Az előző írás folytatása érkezet meg - és ha minden igaz, születőben van a harmadik része is. Persze, ennyiből képtelenség megtudni, felfogni pár év történéseit, de azért valami fogalmunk alakul róla.

Szia Lesley!

 

Először is a kerületi üres lakásokról és a /bér/lakásgazdálkodásról írottakkal kapcsolatos kommentekre reflektálnék néhány szóval.
 

Mindenek előtt szögezzük le, mi az, amit – a biztató elvárások dacára sem - tehetek meg. Az önkormányzattal és a Rév8 Zrt-vel kötött szerződéseink szerves részét képező, a Magdolna Program szociális városrehabilitációja tárgyában írott dolgozatainkat, eredeti formájában legalábbis, természetesen nem tehetem közzé, még akkor sem, ha a másik fél, ilyen avítt skrupulusokon, mint szerződési kötelmek és más hasonló léhaságok, már rég túltette magát.

Az önkéntes jogkövetés elvét, mely vonatkozik az írott és íratlan formákra egyaránt, értve ezen a  c i v i l/izált/ viselkedés és jóízlés normáit ugyanis, alapkövetelménynek tekintjük. Persze nem szószerinti formában, oldottabb stílusban és az adatvédelmi szempontokra is figyelve viszont publikálhatók a témakör lényegi, talán továbbgondolásra is érdemes vonatkozásai. Ígérem, meg is teszem ezt pontokba szedve a folytatásban, csak kérlek Benneteket, hogy egy kicsit még viseljetek el némi megvilágító elvi visszatekintést.
 

Ezért szeretnék még pár szóval néhány elméleti alapvetésre is kitérni, melyeket teoretikus elvontságuk miatt, nem viselt volna el az „üres lakások és bérlemény-nyilvántartás”  címszó alatt közölt fejtegetéseim közege; - /és talán néhány olvasó sem/  – pedig a dolgok valódi megértéséhez mélyebbre kell ásnunk, ha csak nem akarjuk az egész csődtömeget a rendszerváltás és az irdatlan nehéz örökség terhét cipelő önkormányzat nyakába varrni;  – és innentől akár búcsút is inthetnék kevésbé elszánt olvasóimnak.

Az önkormányzati rendszer „felmenőjének” a szovjet típusú tanácsi rendszernek bölcsőjénél ugyanis, a most hatvanegy éves sztálini alkotmány és a kissé régebbi rendies, félfeudális Magyarország bábáskodott, /jog/történeti hagyományai között pedig, ott kísért a sokszázados ősiség törvényének és Werbőczy Tripartitumának a szelleme, de öntudatlanul, ám máig elevenen ható erővel, a nemesi kiváltságok rendies, évezredes intézménye is.
 

Az „újszülöttet” dajkái persze csak saját nyelvükre, az orwelli „new speak-re” oktathatták, melyben – egyebek mellett – „államosításnak” nevezték az azelőtt csak háborús körülmények között szokásos elorzást, elbitorlást, melyben csak annyi az új elem, hogy a nyelv volt hívatva fedezni- szolgálni az injuriális állapotok intézményesítését-legitimálását. (Állami elorzás persze azelőtt is volt, csak épp nem /ennyire/ „totálisan mozgósított” nyelvi apparátussal. A náci tébolytörvények pl. nem sokat „nyelvészkedtek”. FELKONCOLTATIK …! /ezért vagy azért/ olvashattuk ’negyvennégyben, minden utcasarkon, de a ’tizenkilences „veres farsangról” sem tudnánk sokkal jobbakat mondani. Mai utódaik pedig csak annyiban különböznek  szülőiktől, hogy mára a végsőkig fejlesztették az orwelli „nyelvben bujdosást”.
 

Visszatérve „újszülöttünkre”, el kell mondanunk, hogy az előző /tanácsi/ rendszer működése során, a korábban többnyire magántulajdonban lévő, és a háziúr által /ma már elképzelhetetlen drákói szigorral/ rendbentartott állagot, hihetetlen rövid idő alatt leamortizálta. Ez a pusztulás, mely szinte háborús méretű károkat okozott az épített állagban, és felmérhetetlen-beláthatatlant a „szociálisnak” nevezett emberi élhetőségben, nem állt meg a rendszerváltáskor, a tanácsiból önkormányzativá avanzsált sajátos képződményben;  – de ennek különféle kihatásait már taglaltam előző cikkemben. Na, erre mondták a régiek: „ebül szerzett jószág ebül vész el”. Értsük meg hát végre e roppant konglomerátummal reménytelenül birkózó, nem egyszer a csőd rémével kűzdő önkormányzatokat is, melyek máig nem tudják „kezelni”, azt a konokul kísértő érzést, hogy nem igazi gazdái a hajdan elorzott javaknak, mely érzés – hogy-hogynem de – áthatja az „önkormányzottakat” is.
 

Nem az önkormányzatnak tehát, hanem a rendszerváltás egyik legnagyobb mulasztásának róható fel ezért, hogy a közben felcseperedett „újszülöttet” nem váltotta meg az eredendő bűntől,  melyben fogant,és elvakult, doktrinér liberalizmusában így méltó követője lett dicső elődjének, sőt arroganciában és tékozlásban messze fölül is múlta azt. (Talán nem érdektelen, ha megemlítem, néhány korabeli forrás és az egyik legkedvesebb adatközlőm, a szellemileg teljesen ép 101 éves Nimsz Lajosné – egykori házmester – egybehangzó közléseit, miszerint a ’48 előtti bérlakás-rendszerben /tehát még a háború után is egy darabig/ a társadalmi hierarchia minden rétege képviselve volt a nagypolgárságtól az ún. „alsó néprétegekig”. Nemcsak anyagi, de inkább mentális, sajátos életvitel-szokásrendszerbeli,  többnyire életre szóló választás is volt a bérlői létforma. S bár a szociális biztonság igényrendszere és garanciái teljesen mások voltak akkor, mint manapság, mégis a korabeli társadalmi berendezkedéssel adekvát, kiforrott törvényi garanciák és kiterjedt, megbízható biztosítási szisztéma övezte a rendszert. Nyugaton, de a némileg „nyugatos”, posztszocialista államokban is, ez a szisztéma a korszerű igényekhez adaptálva máig zavartalanul működik. (Lásd – többek között – a lengyel önkormányzati reform sikerét,de vehetjük a szlovén példát is. Egyébként megkockáztatnánk: muszáj nekünk mindenben a hátsó-üzbegisztáni példát követni?)

Szemléleti okok is közrejátszanak tehát abban, hogy ezzel szemben nálunk partikuláris, társadalmi presztízsét tekintve kétséges, épp ezért közjogilag és szociálisan kiáltó ellentmondásoktól terhes a ma létező struktúra.

Ezért a mindkét fél számára egyre több gyúanyagot felhalmozó képződmény, valóban megérett a változásra.
 

Mi, civilek, néha tompuló hittel ugyan, de azt reméljük, hogy ez a változás az elhívatott, hozzáértő felek  „okos gyülekezetében”, széleskörű bevonással történik majd meg. Nem szeretnénk ostorozni itt azokat, akik ennek a változásnak mindenre elszánt kerékkötői. Ezt éles szavakkal megtettük előző cikkünkben és annak mellékleteiben.
 

