ápr. 19, 23-25. 18:00-19:00!
Virágbolt: hírbábozás (időpontok a facebookon)
Április 18., csütörtök: Első utazás
·    19:00: felolvasás Mókus Maxi történeteiből, a Mókusriviéra c. film vetítése, a BKK közkórus bemutatkozása
·    Málna csoport squeerel buli
Április 20., szombat: Mókuskalóz style
·    13:00-15:00: mókustánc-workshop gyerekeknek és felnőtteknek, vezeti: Vass Imre
·    13:00-15:00: varróműhely: biciklis mókus-kalózruhák és kiegészítők készítése
·     15:00-tól: mókuskerekezés a critical mass-en (indulás a MÜSZItől)
Április 21., vasárnap: Mókusgazdasági nap
·    15:00-19:00: a Föld Vasárnapja a MÜSZIben
·    Időbank és mókusgazdaság a Suska piacon
·    Beszélgetés a feltétel nélküli alapjövedelemről meghívott vendégekkel

Április 22., hétfő: A köztéri művészet napja
·    15:00-17:00: köztéri performansz-gyakorlatok Sarah Güntherrel
·    18:00: A mi kis falunk új típusú public art, részvételi művészet Magyarországon – beszélgetés (moderátor: Kertész László)
Április 25., csütörtök
·    street art-séta a 8. kerületben (Julius Palacinka / Szia.nl vezetésével) – időpont a facebookon!
Április 26., péntek
·    17:00: Közösségi sétaépítés a Nyolcadik tengeren túl (Vezetik: Balázs Anna, Koniorczyk Bori urbanisták)
27.szombat : Voyage Finissage
·    15:00: Mókus-dalok: BKK kórus a Bélaműhely hangszereivel
·    Utolsó utazás, átvezetés a következő állomáshoz

…és minden rendű-rangú felelőseihez, képviselőihez és civil elkötelezettjeihez

Polgármester Úr, Főkapitány Úr, Képviselő Hölgyek és Urak, és Ti is, Bérlőtársaim, akik megbízásából e sorokat írom!

Idestova fél év telt el azóta, hogy az önkormányzat FÉLIDŐBEN címmel megtartott ünnepi rendezvényét, egy petícióval – a PUSZTULÓFÉLBEN című elkeseredett látlelettel – próbáltuk „Külső-Józsefváros” komor valóságával szembesíteni. Azt reméltük ugyanis, hogy a nagyívű tervek és fényes sikerek ünneplését követő állófogadásra  talán beszüremlik valami ebből a komor és vigasztalan valóságból, s a számtalan súlyos kérdésből, melyből néhányat ott felvetettünk, legalább a legválságosabbakat némi figyelemre méltatják a kerület vezetői és notabilitásai.

Ám a fülsiketítő csönd, ami a (sokadik) kétségbeesett vészkiáltást követte, s melynél csak az „illetékesek” sértett arroganciája volt hangosabb, arra sarkall, hogy felszólítsunk minden érintettet, hogy

• akit a „folyamatban lévő tárgyalások, a legégetőbb kérdések rendezésére” ígéretével áltattak, a lakhatatlan – mert a kaotikus élet- és jogviszonyoktól szétzilált és drogbandák rémuralma által rettegésben tartott – „hajlékaikat”, melyeket az évek óta hallatlanba vett poloskavész irtózata is sújt,
• s aki, egy percre is komolyan vette a munkáért-lakhatás program – különben általunk kezdeményezett – megoldástervezetének nagyhangú, a nyilvánosság előtt beígért támogatását,
• aki a – pl. legutóbb a múlt héten történt – betörés- és lopássorozattól azt reméli, hogy a milliókba került házi kamerarendszer valamit is felfed belőle,
• aki abban bízik, hogy a befalazott(!) és évtizedek óta az enyészet martalékának kitett „üres lakások” – melyek úgymond „belső mozgások tartalékaként szolgálnak” – valaha is enyhítenek az infernális lakásinségen,
• s végül aki azt hiszi, hogy ha mindezt az „illetékeseknek” illő módon szóvá teszi, nos, hogy akkor talán juthat egyről kettőre – hát nekik mondjuk: NE ÁLTASSA MAGÁT,  csak bolondot csinál magából, ha efféle illúziókat táplál.

Tíz éve túrom ezt a kásahegyet, barátaim, de a többtucat házban, melyeket ez alatt bejártam, soha semmiféle illetékessel nem találkoztam a fenti körből, értve ezen elsősorban mindkét „táborbeli” képviselőinket. (A vagyonkezelő viselt dolgairól most nem szólnék; ők külön fejezet ebben a történetben, melyről – másokkal együtt – többször is, részletesen írtunk.) A kiemelt Magdolna Program I.  alatt például – mely kitüntetetten volt hivatott példázni a lakossági bevonás lehetséges formáit és jövőbe mutató tanulságait – még mutatóba sem bukkant fel egy sem közülük, egyik „oldalról” sem. (Most nem szólnánk a lakosságtól mentes, kül- és belföldi előkelőségeknek szóló, révült-mosolyos Potemkin-vizitekről.)

Mit tehetünk hát? Kérésetekre én, személy szerint, a most szerdai képviselő-testületi ülésre megpróbálom mozgósítani egyik képviselőnket, hogy a házikamerák ügyében  (a legalább tizedjére feltett )  kérdéssel kapcsolatban, szíveskedjék interpellálni  a  polgármester és főkapitány urakat. A civileket pedig – mit is tehetnénk mást – a tevékeny szolidaritásuk kinyilvánítására hívjuk fel.
(Bevallom, kissé tompa hittel mondom mindezt, tudván, hogy a közösségvállalás nem trendi manapság, s ezt némely civil kollégám önérzetesen vállalja is.) Ott leszek hát, ahogy kértétek, a k-t ülésen, ahol ugyan nem szólalhatok meg, de okos arccal hallgatva, tanúskodhatok a kincstári vagy netán érdemi szóváltásról ügyünkben. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva azonban, senkit sem biztatnék vérmes reményekkel. (Poloskaügyben pl., egyik helyről a másikra küldözgetve járatták velem a bolondját, mígnem a Családsegítő vezetőjénél kötöttem ki, akinek az egész ügyről fogalma sem volt. Igen, arról sem, kedves érintettek, hogy az általa vezetett intézményt, már meg is keresték néhányan a kárvallottak közül.)

