FucK

Címkék: tavasz hangulat fuck tér föld napja józsefváros

2012.04.22. 18:34

P1000567.JPG

A fenti kép nem a Kossuth téren készült, ez év februárjának szökőnapján, amikor 78 fát és 480 négyzetméternyi cserjét irtottak ki hajnalban, hanem a Kálvária téren, április 22-én, a Föld napján, pontosan déli tizenkettőkor, épp harangoztak, bár ez a képen nem látszik. A Kossuth téri fákat hamarosan követte Károlyi Mihály, az első Magyar Köztársaság elnökének szobra, ha jól tudom Siófokra telepíti ki a Kormány.A fenti fákból néhány a Horváth Mihály térre kerül, ahol, a hírek szerint Kocsis Máté is jelen lesz, amikor a fák végleges(?) helyükre kerülnek.

Az alanti kép pár száz méterre a Kálvária tértől, a Kőris és a Kálvária utca sarkán készült, ugyancsak a Föld napján, a déli harangszó után mintegy fél órával. Itt nem jelent meg senki és semmi ezen a nevezetes napon. Virágozzék minden virág. 

P1000569.JPG

Forgalomtechnika

2012.04.22. 14:53

Az első fórumon nem sikerült teljesen megoldani mindent, most újabb csata várható: legyen-e joga az embernek gyalogosként a járda teljes szélességét használni, vagy mindent az autóknak szentelünk? Kinek az ablaka alatt legyen nagyobb szmog a kerülőutak miatt?

 Tervek vannak, vitassuk meg!

Szabó Gáborunk a polgármesternek tett beszólás lemondás után most a kerületi kapitányt ekézi, érdekes dolgokról rántva le a leplet és tanácsot is ad neki nyílt levél formában:

 

Tisztelt Salgó Úr, Kedves László!
 
Bocsáss meg, hogy nem rendőrkapitányként szólítalak meg, de mivel Józsefváros közrendvédelmének politikai vezetőjeként volt alkalmam igazi rendőrkapitánnyal együtt dolgozni, így e megszólítást megtartom neki. Tudod, Perlaki ezredesre gondolok, Józsefváros Díszpolgárára, akinek az irodájában tartózkodsz átmenetileg, és akivel öt évnyi sikeres együttműködésben kitakarítottuk a drogot, meg a prostikat a kerületből.
Nem is volt komolyabb problémánk egyikkel sem, amíg meg nem érkeztél a kerületünkbe. Mióta itt vagy, újra tele van Józsefváros mindkettővel. Valamit nagyon elrontottál. Meg is mondom, hogy mit.
 
Tulajdonképpen egyszerű: kerülnöd kellett volna a rendőri pályát. Ha az ember édesapja olyan magas beosztású rendőr, mint a Tiéd, akkor nem szabad megkísérelni a nyomába lépni. Ő egészen az országos rendőr-főkapitányi székig jutott, az pedig e pálya csúcsa. És hát folyamatosan állnod kéne az összehasonlítást Vele, az meg nyilvánvaló, hogy tragikomikus történet.
 
Biztosan jól esett, hogy arany váll-lapos, határozott kiállású egyenruhások lovagoltattak a térdükön, és biztosan látod ennek azóta is hasznát villámgyors előmeneteledben. Ám ez már édeskevés a való élet viszonyai között, mikor vezetőként kéne helytállnod, egy nehéz kerületben.
Itt már csak korlátozottan működik a védőháló, a prostik és a drog valósága a Te problémád és nem szaladhatsz minden nap védelemért magas beosztású protektoraidhoz. Persze azért megteszed, de kezdesz terhes lenni a számukra is, hidd el.
 
Te átmenetileg, tudatos karrier-építésed egyik állomásaként tartózkodsz a nyolcadik kerületben, egyfajta kötelező penzumként, hogy aztán megérkezhess a ranglétra következő fokaira, és csatlakozhass végül valami jó kis iroda-komplexumban székelő tábornok-ismerőseidhez. Mi viszont itt élünk. Mi már akkor is harcoltunk a rendjéért, amikor Te még gimnazista voltál. És harcolni fogunk azután is, ha ellépdelsz innen a ranglétra következő fokaira.
Pár dolgot azért elmondok, így utólag is, még egyszer…
 
Biztos emlékszel, mikor a 30 aktivista megszállta a polgármesteri irodát. Te éppen ugyanazon épület földszintjén tartózkodtál, hogy átvegyétek az önkormányzat közrendvédelmi kitüntetéseit. Fölhívtalak, és mondtam Neked, hogy kéne itt egy kis rendet tenni.
 
