Igen érdekes meghívót kaptam - na nem közvetlenül, hanem továbbítva. Nem is Értem én, hogy nem ott lakom, és erős kétségeim többször megfogalmaztam a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács (MaNeSzoTa) létrejötte, valamint vezetőjének kompetenciái miatt, ezért nemkívánatos személy vagyok számára - de hát kicsi ez a kerület, minden kiderül, és talán nem tud kitiltani egy közösségi házból...:)

A meghívó nem tartalmazta, kiket hívtak még meg, talán a hajléktalanokat is - csak hogy tudjuk, ők az adott szállóra vannak bejelentve, tehát itt lakók.

Azonban ennél is fontosabb, hogy minél több ember eljöjjön, hogy beszélhessünk a hajléktalanokról, a hajléktalanságról és a megismerjük ezt az állapotot - még ha nem is megtapasztalva. 

Kedves Barátaink!

Szeptember 21-én (Kedden) 18-ra az „Állampolgári Részvétel Hetére” időzítve a Kesztyűgyár Közösségi Ház-ban irányított fórumot tartunk

"Hajléktalanok és lakosság"

címmel


Tervezett napirend:


Bevezetés

Helyzetfelmérés - Panaszbörze
• Résztvevők konkrét eseteket sorolnak – megoldási javaslat nélkül
• Az esetek vázlatos feljegyzése, csoportosítása

Háttérismeretek I. - A hajléktalanokkal kapcsolatba kerülő szervezetek

Háttérismeretek II. - A hajléktalanság szintjei

Patthelyzetek, joghézagok
• Résztvevők fogalmazzák meg a panaszbörzén felsorolt esetek alapján

Ami nem megoldás
• Résztvevők gyűjtik össze, ha kell, akkor megvitatva

Megoldások keresése – Ötletbörze
• Résztvevők gyűjtik össze, előbb megvitatás nélkül
• Megoldási javaslatok csoportosítása, rangsorolása, értékelése

Összefoglalás


Cselekvési terv:

Minimum két fős teamek kialakítása, akik előre egyeztetett időpontban végiglátogatják a helybeli hajléktalanellátó intézményeket

 

Eredményes napokat kívánva tisztelettel:

Frank Sándor
Magdolna negyedi Szomszédsági Tanács
elnök

 


Melléklet:

(kérdések intézményvezetők felé, amelyekre választ várunk)


I. Esetkezelés (Barna kupac)

Ismeretlen személy (valószínűleg hajléktalan) a bérház kapuja és az abban lévő élelmiszerbolt között végzi nagydolgát, újságpapírral törli magát "tisztára". Időpont: valamikor péntek este. A közhasznú takarítók már bezártak, hétfőn reggel nyitnak ki. E sorok írója szombaton korán reggel találkozik az átlagot messze meghalódó méretű "barna kupaccal". Sietnie kell, így nincs ideje visszafordulni fényképezőgépért.
Dél körül érkezik haza, a kupac még ott van, a papír eltűnt. Lehozza a fényképezőgépet, és akkortól kezdve rendszeresen fényképezi a kupac sorsát.

Vasárnap délelőtt valamennyire megszáradt a halom (külseje), talán a ház takarítója, vagy a boltos lehetett, aki seprűvel megpróbálta elseperni, de pórul járt: a belseje még teljesen lágy maradt. Így a munkát félbehagyta, látszanak a gallyseprű nyomai a kupacon. Eddig a faltól 15-20 centire volt csak az oda nem illő halom, most már a szétkent bélsár a járdán is jobban elterpeszkedik. Fotósunk így lefotózza azokat a barna lábnyomokat is, amelyeket a figyelmetlen gyalogosok produkáltak mindkét irányba.

Hétfő reggel első út a köztisztaságiakhoz vezet. Itt a lakó megtudja, hogy sajnos a fenntartó nem biztosít pénzt arra, hogy a takarítók hét végén is dolgozzanak. De azonnal intézkednek. És az addigra valóban megszáradt maradékot eltakarítják.

