Idegromkocsma

Címkék: vélemény hangulat romkocsma

2013.05.21. 19:14

Sétálóutcásítás hátulütője. Vagy a karbantartás teljes hiánya. Esetleg az érdeklődésé.

Kőfaragó utca.

Hogyan amortizáljunk olcsón és gyorsan egy belvárosi utcát?
T.(ut) I. úr receptje

Egy városi utca, legyen mondjuk pesti utcácska, teljes ellehetetlenítésének számtalan módja van. Ezek között vannak átmeneti, építő jellegűek – gondoljunk csak a hatvanas években a kabarék állandó témájául szolgáló építkezési területté váló fél városrészekre, a hol itt-hol ott árokkal, gödörrel, felvonulási épületekkel tarkított utcákra. A városlakók mérgelődtek, morogtak, de végül többé-kevésbé eltűntek a háborús sebek, eltűntek a bombák-rombolta romok, kiegészültek a fél-házak, felépültek az újak. Ez tehát jó.
Van aztán a közműhálózat cseréje. Hosszabb távon ez is pozitív, hiszen ha a békés polgár túlélte az utcájában dübörgő gépek zaját, háza nem dőlt romjaiba a folyamatos rázkódástól, ha sikerült megszoknia a hajnali, vagy a gyorsabb munka érdekében éjszaka is dolgozó munkások "hé Jani, bazze, hozdide a..." harsány, és nem mindig szalonképes kiáltozásait, nos, ennek a végén biztonságosabb gázcsövek, vízvezetékek futnak az utca mélyén, esetleg új kövezettel még szebbé is válik utcánk. Tehát ez is jó.

Ám mi van akkor, ha nem közügyben történik valami? Mi van akkor, ha egyszercsak megjelenik valaki, egyetlen ember, akinek 'céljai' vannak és 'szándékai'? Nos, erre szolgál T(ut)I. úr receptje, miszerint:
Végy egy kis pesti utcát, ez lesz az alap. Az utca lehetőleg legyen rövidke, csendes, ne legyenek benne üzletek. Ideális az az utca, ahol találsz egy apróbb, lerongyolódott kis épületet. Ha gyors sikert akarsz – a siker minden esetben vastag bankókötegeket jelent – fektesd be valamely külföldi balek pénzét, és vásárold fel a rondácska, amúgy valószínűleg akár műemlék is lehetne épületkét. A tulajdonosok boldogan eladják, hiszen olyan árat tudsz kínálni az ír, izraeli, német vagy bármilyen befektető bankszámlájáról, amiért megéri elszabadulni a sok-sok éve vakolókanalat nem látott kis épülettől. Az sem baj persze, ha csak bérbe veszed az önkormányzattól az általa már kiürített épületet. A lényeg az, hogy a háznak legyen udvara, lehetőleg olyan, amit körbelaknak más házak lakói; a csúcs az, ha ablakok is néznek az általad használandó ház udvarára.

super88.jpg

Ha mindez megvan, jöhet a töltelék – keríts egy csapat öntörvényű, konok, a becsületes szót nem ismerő, pénzéhes embert. Lehetőleg fiatalt, mert az idősebb korosztályban talán még él némi halovány emlék arról, illik-e tönkretenni önérdekből mások életét (bár azért ebben sem vagyok egészen biztos).
Amint megtaláltad a megfelelő társaságot, adjatok nevet a dolognak, és alapítsatok céget. Ha ez is megtörtént, nincs más teendő, mint egyszerűen bejelenteni a vonatkozó önkormányzatnál, hogy mi itt és itt, ebben az épületben fogunk működni. A működést praktikus kulturális tevékenységnek nevezni, ahhoz semmi nem kell, legkevésbé kultúra. Az önkormányzat mindezt rezzenéstelen arccal – mivel arca nincs – tudomásul veszi, bejegyzi a tényt, és nosza, kezdődhet a berendezkedés.

A töltelék egyik fele ezzel elkészült. Jöhet a második rész, bárki egyszerűen kikeverheti. Csak néhány, lehetőleg minél ócskább – a lomtalanításkor, ha sikerül az erre szakosodott maffiával megegyezned – isteni vacakságokat tudsz összeszedni. Minél ócskább, minél szedett-vetettebb, annál nagyobb lesz a siker. Persze, saját pénzed nincs, tehát addig mégy, amíg szerződő társakat nem találsz, olyanokat, akik vagy a gyors gazdagodás, vagy a majdani bevétel érdekében szponzorálják indulásodat. Kaphatsz tőlük a működésedhez szükséges berendezéseket, melyekkel még hirdeted is őket, elkészítesz egy honlapot, és elkezded reklámozni magad. Ezzel elkészült a recept szerinti amortizációs minimum, de ez még kevés.