Az azonnali reakciód beleégett a memóriámba egy életre. Az nagyjából így szólt: „Díszegyenruhában vagyunk, és épp most lesz az ünnepség…” Röviden tájékoztattalak arról, hogy addig nem lesz ünnepség, amíg a polgármester nem tud kijönni az irodájából. Ja, és arról is, hogy ne nagyon várjál érdemérmet addig a közbiztonság javításáért, amíg a kerület vezetőjének irodájában sem tudod azt megteremteni.
 
Na, csak följöttetek egy emeletet, nagyjából tucatnyian. A másik, amit sosem fogok elfelejteni, az a kétségbeesett arcod, amikor megláttad a valóságot. Tudod, nálam ott és akkor leírtad magad. Ha valaki ennyire meg tud rémülni 30 békésen üldögélő bölcsésztől, az ne akarjon drogháborúzni a nyóckerben.
 
Aztán a vitánk a teendőkről. Mondtam Neked, hogy a tényállás egyértelmű: ez itt egy nem bejelentett demonstráció, tessenek föloszlatni. Erre annyi volt a válaszod, hogy már dolgoznak a kapitányság jogászai a megoldáson…
Emlékeztetlek: az ombudsman vizsgálata nekem adott igazat, a Te intézkedéseidet pedig jogszerűtlennek minősítette. Milyen gáz ez már: egy politikus jobban tudja, mit tartalmaznak a rendvédelmi jogszabályok, mint a rendőrkapitány…
 
A kezed alá tartozik 200 rendőr. De Te mégis riadt telefonálgatásba kezdtél, hogy mi ilyenkor a teendő. Utólag is gratulálok, hogy rendbiztost és központi bevetési osztagokat hívtál 30 bölcsészre. Hallgatva a beszélgetéseidet, már vártam, mikor hívod haza az Afganisztánban szolgáló magyar alakulatokat, esetleg kérsz NATO-légicsapást. Nem is tudom, ki szánakozott Rajtad jobban: a kiérkező bevetésiek, az önkormányzat hivatalnokai, vagy a tüntetők.
 
Éppen közrendvédelmi múltam miatt meglehetősen sok józsefvárosi rendőrt ismerek. Dolgoztak is nálam közülük páran a Jófiúknál. Így aztán pontosan tudom, hogy a kerületi rendőröknek kezdetekben semmiféle gondja nem volt a Jófiúkkal. Szívesen vállaltak volna velünk közös szolgálatokat, épp úgy, mint a közterület-felügyelettel és a kerületőrséggel. Jól jött volna nekik az önkormányzat által fizetendő túlórapénz is.
 
Te tiltottad le az együttműködést. A szemembe mondtad, hogy az állomány nem akar velünk dolgozni. Akkor, amikor mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Azt is mindketten tudtuk, hogy az önkormányzat térfigyelő-rendszerét arra használod, hogy a Jófiúkat figyeltesd. Mikor elmentem a BRFK-ra, hogy akkor onnan kérjek bevetési zsarukat az autókra, már aznap megjelentél ugyanott, hogy letiltasd a dolgot.
 
Milyen alapon kritizálod a Jófiúk működésének jogszerűségét, ha saját magad akadályoztad meg, hogy rendőrökkel dolgozhassanak együtt? Ezt párszor megkérdeztem Tőled, de ugye valódi választ a mai napig nem sikerült erre adnod.
Helyette azokkal, akiket barátaidnak hiszel, megosztottad azon magvas gondolatodat, hogy Te „presztízsharcot” vívsz velem… Nem vetted észre, hogy én nem harcolni, hanem közösen dolgozni szeretnék? Egyoldalú háborút folytattál hónapokon át ellenünk, amit most épp elvesztesz, de ez lényegtelen. A lényeges az, hogy Józsefváros közbiztonságát kockáztattad a magán-háborúddal.
 
