Plakátozni indultam, a Civil Fórum legelső találkozóját igyekeztem a "végeken" hirdetni. Gyakran megesik, hogy vélt vagy valós világot fedezek fel, ami lenyűgöz. Kerületünk szélén jártam már, azt hittem ismerem, de a Vagon térre jutva rácsodálkoztam az ismeretlen városrészre. Nem a kerületi turizmust szeretném a pihenő- és lakóövezetekben fellendíteni, elég, ha a nyájas olvasó tud arról, hogy a  Salgótarjáni út, a Könyves Kálmán körút és sínek által határolt kis háromszög maga a csoda, egy külön egység.

A Tisztviselőtelephez közel a 1890-es években épített MÁV lakótelep jellegzetes kertes földszintes és egyemeletes lakóházak együtteséből áll. Az említett része a körúton belül található, konkrétan a Lokomotív-, Szemafor utca és a Vagon tér. Sikerült helyivel találkoznom és beszélgetnem, ott is aktívak - igaz, hogy a szomszédos kerületben-, szemétszedésre készülnek.

Az óbudai gázgyári lakótelepet ismerem, mint a szociális gondoskodás létező mintapéldájaként a gyár munkásainak épített lakóegységet. Jó lenne tudni, hogy ezek a közösségek hogy maradnak fent, megvannak-e egyáltalán. Örülök minden kívülről közösségnek tűnő egységnek, és remélem, hogy csoporton belül is érzik ezt, önazonosságuk része.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr184360207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt mindenképp meg fogom nézni, köszönöm a tippet!