Javaslom hát, hogy teremtsük meg együtt az (általunk választott) végrehajtó hatalommal történő kapcsolattartás eleven formáit, s segítsünk – legalább részben – megszabadítani őket a szemüket borító hályogtól. Meglátom persze, mire jutunk most szerdán, tisztelt szerződéses feleinkkel, akik épp egy újabb „modellkísérleti programmal” (MNP 3) készülnek megajándékozni bennünket, természetesen a „lakosság fokozott bevonásával.” Ha pórul járnék érdekképviselői buzgalmammal, csak azt javasolhatom, hogy a legközelebbi ülésre menjünk el csapatostul, és hívjuk meg képviselőinket egy kis felfedezőútra, a magdolnanegyedi bennszülöttek közé…

Tisztelt címzettek, hölgyeim és uraim, kérem, higgyék el, nekünk sem öröm, hogy a legelemibb emberi élhetőségünk alapvető feltételrendszerének mindennapi biztosításáért kelljen folyton közelharcot vívnunk; azért, hogy lakhelyünk ne váljék egy kocsma-diszkó-drogtanya-bordély  s újabban a szabadrablás helyszínévé, melynek fő oka igenis, a máig rendezetlen lakhatási jogviszonyokban lelhető fel. Lehet persze az ennek rendezésére tett, hamvába holt és szakszerűtlen rendezési kísérletet „páratlan sikersorozatnak” nevezni, melyről máig nem készült hiteles beszámoló, - csak nem azoknak, akiknek együttműködésére olyannyira számít – legalábbis papíron – a négymilliárdos programot menedzselő „kipróbált” szakembergárda. Mellesleg ők bizonyára szívesen elkalauzolják önöket az előző két program csak nemrég átadott házaiba. És akkor végre megszemlélhetik önök is a „páratlan sikersorozat” kendőzetlen mindennapi valóságát.

Na, megvolt a csodálatos tünti. Ha egy szóval kéne jellemezni, akkor azt mondom: unalmas.

A fiatal demokrata polgármester persze igazi hősként viselkedett: a háromkor kezdődő testületi ülést harminc perc alatt lezavarták, mivel az előterjesztések nagy részét levették a napirendről - majd távoztak. Csodálatos.

Pedig ha tényleg a kerület vezetője, akkor odajön, megkérdezi kinek mi a baja, bánata, hiszen mégiscsak józsefvárosi emberek gyűltek össze vagy százan...igaz, Szabót hallgatni. Ő ezt tolta:

programjuk

Szabó előtt és után a Rigó Rádió adta a talpalávalót - hangulatot tudnak csinálni a cigányok..!

Legközelebb december közepén, a közmeghallgatáskor lesz hasonló tüntike. 

A kerületben nincs igazi romkocsma; talán kettő olyan van, amire igaz e jelző, de mindkettőben 11 órakor szólnak/kiraknak. Érdekes, mindkettőben arra hivatkoznak, hogy "így egyeztek meg az önkormányzattal".

A romkocsmák népe – minden ellenkező állítással szemben – nem mereng a félhomályban. A merengés ugyanis magányos és csöndes tevékenység. A romkocsmák népe azonban hangos. Például beszélget. Hogy milyen filmet látott, vagy éppen mit főzött tegnap, hogyan telt a napja a munkahelyén, némelyek ott helyben, a romkocsma romos udvarán, szobrot készítenek vagy lefestenek egy szabad falfelületet (és nem graffittizik tele a várost), sőt, horribile dictu, talán még politizál is. Ami azt illeti, a romkocsmák népe szereti a művészeteket, a zenét is, még a komolyzene sem áll távol tőle.

A romkocsmák népe nem alkoholista. Egy-két korsó sör mellett üldögél akár órákon át, ha a hely adottságai úgy hozzák, megeszik egy darabka sült kolbászt vagy effélét, majd füttyent kutyájának és hazaballag. Vagy hazateker, mert a romkocsmák népe többnyire elkötelezetten zöld.

Mégsem mindenütt szeretik a romkocsmák népét, és bizony ennek is jó oka van. Antagonisztikus ellentét áll fenn a romkocsmák népe és a romkocsmák környezetében élők között. Skizoid állapot – amikor vendég vagy egy romkocsmában, jól érzed magad. Amikor a te házadban nyílik romkocsma, kétségbeesel. Mert rád erőltetnek olyan zenét, amit éppen nem szeretnél. Mert amikor te aludnál, a romkocsma akkor kezd el igazán élni. Mert ha nyitott ablaknál szeretsz élni, beárad a sült kolbász szaga, meg persze a dohányfüst...

És ugye, mint fentebb láttuk, a romkocsmák népe nem mereng szép csöndben. Miközben beszélget, zenét hallgat, sült kolbászt rágcsál, a romkocsmát övező házak népe lassan kényszerzubbonyába dől.. Mert a romkocsma, sajnos, zajos. Mondhatjuk úgy is – nagyon zajos. Az üzemeltető ugyan kiteszi az udvarias táblácskát, akár több nyelven is, hogy csöndesen távozzanak – ám azt, hogy üldögélés közben csöndben legyenek, hát azt ugye nem írhatja elő, és akkor még ott a zene...

Jó dolog a romkocsma, nem kellene persze túlzottan nacionális jelenségként értékelni, meg ugye kissé szedett-vetett, igénytelen bútorzatú helyek ezek, meg nem is túl olcsók, de mint tudjuk, 'van, aki forrón szereti'...

Most hát akkor mi legyen? Jó dolog a romkocsma, nyíljon belőle még akárhány? Vagy rossz dolog a romkocsma, zárassuk be még ma mindet?

A kérdés nem ez. A kérdés az, ma itt, ebben az országban, ebben a városban, és ebben az utcában, ahol éppen egy remek romkocsma működik, az kérdés az, hogy minek adunk elsőbbséget.

Ha a szomszédban lakó család akár csak egyszer-kétszer túl zajos, bőszülten dörömbölünk át a falon, csendre intve az éjjel hasfájósan bőgő gyereket. Ha a másik szomszéd, miután egész nap dolgozott, este kezdi fúrni a falat, tömegek ordítanak, hogy csend legyen. Ha a pincét a társasház bérbe adja, és ott valaki zajos tevékenységet végez, a szerződését igen hamar felmondják, pedig az illető 'csak' dolgozik. Ezek szerint ma ebben az országban a legerősebb védelmek egyike a magánélethez való jog. De ki, mikor és hogyan védi a magánéletet? Pontosabban: a romkocsmák esetében kinek a magánéletét védi? Innen most úgy tűnik, a roomkocsmák környékén élőkkel szemben előnyt élveznek azok, akik, miután jól elbeszélgettek, ittak egy keveset, végihallgattak jó néhány harsány zenedarabot, vidáman kurjongatva búcsúznak egymástól, sőt, van, aki, ha nem bringával jött, az éjszaka közepén a nem-éppen-olcsó taxi ajtaját csapkodja vadul, no, ők azok, akik elégedetten hazatérnek csendes, békés, védett otthonaikba, és a jót-mulattam éjszaka után - kialusszák magukat.