Ám sokan – főleg a „négyházból” és környékéről, előző dolgozatunk miatt elégedetlenségüknek adtak hangot, mondván, hogy   a Magdolna Program „szociális városrehabilitációnak” nevezett „modellkísérletének” ún. szociális hiányosságai mellett nem mutattam rá eléggé az épületfelújításiakra. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnék a többször is /hiába/ benyújtott terjedelmes hibalistára, melyben szerepel többek között a szabványos hófogó nélküli, beázások verte tetőzet, a dróton fityegő villanykapcsolók, a bűzlő folyosói vécék, melyek felszámolásában civilizációs minimumként egyeztünk meg, anno, de sorolhatnám a félbehagyott, hőhidakat képező falszigetelést, /kár is volt elkezdeni/ a negyedszerre /!/ is minduntalan feljövő, elsőre csatornázás nélkül kialakított udvar-kövezeti burkolást stb. A négy ház hibalistájáról szóló beszámolót – melyet a Ti jelentéseitek alapján írtam meg, kedves bérlőtársak, - Nektek is eljuttattam; - azóta még a falrahányt borsó is rég lefolyt a kanálisba… Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatjuk, hogy a Program koordinátorai és kivitelezői tanulhattak volna egy keveset a régi mesterektől. Azoktól, akikről ők azt állítják, hogy hanyagul alapozták és szigetelték az épületet, azért vizesedik. Holott a folyamatos karbantartást élvező korabeli épületek, még ma is épségben dacolnak az idővel, és hirdetik szilárdan a hajdani tisztes ipar makulátlan jóhírét.

Természetesen nem sírjuk vissza a régi világ vérlázító hűbéri viszonyait, sem az azt követő „létező szocializmus” lázálomvárát, ám azt mégse gondoltuk volna, hogy mai utódaik gyakorlatában, a két ádáz ellenség ennyire békésen egymásra talál.

 

Az önkormányzat és a bérlők sajátos viszonyának jellemzésére egyébként jó példával szolgál, a Magdolna Program „bérlői bevonással” /is/ megbízott cégével a Rév8-cal kialakított immár ötéves kapcsolat története. Ez a kezdetben sem volt egészen felhőtlen, de az először inkább szívélyes-együttműködő, majd egyre bizalmatlanabb viszony, melyet a Rév vezetője, arra hivatkozva, hogy „felőröltük munkatársai idegeit”, érdemben két éve megszakított velünk, most oda vezetett, hogy a /befejezetlen/ Program napi ügyeivel sehová sem fordulhatunk. A vagyonkezelő, de az önkormányzati illetékesek is a Rév-hez irányítanak, akik viszont simán elzárkóznak az elérhetőség minden formájától. Visszatérve a Rév által vélelmezett „súlyos bérlői atrocitásokra”,  minket is mélyen megrendített a „felőrölt idegzetű munkatársak” szomorú sorsa, akik talán maguk sem tehettek arról, hogy nyilván zaklatott állapotukban, egy konfliktus során, hamis tanúzásra akarták ellenünk rábírni az erre legalkalmasabbnak vélt lakót, aki – miért, miért nem - ezt később írásban is elismerte. A csalódott munkatársakat és hű szövetségesüket, sajnos mi sem vigasztalhattuk mással, mint a régi angol mondással: „ha tengeribeteg vagy, inkább csősznek állj, semmint matróznak”. /Minden szavam dokumentált írásos anyagon alapszik/.

Az egész furcsa kapcsolattörténet „fejlődését” pedig, a felejthetetlen Piszkos Frednek a cápákkal való meghitt viszonyához tudnám leginkább hasonlítani. A krónikás szerint a két „fél”, kezdetben – érezvén természetük eredendő rokonságát – vonzódott egymáshoz, ám később, kissé jobban megismerve egymást, a vérengző fenevadak valahányszor meglátták feltűnni az öreget a hajó tatján, szemükben mély megvetéssel, búsan legyintettek, és csüggedten odébbálltak.
 

Hogy elmés példánkban ki a Piszkos Fred és ki a cápa, nos annak megítélését inkább Rátok bíznám; - erről engem a továbbiakban hiába is kérdeznétek…

 

Budaházy Gusztáv

negyhaz@freemail.hu

 

Budapest, 2010. október. 20.

 A Magdolna Negyed Program elindulása után alakult a Négy Ház Egyesület, amely a lakosság részvételét hivatott segíteni, praktikusan az a négy ház lakóiból, ahol elkezdték a szociális rehabilitációt. A program sikeresen lezajlott - legalábbis így kommunikálják - és elindult a második fázis is. Nézzük, hogy látja az egyesület elnöke az elmúlt időszakot: 

 

Szia Lesley!
 

 

Kissé megkésve, de reagálnék a kerületi üres lakásokkal kapcsolatos feltáró-oknyomozó írásodra, mely témakörben – ahogy Te is említed – magam is „követtem el” egy s mást az utóbbi három évben mint a Négyház Egyesület képviselője is.
 

Mint tudod, hosszú évek munkájával, és /némi jogi-szociológiai háttérrel/ kidolgoztunk egy komplexnek mondható megoldási tervezetet, elsősorban a 100%-ban önkormányzati tulajdonú bérlakásrendszerrel kapcsolatban. Ez a megvalósíthatósági tanulmány a gyakorlatban is kiállta a „pudingpróbát”, magyarán, a kezdetben példásnak is mondható civil- hatóság összefogással sikerült egy lakható házat, rendezett bérleményi viszonyokat megteremteni, és néhány évig nagyjából sértetlenül megőrizni.
 

És nem a dicsekvés, de az elkeseredett és tanácstalan indulat vezet akkor, amikor ezirányú munkánkat a nyilvánosság elé tárom, mert mindaz amit elértünk, e pillanatban összeomlani látszik. Az elért eredmények hosszú távú fenntarthatósága ugyanis, csak a tulajdonos-önkormányzat érdemi közreműködésével érhető el; - és a hiba, mint Te is tapasztaltad, éppen e körül van…

Mint írásod is bizonyítja, az üresen álló helyiségek égető szégyenfoltja, csak a legláthatóbb jele egy még szerteágazóbb, mélyen gyökerező, akut szindrómának, mely a majd’ hatvan éves, lényegi struktúrájában alig változott, tanácsi rendszer nehéz örökségei is, s melyet – az utóbbi húsz év mindenkori politikai széljárásának megfelelően – inkább csak átmaszkíroztak, semhogy a kor– és szakszerű követelményeknek megfelelő új struktúrát dolgoztak volna ki.
 

A rendszerváltás utáni átgondolatlan és politikailag presszionált privatizáció, mely a mindenáron való „ellenállamosítás” türelmetlen elvének a csapdájába esett, a szakadék szélére sodorta az egész /bér/lakáspolitikai és –gazdálkodási rendszert. Az újonnan privatizáltak számára „feltalálták” a tőke nélküli kapitalizmust, hisz az újdonsült büszke tulajdonosok nemhogy felújítani, de állagmegóvni sem képesek a rájuk szakadt tulajdonukat. Az évtizedek óta állami függőségben élő bérlakónak, - kellő jogi-szociális védőháló hiányában -, ehhez a váltáshoz, sem anyagi ereje sem kapcsolati tőkéje és részint még meg nem szilárdult tulajdonosi tudata sem elégséges.

Gondolhatnánk, hogy a megmaradt bérlakás-állomány, átláthatóbb és kezelhetőbb volumene révén, így legalább jobb kondíciókra tesz szert a „rehabilitációs” folyamatban. Ezzel szemben az az /ál/liberális szemlélet, melynek jegyében rendre leépítették vagy diszfunkcionalizálták a házak belső felügyeleti rendszerét, szabad jelzést adott a más okokból is erősödő deszocializálódási folyamatoknak. Magyarán, a még nyomokban meglévő „birtokosi tudatot”, - mely  „a gazda szeme” funkcióját töltötte be úgy-ahogy, - sikerült teljesen száműzni a bérlakásoknak még a tájékáról is. Ugyanezen szemlélet jegyében, az ellenőrzések-nyilvántartások is kezdtek teljesen paródia-számba menni; konkrét példa: egy kétoldalú jegyzőkönyv nélküli ellenőrzés, még jó tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, manapság viszont bevett szokás. És a válasz, a többnyire fel sem tett bátortalan kérdésre az, hogy „arról készítek jegyzőkönyvet, amiről akarok, és annak mutatom meg, aki nekem tetszik,” ma minden következmény nélkül hangozhat el, felelős vezető szájából is.
 