Mondok még pár mindkettőnk számára ismert tényt. Mióta Te tartózkodsz a kapitányi irodában, a kamerákat néző rendőrök alig több mint fele a józsefvárosi. Kívülről hozol be tömegével rendőröket, hogy a kerületet őrizzék… Neked ez lehet, nem probléma, mert abból indulsz ki: nem kell helyismeret a bűnüldözéshez. Tán azért gondolod ezt, mert Neked sincs ilyen. De csak sétálj végig a Középső Józsefvároson, és mindjárt rájössz, hogy nem árt, ha az ember nem téved el útközben…
 
Tudod ugye, hogy egy ideje a hívásainkra soha nem jönnek ki rendőrök? Akkor sem, mikor drogosokat kapunk rajta terjesztésen, fogyasztáson, kábellopáson. Valahogy egy ideje nem érnek rá a kerületi rendőrök nagyobb fogásokat realizálni, mint amekkorát a 120 főnyi TEK-es osztag képes volt. Pedig terített asztalhoz jöhettetek volna: bizonyíték-hegyek, nagy fogás, lehet sajtóznod, mi a háttérbe húzódunk, mert nekünk az eredmény a lényeg, legyen Tiéd a babér. De nem, Te inkább presztízsharcot vívsz velem.

Gratulálok.
 
Olyan szinten lázítottál a Jófiúk ellen mindenhol, ahol csak meghallgattak, hogy sikerült elhitetned pár döntéshozóval: mi nem Jófiúk, hanem rosszfiúk vagyunk. Ennek következménye volt, hogy egy szombat éjszaka negyven fővárosi bevetési rendőr rohanta le az autóinkat a Népszínház utca kellős közepén. Drogot, fegyvert kerestek. Kicsit elbizonytalanodtak az intézkedés közben, mert élőben a Jófiúk már egyáltalán nem tűntek olyan veszélyes elemeknek, mint a Te meséid alapján.
 
Be is buktátok rendesen. Se drog, se fegyver, bocs. Annyira kínos volt a sztori, hogy még vizelet-mintát sem vettetek, mert éreztétek: abban sem lesz drog. És aztán persze egy órán belül el is engedtétek a Jófiúkat, merthát nem volt semmi ellenük…
 
Akit csak lehetett, félreinformáltál velünk kapcsolatban. A beosztottaidat, a kollégáidat, a feletteseidet, a sajtót. Biztos zavaró volt számodra, hogy egyre eredményesebbek voltunk. Mikor februárban voltak már olyan napok, hogy nem történt Józsefvárosban érdemi közterületi bűncselekmény, mikor már lehetett veszély és fenyegetés nélkül sétálni a legkeményebb környékeken is, akkor már betelt Nálad a pohár. Merthát hogy lehet, hogy egy önkormányzati intézmény 20 emberrel rendet tart ott, ahol Te tízszer akkora erőforrásokkal képtelen vagy?
 
Józsefvárosnak nem egy egyenruhába bújt könyvelő kell kapitányként, hanem egy igazi zsaru. Helyi, akinek van tekintélye a beosztottai között is, és a kisujjában van a kerület minden szeglete.
 
Kedves László!
 
Nemrég felajánlottad a polgármesternek a lemondást. Őszinte sajnálatomra nem fogadta el. De kérlek, tegyél valami jót végre a kerülettel. Ne ajánlgass. Mondjál le. Csak úgy. Kaptál tőlem segítséget: megmutattam, hogyan kell.
 
Üdvözlettel:
Dr. Szabó Gábor
a Jófiúk
lemondott vezetője

 

 

Hmm. Vajon mi lehet még a tarsolyában szabógábornak? Reméljük kiderül! :)

CIVILFOR.jpg

Tisztelt Polgármester Úr!

Ezúton küldjük a 2012. március 20-án megrendezésre került Közmegszólalás – Drogkérdés a lakosság szemével című józsefvárosi civil és lakossági fórum során felsorolt, Józsefváros Önkormányzata részvételét is igénylő problémák és megoldási javaslatok szerint tematizálva.