A romkocsmák környékén élők meg kialvatlanul, fáradtan, az állandó zajtól-bűztől elrongyolódott idegeiket nyugtatgatva – lassan munkába indulnak.

Jó dolog a romkocsma.
Jó dolog ott, és csakis ott, ahol a helyi körülmények erre lehetőséget adnak. Ahol nem sérül az ott élők magánélethez való joga azok javára, akik – mert valljuk be, erről van szó: gyorsan akarnak sokat keresni. Hiszen ugye egy romkocsma legfeljebb néhány évig működik, aztán a házat lebontják, vagy összedől magától, a kocsma meg átköltözik egy következő romosnak látszó épületbe.

Ha az üzemeltetők és vendégeik sértik mások érdekeit, akkor bizony rossz dolog a romkocsma. Így hát ebben a városban a legtöbb helyen, sajnos, rossz dolog a romkocsma.

 Pongrácz Erzsébet

Ki kell rakni minden úttúrás (felújítás) mellé a feliratot, hogy ki, miért és mikor. Aztán úgy marad.

Táblát vissza nem szedünk! 

Ez aztán szülhet érdekes dolgokat:

Kattintásra megnőnek! 

Nos, ha gyanútlan látogatóként erre járok - Népszínház utca - azt hiszem, ez megint csak a hanyag meló, politikusi lózung, hiszen úgysem csinálnak meg semmit időre.. lásd négyes metró.

Ha meg túúrista, akkor azt is hihetem, ez ennek készült. 

A táblák azért vannak, hogy tájékoztassanak, ugye?

Amit talán megértettem, az a folyamat, hogy a rendszerváltás után a hajléktalanság esztétikai és közegészségügyi alapon lett rendvédelmi kérdés, holott társadalmunk szociális stigmája. Szakemberek bizonyára meg tudják nevezni azt a fordulópontot, ahol a politikai álláspont megváltozott, én csak józsefvárosi lakosként, szemlélőként szégyelltem magam az elmúlt időben. A kukázókból a Jófiúkat és a rendőröket elkerülendő megfigyelőhálózat hatékonyan működött, kiépült a rendszer, gyorsan igazodtak, hiszen a megélhetés a tét.

Belém égett a kép, amikor valamelyik reggel a munkahelyemre sietve nem álltam meg a Lujza utcában, amikor egy nem hajléktalan idős bácsin - aki kukázott- gyakorolt egy kis csoport rendőr. Azóta is sajnálom, hogy én sem voltam az a jó érzésű ember, aki megáll, és nem hagyja szó nélkül a történteket. Nem tudok azon változtatni, hogy az a bácsi ott és akkor egyedül maradt. Annak, örülök, hogy még áprilisban visszavonta a kukázást tiltó rendeletét a VIII. kerületi önkormányzat, amire állításuk szerint adminisztratív okokból volt szüksége Remek, bár megnyugtatóbb lett volna, ha az együttérzésre hivatkoznak és munkahelyeket teremtenek.

Az „életvitelszerű közterületen tartózkodást” szabálysértéssé nyilvánító törvény ellen tiltakozott kb. 30 ember ülősztrájkkal 2011. november 11-én a polgármester úr irodáját elfoglalva. E bejegyzésben ígértem, hogy nyomon követi a 8kerblog a fejleményeket. Mint Vojtonovszki Bálinttól megtudtam, a bíróság nem fogadta el érvelésüket, megbüntették a résztvevőket, a Koppány utcai ülősztrájkban is érintettek tízezer Ft bírságot kötelesek fizetni, a többiek figyelmeztetésben részesültek. Lehet, hogy támogató bulit szerveznek, hogy előteremtsék a szükséges összeget, vagy közmunkával váltják ki.

Programajánló- Üres lakások menete II.

2012. június 3-án vasárnap 13:30-tól II. János Pál pápa tér (volt Köztársaság tér)

A Város Mindenkié csoport 2012. június 3-án sétát szervez a VIII. kerületben, hogy felhívják a figyelmet a kihasználatlanul álló ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként.

Az AVM szerint csak a VIII. kerületben kb. 500 önkormányzati lakás áll üresen, kihasználatlanul, melyekre az önkormányzat havonta 2.080.212 Ft-ot költ. Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának, szerintük ez kézenfekvő.

Érzékenyítő cikk a hajléktalanokról, ajánlom számos kommentelőnek, még mielőtt hozzászólnának a bejegyzéshez.

Schádi Tamásnak is fizetnie kell, a bemutatkozását itt olvashatjátok.

Amikor átvettem a Józsefváros kártyámat, elsősorban a kerület iránti gesztusnak éreztem, praktikus hasznát nem gondoltam, mert nem hittem abban, hogy pont azokon a helyeken nyújt kedvezményt, ahova járok. Pedig a kedvenc helyem, a Műterem Kávézó a Tavaszmező u. 19-21-ben elfogadóhely; ma vettem észre hangosan sikítással kísérve a felfedezést, ami lássuk be, elég ciki volt.

A Kávézó a Mütyürgyár ékszereinek és folyamatosan változó kiállításoknak ad otthont, kínálata és a minőség sokkal jobb, mint az Olasz Intézet kávézója és valaha a Hauer volt. Állítólag egy kávégép köré épült, mert a tulajdonos kávészeretetét egyre fokozódó és növekvő kávéfőzőkben fejezte ki. A végén az ipari géphez kávézó kellett, majd lett is.

A kártyát mindig magammal hordom, még úgy is, hogy a régi címer van rajta. Munka után kávé helyett fröccshöz a rizlinget választottam, amit ajánlok mindenkinek, természetesen mértékkel.

A fenti kép nem a Kossuth téren készült, ez év februárjának szökőnapján, amikor 78 fát és 480 négyzetméternyi cserjét irtottak ki hajnalban, hanem a Kálvária téren, április 22-én, a Föld napján, pontosan déli tizenkettőkor, épp harangoztak, bár ez a képen nem látszik. A Kossuth téri fákat hamarosan követte Károlyi Mihály, az első Magyar Köztársaság elnökének szobra, ha jól tudom Siófokra telepíti ki a Kormány.A fenti fákból néhány a Horváth Mihály térre kerül, ahol, a hírek szerint Kocsis Máté is jelen lesz, amikor a fák végleges(?) helyükre kerülnek.