Visszatérve az üres lakásokra tehát elmondhatjuk, hogy a vagyonkezelő által megadott 488-as szám, bár önmagában is elég riasztó, mégsem tükrözi, még a legjobb szándékkal sem a bérlakáshelyzet válságelemeinek teljes spektrumát.

Mert ha mindez riasztónak tűnik, akkor minek nevezzük a „szabadon” ki- és beköltöző önkényesek, jogcím nélküliek és népes holdudvaruk változatos seregletét, vagy a szociális bérlakásokkal nyíltan és iparszerűen üzletelőket, akik részint mint „álbérlők” vagy mint hivatásos nepperek halásznak a zavarosban.

A drog- és örömtanyákat felügyelő jólfésült „keresztapától” az egyszerű kétkezi verőlegényig mindennek megvan a szabott helye-ára a szereposztásban, mely példás összehangoltságban működik is. Egy biztos, ezek a sajátos „státuszú” lakások - a vagyonkezelő szemével legalábbis – „nem üresek”, viszont közjogi-szociális szempontból, hogy úgy mondjuk „fertőzöttek”, ahogy többnyire kórélettanilag is. Gondoljátok, hogy mindez működne a „legitim vonal” készséges együttműködése nélkül?

Az önkormányzati rendeletekkel szabályozott „hivatalos” albérlői rendszerről pedig ehelyütt is kijelentjük, hogy az - a vizsgált témakör vonatkozásában – köz- és alkotmányjogi képtelenség, /lenne, ha nem volna amúgy is teljességgel működésképtelen, tanácsrendszerbeli zárvány/. Hétévi munkám során ugyanis az illegális lakhatás legváltozatosabb formáival találkoztam, de önkormányzati szerv által /magánszemély számára/ engedélyezett albérlettel még mutatóban sem. Az a néhány, jószolgálati alapítványnak juttatott, „albérlői rendszerben” működő bérleményi forma pedig, nem más, mint a „bérbeadó-tulajdonos és bérlő együttes hozzájárulásából, bérleményhasználói jogosultsággal felruházott természetes vagy jogi személy által, joghézagos térben lebegő lakhatási forma” A „bérleményhasználói jog” tehát,nem a „blikkfang” miatt kerülne a rendszerbe, hanem mert az „albérlő” fogalma /a vizsgált tárgykörben/ szemantikai és közjogi szempontból egyaránt értelmezhetetlen, és /jog/-viszony rendszerének rendezetlensége miatt, a gyakorlatban működésképtelen is.

Általában véve is megkockáztatnánk, hogy az egész, alvadt struktúrát hordozó rendszert, nem ártana egy friss, a mai, valóságos életviszonyokkal „vérfrissített”, korszerű jogelvekre alapozni.
 

A továbbiakban – kíméletből – elhagyom annak részletezését, hogy az évtizedek óta akut és kölcsönös mulasztásos jogsértések, (bérleményhasználói jog „örökletes” továbbadása, büntetőjogba /is/ ütköző, különféle célú iparszerű használata, tartós használatlansága miatti állagromlása stb.) miképp akadályozzák s teszik már-már átláthatatlanná a rendszer működését. (Az erről szóló munkánkat, „A lakó- és bérleménynyilvántartás elméleti és gyakorlati kérdései” címen, egy háromrészes dolgozatban juttattuk el, a boldogtalan illetékeseknek).

Példáink között szerepel a villatulajdonos „egyszerű bérlő”, aki szociális lakbért fizet az általa sosem lakott bérleményért, és azok is, akik valóban rászorultként költségelvűt vagy épp’ piacit, többnyire lepusztult lakásukban. Persze a lakbérek számítása is teljesen irreális. Az önkormányzatot esetleg terhelő tényezőkről, (pl. az előző felújítás ideje, jellege és mértéke, a rendeletileg előírt lakhatási feltételeknek bérlőn kívül álló okok miatti leromlása stb) nemigen esik szó; naná, hisz ezek mind-mind kedvezően befolyásolhatnák a bérlői pozíciót.
 

A többi kerületiéhez képest is irreálisan magas lakbérek okai között, a nem sok jóval biztató szociálpolitikaiakon kívül, a még érvényben lévő „bérlőbarát” rendelkezések negligálása, egyre nagyobb arányokat ölt. Az évtizedek óta lényegében változatlan, a korszerű életmódbeli változásokat figyelmen kívül hagyó, elavult jogelveken nyugvó „házirend” és SZMSZ, a kóros egyoldalúságban szenvedő bérleti szerződések, hosszú távon mindkét félnek beláthatatlan károkat okoznak.

Éppen ezért, csak üdvözölni tudjuk azt a nagypolitikai döntést, hogy idén szeptembertől, hosszú szünet után, ismét lehet felülvizsgálati kérelemmel fordulni a Közigazgatási Bírósághoz az önkormányzati döntésekkel szemben, ami talán némi reményt nyújthat néhány egészen kirívó esetben.

A kirívó esetekből kiindulva, kevés szociálpszichológiai ismerettel, de annál több, a „terepen” szerzett hosszú tapasztalattal, meg merném kockáztatni azt, hogy a fokozott mértékű lepusztulásba, a felújítások elégtelen voltán túl, „besegít” az egyre romló körülmények felett érzett tehetetlenség keltette düh és elkeseredettség is. Ennek baljós nyomaival találkozhatni még olyan házakban is, mint a miénk, ahol korábban a civil összefogás karöltve a Magdolna Program biztosította kezdeti lehetőségekkel, mondhatni, mintaházat teremtett. Ám a programot, bár minden együtt volt hozzá, - eltérően a közzétett nyilatkozatoktól – máig nem fejezték be. A számos garanciális hiba kijavítására tett, /többször módosított/ szeptemberi határidő is lejárt, - többek között ezért is látjuk elérkezettnek az időt, hogy a Program I. négy házának a kérésére, számos fórum után, most a nagy nyilvánosság elé tárjuk helyzetünket. Az ötödik évébe forduló, szervezetlen és végenincs felújítási hercehurca felemésztette a lakók idegeit, amit a fennen meghirdetett, de elmaradt szociális program miatti csalódottság csak tetézett. Nálunk még csak a kezdeti bomlás jelei mutatkoznak; a rózsakert szétrúgása, a közös helyiségek rongálása azonban baljós jel, melyből egyenes út vezet a külső-belső lepusztulásig, hogy ne mondjam, „szlamosodásig”.

Mint a Közösségi Felmérés a Magdolna-negyedben című, a Napklub és a ZÖFI által elvégzett reprezentatív felmérés is mutatja az itt élők életkörülményei minden szempontból alulmúlják a fővárosi átlagét. Ezen belül is, a bérlakásokban élőké kimutathatóan a legrosszabb.

Nem állítjuk, hogy mindezért kizárólag az önkormányzat felelős, de tény, hogy a lepusztult lakásokban elhagyottan tengődő betegekkel, elvadult állataikkal, sem a hírenincs vagyonkezelő, sem a többnyire elfásult, részvétlen lakók nem törődnek. Egészségügyi ellátásukról senki sem gondoskodik, kórházba szállításuk, rendszerint nem, vagy csak végzetesen későn történik meg. Elhalálozásuk után pedig, hetekig-hónapokig lezáratlan kifosztott lakások, penetráns bűz fertőzésveszély és elvadult, kóborló állatok maradnak.

Sokat mondtuk már, de nem elégszer: sehova nem vezet az, hogy hagyjuk deszocializálódni a lakhatási körülményeket, majd pedig rendészeti eszközökkel igyekszünk /egyre reménytelenebbül/ úrrá lenni rajtuk. Nem ezek fontosságát és szükségét akarjuk elvitatni, de a rendvédelmi munka, csak a „szociálisan karbantartott” terepen lehet igazán célirányos és tartósan eredményes.