Kérdéseink:
1. Ön szerint egy társasház, bérház takarítójának alapesetben bele kell-e hogy tartozzon a munkaköri leírásába a ház előtt ilyen módon rendszeresen keletkező szennyeződés eltakarítása?
2. Ha egy ház megköveteli a takarítótól, hogy az ilyen szennyeződést is soron kívül takarítsa el, és ezért az átlagostól magasabb bért kell hogy fizessen, Ön szerint a ház kire háríthatja át az átlagos bér és a megemelt bér közötti különbség viselésének terhét?
3. Ön szerint tekintheti-e úgy a lakosság, hogy Józsefvárosban a főleg hétvégi áldatlan viszonyok kezelése nem a lakosság dolga, hanem az önkormányzaté, a fővárosi önkormányzaté vagy a kormányé, és az általuk erre a célra fenntartott intézményeké?
4. Hasonló esetben kihez forduljon az a lakó, aki nem akarja elfogadni, hogy külföldi vendégét ilyen állapotok mellett kell hazakísérne?
5. Ön szerint mit lehetne tenni azért, hogy ilyen esetek lehetőleg elő se forduljanak?
6. Mit javasol, hogy mi lakók hogyan érjük el a megfelelő intézkedés minél előbbi meghozatalát?
7. Ön (vagy intézménye) ebben mit tud segíteni nekünk?


II. Esetkezelés (Villamosmegálló)

A fiatalasszony gyermekével a Népszínház utcai villamos megállójához szeretne odamenni. A villamosmegállóban azonban 8-10 hajléktalan ül, áll, körülöttük rengeteg szemét, néhányak kezében boros flaska, és óriási bűzt árasztanak maguk körül. Pár méterre tőlük megáll, és várja a villamost. Közben az egyik férfi egy nagyobb papírt ledob a földre, és lakótársunk ezt szóvá teszi. Válaszként minősíthetetlen szidalmazást kap, és jobbnak látja, ha 8 éves gyermekével minél hamarább elmegy onnan. Tehetetlennek érzi magát, hiszen már 8-10-szer hívott ilyenkor rendőrt, de a helyzet csak nem változik. És a rendőröktől ő is tudja: nemcsak hogy nem lehet őket megbírságolni (hiszen nincs pénzük, nem behajtható), de egy-egy ilyen hajléktalan még attól sem fél, hogy akár le is köpje a rendőrt. Hiszen hozzányúlni nem szabad, ha meg beviszik, az neki szanatórium, ingyen ellátással.

Kérdéseink:
1. Ön szerint ebben a konkrét esetben mit kellett volna tennie a fiatalasszonynak?
2. Ha a hatósági intézkedések ellenére rendszeresen ismét a hasonló helyzet fordul elő, melyik hatóságoknak kellene hatékonyabban eljárni, és hogyan, hogy ezt megelőzzék?
3. Ha az illetékes hatóságoknak nincs megfelelő kapacitásuk (költségvetésük) az eset rendszeres, folyamatos kezelésére, akkor mi, lakók, mit tehetünk azért, hogy ez az érintett döntéshozók előtt elég nyomatékkal hangsúlyozódjon?
4. Ön szerint van-e lehetőségünk helyi lakosként bekapcsolódni egy olyan folyamatba, amely azt eredményezi, hogy ezek az állapotok jelentős javuláson menjenek át? Többen is vagyunk, akik készek lennénk pénzt, időt, energiát szánni arra, hogy környezetünk élhetőbbé váljon. Mit tanácsol, miben tudnánk segíteni?


III. Esetkezelés (Ellátatlanul)

Az utcánkban lévő hajléktalanellátó intézmény vonzza a hajléktalanokat. Sok órával, jó idő esetén alkalmanként fél nappokkal a befogadási idő előtt már itt vannak az utcában (minden ülésre alkalmas vízszintes felületen ők ülnek), elfoglalják a tér le nem zárt részét, övék a padok is. Várhatóan majd övék lesz a kiépítésre kerülő "sétálóutcák" műbútorai is. Nyitás előtt fél órával oda tömörülnek a bejárat elé, rendszeresen 30-50 fős csoportok. Ha az arra járó ember a járdán közelkedik, akkor átmegy a túloldalra, mert bár ott is vannak, de ott kevesebben, ők csendesen borozgatnak.

Megnyílnak a kapuk. Elkezdődik az adatok rögzítése, iratok áttekintése - a szociális munkások végzik a dolgukat. Közben sorra kerül az egyik agresszívabb hajléktalan, akiről messziről érződik, hogy piás. Erre hivatkozva őt nem engedik be az intézménybe, hiszen a szolgáltató kapun belül már felelős a befogadottakért, és nem keresi magának a bajt. Érthető. Így az össze-vissza beszélő, kicsit agresszív hajléktalan kint marad.