Az alanti kép pár száz méterre a Kálvária tértől, a Kőris és a Kálvária utca sarkán készült, ugyancsak a Föld napján, a déli harangszó után mintegy fél órával. Itt nem jelent meg senki és semmi ezen a nevezetes napon. Virágozzék minden virág. 

Szabó Gáborunk a polgármesternek tett beszólás lemondás után most a kerületi kapitányt ekézi, érdekes dolgokról rántva le a leplet és tanácsot is ad neki nyílt levél formában:

Tisztelt Salgó Úr, Kedves László!

 

Bocsáss meg, hogy nem rendőrkapitányként szólítalak meg, de mivel Józsefváros közrendvédelmének politikai vezetőjeként volt alkalmam igazi rendőrkapitánnyal együtt dolgozni, így e megszólítást megtartom neki. Tudod, Perlaki ezredesre gondolok, Józsefváros Díszpolgárára, akinek az irodájában tartózkodsz átmenetileg, és akivel öt évnyi sikeres együttműködésben kitakarítottuk a drogot, meg a prostikat a kerületből.

Nem is volt komolyabb problémánk egyikkel sem, amíg meg nem érkeztél a kerületünkbe. Mióta itt vagy, újra tele van Józsefváros mindkettővel. Valamit nagyon elrontottál. Meg is mondom, hogy mit.
 

Tulajdonképpen egyszerű: kerülnöd kellett volna a rendőri pályát. Ha az ember édesapja olyan magas beosztású rendőr, mint a Tiéd, akkor nem szabad megkísérelni a nyomába lépni. Ő egészen az országos rendőr-főkapitányi székig jutott, az pedig e pálya csúcsa. És hát folyamatosan állnod kéne az összehasonlítást Vele, az meg nyilvánvaló, hogy tragikomikus történet.
 

Biztosan jól esett, hogy arany váll-lapos, határozott kiállású egyenruhások lovagoltattak a térdükön, és biztosan látod ennek azóta is hasznát villámgyors előmeneteledben. Ám ez már édeskevés a való élet viszonyai között, mikor vezetőként kéne helytállnod, egy nehéz kerületben.

Itt már csak korlátozottan működik a védőháló, a prostik és a drog valósága a Te problémád és nem szaladhatsz minden nap védelemért magas beosztású protektoraidhoz. Persze azért megteszed, de kezdesz terhes lenni a számukra is, hidd el.
 

Te átmenetileg, tudatos karrier-építésed egyik állomásaként tartózkodsz a nyolcadik kerületben, egyfajta kötelező penzumként, hogy aztán megérkezhess a ranglétra következő fokaira, és csatlakozhass végül valami jó kis iroda-komplexumban székelő tábornok-ismerőseidhez. Mi viszont itt élünk. Mi már akkor is harcoltunk a rendjéért, amikor Te még gimnazista voltál. És harcolni fogunk azután is, ha ellépdelsz innen a ranglétra következő fokaira.

Pár dolgot azért elmondok, így utólag is, még egyszer…
 

Biztos emlékszel, mikor a 30 aktivista megszállta a polgármesteri irodát. Te éppen ugyanazon épület földszintjén tartózkodtál, hogy átvegyétek az önkormányzat közrendvédelmi kitüntetéseit. Fölhívtalak, és mondtam Neked, hogy kéne itt egy kis rendet tenni.
 

Az azonnali reakciód beleégett a memóriámba egy életre. Az nagyjából így szólt: „Díszegyenruhában vagyunk, és épp most lesz az ünnepség…” Röviden tájékoztattalak arról, hogy addig nem lesz ünnepség, amíg a polgármester nem tud kijönni az irodájából. Ja, és arról is, hogy ne nagyon várjál érdemérmet addig a közbiztonság javításáért, amíg a kerület vezetőjének irodájában sem tudod azt megteremteni.
 

Na, csak följöttetek egy emeletet, nagyjából tucatnyian. A másik, amit sosem fogok elfelejteni, az a kétségbeesett arcod, amikor megláttad a valóságot. Tudod, nálam ott és akkor leírtad magad. Ha valaki ennyire meg tud rémülni 30 békésen üldögélő bölcsésztől, az ne akarjon drogháborúzni a nyóckerben.
 

Aztán a vitánk a teendőkről. Mondtam Neked, hogy a tényállás egyértelmű: ez itt egy nem bejelentett demonstráció, tessenek föloszlatni. Erre annyi volt a válaszod, hogy már dolgoznak a kapitányság jogászai a megoldáson…

Emlékeztetlek: az ombudsman vizsgálata nekem adott igazat, a Te intézkedéseidet pedig jogszerűtlennek minősítette. Milyen gáz ez már: egy politikus jobban tudja, mit tartalmaznak a rendvédelmi jogszabályok, mint a rendőrkapitány…
 

A kezed alá tartozik 200 rendőr. De Te mégis riadt telefonálgatásba kezdtél, hogy mi ilyenkor a teendő. Utólag is gratulálok, hogy rendbiztost és központi bevetési osztagokat hívtál 30 bölcsészre. Hallgatva a beszélgetéseidet, már vártam, mikor hívod haza az Afganisztánban szolgáló magyar alakulatokat, esetleg kérsz NATO-légicsapást. Nem is tudom, ki szánakozott Rajtad jobban: a kiérkező bevetésiek, az önkormányzat hivatalnokai, vagy a tüntetők.
 

Éppen közrendvédelmi múltam miatt meglehetősen sok józsefvárosi rendőrt ismerek. Dolgoztak is nálam közülük páran a Jófiúknál. Így aztán pontosan tudom, hogy a kerületi rendőröknek kezdetekben semmiféle gondja nem volt a Jófiúkkal. Szívesen vállaltak volna velünk közös szolgálatokat, épp úgy, mint a közterület-felügyelettel és a kerületőrséggel. Jól jött volna nekik az önkormányzat által fizetendő túlórapénz is.
 

Te tiltottad le az együttműködést. A szemembe mondtad, hogy az állomány nem akar velünk dolgozni. Akkor, amikor mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Azt is mindketten tudtuk, hogy az önkormányzat térfigyelő-rendszerét arra használod, hogy a Jófiúkat figyeltesd. Mikor elmentem a BRFK-ra, hogy akkor onnan kérjek bevetési zsarukat az autókra, már aznap megjelentél ugyanott, hogy letiltasd a dolgot.
 