Hosszú lenne itt feltárni azt a szinte átláthatatlan érdekszövevényt, mely ellenérdekelt a bérleti jogviszonyok átfogó rendezési folyamatában, s páratlan leleménnyel torpedóz meg /és süllyeszt el/ minden épkézláb javaslatot, bárhonnan jöjjön is az.

És e pillanatban jött a hír, hogy az egyik Program-beli házunkban, melynek pedig kiemelt státusza van, az önkormányzat által újonnan odaköltöztetett bérlő, 20-25 fős külhoni menekültből álló társaságot szállásolt be, pokollá téve ezzel az amúgy is drogbandáktól fertőzött ház életét. Itt jegyezném meg, hogy már egy hónapja írtunk ez ügyben az illetékeseknek; a válasz a szokásos néma csend. Mellesleg ebben a házban szereztünk először tudomást arról a jogi és szociálpolitikai abszurdumról, /mely azóta általános gyakorlattá vált/, hogy a bármely okból megürült lakásokat „csatlakoztatják” a mellette lévőkhöz, mit sem törődve a szoc. bérlakások legfőbb és egyetlen rendező elvével, a rászorultságéval. Így és itt jöhetett létre az a botrányos helyzet, hogy az egyedülálló lakó, komfortos, kb. 40 m2-es lakásához, - vagyonkezelői bátorításra – egy nagyjából ugyanekkorát „csatlakoztattak”, a szemközt hatodmagával 25 m2-en nyomorgó bérlő legnagyobb döbbenetére. Az álságos és szemérmetlen jegyzői válasz, felháborodott tiltakozásunkra, nem átalott „vonatkozó törvényekre” és „tulajdonost megillető döntési jogosultságra” hivatkozni, mintha legalább is a vonatkozó rendeleteket lehetne szociális tartalmuktól megfosztva, puszta paragrafusjellé csupaszítva is alkalmazni.
 

Nevezhetjük-e mindezt átgondolt, szakmailag gáncstalan lakáspolitikai koncepciónak, vagy olyasvalaminek, amihez a gyanú árnyéka sem fér?

Mint tudod, mi mégis elértünk nagynehezen annyit, hogy az új vezetés elfogadta s mi több, képviselő-testületi határozattal (89/2010/III.24.) szentesítette azt a „fenntartási és üzemeltetési modellt,” mely a Négyház Egyesület által kidolgozott szempontrendszer szerint, a JVK-val és a Kisfalu Kft-vel közösen végezné el a bérleményi viszonyok felülvizsgálatát, beleértve az épített és szociális „állag” megőrzésének a kölcsönös felelősségi rendszerre alapozott tervezetét is. Hát ebből csak a saját /bérlői/ köreinkből választott háztakarítói rendszer „ment át” nagynehezen, s az is a támadások kereszttüzében áll, - persze nem a lakók részéről.
 

Pedig kezdetben, úgy egy évvel ezelőtt minden biztatónak ígérkezett. Együttműködési Megállapodás, Megbízási Szerződés, sőt, önálló önkormányzati felelős gondoskodott a projekt „zavartalan előmeneteléről,” a már említett képviselő-testületi határozat szellemében. Kissé elbizonytalanodtunk ugyan, amikor az Egyesület hitelességi vizsgálatán túl az érdemi ügyekben egyre csak halogatták a tárgyalásokat s az „önálló önkormányzati felelős” valódi kilétét pedig, máig homályban tartották előttünk. Annyit egyszeri telefonbeszélgetésünkkor közölt velünk, hogy Ő ugyan „felelős,” ám semmiben sem dönthet, önállóan aztán meg végképp nem. Kérdeztük is váltig, hogy akkor mégis mit kezdjünk egymással, de ez már csak a későbbi fejlemények során sejlett fel. Azóta hírét sem hallottuk s most, úgy jó tíz hónap után, kezdenek halvány kétségeink lenni… vagy úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal is lóvá tett minket a derék Hivatal. Mondhatnánk azt is, hogy az erőviszonyokat rosszul mérte fel – no nem az Egyesület „akit” ugyan már nem először malmoztak meg – de inkább az új vezetés azon erői, akik pedig legfőbb jóváhagyással kiálltak szerény munkánk és talán egyesületünk mellett is. Amit pedig néhány társam mond, hogy az egész „bérlői bevonás”, nem más, mint szemfényvesztő mutatvány a napi politika cirkuszi porondján; - nos hát ezt már csak azért sem szeretném hinni, mert akkor vissza kéne adnom az egész „civilügyi ipart”, s a már említett porondon ágálókhoz hasonlatosnak érezhetném magam. Vagy netán olyannak, mint az „önálló önkormányzati felelős”, akinek lelkes vezényletével nyílt lejárató kampány indult ellenünk, s aki még rendőri bevetést is kilátásba helyezett a Ház ellen, ahol lakom, mely feltehetően minden „civil métely” fészke. Társának ugyan sikerült lebeszélni őt az „együttműködésnek” erről a sajátos formájáról, ám arról már kevésbé. hogy a lakásokat végigjárva megtévesztéssel és nyomásgyakorlással a lakókat a még el sem kezdett munkánk és egyesületünk ellen hangolja. (Talán mondanom sem kell, hogy állításaimért bármely fórumon szavatolok.)
 

Tétovaságunkban a polgármesterhez és a képviselő-testülethez írott /három civil szervezet által jegyzett/ levélben fordultunk, /mellékelve/, majd látva, hogy mindez mit sem ér, egy éles hangú petícióban /mellékelve/ tiltakoztunk munkánk lenullázása és a nyilvánvaló szerződésszegés ellen.

Nos, kedves feleim, ha még nem dőltetek ki, kitalálhatjátok: a néma csendet, mely kissé zajos beadványainkat követte, ezúttal még a szokásos hivatali mellébeszélés sem törte meg; így azt kell hinnünk, hogy az érintettek a szokásos előkelő undorral tolták el maguktól, a „civil bagázs” okvetetlenkedéseit.

A petíciót sokadmagammal személyesen adtuk át a polgármesternek, a szeptember 7-i képviselő-testületi ülés előtt, aki azt figyelmesen el is olvasta, a jelen lévő képviselőkkel egyetemben. Ugyanő kétízben hozzászólásra is felkért, s ezt követően azonnal intézkedett is az egyik házunk válságosra fordult ügyében, melynek kriminális fordulatairól, korábban már a helyszínen, személyesen is meggyőződött. Ezt már csak azért is el kell mondanunk, mert az érintett Lujza u.-i ház lakói, akikkel együtt vonultunk be a képviselő-testületi ülésre, megkönnyebbült csendes örömmel nyugtázták a kedvező fordulatot, velem együtt.

Éppen ezért érthetetlen viszont, hogy az ülésről készült jegyzőkönyvben /szeptember 17./ nyoma sincs annak, hogy ott voltunk, és más ügyekben is petícióztunk, melyek érintettjei ugyanúgy számonkérték a delegáltjaikat, mint az ottlévők. Ki hiszi el nekünk, hogy a „Lujzán” kívül a másik négy házunkért is szóltunk, ha sem válasz, de még hiteles jegyzőkönyv sem tanúskodik rólunk. És ez a „számadási kényszer” a másik szempont, mely arra indított, hogy ezt a végenincs írást közzé tegyem.

Ha pedig őszinte konklúziót vársz tőlem, bizony csak azt mondhatom, hogy szép-szép a kincstári „megértés az emberek problémái iránt, meg a konstruktív együttműködés a közös gondok rendezése érdekében”; ennél már csak egyvalami szebb és fontosabb: a kissé ugyan elavult, de jól bevált, és „megbízhatóan” működő struktúra mindenek felett való, jól hangolt védelme…

Mit gondoltok, remélhetjük, hogy a nemzeti együttműködés nem ebben teljesedik majd ki?

 

 

A Négy Ház a Magdolna Negyedért /röviden Négyház/ Egyesület nevében:

 

Budaházy Gusztáv

 

 

 

Budapest, 2010. október 06.