Végül elérkezik a nagy pillanat – megkezded működésedet. Az addig csak gyanakvó utca népe döbbenten pattan fel a szoktalan dobszóra éjszakai álmából, hajnalban ismeretlen rap-dalnok ontja a környékre hát, nem éppen szolíd nótáit, az eladdig oly békés utcát az éj leple alatt elözönli a magyar és nem-magyar duhajkodó sokaság. Ha van eszed, már délután megkezded működésedet, ebben az esetben ugyanis a frászt tudod hozni az iskolából – ami persze jó közel van, még az sem baj, ha kétszáz méteren belül, hiszen te kultúrközpont vagy – hazafelé ballagó gyerekekre. Az utca népe, túlesvén az első sokkon, megpróbál tenni valamit. Fölöslegesen, hiszen nincs kitől várjon intézkedést. Első, automatikus mozdulattal a rendőrséget hívja, ám kiderül, ez nem a rendvédők ügye. Különben is, amíg éppen ott vannak, minden elcsitul, távoztukkal meg kezdődik elölről. Viszont a fáradt gyalogkakukk zsarut gyorsan kávéztasd meg, nyugi, legközelebb már haverod lesz. Aztán kiderül, hogy ha a zaj az önkormányzatra tartozik, akkor viszont az utcai alkoholizálás, ordítozás, nyitott ablakkok alatti dohányzás a közterületesek feladata volna, ha viszont mindez nem az üzlet szabályszerű (?) működésével kapcsolatos, akkor birtokvédelmi ügy. A panaszkodás minden esetben három-háromezer forintnyi illetékbélyeg lerovásával kezdődik, mert ugye nem elég az, hogy élhetetlenné vált a környezeted, még fizetned is kell érte. Lassan rádöbben a bamba nép, hogy T.(ut).I úrnak ismerőse a közteres, "szevasz, Feri, de rég láttalak", haverja az önkorinál dolgozik, "majd szólok neki", a hivatalok részjelenségekkel foglalkoznak, és ha elég ügyes, márpedig az, simán ellavíroz a különféle ügyosztályok össze nem érő habjain. Az sem baj, ha az intézkedésre jogosultak intézkednek – közben meg eltelik egy-két hónap, az ügyintézés nem könnyű feladat még háromezerért sem, te meg problémás esetben mutass fel egy régi, ugyan érvényét vesztett, de a 'közeg' honnan tudná ezt, papírt. Higgy T.(ut)I. úrnak – el fogják fogadni. Az utca ezenközben szerencsésen kezd átalakulni. Akik saját lakásban laktak, hirdetni kezdik a recept által romlott állapotú lakásukat. Akik addig a békés helynek örvendve béreltek itt lakást, villámgyorsan odébbállnak. A helyükbe érkezők a T.(ut)I. úr receptje szerinti társaság; így hát most olyan lakásokból is ömlik a zaj, ordibálás, melyekben eddig csöndes népek lakoztak. Gitárjaik, dobjuk mellett az újonnan érkezők magukkal hozzák kutyáikat is, így hát az utcácska kezd tele lenni kutyapiszokkal, bűzzel, a sétáltatás közben elhajigált csokipapírokkal, sörösdobozokkal. Az addig üresen álló vagy csendes tevékenységre használt pincéket elkezdik kibérelni hasonló működésű cégek (cégek?), rendre érkeznek az egyre kevésbé menedzser-külsejű érdeklődők, az utca hasonlítani kezd egy üzleteitől fosztott átjáróházhoz, hat-nyolc fel-alá sétáló, telefonáló ember intézi ügyeit, veszekszik barátnőjével, szakít és vall szerelmet; valakire – soha nem derül ki, kire – várakozva, zsömlét majszolva üldögél az utca szélén, lépcsőfeljárón, kutyája körülötte kereng, összeugrik az utcában élő, idegen társasághoz nem szokott ebekkel, a házak kapuja tárva-nyitva, hiszen nyitott ház vagytok, hadd jöjjön be akárki. Füvet nem kell venned, elég, ha mélyet szippantasz...A hajléktalanok különös kommunikációs lánca révén gyorsan terjed az 'ott meg tudod húzni magadat' híre, sőt, adódik kisebb munka is, amiért feketén (a pénz nem fekete ugye) fizetnek is, így aztán állandósul és terjed az utca amortizálódása. A recept szerint tárt kapukkal működtetett hely udvarán kutyapiszokban tébláboló gyerekek, részegen óbégató szüleik időnként magukhoz vonják őket, oké, még megvannak. Eleinte elég, ha valaki megéhezvén, pizzafutárt hív, aztán te magad is elkezdhetsz kolbászt sütni, hamburgert, pompost gyártani – hátha a még megmaradt szomszéd is futásnak ered a zaj és füst után immár felszálló sült olajszagtól elundorodván.

Utcátokba lassan csak a hasonszőrűek merészkednek be, az utca neve városszerte közismertté válik, oda már csak az teszi be a lábát, aki hozzátok érkezik; ők viszont, válság ide, munkanélküliség oda, éjjel is, nappal is a kocsiból bömbölő zenebonát árasztó taxival érkeznek és távoznak, üvöltő búcsúzkodás, majd ajtóbecsap, annyiszor, ahányan ki-beszállnak, hajrá, mehetünk!

Ha idáig eljutottál, gratulálunk, sikeresen végrehajtottad a T.(ut)I. úr féle amortizációs programot, és ha eddig nem derült volna ki a recept alapján elkészített fejedelmi étek neve: romkocsmád van!

Végül megjelennek az utcában a patkányok. Nem szókép – valódiak. Ezzel befejezted művedet, telhetetlen T.(ut)I. úr pedig odébbáll újabb amortizációs lehetőséget kutatva.

Hogy mi lesz az íly módon sikeresen amortizált utcával a romkocsma távozta után? Az már legyen a mások gondja...

Cseprő

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr145311597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.