Milyen alapon kritizálod a Jófiúk működésének jogszerűségét, ha saját magad akadályoztad meg, hogy rendőrökkel dolgozhassanak együtt? Ezt párszor megkérdeztem Tőled, de ugye valódi választ a mai napig nem sikerült erre adnod.

Helyette azokkal, akiket barátaidnak hiszel, megosztottad azon magvas gondolatodat, hogy Te „presztízsharcot” vívsz velem… Nem vetted észre, hogy én nem harcolni, hanem közösen dolgozni szeretnék? Egyoldalú háborút folytattál hónapokon át ellenünk, amit most épp elvesztesz, de ez lényegtelen. A lényeges az, hogy Józsefváros közbiztonságát kockáztattad a magán-háborúddal.
 

Mondok még pár mindkettőnk számára ismert tényt. Mióta Te tartózkodsz a kapitányi irodában, a kamerákat néző rendőrök alig több mint fele a józsefvárosi. Kívülről hozol be tömegével rendőröket, hogy a kerületet őrizzék… Neked ez lehet, nem probléma, mert abból indulsz ki: nem kell helyismeret a bűnüldözéshez. Tán azért gondolod ezt, mert Neked sincs ilyen. De csak sétálj végig a Középső Józsefvároson, és mindjárt rájössz, hogy nem árt, ha az ember nem téved el útközben…
 

Tudod ugye, hogy egy ideje a hívásainkra soha nem jönnek ki rendőrök? Akkor sem, mikor drogosokat kapunk rajta terjesztésen, fogyasztáson, kábellopáson. Valahogy egy ideje nem érnek rá a kerületi rendőrök nagyobb fogásokat realizálni, mint amekkorát a 120 főnyi TEK-es osztag képes volt. Pedig terített asztalhoz jöhettetek volna: bizonyíték-hegyek, nagy fogás, lehet sajtóznod, mi a háttérbe húzódunk, mert nekünk az eredmény a lényeg, legyen Tiéd a babér. De nem, Te inkább presztízsharcot vívsz velem.

Gratulálok.
 

Olyan szinten lázítottál a Jófiúk ellen mindenhol, ahol csak meghallgattak, hogy sikerült elhitetned pár döntéshozóval: mi nem Jófiúk, hanem rosszfiúk vagyunk. Ennek következménye volt, hogy egy szombat éjszaka negyven fővárosi bevetési rendőr rohanta le az autóinkat a Népszínház utca kellős közepén. Drogot, fegyvert kerestek. Kicsit elbizonytalanodtak az intézkedés közben, mert élőben a Jófiúk már egyáltalán nem tűntek olyan veszélyes elemeknek, mint a Te meséid alapján.
 

Be is buktátok rendesen. Se drog, se fegyver, bocs. Annyira kínos volt a sztori, hogy még vizelet-mintát sem vettetek, mert éreztétek: abban sem lesz drog. És aztán persze egy órán belül el is engedtétek a Jófiúkat, merthát nem volt semmi ellenük…
 

Akit csak lehetett, félreinformáltál velünk kapcsolatban. A beosztottaidat, a kollégáidat, a feletteseidet, a sajtót. Biztos zavaró volt számodra, hogy egyre eredményesebbek voltunk. Mikor februárban voltak már olyan napok, hogy nem történt Józsefvárosban érdemi közterületi bűncselekmény, mikor már lehetett veszély és fenyegetés nélkül sétálni a legkeményebb környékeken is, akkor már betelt Nálad a pohár. Merthát hogy lehet, hogy egy önkormányzati intézmény 20 emberrel rendet tart ott, ahol Te tízszer akkora erőforrásokkal képtelen vagy?
 

Józsefvárosnak nem egy egyenruhába bújt könyvelő kell kapitányként, hanem egy igazi zsaru. Helyi, akinek van tekintélye a beosztottai között is, és a kisujjában van a kerület minden szeglete.
 

Kedves László!
 

Nemrég felajánlottad a polgármesternek a lemondást. Őszinte sajnálatomra nem fogadta el. De kérlek, tegyél valami jót végre a kerülettel. Ne ajánlgass. Mondjál le. Csak úgy. Kaptál tőlem segítséget: megmutattam, hogyan kell.

 

Üdvözlettel:

Dr. Szabó Gábor

a Jófiúk

lemondott vezetője

 

 

Hmm. Vajon mi lehet még a tarsolyában szabógábornak? Reméljük kiderül! :)

Rövid, ám annál gyorsabban ívelő karriert futott be a polgármester tanácsadója városüzemeltetőként. Amilyen meredeken ívelt felfelé, úgy lefelé is. Lemondó levele:

Tisztelt Képviselő-testület!