Megint megmutatták a bringások, megkerülhetetlen tömeget alkotnak már. Sok ember azonban nem mer az úton menni, járdán kerülgeti a gyalogosokat, a saját félelmét a gyalogosok félelmére cserélve. Nem jól van ez így, hiszen a járda a járókelőké - kis gyakorlással az úton jobban lehet haladni. 

Na meg a rendőrök is bírságolnak ilyenért - ha olyanjuk van. Szerencsére csak kampányszerűen, de azért ne várjuk meg...

„Bringával járnál a városban, de nincs mindenhol bicikliút és félsz az autók között? Nem ismered a KRESZ-t? Gyere el a Magyar Kerékpárosklub Belvárosi területi szervezete által indított Bebiciklizés akciójára!”

Az ingyenes program egyszerre népszerűsíti a kerékpározást, ülteti el a kulturált együtt-közlekedés gondolatát a fejekbe és eközben biztonságos biciklizésre is nevel.

Miből áll a program?

Hétvégenként az egyik nap kora délutánján 2-2 gyakorlott túravezető klubtagunk 5 fős csoportokat vezet végig a belvárosban. A túraútvonalat úgy alakítottuk ki, hogy több belvárosi kerületet érintve, egy kezdő biciklista számára legalapvetőbb kerékpáros közlekedési szituációkat bemutassa. Nem titkolt célunk tudatosítani, hogy a biciklinek mint járműnek az úttesten a helye, ezért mutatjuk be, hogy a járdát a gyalogosoknak meghagyva, folyamatos odafigyeléssel és kis gyakorlással bárki biztonsággal tekerhet a forgalomban. Az út során a legfontosabb pontokon megállnak, amikor a túravezető elmagyarázza az odavonatkozó szabályokat és a résztvevőkkel átbeszélhetik a konkrét helyzeteket, személyes tapasztalataikat, a felmerülő kérdéseket.

Állandó időpont:

Minden hónap második és negyedik vasárnapján, 14-16 óra között a kék metró Arany János utcai megállójánál, a Kerékpárosklub Belvárosi Területi Szervezetének szervezésében.

Ezekkel a szavakkal indítottuk útjára kezdeményezésünket, melynek során a kevésbé gyakorlott biciklistákat szeretnénk rövid elméleti és gyakorlati oktatás révén több bátorsággal felvértezni és ezzel hozzájárulni a kerékpározás mint mindennapi közlekedési alternatíva elterjedésének elősegítéséhez és kultúrájának széles körben történő megteremtéséhez.

 

Most vasárnap is! Gyere, és hozd a félénk barátnődet is! :)

 Igen érdekes meghívót kaptam - na nem közvetlenül, hanem továbbítva. Nem is Értem én, hogy nem ott lakom, és erős kétségeim többször megfogalmaztam a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács (MaNeSzoTa) létrejötte, valamint vezetőjének kompetenciái miatt, ezért nemkívánatos személy vagyok számára - de hát kicsi ez a kerület, minden kiderül, és talán nem tud kitiltani egy közösségi házból...:)

A meghívó nem tartalmazta, kiket hívtak még meg, talán a hajléktalanokat is - csak hogy tudjuk, ők az adott szállóra vannak bejelentve, tehát itt lakók.

Azonban ennél is fontosabb, hogy minél több ember eljöjjön, hogy beszélhessünk a hajléktalanokról, a hajléktalanságról és a megismerjük ezt az állapotot - még ha nem is megtapasztalva. 

Kedves Barátaink!

Szeptember 21-én (Kedden) 18-ra az „Állampolgári Részvétel Hetére” időzítve a Kesztyűgyár Közösségi Ház-ban irányított fórumot tartunk

"Hajléktalanok és lakosság"

címmel

Tervezett napirend:

Bevezetés

Helyzetfelmérés - Panaszbörze
• Résztvevők konkrét eseteket sorolnak – megoldási javaslat nélkül
• Az esetek vázlatos feljegyzése, csoportosítása

Háttérismeretek I. - A hajléktalanokkal kapcsolatba kerülő szervezetek

Háttérismeretek II. - A hajléktalanság szintjei

Patthelyzetek, joghézagok
• Résztvevők fogalmazzák meg a panaszbörzén felsorolt esetek alapján

Ami nem megoldás
• Résztvevők gyűjtik össze, ha kell, akkor megvitatva

Megoldások keresése – Ötletbörze
• Résztvevők gyűjtik össze, előbb megvitatás nélkül
• Megoldási javaslatok csoportosítása, rangsorolása, értékelése

Összefoglalás

Cselekvési terv:

Minimum két fős teamek kialakítása, akik előre egyeztetett időpontban végiglátogatják a helybeli hajléktalanellátó intézményeket

 

Eredményes napokat kívánva tisztelettel:

Frank Sándor
Magdolna negyedi Szomszédsági Tanács
elnök

 

Melléklet:

(kérdések intézményvezetők felé, amelyekre választ várunk)

I. Esetkezelés (Barna kupac)

Ismeretlen személy (valószínűleg hajléktalan) a bérház kapuja és az abban lévő élelmiszerbolt között végzi nagydolgát, újságpapírral törli magát "tisztára". Időpont: valamikor péntek este. A közhasznú takarítók már bezártak, hétfőn reggel nyitnak ki. E sorok írója szombaton korán reggel találkozik az átlagot messze meghalódó méretű "barna kupaccal". Sietnie kell, így nincs ideje visszafordulni fényképezőgépért.
Dél körül érkezik haza, a kupac még ott van, a papír eltűnt. Lehozza a fényképezőgépet, és akkortól kezdve rendszeresen fényképezi a kupac sorsát.

Vasárnap délelőtt valamennyire megszáradt a halom (külseje), talán a ház takarítója, vagy a boltos lehetett, aki seprűvel megpróbálta elseperni, de pórul járt: a belseje még teljesen lágy maradt. Így a munkát félbehagyta, látszanak a gallyseprű nyomai a kupacon. Eddig a faltól 15-20 centire volt csak az oda nem illő halom, most már a szétkent bélsár a járdán is jobban elterpeszkedik. Fotósunk így lefotózza azokat a barna lábnyomokat is, amelyeket a figyelmetlen gyalogosok produkáltak mindkét irányba.

Hétfő reggel első út a köztisztaságiakhoz vezet. Itt a lakó megtudja, hogy sajnos a fenntartó nem biztosít pénzt arra, hogy a takarítók hét végén is dolgozzanak. De azonnal intézkednek. És az addigra valóban megszáradt maradékot eltakarítják.

Kérdéseink:
1. Ön szerint egy társasház, bérház takarítójának alapesetben bele kell-e hogy tartozzon a munkaköri leírásába a ház előtt ilyen módon rendszeresen keletkező szennyeződés eltakarítása?
2. Ha egy ház megköveteli a takarítótól, hogy az ilyen szennyeződést is soron kívül takarítsa el, és ezért az átlagostól magasabb bért kell hogy fizessen, Ön szerint a ház kire háríthatja át az átlagos bér és a megemelt bér közötti különbség viselésének terhét?
3. Ön szerint tekintheti-e úgy a lakosság, hogy Józsefvárosban a főleg hétvégi áldatlan viszonyok kezelése nem a lakosság dolga, hanem az önkormányzaté, a fővárosi önkormányzaté vagy a kormányé, és az általuk erre a célra fenntartott intézményeké?
4. Hasonló esetben kihez forduljon az a lakó, aki nem akarja elfogadni, hogy külföldi vendégét ilyen állapotok mellett kell hazakísérne?
5. Ön szerint mit lehetne tenni azért, hogy ilyen esetek lehetőleg elő se forduljanak?
6. Mit javasol, hogy mi lakók hogyan érjük el a megfelelő intézkedés minél előbbi meghozatalát?
7. Ön (vagy intézménye) ebben mit tud segíteni nekünk?

