Virágosítás

Címkék: hangulat virág józsefváros

2011.08.17. 10:08

 Úgy tűnik, a polgármester nem nagyon foglalkozik a kerülettel - vagy nem érdekli, vagy nem ér rá a sok titulusa miatt. Hogy is van az a mondás? Egy seggel nem lehet két lovat megülni - ő mégis négyet akar

Próbálkozni lehet, csak kiderül közben, hogy mégsem megy, és akkor a közönségnek nem az elismerését vívja ki, hanem a csalódottságát. Rosszabb esetben köznevetség tárgya lesz.

Idénre ígérte a kerületben a közrend és köztisztaság fokozottabb figyelmét. Fele telt el az idei évnek, és azt látjuk, hogy még annyira sem foglalkozik a hivatal és szervezetei a kerület ezen dolgaival, mint tavaly. Pedig akkor is narancsuralom volt már.

Jól mutatja a cinikus hozzáállást a index cikke a Mikszáth térről:

A Mikszáth Kálmán tér gondozása miatt megkerestük a kerületi önkormányzatot, akik azt a tájékoztatást adták, hogy a teret minden hétfőn, szerdán és pénteken takarítják: összeszedik a szemetet, és rendben tartják a növényzetet. Az önkormányzat pedig akkor fogja kivizsgálni az ügyet, ha lakossági bejelentést kapnak.

„A Palotanegyedért Egyesület vállalta, hogy egynyári növényekkel ültetik be a Mikszáth szobor előtti kiemelt zöldfelületet, de ezt nem végezték el, ezért az előkészített, megkapált, elgereblyézett virágágyás begyomosodott – tájékoztatotta az Indexet Kovács Judit, az önkormányzat gazdálkodási ügyosztályának kollégája.

Ez aztán a duplacsavar! Hát persze, hogy nem a közért, hivatalban, fizetésért dolgozók a hibásak, hanem a területen működő civil szervezet, a CaPE! Ki más?

Az az egyesület, amely minden évben társadalmi munkában elvégezte ezt, idén azonban nem kapott anyagi segítséget - a virágok pénzbe kerülnek, ugye - se az önkoritól, se a téren és környékén virágzó vendéglátó helyektől.Utóbbiak nem is akarnak már ehhez hozzájárulni, hiszen emelt területfoglalási díjat fizetnek az önkinek, abból jutnia kellene ilyen apróságokra is, mint a dísznövények.

Heti három alkalommal takarítják? Papíron, legfeljebb. A tér falatnyi zöld része tele van szeméttel, folyamatosan. Igen, bunkó ember az, aki nem a kukába dobja a szemetet, hanem a bokrok alá szórja, de ha heti 3x foglalkoznának vele, nem lenne ennyi.

Akkor gyorsan ki is takarították, gyomlálták és a tervek szerint füvesítik. Valahogy nem megy ez, fű helyett lóhere és gyomok zöldelnek most is. 

Kár, pedig az elmúlt években olyan szépen virágzásnak indult a környék.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr53071993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valamivel több mint egy hónapja a polgármester facebook-oldalán üzenetet váltottam a stábbal. (Ugye azért ott, mert más önkormányzati oldal nincs, ahol az észrevételek másoknak is láthatók.) A "Kocsis Máté látta vendégül a fradistákat Józsefvárosban" bejegyzéshez tudtam kommentelni, mert ez volt akkor ott, amelyik leginkább illett a témához. Ráadásul egy olyan találkozóról szól, amely szintén a Mikszáth téren volt.