Törvény biztosította jogomnál fogva, az abban szereplő azonnali hatállyal a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat intézményvezetői megbízatásáról és közalkalmazotti státuszomról lemondok.
Jelen iratban kizárólag a rendkívüli lemondást megalapozó tényekkel foglalkozom. Minden mást, mélyebbet, tágabb körűt csak szükség esetén hozok nyilvánosságra.
Ezen eljárás alapja annak alátámasztása, hogy munkáltatóm nem biztosítja a feladatom ellátásához szükséges környezetet. Munkajogi helyzetem összetett, ugyanis a Józsefvárosi Képviselő-testület és a Polgármester egyaránt a munkáltatóm. Feladatom elvégzését utóbbi lehetetlenítette el.
Ezúton is köszönöm a Képviselő-testületnek, hogy minden alapvető feltételt az intézmény kialakításához és fejlesztéséhez biztosított. Az Alapító Okirat, az SZMSZ elfogadása, a költségvetési szükségletek biztosítása, vezetői koncepcióm és személyem támogatása olyan körülményeket teremtett, melyek biztosították munkám végzésének megfelelő technikai körülményeit. Remélem, úgy érzik, hogy az elmúlt 5 hónapban méltónak bizonyultam bizalmukra, és a rendelkezésre álló időt az önkormányzat szándékainak megfelelően, kerületünk élhetősége javításának szenteltem.
Egy intézményt azonban nem csak jogi, anyagi, és technikai eszközökkel lehet ellehetetleníteni. Annak komplex szervezeti kultúráját, belső tartását, moralitását könnyű lerombolni, ha az első számú kerületi vezető nem áll ki mellette, amikor arra szükség van, és az első kényelmetlennek, konfliktusosnak tűnő helyzetben kihátrál, gyakorlatilag elhatárolódik annak tevékenységétől. Külön súlyosbítja a helyzetet, hogy magát a konfliktus-helyzetet nem a Szolgálat hozta létre, mégis bűnbakként, elhallgatandó, bűnös dologként kerül ki e helyzetből.
Pedig a Szolgálat létezik. 100 emberrel tartja rendben nap, mint nap a kerületet. Teszi ezt azóta is, hogy kulcselemét, a Jófiúk Biztonsági Csoportot meghurcolták. Más azonban a munka hatásfoka, ha azt az emberek küldetésből, lelkesedésből, vagy pusztán kötelességtudatból végzik.
Néhány szót a Szolgálatról. Nem véletlenül került integrált rendszerként megszervezésre. A rend ugyanis továbbra is komplex fogalom. Biztonság, tisztaság, rendezettség, gyors reagálás, probléma-megelőzés. Komplex feladat elvégzéséhez pedig komplex szervezeti kultúra, erős csapatszellem tartozik. Az egyes igazgató-helyettesek önálló ágazatokat irányítanak, de a terepen szükség szerint mindenki mindent csinál. Konkrét feladatától függetlenül minden egyes dolgozó tudja, hogy a rend egészéért felel. Azért rendelkezik mind a 100 alkalmazott mobiltelefonnal, hogy bármilyen problémát azonnal jelezhessen. És jelez is. Azért motorizáltuk a Szolgálatot, hogy rugalmasan tudjunk bármilyen problémát, bárhol, és a legrövidebb időn belül elhárítani.
A szervezeti kultúra ennek megfelelően két alapelemre épül: 1. probléma-megoldás. 2. bajtársiasság. Akik ugyanis a terepen élnek, ott töltik életük nagy részét, azok megtanulják, hogy számítaniuk kell egymásra. Megtanulják a kölcsönösség elvét. Ha valaki nem segít a másikon, akkor neki sem fognak legközelebb segíteni.
Erőm, időm legnagyobb részét e szervezeti kultúra kialakításának szenteltem. Azt gondolom, sikerrel. Minden dolgozó, a takarítótól a kertészeken, karbantartókon át a biztonsági őrig csapattagként él, és büszke arra, hogy részese lehet városa rendben tartásának. A Szolgálat emberei nem fizetett kötelességteljesítők, hanem küldetéssel bíró, érzelmileg motivált kiváló emberek. Nálunk nem szégyen takarítónak lenni, hanem fontos, nélkülözhetetlen feladat.
A Szolgálat egyben társadalmi integrációs szerepet is betölt. A romák aránya legalább egyharmad, és ez a vezetésben és a beosztottak szintjén is arányos. Nincsenek együttélési problémák. Nincs „roma és fehér” kérdés. Csapat van, ha úgy tetszik: család.
A 100 ember nem csak a munkaidőben tart össze, hanem a nap 24 órájában, bármikor számíthatnak egymásra. És mindannyiuknak van családja, és vannak barátaik. A Szolgálat valós, közvetlen társadalmi kivetülése legalább 2000 józsefvárosi polgár. Akik tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között és törekszenek arra, hogy kerületünkben rend legyen. Amit vezető koncepciómban anno írtam, mostanra valóság: igazi kolónia épült ki. Ezek az emberek megbecsülik a feladatukat, megbecsülik a munkát, amit az önkormányzat biztosít nekik. Biztonságban, egymásra számítva, közösségben élnek, és ennek társadalmi hatása jóval fontosabb, és hosszabb távon eredményesebb, mint a puszta biztonsági, tisztasági, vagy karbantartási feladatok elvégzése önmagában.
A Szolgálat büszkesége a Jófiúk. Terepen dolgozó embereink tudják, hogy bátor és erős emberek védik meg őket bárhol a kerületben. Mert érik atrocitások a takarítót a Diószeghy, vagy a Lujza utcában, ha nincsenek a Jófiúk. És tudja a takarító, hogy csak meg kell csöngetni a telefont és két percen belül bárhol ott vagyunk. És büszkék rá, hogy ugyanazt a mindenre odafigyelő szemet viselik az egyenruhájukon, mint a Jófiúk.
A Szolgálatnál nem PR-okokból lett egységes formanyelv kialakítva. Minden emberünk, minden autónk ugyanannak a rendszernek az egyenrangú része. Mindenki mindenre odafigyel. A Jófiúk jelzik a tisztasági gondot, a takarítók jelzik a biztonsági problémát. És ha komoly a gond, mindenféle utasítás nélkül a környéken lévő összes autó és ember, eredeti feladatától függetlenül azonnal a helyszínre siet.
Ha kell a rend, kelljenek azok az emberek is, akik azt fenntartják. A Szolgálat egy egységes egész, abból modulszerűen nem lehet kivenni részeket. Ha a testből a szívet kiveszem, ne csodálkozzak, ha az összeomlik. Jófiúk nélkül nincs Szolgálat, ezt 2000 ember tudja, csak a Polgármester nem.
Nem teheti meg egy polgármester, hogy nem áll ki az emberei mellett, pláne akkor, ha azokat hazug vádak érik. Nem nyilatkozhat a támadások idején „átszervezésekről”, mert akkor nem cáfolja, hanem megerősíti a gyanút, hogy valami bűzlik a Szolgálatnál. Nem hallgathat, amikor ki kell mondani az igazságot.
Lojális ember vagyok. Intézményvezetőként elfogadtam a polgármesteri utasítást a nyilatkozati tilalomról. De nem hagyom besározni az embereimet. Ha ehhez az kell, hogy kiszakadjak az önkormányzati kötelékből, akkor így teszek. Lemondok, mert a Polgármesterbe vetett bizalmam megrendült. Nem dolgozom olyan vezetőnek, aki PR-okokból Józsefváros legodaadóbb, leghűségesebb és legbátrabb katonáit cserbenhagyja.
100 ember és a velük együtt élő 2000 ember nem tudja, hogy mi történt. Ők tudják, hogy a Jófiúk becsületes, tiszta emberek. És nem értik a polgármesterüket. És egyre több a kérdés, amit sem magam, sem az igazgatóság többi tagja tiszta szívvel nem tud megválaszolni. Semmilyen lojalitás nem kényszeríthet arra, hogy tisztességemet feladjam, hogy embereimet hazugságokkal vezessem félre. Nem fogom azt mondani nekik, hogy a Polgármester számít rájuk, ha egyszer ennek az ellenkezőjét tapasztalják. Agyonhallgatott szervezet lettünk. Páriák, az önkormányzat zabigyerekei. A munkánk persze kell, a rend persze kell, csak azok nem, akik azt nap, mint nap fenntartják.
Józsefváros rendőrkapitánya kezdetektől fogva nem hajlandó semmiféle együttműködésre velünk. Ezer javaslatot tettünk, szóban, írásban. Egy hónapja mégis megállapodtunk, szóban. Vállalta, hogy írásba foglalja az együttműködést. Valószínűleg így tudja kellő ideig húzni-halasztani, hogy ne legyen belőle semmi. Józsefváros rendőrkapitánya tart attól, hogy másfél tucat önkormányzati biztonsági ember napi 24 órás közterületi jelenléte bebizonyítja: nem is kell olyan sok ahhoz, hogy Józsefvárosban rend és nyugalom legyen. Teszi ezt annak ellenére, hogy közös feladatunk lenne az élhető, biztonságos Józsefváros megteremtése.
Ezt a témát szükség esetén részletesen is kifejtem. Lemondásom keretei közé csak annyi fér bele, hogy megkérjem a Képviselő-testületet: kérdezze meg Józsefváros rendőrkapitányát, hogy miért nem hajlandó együttműködni a Jófiúkkal…
Egy polgármesternek persze ezer lehetősége van arra, hogy egy kerületi rendőrkapitányt rávegyen az együttműködésre. Rengeteg rosszízű megbeszélésen vagyunk túl, és képtelen vagyok bármi olyasmire visszaemlékezni, mikor a Polgármester határozott álláspontot képviselt volna.
Ha úgy tetszik, egyedül maradtunk. Józsefváros terepén rendet tartani nem lehet a kerület vezetőjének stabil támogatása nélkül. A terepen konfliktusok vannak, ez ilyen műfaj. Rendet teremteni és azt fönntartani nem lehet úgy, hogy naponta változtatom a véleményemet: a rend alapja a stabilitás.
A Polgármester elmúlt hetekbéli tettei és nem tettei súlyos károkat okoztak a várost rendben tartó szervezet moráljában, motivációjában. Arra kérem a Képviselő-testületet, hogy hozza helyre ezt a hibát. Álljon ki amellett a szervezet mellett, melyet létrehozott. Biztosítsa bizalmáról az elbizonytalanodott embereket. A Szolgálat minden tagja büszke a Jófiúkra. Mindannyian tiszteletbeli Jófiúk, mert ők valóban tudják, mit jelent ez a fogalom a józsefvárosi terepen.
Ha arra jók voltak, hogy 87 embert mentsenek meg a kihűléstől februárban, egyenként minimum 300 óra havi önkéntes szolgálattal, hogy lakásokba tömegesen fűtőtesteket vigyenek, bojlereket, radiátorokat szereljenek, tűzifát, élelmet szállítsanak tonnaszám, hogy 24 órás nappali melegedőt hozzanak létre a semmiből egy nap alatt, és azt egy hónapig működtessék, akkor ne legyenek rosszak akkor sem, ha őket méltatlan támadások érik.
Ami most folyik, az szétveri mindazt, amit az elmúlt 5 hónapban megteremtettünk. Ne hagyják. Kérem.