II. Esetkezelés (Villamosmegálló)

A fiatalasszony gyermekével a Népszínház utcai villamos megállójához szeretne odamenni. A villamosmegállóban azonban 8-10 hajléktalan ül, áll, körülöttük rengeteg szemét, néhányak kezében boros flaska, és óriási bűzt árasztanak maguk körül. Pár méterre tőlük megáll, és várja a villamost. Közben az egyik férfi egy nagyobb papírt ledob a földre, és lakótársunk ezt szóvá teszi. Válaszként minősíthetetlen szidalmazást kap, és jobbnak látja, ha 8 éves gyermekével minél hamarább elmegy onnan. Tehetetlennek érzi magát, hiszen már 8-10-szer hívott ilyenkor rendőrt, de a helyzet csak nem változik. És a rendőröktől ő is tudja: nemcsak hogy nem lehet őket megbírságolni (hiszen nincs pénzük, nem behajtható), de egy-egy ilyen hajléktalan még attól sem fél, hogy akár le is köpje a rendőrt. Hiszen hozzányúlni nem szabad, ha meg beviszik, az neki szanatórium, ingyen ellátással.

Kérdéseink:
1. Ön szerint ebben a konkrét esetben mit kellett volna tennie a fiatalasszonynak?
2. Ha a hatósági intézkedések ellenére rendszeresen ismét a hasonló helyzet fordul elő, melyik hatóságoknak kellene hatékonyabban eljárni, és hogyan, hogy ezt megelőzzék?
3. Ha az illetékes hatóságoknak nincs megfelelő kapacitásuk (költségvetésük) az eset rendszeres, folyamatos kezelésére, akkor mi, lakók, mit tehetünk azért, hogy ez az érintett döntéshozók előtt elég nyomatékkal hangsúlyozódjon?
4. Ön szerint van-e lehetőségünk helyi lakosként bekapcsolódni egy olyan folyamatba, amely azt eredményezi, hogy ezek az állapotok jelentős javuláson menjenek át? Többen is vagyunk, akik készek lennénk pénzt, időt, energiát szánni arra, hogy környezetünk élhetőbbé váljon. Mit tanácsol, miben tudnánk segíteni?

III. Esetkezelés (Ellátatlanul)

Az utcánkban lévő hajléktalanellátó intézmény vonzza a hajléktalanokat. Sok órával, jó idő esetén alkalmanként fél nappokkal a befogadási idő előtt már itt vannak az utcában (minden ülésre alkalmas vízszintes felületen ők ülnek), elfoglalják a tér le nem zárt részét, övék a padok is. Várhatóan majd övék lesz a kiépítésre kerülő "sétálóutcák" műbútorai is. Nyitás előtt fél órával oda tömörülnek a bejárat elé, rendszeresen 30-50 fős csoportok. Ha az arra járó ember a járdán közelkedik, akkor átmegy a túloldalra, mert bár ott is vannak, de ott kevesebben, ők csendesen borozgatnak.

Megnyílnak a kapuk. Elkezdődik az adatok rögzítése, iratok áttekintése - a szociális munkások végzik a dolgukat. Közben sorra kerül az egyik agresszívabb hajléktalan, akiről messziről érződik, hogy piás. Erre hivatkozva őt nem engedik be az intézménybe, hiszen a szolgáltató kapun belül már felelős a befogadottakért, és nem keresi magának a bajt. Érthető. Így az össze-vissza beszélő, kicsit agresszív hajléktalan kint marad.

Letelepedik a kapualjba. A társasház lakói az elmúlt években draztikusan növelték a közös költséget, és mostanra rend van a házban. Mindent igényesen felújítottak, mindenhol virágok, friss festés, szép, élénk színek, stabil bejárai ajtó kaputelefonnal. Jó érzés itt lenni az udvaron. Amíg ki nem megyünk a kapun. De a kapualjban ott ül hajléktalanunk, csomagjai mellette, gyűlik a szemét is, és már maga alá is vizelt. A lakók szeretnék eltávolítani, de nem lehet, emberünk nagydarab, és erőszakos. A rendőrnek nincs miért beavatkozni (hova küldje?), a mentők nem jönnek (csak fekvő embert visznek el a detoxba, ez még annyira nem részeg).

Kérdéseink:
1. Ön szerint jogos elvárás-e a lakosság felé, hogy a szakma megfelelő szervei helyett "befogadja" az ilyen eseteket?
2. Mit tanácsol, ilyen helyzetben kit hívjon a lakosság?
3. Ki tehető felelőssé ezért az esetért?
4. Mit tegyünk, ha a kihívott illetékes szerv nem intézkedik, vagy nem elég hatékony?
5. Ön szerint milyen jogszabályi módosítások kellenének ahhoz, hogy ilyen helyzetek ne fordulhassanak elő?
6. Ön szerint ha bármely intézményre ráterhelik az ilyen esetek kezelését, annak plusz költségeinek állását ki felé továbbíthatja?

IV. Esetkezelés (A "küszöbön")

A média hírt ad róla, hogy a kormányzat fél fog lépni a hajléktalanok megrendszabályozására. Például a közterület nem megfelelő használata esetén. De a hajléktalanok akkor is hajléktalanok maradnak. Mi, Magdolna negyedi lakosok attól tartunk, hogy a frekventáltabb helyekről eltávolított hajléktalanok majd még inkább ida jönnek, ahol a hajléktalanellátás intézményei átlag feletti mennyiségben működnek. Ide, Józsefvárosba, és azon belül is a Magdolna negyedbe.

Egy kimutatás szerint Budapest hajléktalanellátásának egynegyede (24,7%) Józsefvárosban koncentrálódik. De még ez az információ sem érzékelteti a probléma teljes súlyát. Hiszen a hajléktalan és hajléktalan között óriási különbségek vannak. Így a feléjük irányuló hajléktalanellátásnak is vannak szintjei, és nagyon szeretnénk tudatosítani, ide nem csak a kiépített ellátó kapacitások egynegyede tömörül, hanem ezen belül is elsősorban a leginkább lecsúszottabbaknak kínált szolgáltatások ezek. Tehát a maradék három negyed "kulturáltabb", mint a "mieink". A "mi hajléktalanjaink" (akik papíron lehet, hogy máshová tartoznak, de gyakorlatilag itt veszik igénybe a szolgáltatásokat) tehát (természetesen vannak kivételek) átlagosan nézve a budapesti összes hajléktalan leglecsúszottab 15-20%-a. Akik nem is mindig akarják igénybevenni a szolgáltatásokat ("a szállón meglopnak"), vagy nem tudják igénybevenni (részegen nem engedik be). De itt vannak, és várhatóan még inkább itt lesznek nálunk, a "küszöbön": az utcán. Erre a  leglecsúszottabb rétegre jellemző: "minél büdösebb, minél koszosabb vagyok, minél inkább taszító vagyok, annál inkább kikerülnek, és nem szólnak hozzám". Valahol igaza van, hiszen egy idáig jutó embert nincs értelme rendreinteni se lakosnak, se rendőrnek, se szociális munkásnak, senkinek. És itt éli botrányos életét: például rendszeresen vizel úgy, önmagát nem is takarva, hogy itt lakó gyerekek-lányok-asszonyok is szembesülnek nemiszervével, vagy a közelben levő átlagemberek jelenétében éli nemi életét, vagy az éjszaka csendjét folyamatosan zavarva "intézi" vitás ügyeit részeg társaival, stb...