Most a poszt kapcsán ezt írtam ugyanoda:

"Üdv! Ahogy a térgondozásos ügyről készült cikkben annak idején tanácsolták, több mint egy hónapja elküldtem a beadványt a jegyzőnek. Itt akkor azt mondta a Szerk. - lásd fent -, hogy a sajtó félreértette önöket, mert egyébként is foglalkoztak volna az üggyel. Ezt úgy értettem, hogy szándékoznak utánamenni a nyitott kérdéseknek, és valamiképpen tájékoztatják a közönséget, hiszen csupán az nem utánamenés, hogy azt mondják, hogy a civilek a hibásak.
Sajnos azonban a saját hivatalos beadványomra sem kaptam választ a törvényes határidőn belül. Tudom, hogy éppen szabadságon van a hivatal, de úgy gondolom, elvárható lett volna, hogy betartják a törvény szabta határidőt. Ami egyébként roppant nagyvonalú, ahhoz képest, hogy a cikkben gyakorlatilag már közölték a megoldást a felelősségre, feltételezem, hogy alappal.
A kérdéseim, melyeket a jegyzőnek is elküldtem, fent olvashatók, és a jegyző válasza előtt is szívesen olvasnám a tájékozódásuk eredményét, akár a terület önkormányzati képviselőjétől, akár az illetékes hivatalnoktól, akár a Szerk.-től, vagy bárkitől."

(Beírtam ennek a posztnak a címét is, hátha van, aki csak azt az oldalt olvassa.)
Én is irtam Neked Leslie, bár nem biztos hogy megkaptad, hogy a II. JPP-téren akkor öntöznek mikor a legnagyobb napsütés van ennek eredménye a sárga kiégett fű! Nem öntöztek az elmúlt időben rögtön szép zöld füvünk lett! érdekes nem? Kérdeztük az embert hogy miért ilyenkor és miért teszi tönkre a füvet, közölte, hogy mert a fönöke ezt adta ki neki és különben sem kiemelt terület, igy nem számit. Nekem és a sok embernek akik odajárnak gyerekkel, kutyával vagy csak sétálni igen is számit! Szemétszedési akciókat csinálunk, de semmi értelme mert egyre több a hajléktalan aki közli neki JOGA van ott lenni, és magautánhagyni a szemetét, meg a szarát amit a bokorban végez... Kocsis Máté semmit sem csinál abból amit igért! Rendet? rendőrt? hagyjuk már!

Üdv KeFear
sziasztok!
tényleg nem történik semmi.
ugyanolyan a kerület, mint korábban volt... kaka, pisi, gaz.
viszont a Rákóczi téren nagyon beindultak.
mintha megkezdődött volna a felszín rendezése.
a fákat is brutálisan visszavágták..
még kevesebb lomb maradt, mint eddig.
tudtok erről valamit?
közeleg netán az átadás?
A nagy uniós projektjük eredményével sem törődnek: meg lehet nézni hogy néz ki a Mátyás tér és "sétáló utca". A virág ágyásokban gyönyörűen nő a csattanó maszlag (drog alapanyag!), a két jó formájú bodé tetején a parlagfű.
A tér körül a bokrok tövében az emberi ürülék illatozik, körben a tér körül pedig a kutyák által elejtett "aknák" kikerülése a napi kihívás.
Tényleg annyira vonzó rész lett !
Egyébként ugyanaz a törzsközönség vette ismét birtokba, aki minden felújítás után leamortizálta.
Lehet itt írogatni akárkinek akármit,kocsis mátéka szarik a kerületre,felveszi a fizetését azt jóvan,ki kéri számon? senki.Azt csinál,illetve nem csinál amit akar,a kerület meg marad koszban,mocsokban,hajléktanyában és sorolhatnám a jelzőket......Kicsit még várni kell,közelednek a választások akkor úgyis ott fog vigyorogni a böszme képe mindenhol,úgyhogy újra lehet rá szavazni és elhinni a hazugságait.
@judimami: Sajnos tök igaz. A Dankóban pár házat szépen kistafirungoltak (a 20-as pont kimaradt), de amíg az utca törzsközönségében nincs alanyi igény az igényességre, addig ezek a rehabtörekvések elveszett energiák lesznek. Kitelepíteni nem szerencsés a lakosságot, de kitartó és okos szociális munkával fejleszthető lenne a nívó. A hajléktalaszállók közti telken mi épül egyébként? Múlkor kérdezték barátaim, de senki semmit se tudott.
@városjáró:

Örülülök, hogy ezt mondod, még ha sokkal kritikusabb és pesszimistább is vagy nálam.