1. Bejelentés tárgya: Köztereken és házak közös területein rendszeres a drogkereskedelem és droghasználat

Leírás: A fórumon felszólalt helyi lakosok beszámoltak arról, hogy

-          rendszeresen szemtanúi a köztereken és a lakóházak közös területein történő drogfogyasztásnak és drogkereskedelemnek

-          a drogkereskedők és használók megfélemlítik a lakosokat,

-          egyéni, civil nyomozásra van szükség, hogy a megfelelő részletes adatok (nevek, időpontok, helyszínek) megadásával érdemes feljelentést tenni a rendőrségen a hatékony rendőri fellépés érdekében

Intézkedési irányokra tett javaslatok:

Az önkormányzatnál és a hivatásos apparátusokban szenteljenek nagyobb figyelmet az állampolgárok és civil szervezetek öntevékenységének. A fórumon elhangzott vitaindítókban illetve az önkormányzat által közzétett információkban nem sikerült eléggé hangsúlyossá tenni, hogy a droghasználattal (és más bonyolult társadalmi problémákkal) kapcsolatos feladatokban érdemes számítani az aktív és felelős polgárok energiáira, akik ezért „cserében” természetesen tájékoztatást és beleszólási lehetőségeket kérnek. Javasoljuk, hogy az önkormányzat vagy az egyik intézményének gondozásában készüljön olyan internetes oldal, ahol ezek az aktív, felelős polgárok és civil szervezetek gyakorlati támpontokat kapnak tömören, áttekinthetően, közérthetően arra, hogy a maguk eszközeivel milyen formában kapcsolódhatnak be a drogmegelőzésbe, az ártalomcsökkentésbe, az önmaguk és a közösség érdekeinek védelmébe.

Lakosság tájékoztatása azzal kapcsolatban, hogy milyen szervezetekkel, intézményekkel milyen részterületen vehetik fel a kapcsolatot, amennyiben droghasználat, illetve drogkereskedelem előzményeivel, tevékenységével, illetve következményével (pl. használt tűszemét) találkoznak.

2. Bejelentés tárgya: Iskolai drogprevenciós felkészítés – pedagógusok és tanulók számára

Leírás: A kerületi iskolák – mint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinátorától megtudtuk – elegendő számban rendelkeznek a drogprevenció területén megfelelő felkészültséget szerzett pedagógusokkal, ugyanakkor a formális oktatási rendszeren kívüli módszertani felkészítés az országos kutatási eredmények alapján nem valósul meg. Az elmúlt években pályázati pénzből a pedagógiai munkának ezen a peremterületén is jelentős fejlesztések folytak az önkormányzat intézményeiben. Információnk szerint a pedagógusok körében a fogadtatása vegyes volt, az intézmények pedig csak az adminisztratív előírásoknak való megfelelés mértékéig foglalkoztak a tapasztalatok összegzésével, és az önkormányzatnál sem láttak ebben különösebb fantáziát.

Intézkedési irányokra tett javaslatok:

-          a szakterülethez értő pedagógusok rendszeres tapasztalatcserét folytatnak a szűkösen rendelkezésre álló idő hatékony felhasználásáról, az információk áramoltatásának célszerű módszereiről a tantestület tagjai között.

-          Az iskolákban folyó drogmegelőzés minőségének kiegyenlítése érdekében szükséges volna szervezési garanciákat keresni. Erre jó megoldás lehet a rendszeresen működő kerületi munkacsoport (még ha az iskolák irányítása jövő évtől a kormányhivatalhoz kerül is).