Dr. Szabó Gábor
magánember
 

Súlyos szavak ezek. Megrendült bizalom, polgármester, aki cserbenhagyja a kerületében lakó-, azért dolgozó embereket - és mindezt a volt tanácsadója szájából tollából...

Repedezik a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Recseg-ropog.

Kíváncsi vagyok a további részletekre.

Kíváncsi vagyok a rendőrkapitány véleményére.

Kíváncsi vagyok a polgármester reagálására.

Ti mit szóltok ehhez?

 

A Skandináv Ház és a magyarhangya rendhagyó Lars von Trier vetítéseket szervez áprilisban a Vörösmarty Moziban. Két különleges alkotásra esett a választásunk. Lars igazi áttörését az  1994-es Birodalom (Riget) sorozattal érte el. Több kritikus is az "európai Twin Peaks-ként" jellemezte.  A Táncos a sötétben c. filmjével pedig díjesőt kapott és a főszereplő popdíva, Björk pedig legjobb színésznői trófeát Cannes-ban.

 

 

április 21.  szombat, Lars von Trier hétvége#01 Táncos a sötétben. 

A Skandináv Ház, Magvető Kiadó és magyarhangya közös rendezvénye. 

helyszín: Vörösmarty Mozi, Üllői u. 4. 

 

 

19.00 órától Bárdos Deák Ágnes beszélget Sjón Sigurdsson-nal

 

 

 

 

Bárdos Deák Ágnes:  énekes, dalszövegíró ( Kontroll Csoport, Ági és fiúk, Bardo zenekarok)

 

 

 

 

Sjón:  izlandi költő, dalszövegíró, Björk és Lars von Trier szerzőtársa. A rendezvény ideje alatt megvásárolható a Magvető Kiadónál magyar nyelven megjelent Macskaróka c. kötete, amit a szerző örömmel dedikál a beszélgetés után. 

 

20.00 órától a Táncos a sötétben vetítése

 

 

22.30tól pedig skandináv zene dübörög éjfélig.

 

A rendezvény facebook eventje.

 

 

április 28. szombat Lars von Trier hétvége#02 Birodalom/Riget I & II

helyszín: Vörösmarty mozi, Üllői u. 4.

 

 

Misztikum és tudomány, gonoszság és ártatatlanság, ahogy a dán mester vászonra álmodta. Egy jólszabott előzetest itt találsz.

 

14.00 órától  első évad (1994). 

 

19:00 órától pedig a második évad (1997). 

 

Mindkét évadot magyar felirattal vetítjük.  Két évad között egy nagyobb szünet, ahol kórházi személyzet, sürgősségi ellátás áll rendelkezésetekre. Szigorúan a hangulatnak megfelelően. 

 

A vetítés facebook eventje.

 

 

 

 polgár móni

telefon: +36-30/6199355

e-mail: monipolgar@magyarhangya.hu 

website: www.magyarhangya.hu

 Most kezdték vetíteni a 8D című filmet, ami a nyolc éve készült Nyócker 3D-s változata. Az nyilván a véletlen műve, hogy Dopeman, alias Pityinger László, a kerület szülöttje, rapper, s most már az Alternatív Köztársasági Elnök, épp nyolc éve költözött el innen. De nem erről kérdeztük elsősorban.

-         Miért és mióta vagy Dopeman?

-         Úgy tizenhét éves koromtól. Volt addig is mindenféle hülye rapnevem, de találkoztam egy zenével, az  akkori kedvencem, az NWA , és a Dopeman című számával és tiszteletből vettem fel ezt a nevet. Később ideológiát is gyártottam hozzá: a zeném a drog, s ha tetszik, majd visszajönnek érte újabb adagért. Most már az a baj, hogy ugyan fogyasztják a zenémet, csak megélni nem lehet belőle..

-         Mit gondolsz a mai droghelyzetről?