Letelepedik a kapualjba. A társasház lakói az elmúlt években draztikusan növelték a közös költséget, és mostanra rend van a házban. Mindent igényesen felújítottak, mindenhol virágok, friss festés, szép, élénk színek, stabil bejárai ajtó kaputelefonnal. Jó érzés itt lenni az udvaron. Amíg ki nem megyünk a kapun. De a kapualjban ott ül hajléktalanunk, csomagjai mellette, gyűlik a szemét is, és már maga alá is vizelt. A lakók szeretnék eltávolítani, de nem lehet, emberünk nagydarab, és erőszakos. A rendőrnek nincs miért beavatkozni (hova küldje?), a mentők nem jönnek (csak fekvő embert visznek el a detoxba, ez még annyira nem részeg).

Kérdéseink:
1. Ön szerint jogos elvárás-e a lakosság felé, hogy a szakma megfelelő szervei helyett "befogadja" az ilyen eseteket?
2. Mit tanácsol, ilyen helyzetben kit hívjon a lakosság?
3. Ki tehető felelőssé ezért az esetért?
4. Mit tegyünk, ha a kihívott illetékes szerv nem intézkedik, vagy nem elég hatékony?
5. Ön szerint milyen jogszabályi módosítások kellenének ahhoz, hogy ilyen helyzetek ne fordulhassanak elő?
6. Ön szerint ha bármely intézményre ráterhelik az ilyen esetek kezelését, annak plusz költségeinek állását ki felé továbbíthatja?


IV. Esetkezelés (A "küszöbön")

A média hírt ad róla, hogy a kormányzat fél fog lépni a hajléktalanok megrendszabályozására. Például a közterület nem megfelelő használata esetén. De a hajléktalanok akkor is hajléktalanok maradnak. Mi, Magdolna negyedi lakosok attól tartunk, hogy a frekventáltabb helyekről eltávolított hajléktalanok majd még inkább ida jönnek, ahol a hajléktalanellátás intézményei átlag feletti mennyiségben működnek. Ide, Józsefvárosba, és azon belül is a Magdolna negyedbe.

Egy kimutatás szerint Budapest hajléktalanellátásának egynegyede (24,7%) Józsefvárosban koncentrálódik. De még ez az információ sem érzékelteti a probléma teljes súlyát. Hiszen a hajléktalan és hajléktalan között óriási különbségek vannak. Így a feléjük irányuló hajléktalanellátásnak is vannak szintjei, és nagyon szeretnénk tudatosítani, ide nem csak a kiépített ellátó kapacitások egynegyede tömörül, hanem ezen belül is elsősorban a leginkább lecsúszottabbaknak kínált szolgáltatások ezek. Tehát a maradék három negyed "kulturáltabb", mint a "mieink". A "mi hajléktalanjaink" (akik papíron lehet, hogy máshová tartoznak, de gyakorlatilag itt veszik igénybe a szolgáltatásokat) tehát (természetesen vannak kivételek) átlagosan nézve a budapesti összes hajléktalan leglecsúszottab 15-20%-a. Akik nem is mindig akarják igénybevenni a szolgáltatásokat ("a szállón meglopnak"), vagy nem tudják igénybevenni (részegen nem engedik be). De itt vannak, és várhatóan még inkább itt lesznek nálunk, a "küszöbön": az utcán. Erre a  leglecsúszottabb rétegre jellemző: "minél büdösebb, minél koszosabb vagyok, minél inkább taszító vagyok, annál inkább kikerülnek, és nem szólnak hozzám". Valahol igaza van, hiszen egy idáig jutó embert nincs értelme rendreinteni se lakosnak, se rendőrnek, se szociális munkásnak, senkinek. És itt éli botrányos életét: például rendszeresen vizel úgy, önmagát nem is takarva, hogy itt lakó gyerekek-lányok-asszonyok is szembesülnek nemiszervével, vagy a közelben levő átlagemberek jelenétében éli nemi életét, vagy az éjszaka csendjét folyamatosan zavarva "intézi" vitás ügyeit részeg társaival, stb...