civilfórum drog 211.jpg

3. Bejelentés tárgya: Az MNP „szomszédsági rendőr” részprogramja tapasztalatainak hasznosítása

Leírás: A Magdolna Negyed Program keretében az önkormányzat és a kerületi rendőrkapitányság közös fejlesztése volt a szomszédsági rendőr projekt. A koncepció egyfajta hazai előzményének tekinthető a körzeti megbízotti hálózat. A program kiegészítő jövedelmet biztosított a túlmunkában részt vevő rendőröknek, szervezetfejlesztési szempontból pedig nagyon értékes, hogy a tapasztalatokat – szakértői támogatással – rendszeresen megbeszélték a programban részt vevő rendészeti szakemberek. Bár erről a szupervíziós munkáról tudomásunk szerint részletes dokumentáció készült, a tapasztalatokat mind az önkormányzat, mind a rendőrség csak az adminisztratív előírásoknak való megfelelés mértékéig dolgozta fel. A program nemzetközi díjat nyert, az önkormányzat és a rendőrség is ebből az alkalomból sikernek értékelte, a hírek alapján döntés közeli állapotban volt a folytatása, majd nem lehetett többé hallani róla. A döntés természetesen a vezetők kompetenciája. Ugyanakkor az, hogy a tapasztalatokat a saját apparátusok és a rendészeti fejlesztések iránt érdeklődő közvélemény számára szervezetten nem összegezték, a programról komolyan vehető értékelés nem történt, pazarlás a ráfordításokkal és a programban részt vett szakemberek felhalmozott tapasztalataival. Ezt még mindig nem volna késő pótolni, és a tanulságokat a későbbi fejlesztések előtt mérlegelni.  

4. Bejelentés tárgya: Önkormányzati és civil, lakossági kommunikáció, tájékoztatás rendeszerének fejlesztése

Leírás: A lakossági fórum átfogó tapasztalataként észrevételezzük, hogy a Polgármesteri Hivatal, az Önkormányzat apparátusain belül hiányos rendezettségű belső és a külső (lakosság felé történő) kommunikáció rendszere – mindez elmondható

-          az egyes döntések előkészítő, véglegesítő és meghozatalt követő tájékoztató szakaszára egyaránt, továbbá

-          a fenti intézmények által megkezdett, megvalósuló továbbá lezárt programok, döntések előzményeinek, tapasztalatainak, hatékonyságának felmérésére, összegzésére, és az egymást erősítő szinergiák kialakítására.

GUSZ.jpg

Intézkedési irányokra tett javaslatok:

Az önkormányzat a saját és a partner apparátusokban, ahol lehetségesnek és hatékonynak tartja, alkalmazzon eljárásokat a munkatársak szervezett tapasztalatgyűjtésére, tudásmegosztására, szupervíziójára. A korábban végzett nagy költségvetésű szolgáltatásfejlesztések apparátusi tapasztalatait – a szűken vett adminisztratív kötelezettségeken felül eddig csak kis hányadban összegezték.  Ez pazarlás az önkormányzati szakemberek felhalmozott tudásával, és még mindig nem késő pótolni. A tudásmegosztást érdemes időről időre összekapcsolni valamilyen szakmai és lakossági nyilvánossággal. Ez javíthatja a módszerek minőségét, növelheti az önkormányzat iránti bizalmat, fokozhatja az apparátusok szakmai elismertségét. A fejlesztési programok lezárásával az önkormányzatnál teret nyert az a nézet, hogy a szakértői tevékenységet belülről oldják meg. Emellett szakmai és pénzügyi érvek egyaránt szólhatnak, ugyanakkor érdemes ügyelni, hogy az apparátusok ne zárkózzanak be, ne utasítsák el a kívülről kapható impulzusokat. A munkatársak idejét a tapasztalatcsere célszerű formáinak kidolgozásával lehet hatékonyan hasznosítani: az írásbeliség és a személyes találkozás hagyományos és újító formái, esetleg keverve.

Összegezve:

Ezúton kérjük Józsefváros Önkormányzatát ás Polgármesteri Hivatalát , hogy a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban elvégzett, minden információ szerint tartalmas munkának, az ott megfogalmazott helyi céloknak és eszközöknek minden lehetséges úton adjanak prioritást. Ez ugyanis biztosan közel áll a helyi szakértői és lakossági tapasztalatokhoz (ami a Nemzeti Drogstratégiáról nem garantáltan elmondható). 

Továbbá kérjük a közérdekű bejelentés elbírálását és a javaslatok beépítését az intézkedések során.

Kelt, Budapest, 2012. április 10.

 A „Civil érdekmegjelenítés Józsefváros szomszédságaiban és negyedeiben” című programot megvalósító civil szervezetek .