Kérdéseink:
1. Ön jogosnak látja-e a helyi lakosok azon igényét, hogy a politika (önkormányzat, főváros, kormányzat) ismerje el a felelősségét a jelenlegi körülmények kialakulásában (aránytalanság, megoldatlan helyzetek tömkelege)? Egyetért-e azzal, hogy ezen felelősség vállalásaként erre a területre érvényes speciális jogszabályok szülessenek (például a teljes közterülettakarítás az önkormányzat cégeinek a feladata, és nem az egyébként máshol jogos "saját háza előtti felelősség" viselése), kiemelt költségvetés (például folyamatos hétvégi takarítás), a lakosság valóban érdemi beleszólási és kontroll lehetőségének biztosítása (rendszeres találkozók a különböző intézmények vezetőivel, intézkedési tervek létrehozatalába beleszólás, megvalósulás ellenőrzése), a szolgáltatók felé (anyagi támogatás mellett) magasabb követelmények támasztása (pl. befogadás előtt fél órákkal az utcán ne kelljen tömegesen gyülekezni a hajléktalanoknak, az utcán is legyen nyilvános wc, stb...), a megoldatlan joghézagok azonosításába és felszámolásába is vonják be a lakosságot (pl. mi legyen azzal a részeg hajléktalannal, aki saját lábán meg tud állni, de nem fogadja be egy intézmény).
2. Ön jogosnak látja-e azt az állampolgári igényünket, hogy a hajléktalanok felé olyan környezetet kell biztosítani, amely motiválja őket a feljebb emelkedésre (valóban megvalósítható életstratégiát kínál nekik), és amely visszatartja őket attól, hogy az alacsonyabb szintre kerülésbe beletörődjenek?
3. Ön elfogadja-e azt a véleményünket, hogy a fenti kérdésekben nem csak a szakma, nem csak a politika, és nem csak az esetleges hajléktalan szervezetek kell hogy közösen keressék a megoldást, hanem a lakosság (mint akik közül sokan kerülhetnek, és sajnos kerülnek is majd hasonló helyzetbe), és azon belül is a különösképpen hajléktalanokkal megterhelt helyen élő lakosság tenni akaró képviselői is illetékesek kell hogy legyenek, abban bízva, hogy nem csak ötleteikkel, kezdeményezéseikkel, más nézőpontból való "többet látásukkal", munkavállalásukkal segíthetnek, hanem lakótársaik felé való közvetítői, megoldás irányába orientáló, előrelépéseket elmagyarázó, szélsőségeket leszerelő hatásuk sem elhanyagolható.

 Van ez az igen arcpirító, 12 másodpercet adó zebra a Rákóczi-Síp sarkán, 2x3 sáv, 18 méter. Van aztán a gyalog, aki lehet 3-99 éves között, korának megfelelő haladási sebeséggel. Ugye tudjuk, hogy egy 5 éves nem tud olyan gyorsan menni, mint egy 15 éves, illetve a 60+ korosztály is lemarad a fiatalok mögött..?

Igen a válasz? Naná, ezt mindenki tudja, látja, tapasztalja. Az említett kereszteződésben az autósok naponta látják, és nem átallják időnként dudaszóval nógatni a lassabb puhatestűt. 

De ez lenne a kisebb baj. Tavaly már egyszer volt egy figyelemfelhívó akció, ahová az RTL kihívta a főváros illetékes elvtársát szakemberét. Mindenki megdöbbenésére azt tudta nyilatkozni ez a drága ember, hogy minden rendben, a szabályoknak megfelelően van kialakítva - és nem is változott az elmúlt egy évben semmi. 

Most ismét felvonultak a zebrához - de most már csatlakozott hozzájuk két kerekesszékes srác is, nyomatékot adni. Idén már nem volt annyi kamera, a televíziós stábok is belenyugodtak a helyzetbe, egy maréknyi fecske sem csinál nyarat...

A maréknyi lelkes ember több arra járó bevonásával összesen 12 alkalommal futott át a 12 másodperces visszaszámlálás alatt. A végén eredményhirdetés volt ismét, a győztes képes volt ennyi idő alatt oda-vissza megtenni a távot. Na ja, talán ha 20 éves volt...

Most is szemtanúi voltunk ugyanakkor a türelmetlen autósoknak, és a lassabb átkelőknek - ők rendre pirosban érték el a túloldalt. Sokan mondták is, minden nap egy vesszőfutás ez az átkelés.

Tenni kellene valamit - tették hozzá. 

Ahogy ismerjük a hazai hozzáállást, amíg vér nem folyik, minden marad a régiben. Meg kell várnunk az emberáldozatot?

 Nos, a tavalyi akció nem ért el semmit - illetve annyit, hogy egy kis ideig beszéltek róla, foglalkozott vele több csatorna híradója, de érdemi változást nem sikerült kicsikarni. 

Sebaj, a civil olyan állatfaj, ami nem adja fel egykönnyen. Idén ismét megrendezik:

Zebrajt! II. – A változatlanság gyönyörködtet

Egy városban vannak olyan körülmények, melyekkel mindennap szembesülünk, s talán pont emiatt szoktunk hozzájuk annyira, hogy beletörődve vesszük őket tudomásul, s lassan azt is elfelejtjük, hogy ezeken a körülményeken lehetne változtatni. Hogy lehetnének jobbak, kényelmesebbek, emberibbek.

A Budapest Korzó civil csoport tavaly december 4-én rendezte meg első Zebrajt! nevű, figyelemfelhívó akcióját Budapesten, a Rákóczi út Síp és Puskin utca közti, hírhedt, visszaszámlálós zebráján, egy zebra-futóversennyel tartva görbe tükröt egy abszurd állapot elé. Most a helyzet változatlansága miatt a csoport együttműködve a Mozgássérült emberek Önálló Élet Egyesületével (ÖNÉ) még egy felkiáltójelet kíván tenni a tavalyi akciójuk után: megrendezik ugyanott a II. Zebrajt! futóversenyt.

Mert ki az a gyalog közlekedő városlakó, aki a napi stresszen felül élvezi a várostervezők által rá osztott, sokadrendű szerepét? Aki még mindig boldogan veszi tudomásul, hogy a számára az úttesten történő átkeléshez biztonságosnak nyilvánított helyen, a zebrán is csak megtűrt statisztának érezheti magát?

A csoport és az ÖNÉ hangsúlyozzák, hogy köztéri akciójuk nem csak erről az egy rossz és embertelen zebráról szól. Városlakóként a városlakókért emelik fel a hangjukat, hogy vegyék őket is emberszámba! Álláspontjuk szerint a városban nem csak autók „élnek”! Akciójuk révén egyre több ember szemét kívánják felnyitni, hogy cselekedniük kell. 

Várják a hétköznapi gyalogost szurkolónak vagy résztvevőnek a mindenkit érintő programra, Budapesten, a Rákóczi út Síp utcát és Puskin utcát összekötő zebrájához szeptember 17-én, pénteken, 17:00-kor. Hiszen ebben a „versenyszámban” naponta több százezren állnak rajthoz egy-egy járdaszegélynél!

További részletek és háttér a csoport Facebook oldalán  és weboldalán:
 

Budapest Korzó
 

 Nem jöttél el, így kimaradtál abból az élményből, amit a fesztivál adott - amelyet önszerveződve  rendeztünk a Romsziban (Roma Parlamentnek is helyet adó épület) szeptember első hétvégéjén.

Eljöttél és jól érezted magad - itt egy kis emlékeztető!

Hamarosan egy hosszabb vidóval mutatjuk be a három nap történéseit...

Fesztivál van megint - mert idén a fesztiválok éve van, és nem maradhatunk ki belőle mi sem. A múlt hétvégén zajlott a Palotanegyed Fesztivál az önkormányzat megbízásában, most hétvégén meg egy civil szervezésű fesztivál lesz, az önkormányzat áldásával.

Emlékeztek még a Tavaszmező utcai házra, amelyet két éve még le akartak dózerólni? Azóta is áll - hála a maroknyi lelkes embernek - és most ismét meg akarjuk mutatni, milyen az, amikor élettel telik meg. Program, kattintásra megnő:

 A Tavaszmező utcát éppen elkezdték felújítani, de a 6-os számig még nem jutottak el az úttúrók - szóval szabad a bemenet, gyertek Ti is!

„Sako manus hin aver, al´e manusa sam savoré.”