A kitartó és okos szociális munka volt az egyik fő eleme a Magdolna Negyed Programnak. Azt hiszem, elért részsikereket, még ha tévedések és komoly hibák is jellemezték.

Megértem azokat, akik nagyon kritikusak és pesszimisták, ugyanakkor hajlok az optimizmusra, és azt hiszem, hogy az eddigi alapokon lehetne fejleszteni. Ám alig van őszinte kibeszélés, és ezzel is összefügg, hogy a problémamegoldási képességek nagyon hiányosnak tűnnek.
Na, látom Lezli, reaktiváltad magad. Különösen az utolsó mondatodat imádom, a virágzásnak induló környékről.

Nem tudom, vélsz-e felfedezni valami összefüggést a virágzásnak indulás, és az önkormányzat - designed by Kocsis Máté - tevékenysége között. Esetleg észrevetted-e, hogy a sétálóutcák nem csak csak úgy maguktól épülnek, hogy a forgalmi rend változtatásai - amelyek a tranzitot agyoncsapták, keményen csökkentve a zaj-, és légszennyezést - sem csak úgy megtörténtek, hogy a parkolás szigorítása hogy hatott az élhetőségre, meg még pár ezer apróság, aminek következtében per pillanat 8, korábban senkinek sem kellő üzlethelyiségben zajlanak profil-kialakítási munkák...

Asszem nem sikerült ezt összekapcsolnod. A jó dolgok, azok olyanok, hogy csak úgy keletkeznek. Idepottyan pár milliárd forint pályázati, meg vállalkozói tőke, nem roskad be a fejlődés a világgazdasági válság alatt, nem esnek a lakásárak, stb.

És ez mind-mind az objektív, széleslátókörű és demagógia-mentes Lezlinél a jelentéktelen apróságok körébe tartozik, hisz oly nagyléptékű probléma keletkezett közben, mint a Mikszáth egy részének elgyomosodása, ami kétségkívül megér egy Index-cikket, egy lezlis remaket, meg egy kis siránkozást.

Ja, hogy közben épp két hétig a Hivatal az éves szabadságon van, merthogy az év másik 50 hetében dolgozik. Ja hogy a CAPE a vetzetőségváltás óta annyira nem csinál semmit, hogy még a honlapján is a Kréta-korszakba tehető a legutóbbi aktivitás, és hogy elnöke még csak nem is tartózkodik az országban...

Á, ez mind-mind mellékes körülmény. A Palotanegyed híre, e nyáron a következő: "breking nyuz - gyom talalható a mikszath teren". Ügyi vagy.
@08.szabogabor: Látom kerületi szinten is van papagájkommandósunk ! Az még nem jött le Önnek Szabó úr, hogy Leslie felvetései általában vitaindításról szólnak ?
És egyébként ebben a kerületben él Ön ?
A sétáló utcák -nagy siker történet! Nálunk a Mátyás téren nem csapta agyon a tranzitot, nem csökkentette a zaj és légszennyezést. És inkább az élhetetlenség irányába sikerült elmozdulni. Az átalakított üzlethelységek működése jó, ha félévet megél.De egyre a környékünkön inkább vállalkozások feladásáról, elköltözéséről hallok.
Az uniós pályázatok sikerét nehogy már Kocsi úr javára írja, mert a nagy átalakításokra nyert nagy pénzekhez neki még nem sok köze volt. Viszont a MNP III. sikeres elvesztése már az ő regnálása alatt történt.
A lakásárakról meg ne beszéljünk, mert nem hogy értékesebb lett, amivel hülyítették az itt lakókat, hanem ELADHATATLAN. Egy potenciális vevő, ha a Mátyás térre téved, riadtan menekül,ha meglátja azt a"közösségi életet", amelyik ott folyik, köszönhetően a sétáló utcának.
Az meg nem éretmezhető, hogy a Hivatal (szigorúan nagy betűvel) szabadságon van. Szerintem senki nem arra gondolt, hogy nekik kellene kiszedni a gyomokat. Bár lehet, hogy nem ártana néha kirendelni őket - egy kis terepismeret.
@judimami: Egy apróság elkerülte a figyelmét: a Mikszáth, és nem a Mátyás tér a téma, ekként e poszt a Palotanegyedről szól. Így aztán sajnos beírása bár érdekes, ámde témánkban irreleváns...
@bodis.lajos: Kitartó és okos szociális munka ! Nos ennek a Kesztyűgyár lett volna az egyik centruma, de elég szépen visszahúzódtak ebből a szerepből. Az olyan kisebb szervezeteket, mint pl a Kapocs, azokat meg ellehetetlenítik.
Szerintem semmi ok az optimizmusra!
@08.szabogabor: Gratulálok, ezt tanítják valahol vagy erre születni kell, hogy lehet kibújni kényes kérdések elől ?
Lesli posztjai általában mindenről szólnak !