 

Folytatódik a palotanegyedi forgalmi rend felülvizsgálatának vitája: a múltkori lakossági fórumot követően a hozzászólásokat figyelembe véve az önkormányzat, illetve a tervező újabb javaslattal álltak elő, ezt lehet véleményezni majd jövő hétfőn, április 23-án 18.00-tól a Párbeszéd Házának nagyelőadójában

A legfrissebb javaslat alant látható. A legfontosabb változások:

  • A Bródy Sándor utca iránya többszörösen megforgatott lett, így nem alakulhat ki rajta átmenő forgalom sem a Baross utca, sem a Rákóczi út felől, a ki- és bejutás viszont megoldott;
  • Az új Márkus Emília utca-Rákóczi út kereszteződés forgalma a Corvin Áruház előtt lesz elvezetve a Stáhly utca helyett, ami rövidebb és a lakókat jobban kímélő megoldás
  • A Gutenberg tér közért előtti része kétirányú lesz, így megoldott a ki- és bejutás a Mária és Horánszky utcák esetében;
  • A Bródy S. utca középső részéről a Vas u.-Stáhly u. irány lesz a kijutás útvonala a Rákóczi út felé - ez egyszerűbb, mint a Kőfaragó utca felé, és megkíméli az újonnan kiépített díszburkolatos utcákat;
  • A Szentkirályi utca középső része megfordul, és a Kálvin tér felől lesz megközelíthető, így nem alakulhat ki átmenő forgalom a Rákóczi útról a Baross utca felé, és a kihajtási lehetőségek is javulnak a Szentkirályi utcából.

Remélhetőleg az első fórumon mindenki levezette frusztrációit, így most nyugodtabb hangulatban beszélgethetünk majd...

 

Mit csinálsz vasárnap?

2012.04.17. 01:49

Programajánló április 22-re 

Miért tegeződünk? Tudom: ez nem az IKEA, hanem a 8ker.blog.hu. Azokkal tegeződöm, akiket ismerek és akikkel együttműködöm, ez elsősorban a könnyebb közös munka végett van, a teljes tisztelet mellett. Az elképzelt nyájas olvasót, aki a monitora előtt görnyed, hogy szólíthatom? Remélem, hogy nem sértő a tegeződő kérdés.

Szóval mit csinálsz vasárnap? Tudtad, hogy a Föld Napja lesz? Mit csinálsz aznap? Az, hogy olvasod a 8ker.blog.hu-t lokálpatriótává tesz, mondjuk nem árt, ha itt laksz, és ha teszel is valamit a kerületedért. Ezt az önazonosságod miatt írom, hogy tudd, nem azért, hogy számon kérjelek. Hajlandó lennél fizikailag is cselekedni? Konkrétan: ásót ragadni?

Számomra megnyugtató, hogy az interneten a „faültetés” keresőszóra a képtalálatok 10. oldalán polgármesterünk, dr. Kocsis Máté szerepel. Hasonlóan bizakodásra adnak okot a házunk (Kálvária tér) előtt álló gödrök. És a hivatalos felhívás:

Nagytakarítás Józsefvárosban

Időpont: 2012. április 22., 14:00
Helyszín: Budapest, Józsefváros (nagytakaritas@jozsefvaros.hu)
Közös takarítás a kerületiekkel egész Jószefvárosban. Az önkormányzat mindenkit szeretettel vár, aki segítene a takarításban, vagy a faültetésben.

Remélem 14 órakor kapok facsemetét és ásót.

Remek lenne, ha csatlakoznál!

 

 

 

 

 

 

 

 

Karácsony Sándor u.22. - Anzix 2006-ból 
 
(Néhány kiegészítés és utánlövés az  5 7 9 2 című, a minap megjelent cikkhez.)
 