-         Egy fiatal számára szinte kikerülhetetlen, hogy találkozzon a droggal. Nem ezt kell megakadályozni, amúgy is lehetetlen, hanem, hogy kikerüljön a gödörből. A felvilágosítást  és nem a büntetést tartom a követendő útnak kötelezővé tenném például 10-11 éves korban a Traffic című filmet, bár durva, agresszív alkotás. Sokkal többet ad, mint a ráolvasás, meg a fenyegetődés. Az üldözés rettentő pénzeket emészt fel, sokan kaszálnak is így.

-         Lehettél volna te is díler, hisz ebben a környezetben nőttél fel

-         Szerencsém volt, a szüleim időben jól elverték a seggem,  ráadásul megtaláltam azt, amiben tehetséges vagyok, és sikeres lettem.

-         A bűnözést és a művészetet elég vékonyka határ választja el egymástól..

-         Azért megkérdezném, mi a bűnözés. Itt már jó ideje nincsenek jó fiúk, meg rossz fiúk. Van akiket meg lehet büntetni, és van akiket nem. Nem lepődnék meg, ha mondjuk az Anna bálon a klotyóban épp kokót szívna néhány jólöltözött…

-         Két világ határán lavírozol..jól érzed így magad?

-         Olykor. De inkább az elégedetlenséget érzem. Valami húz, hajt előre..

-         Küldetéstudat?

-         Mondhatjuk így is. Bár ezt a szerepet én nem kerestem magamnak. Belehúztak. Én mindig is azt fogalmazom meg, amit érzek, és ott vagyok, ahol történnek a dolgok. Mint egy jó haditudósító. És eddig legalább is arról szövegelek, amit ismerek. Ez nem karrierépítés. Mert, ha én ebből valaha is meggazdagodom, akkor én egy nagy tanár vagyok.

-         Megkerestek már politikai szervezetek?

-       Sajnos még nem. Várom a Jobbiktól az MSZP-ig a támogatást. Magyar ellenzéktől, magyar pénzt, a pártkasszából…kell egy ilyen ember, aki dühíti őket a pénzükön.

-         A himnusz miatt majdnem bírósági ügyed lett.. amúgy vallásos vagy?

-         Katolikus. De nem érem be az egyház által diktált dogmákkal.

-         Ez mondjuk eléggé kitűnik a szövegeidből. Egy gyóntatópap minimum évekre küldene el bűnbánó zarándoklatra.

-         Így igaz. Ellentmondásos ember vagyok. Így nőttem fel. Ott volt a háttérben a családi szeretet, de ott volt az utca is. Ez van.

-         Ha egy nap lenne hátra az életedből, mivel töltenéd?

-         Mennék a kislányomhoz. De  még sok erőm van és elképzelésem. Csak néha, dühös pillanataimban érzem úgy, hogy nem érdemes itt szarakodni.

-         Van-e közéleti példaképed?

-         Jézus.

-         Ez most húsvét tájt különösen aktuális. Március 15-én olyasmit mondtál, hogy a szabadságért érdemes meghalni, de élni is. Jézust megfeszítették az eszméiért…ez várna rád vagy ránk?

-         Magyarországon most szar a helyzet. Elég széles a társadalmi merítésem, a szegénytől a nagyon jómódúig.  És nagy százalékban teljes köztük a kilátástalanság. Bármennyire is le van nyomva és tompulva ez a nép, előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Ez a rövid távú, önző politika, amit a hatalmi elit gyakorol nem lesz folytatható. Álszent populista dumákkal nem lehet büntetlenül sarcolni ezt az országot a végtelenségig.

-         Forradalom?

-         Nem tudom mi lesz, minek kell lennie. A mostani hatalom gyakorlóinak a gondolkodását, filozófiáját kéne megváltoztatni. Mert az, hogy kell neki a lové még rendben lenne, ha másokat is engedne keresni, megélni.

-         Nyolc éve mentél el a kerületből. Visszajársz?

-         Eleinte sokat jártam vissza. Aztán ez elmaradt. Már nem nagyon van miért. Az ismerőseim, haverok, barátok szerte vannak a városban. Engem, zavar a sok kamera, más itt már a hangulat. Amikor a kocsisor létezett, az igen. Annak volt varázsa.

-         Ha tehetnéd idehoznád a türelmi zónát?

-         A köztársasági elnöki programomban szerepel, hogy haza a külföldön dolgozó lányokkal.   Én a Balaton déli partján államosítanék, körbe venném kerítéssel, belépés 21 év felett, engedélyezve lenne a szerencsejáték, a prostitúció, a diszkó, a könnyű drogok és a kokain, tiltva lennének a dizájner drogok meg a heroin . Fellendülne rendesen a vidék, de az ország is.

-         A 8D-ben a Rómeó és Júlia története elég fanyar véget ér, ez szerinted a szerelem végét, lehetetlenségét jelenti?

-         Semmiképp. A szerelem időnként bekapcsol az ember életébe, időnként meg ki. Ha szerencsés vagy sokáig marad. De mindig feltámad.

-         Te most épp szerelmes vagy?

-         Igen. Magamba.

(az interjút Piroch Katával együtt készítettük)

Plakátozni indultam, a Civil Fórum legelső találkozóját igyekeztem a "végeken" hirdetni. Gyakran megesik, hogy vélt vagy valós világot fedezek fel, ami lenyűgöz. Kerületünk szélén jártam már, azt hittem ismerem, de a Vagon térre jutva rácsodálkoztam az ismeretlen városrészre. Nem a kerületi turizmust szeretném a pihenő- és lakóövezetekben fellendíteni, elég, ha a nyájas olvasó tud arról, hogy a  Salgótarjáni út, a Könyves Kálmán körút és sínek által határolt kis háromszög maga a csoda, egy külön egység.

A Tisztviselőtelephez közel a 1890-es években épített MÁV lakótelep jellegzetes kertes földszintes és egyemeletes lakóházak együtteséből áll. Az említett része a körúton belül található, konkrétan a Lokomotív-, Szemafor utca és a Vagon tér. Sikerült helyivel találkoznom és beszélgetnem, ott is aktívak - igaz, hogy a szomszédos kerületben-, szemétszedésre készülnek.

Az óbudai gázgyári lakótelepet ismerem, mint a szociális gondoskodás létező mintapéldájaként a gyár munkásainak épített lakóegységet. Jó lenne tudni, hogy ezek a közösségek hogy maradnak fent, megvannak-e egyáltalán. Örülök minden kívülről közösségnek tűnő egységnek, és remélem, hogy csoporton belül is érzik ezt, önazonosságuk része.