Kérdéseink:
1. Ön jogosnak látja-e a helyi lakosok azon igényét, hogy a politika (önkormányzat, főváros, kormányzat) ismerje el a felelősségét a jelenlegi körülmények kialakulásában (aránytalanság, megoldatlan helyzetek tömkelege)? Egyetért-e azzal, hogy ezen felelősség vállalásaként erre a területre érvényes speciális jogszabályok szülessenek (például a teljes közterülettakarítás az önkormányzat cégeinek a feladata, és nem az egyébként máshol jogos "saját háza előtti felelősség" viselése), kiemelt költségvetés (például folyamatos hétvégi takarítás), a lakosság valóban érdemi beleszólási és kontroll lehetőségének biztosítása (rendszeres találkozók a különböző intézmények vezetőivel, intézkedési tervek létrehozatalába beleszólás, megvalósulás ellenőrzése), a szolgáltatók felé (anyagi támogatás mellett) magasabb követelmények támasztása (pl. befogadás előtt fél órákkal az utcán ne kelljen tömegesen gyülekezni a hajléktalanoknak, az utcán is legyen nyilvános wc, stb...), a megoldatlan joghézagok azonosításába és felszámolásába is vonják be a lakosságot (pl. mi legyen azzal a részeg hajléktalannal, aki saját lábán meg tud állni, de nem fogadja be egy intézmény).
2. Ön jogosnak látja-e azt az állampolgári igényünket, hogy a hajléktalanok felé olyan környezetet kell biztosítani, amely motiválja őket a feljebb emelkedésre (valóban megvalósítható életstratégiát kínál nekik), és amely visszatartja őket attól, hogy az alacsonyabb szintre kerülésbe beletörődjenek?
3. Ön elfogadja-e azt a véleményünket, hogy a fenti kérdésekben nem csak a szakma, nem csak a politika, és nem csak az esetleges hajléktalan szervezetek kell hogy közösen keressék a megoldást, hanem a lakosság (mint akik közül sokan kerülhetnek, és sajnos kerülnek is majd hasonló helyzetbe), és azon belül is a különösképpen hajléktalanokkal megterhelt helyen élő lakosság tenni akaró képviselői is illetékesek kell hogy legyenek, abban bízva, hogy nem csak ötleteikkel, kezdeményezéseikkel, más nézőpontból való "többet látásukkal", munkavállalásukkal segíthetnek, hanem lakótársaik felé való közvetítői, megoldás irányába orientáló, előrelépéseket elmagyarázó, szélsőségeket leszerelő hatásuk sem elhanyagolható.


A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr612307909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Lesley!

Meglepett, hogy ennyire előzmények nélkül egyszer csak megtámadtál. Sokszor olvasva blogodat tapasztalom, hogy tenálad elég ha valaki mozog, te egyből lősz. Gratulálok ehhez a vadász szenvedélyhez, és köszönjük az ingyen reklámot!

Végre (ha áttételesen is) hírt adtál róla, hogy megalakultunk, létezünk, működünk. :)

És ha már reklám, akkor hadd tegyem be azt a weboldalt is, ahol eddig én (egyoldalúan, de máshogy, mint ahogy most te) reklámoztam a 8ker.blog cikkeit: maneszota.gportal.hu
Remélem, hogy most már ennek az oldalnak is köze van a Magdolna negyedhez. Nem kellene neked sem agyonhallgatnod :)

Ennyit bevezetőként, és hadd térjek konkrét felvetéseidre.

Először is bocsánatot kérek. Eddig a nagy nyilvánosságnak szánt küldeményeket Te is megkaptad, és most valóban lemaradtál. Akár hiszed, akár nem, te is, és még 30 ember. Mind véletlenül.

Ha csak egy kicsit is tudsz nekem hinni (próbálunk meg kiindulópontként egymásnak bizalmat szavazni), akkor megpróbálom felvázolni az eset hátterét. Megátalkodottan gyűjtöm az e-mail címeket. Civilek, szervezetek, lakosok. Talán bűnöm, de talán ez utóbbiakat becsülöm a legtöbbre, hiszen elvégre lakossági érdekképviselet lennénk. És miközben ezek gyűltek, magáncímemről átköltöztettem őket az újonnan létrejött "hivatalos" címre - és ez sok bonyodalommal jár, elég nagy káosz alakult ki, itt is gyűlnek újak, ott is, nem részletezem. Elkezdtem címkategóriákat létrehozni, de még nem volt kiforrott koncepcióm.

Ekkor küldtem el a fenti meghívót. Belevettem a legtöbb gyűjtő címkategóriát, és úgy gondoltam, hogy minden érintett megkapta.

Bosszantott azonban a káosz, és ezért nagytakarítást csináltam, valamint létrehoztam egy kiforrottabb kategóriarendszert. Elkészült a hivatalos levelek új lábléce is. Még tegnap. De kipróbálni először csak most fogom.

Most két órája értesültem blogbejegyzésedről. Megnéztem, hogy mi van a te címeddel, hiszen tudtam, hogy bent vagy a rendszerben. Benn is voltál, de nem voltál ott te sem, és még 29 fontos partner sem az elküldött (régebbi) kategóriákban.