„Minden ember más, de mindannyian emberek vagyunk.” (régi cigány mondás)

A roma holokauszt évfordulóján csendes megemlékezést tartunk a Magyarországi Roma Parlament Tavaszmező 6. szám alatti épületének udvarán. Közösen emlékezünk meg azokról a cigányokról, akiket a nácizmus zászlaja alatt 66 évvel ezelőtt megfosztottak jogaiktól.

1972 óta augusztus 2-a roma holokauszt nemzetközi emléknapja a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján, annak emlékére, hogy 1944-ben 2-áról 3-ára virradó éjjel az auschwitz-birkenaui táborban több mint 3 ezer cigány férfit, nőt és gyermeket mészároltak le. A második világháború idején 15 európai országból hurcoltak el cigányokat, a meggyilkoltak számát mintegy félmillióra becsülik, akik közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan pedig orvosi kísérletek áldozataként végezték.

A magyarországi romák is megtapasztalták az üldöztetés minden borzalmát, az összegyűjtéstől és összeírástól kezdve, a férfiak kényszermunkára sorozásán át a halálmenetekig és a koncentrációs táborokba deportálásukig, ugyanakkor a világ még mindig keveset tud róluk. Éppen ezért fontos, hogy beszéljünk, emlékezzünk a vészkorszak cigány áldozatairól, és ez beépüljön az emberek kollektív holokausztemlékezetébe.

A Tavaszmező-Művészkert Civil Összefogás a francia-román Életvonat című film szabadtéri vetítésével és csendes gyertyagyújtással teszi ezt. Gyere, várunk, emlékezzünk együtt!

Emlékezés közben a jövőre is gondolunk. Felelősségteljes civil tevékenységre van szükség, hogy megállítsuk, bárminemű kirekesztés támogatást kapjon, mert a II. világháború vészkorszakához is a diszkriminációval, kirekesztéssel vezetett az út.

Ez a hányatott sorsú ház is lassan-lassan révbe ér, legalábbis nagyon úgy néz ki. A tervezett épület miatt a tulajdonosokat képviselő cég vezetője és az új épület tervezője lakossági fórum keretében találkozott a környéken lakókkal - a CaPE szervezésében.

Mint ahogy várható volt, az ellenkezők voltak a fő hangadók. Az épület most fogja megkérni a végleges engedélyeket, így pont időben tudta meg mindenki, mi is lesz ott - fel tudnak készülni a fellebezésre. (dögöljön meg a szomszéd tehene is jeligére)

A tavaly tavasszal elindított felnőtt-nevelő program idén is folytatódik: lelkes önkéntes gyerekek figyelik a szemetelő felnőtteket árgus szemmel. Persze, még mindig csak a Palotanegyedben - ám ha minden igaz, talán ősztől már több általános iskola is bekapcsolódik a programba.

A két körút közötti részen viszont a már-már megszokott módon zajlik a program: három gyerek láthatósági mellényben rászól a szemetet nem a megfelelő módon kezelő emberekre. Hogy hatásos legyen és biztonságos, ismét rendőr, közterület-felügyelő és kerületőr vigyázza őket - természetesen egy pedagógus kíséretében.

 Figyelünk

Nevelni kell a társadalmat, nem csak a gyerekeket. Az biztos, hogy ebben a programban résztvevő kölkök kevésbé fognak szemetelni, a megszólt felnőtt pedig talán észbekap - és így tisztábbak lesznek utcáink, tereink. 

 MEGÚJUL, KIZÖLDÜL A TREFORT UTCA

Az őszi lakossági fórum után újabb fordulatot vett a Trefort utca felújításának előkészítése: pénteken TUTTI program volt az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában! A Trefort Utcát Terveztünk a Trefort Iskolában.

A British Council átlal kifejlesztett Future City Game játék jól megtervezett lépésein keresztül, 9 órától 5 csapat kezdte el a közös munkát. A csapatokban építészhallgatók, a Rév8 zrt munkatársai, tanárok, diákok, szülők és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület
tagjai dolgoztak. Kolozsvári Csenge, a Szövetség39 szervezet játékmestere irányításával a globális és helyi gondokat, a helyi értékeket, az utcát használók elvárásait vették számba a résztvevők. Ezek ismeretében ötleteket fogalmaztak meg a játékosok, amelyeket
bemutatható formába hoztak délutánra.

A hosszú tervezést enegriával is bírni kell! A három írásbeli érettségi kereszttüzén túljutott 12-es diákok és 8. évfolyamos segítőik a régi időket idéző lila hagymás zsíroskenyér és tea, valamint az udvaron, kondérban főtt frankfurti leves és mákos guba menüvel csillapították a résztvevők éhségét.

Délután 4 órakor az érdeklődő közönség jelenlétében adták elő a játékosok kidolgozott ötleteiket. Volt, aki stílszerűen az utca aszfaltjára rajzolta színes krétával elképzeléseit. Volt, aki modellt épített. Volt, akinek az ötleteit a társai az előadás részeként
varázsolták színes filcekkel a fehér papírra.
Közös elemek voltak az elkészült tervekben a fák, cserjék, füves területek. Minden munkában megjelentek a szinteltolások, az úttest egyenes vonalának módosítása, kerékpártárolók, padok, kandeláberek. Minden tervben a környéken járók élettereként jelent meg az utca. Olyan helyként, ahol jó lenni, beszélgetni, olvasni, napozni, enni vagy csupán ücsörögni.

A Trefort utca megújítását minden érintett támogatja. Erről konzorciumi megállapodást ír alá a napokban Józsefváros Önkormányzata, Palotanegyed Részönkormányzata, a Civilek a Palotanegyedért egyesület, az ELTE Bölcsész Kara, A Trefort Gimnázium, a Mercure Hotel, a Georosco kft és a Szentkirályi utca 10. számú lakóház.

A következő lépések lesznek: a tervek elkészítése, azok bírálata, majd a tervek engedélyeztetése és a kivitelezés.Reméljük, hogy mindezek után 2012-ben megújulva, kizöldülve fogadja az utca a 125. születésnapi jókívánságokat.

Üdvözlettel: Fernengel András

 A Mátyás tér egyik fele átalakul idén, nem lesz rajta átmenő forgalom. A múlt hétvégén tartott videós gyorstalpaló résztvevőinek egyik témája pont ez volt, megkérdezni az utca emberét, mit gondol erről. Tessék:

Szerintem zseniális lett. A vágásban kaptak segítséget, persze, mindent nem lehet egyszerre, de bele lehet kóstolni, ízelgetni; aztán ha tetszik, apránként elmélyedni a videózás részleteiben. Addig is meg lehet mutatni, mit látnak az emberek a kerületben maguk körül - meg azt is, hogy mit szeretnének látni.

Természetesen, ha érdekel a videózás, szívesen forgatnád le te is a téged érintő dolgokat, szívesen segítenek. 

 Mint például ez a blog. Vagy a 8kerTv. Gyertek mind, szükség van a figyelő szemekre!

Videózz!

Készíts filmet magadról és a szomszédaidról. Tedd fel az internetre, ha valami érdekes történik a környékeden. A Népszabadság Online és a 8ker tv munkatársai megmutatják hogyan csináld.

Ingyenes civil média tanfolyamot tartunk májusban a Kesztyügyár Közösségi Házban, ahol mindenki megtanulhatja a kamerahasználat, videóvágás és az internetes média használat alapjait. Az elkészült anyagok megjelennek a nol.hu és a 8ker.blog.hu oldalakon, vagy akár csak a youtube-on.

Alsó korhatár: 16 év.

Időpont: május 7. 16.00-19.00 és május 8. 9.00-14.00

Szervezők: Zöld Fiatalok Egyesület és Kesztyűgyár Közösségi Ház

Jelentkezni lehet a 8kertv@gmail.com címen vagy személyesen a Kesztyűgyár Közösségi Házban (VIII. Mátyás tér 15.) vagy a ZöFi irodájában (Karácsony Sándor u. 22)