Én nem tudom, hogy a minapi cikkemben, melyben a rendkívüli bérleményellenőrzés egyes megnyilvánulásait gyűjtöttük egybe, nem vetettem-e el nagyon a sulykot, az egyes kifogásolt módszereket illetően.
Most ugyanis, hogy megkaptam a Környezettanulmány/Jegyzőkönyv nevezetű adatlapot, mely még családi állapotom és hiányzó bútorzatom iránt is érdeklődik, (nem tudom, a páncélszekrény pl. az –e?) csakúgy, mint a (nem önkormányzati illetőségű) közműmérők és havi jövedelmem iránt; nos, hidd el, meleg, családias érzés s egyben zavart gyanú fogott el: hát lehet, hogy mégis megszeretett engem, tévelygő fiát az önkori, s netán adoptálni akar, vagy épp jó partit lát bennem? Csábító, de vagyok ami lettem, s maradok a „családtalanok óriás családja, mely a többség törvényét túlkiáltja” mellett, iránt és szerint.
 
Ám ez a környezettanulmány mégis igen hasznos egy valami, kár, hogy csak bérlői vonatkozásban dolgozták ki. Ezért most mi, lakók, átnyújtunk a bérbeadónak ennek (szerződéses) pandanját: a 100 %-ban önkormányzati lakóépületekről készült – életviszonyainkat és lakhatásunkat önkormányzati-tulajdonosi mivoltában vizsgáló - adatlapunkat, melyet ezúton mellékelünk szíves kitöltésre. És így azt is megértjük, belátjuk, miért nem – vagy csak szelektíve – válaszoltak eddig leveleinkre; hát persze nem küldtünk adatlapot! Tehát:
 
Környezettanulmány/Jegyzőköny
 
 
Készült a ………………….100%-ban önkormányzati tulajdonú lakóépület szerződéses bérlői megbízásából
 
Jelen vannak……………….. ..Önkormányzat részéről
                   …………………..Kisfalu Kft részéről
                    …………………A bérlői közösség képviseletében
A rendkívüli bérleményellenőrzést elrendelő képviselőtestületi határozat száma:……………-
 
                                                           Tárgypontok
 
  1. A lakóépület állaga az ellenőrzés időpontjában
            ¤ felújított, ¤ átlagos, ¤ lelakott, ¤ romos, ¤ felújítandó
 
  1. A legutóbbi felújítás időpontja, mértéke, az esetlegesen elmaradt munkálatok ütemezése, póthatáridői
  1. Az elmaradt vagy/és szakszerűtlenül végzett felújításokból/javításokból származó, a lakhatás minőségét befolyásoló állagromlási tényezők (pl. szakszerűtlen szigetelési vagy épp a lakók által végzett, kontár barkácsolásokból eredő vizesedési, bűzelzárási, beázási, szerkezeti korrodálódási /stb./ hibák lajstroma)
  1. A (hatvan éve takarítatlan, ellenőrizetlen, közegészségi, élet- és vagyonvédelmi veszélyforrásként működő) pincék, mellékhelyiségek állapotáról szóló, utolsó vagyonkezelői jelentés időpontja
  1. A legutóbbi ténylegesen elvégzett közegészségügyi intézkedés időpontja, és az intézkedés végrehajtásáért felelős intézmény/személy megnevezése
  1. A rendkívüli közegészségügyi lakossági bejelentések kezelése (ld.: m.f.)
-         az állattartás rendjének ellenőrzése
-         az idők során változó közegészségügyi rendelkezések (pl. a dohányzással és más, időközben megváltozott életmódbeli és –viteli szokásrendekkel, pl. öko-szempontokkal kapcsolatos rendelkezések) törvényi adaptációja
-         más, szintén a fenti változások következtében elavult rendeletek (óvóhely- és pincehasználat, porolás rendje, stb.) törlése
  1. A „szociális szükség- és tartaléklakások” címen „nyilvántartott” – de valójában évek óta üresen amortizálódó – az épített és szociális „állagot” egyaránt lerontó lakások és egyéb helységek ügyének felelősei, beleértve a szakszerűtlen toldozgatások, diszfunkcionális (és törvénytelen) „csatlakoztatásét” is.
     És végül, pontokba nem szedve ugyan, megkérdeznénk, ki beszél itt kenetes hangon a   nemzeti épített örökség – benne a még annál is szakadtabb „populációval” – védelméről?
     Csak nem a törvényalatti sötét hordák? S kik azok akik, a „malasztból is kifogyván,
     maradnak üres kézzel, üres ég alatt”.
 
 
(Várjuk olvasóink javaslatait, észrevételeit a civilforumsorozat@gmail.com címre.)