Tehát nincs más hátra, be kell látnom mulasztásomat, és kérésem, hogy haragod ne tartson örökké ;)

Ha van véleményed, hozzászólásod, akkor kérlek minősítsd a mostantól érvényes kategóriarendszert. Íme az új lábléc:

--------------------------------------
Adatkezelésünk (és nyilvánossági besorolások):

1. MANESZOTA tagok (Külön kérés hiányában címük nyilvános, ők leveleink elsőrendű címzettjei)
2. "Civil Háló" (Olyan civil partnerek, akik maguk is a a nyilvánosság előtt munkálkodnak. Másolatként kapják leveleinket)
3. Lakosok, munkacsoportokat figyelemmel követő, hírlevelünket megrendelő, vagy közvélemény kutatás során feliratkozott, de automatikusan anonimitást kapó személyek és szervezetek. (Leveleinket titkos másolatként kapják, címeik nem nyilvánosak)

Amennyiben a jövőben nem kíván megkapni hasonló hírleveleket/értesítéseket, úgy kérjük, hogy válaszként küldje vissza levelünket (akár üresen is), a levél tárgyába vagy elejére beírva: "lemondás", és több küldeményt nem fog kapni. Átsorolás iránti igényét is jelezheti, és azt is, ha javaslata van újabb cím felvételére. Köszönjük, hogy ezzel is hozzájárul szomszédsági címadatbázisunk naprakészségéhez!
--------------------------------------

Természetesen Lesley te a H2-es (Civil Háló) kategóriában vagy, így a most 14 Maneszota tag mellett látható lesz a most 12 fős mellékletlistán is a címed - hacsak másként nem rendelkezel. És köszönöm megértésedet, ha elfogadod, hogy azok a partnerek, akik vagy "egyszerű lakosok", vagy általam még fel nem ismert közszereplők, ők titkos címzettként maradnak (jelenleg 84-en) meg.

Más.

A Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács létrejötte iránti erős kételyeidet (mármint a blogodon is megosztott részét) ismerem, és részben akceptálom is. De ezzel nem kívánok foglalkozni, majd az idő eldönti, hogy a működésünk igazolja-e létünket, vagy nem, és hogy fenntartásaid jogosak-e, vagy indokolatlanok. Személyes kompetenciáimat illetően tettél már egy "levlistán" rosszmájú megjegyzést, arra sem reagáltam, most sem kívánom megtenni. Azt azonban sajnálom, hogy valami miatt annyira közellenségnek tekintesz, hogy lazán túlléptél az eddigi határon, és most nyilvánosan is belém törlöd a bakancsod. Tettei minősítik az embert...

Tájékoztatlak, hogy akik itt, a Magdolna negyedben élünk, nagyon sokan jogaink korlátozásaként éljük meg azokat a körülményeket, amelyeket el kell viselnünk. Tájékoztatlak, hogy nincs látókörünkben olyan szervezet, amely miértünk, itt élő lakosokért szót emel. Tájékoztatlak, hogy alapvető jogunk érdekeink képviseletére összefogni, és ebben partnereket keresni. Ahogy téged is. De ez nem azt jelenti, hogy sérelmeinket, amit más nem tár a maga naturális valójában a nyilvánosság elé, nekünk is el kellene hallgatnunk. Még ha sérti is a felsorolt esetek akárkik érzékenységét. Még ha úgy tűnik is, hogy mi egyetértünk tervezett, és félő, hogy nem igazán végiggondolt kormányzati intézkedések minden részletével, még ha esetleg szívesen láttatja úgy valaki, hogy számunkra a megoldás a problémát okozók minél távolabbi eltávolítása - nem, nem így van. De ez majd a fórumon kiderül.

Mindazok számára, akiket valóban érdekel a fórum, közreadok egy tegnapi levélrészletet:

--------------------------------------
Kiemelt céljaim:

* Elsősorban a lakossági érdekeket képviselni, segíteni azok kultúrált megfogalmazásában, rávenni lakótársainkat, hogy érdekeink elérése érdekében tenni kell, és elérni, hogy erre a cselekvésre ott helyben beszervezhetők legyenek (fő cél: konkrét feladatok meghatározása, ahhoz az önkéntesek hozzárendelése).
* Szembesíteni önmagunkat és a résztvevőket azzal, hogy a kérdéskör komplex, nem lehet sablonokban, lózungokban gondolkodni, és az álmegoldások nem megoldások. Tehát: indulatok, tájékozatlanság csökkentése
* Szembesíteni a résztvevőket azzal, hogy hogyan válhatunk hajléktalanná, és amint ez bekövetkezik, milyen körülmények, "lehetőségek" közé kerülhetünk. Bizony rólunk, ismerőseinkről lehet szó!
* Minél inkább megérteni és akceptálni az egyéb partnerek (hajléktalanok, ellátók, döntéshozók) érdekeit, álláspontjait, hogy ezeket figyelembe véve hatékonyabban képviselhessük saját (helyben érintett lakossági) érdekeinket.
* Vázlatosan áttekinteni, hogy negyedünkben vagy a közelben milyen hajléktalanellátási formák vannak. Elkezdeni azt a folyamatot, hogy ezen intézmények működésére rálássunk, arról véleményünk legyen, és hosszabb távon valamilyen formában lehetőségünk legyen beleszólni bizonyos minket is érintő kérdésekbe.
* Hosszabb távú cél: elkezdeni kialakítani azt a csapatot, akik szociális témákban egyre felkészültebben (önképzést, rendszeres intézményi kapcsolattartást is vállalva) képviseljük a lakossági érdekeket.

Célom továbbá, hogy a konkrét kormányzati elképzelések várható következményeiről (és minket, lakosokat érintő hatásairól) meghallgassuk a szociális szakma képviselőit.
--------------------------------------

Idáig az idézet. Tehát nem "problémázás" a fő cél, hanem a problémák megoldása irányába lépni, akármilyen kicsi is lesz az a lépés. Nem derül ki a fenti meghívóból, de a "Helyzetfelmérés - Panaszbörze" programpontra nem tervezek 10 percnél többet szánni. De nem lehet megkerülni.

Tegnap óta tisztázódott, a Dankó utcáról és a Dobozi utcáról is lesz egy-egy szakember, akik a szakmát fogják képviselni. Mindkettejükkel holnap lesz egy-egy előkészítő megbeszélésünk. Egy hajléktalan ismerősömet is vártam volna, de most hirtelen felszívódott.

A legfontosabb azonban, hogy minél több olyan lakótársunk jelenjen meg, akik a fórumot majd hasznosnak, előre mutatónak látják, és a jövőben a gyakorlatban tapasztalják meg: lehet, és érdemes tenni a környezetünkért.

Úgy legyen!
Múlt heti - szerintünk nagy sikerű - fórumunk után a Rádió C szerkesztősége is készített egy riportműsort többek között a fórumra is reflektálva. Fórumunk előtt és után is sokakban merültek fel kérdések. Féltettek minket egyik oldalról, és másik oldalról is. Indítékaink, felkészültségünk, józanságunk, nem sorolom. Ennek a műsornak a végighallgatása szinte minden feltett kérdésre választ ad, kiderül belőle törekvéseink iránya.
Kérjük, hogyha teheti, akkor töltse le a maneszota főoldaláról (maneszota.gportal.hu), és hallgassa meg! (Oldalunkon fent középen a legfrissebb híreinknél))

Szó van benne:
* A hajléktalankérdés megközelítési lehetőségeiről, és hogy ezen belül hol pozícionálja magát a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács?
* Van-e nézetkülönbség (és mi is az) a negyed lakosságát képviselő érdekvédők, és más jogvédők között?
* Van-e egyáltalán értelme lakossági kezdeményezéseknek?
* Milyen irányba halad az országunk, mit várunk, vagy mit nem várunk a tervezett kormányzati intézkedésektől?
* Milyen felelősségünk van nekünk, lakosoknak ezen a területen?
* És sok egyéb...

Mindnyájan elfoglaltak vagyunk. Most több oldalnyi anyag végigolvasását is megspórolva jobban képet alkothat rólunk, terveinkről a műsor egyszeri meghallgatásával, s így gyorsan és hatékonyan tájékozódhat. Javasoljuk, hogy töltse le, és hallgassa végig! Emellett azoknak, akiknek érdeklődését felkeltettük, ott van oldalunkon az írásos beszámoló is a fórumról, előzményeiről, utólagos visszahangokról. Ha arra érdemesnek tartja, akkor kérjük, hogy adja tovább anyagaink linkjét a Magdolna negyedet és Józsefvárost szerető ismerőseinek, segítsen minket is abban, hogy egyre több embert, leendő partnert érhessünk el! Oldalainkon való hozzászólását is (erre mindehol lehetőséget biztosítunk) örömmel vesszük!
F. Sándor