Ha olvasta a többi hozzászólást, akkor ennek le kellett volna jönnie.
S Önön kívül senki nem volt olyan bunkó, hogy finoman szólva lehülyézzen, mert nem -csak és kizárólag- Mikszáth térhez szóltam hozzá. Ezen a blogon már sokszor kiveséztük a Mikszáth tér témáját.
@judimami: Hmmm...

Lezli ír egy posztot a Palotanegyedről. Én írok neki egy kommentet a Palotanegyedről. Ön azt mondja, nem mondok igazat, mert a Mátyás tér környékén ezmegaz van.

Ugye azt azért belátja, hogy a Mátyás térrel kapcsolatos kritikái nem cáfolják a Palotanegyeddel kapcsolatos állításaimat?

Meg hát ugye nem az a valóság, amit ír: "nem -csak és kizárólag- Mikszáth térhez szóltam hozzá". Mert a valóság az, hogy a Mikszáth térhez egyáltalán nem szól hozzá, egy szót sem.

Az, hogy Ön miről akar beszélgetni, tök rendben van. Ám az is ugyanennyire rendben van, hogy én meg a topik témájáról.

Gondolom reális megközelítés, hogy ha én nem várom el Öntől, hogy ontopik legyen, akkor Ön sem várhatja el tőlem, hogy offtopik legyek?
@08.szabogabor: Na mindjárt az elején a tévedés ! Leslie nem a Palotanegyedről írt posztot, hanem arról, hogy a a Hivatal és a hivatal vezető elvtárs nem végzik jól a dolgukat. Ezt a Mikszáth tér példájával igyekezett alátámasztani. Ehhez szóltam hozzá én is és a többiek is.
@08.szabogabor:

Különböző aktivitásokról és kompetenciákról van szó. Amiről ön beszél, az a pályázatfigyelés, a tervek és dokumentáció összeállítása, esetleg lobbizás a kedvező döntésért. Amit a kerületi fórumokon, amióta csak léteznek, sokan hiányolnak, az a határidők betartása, a gondos üzemeltetés, a különböző fejlesztések hatásának okos összekapcsolása.

A cikk témája természetesen az önkormányzat feladatellátása a konkrét ügyben, és nem az önkormányzattól független tényezők, vagy az önkormányzat egyéb, a témához nem tartozó érdemei.

A különböző negyedekből származó történetekben nem először mutatkozó közös rész az odafigyelés és a felelősségvállalás hiánya, a másokra mutogatás. Nem szeretem, ha a tisztviselők lépten-nyomon a polgármesterre mutogatnak, többször próbáltam is figyelmeztetni ennek veszélyeire. Ugyanakkor tudom, hogy a tisztviselők szakmai autonómiájának hiánya és az önkormányzat kommunikációja erre lehetőséget is ad, rá is kényszerít. Újabban mintha az lenne elfogadott a hivatalon belül, hogy ha van a közelben egy civil, akkor rá mutogatnak minden bizonyíték nélkül.

Pedig lehet máshogy is. Tavaly tavasszal például, a Mátyás tér felújítása kapcsán tartott lakossági fórumon ( 8ker.blog.hu/2010/04/07/tavaszmezo_a_setalo ) a polgármester és az önkormányzat fejlesztő cégének a vezetője kifejezetten összekötötték a két fejlesztés tapasztalatait. Alföldi György akkor a felszólalásomra adott válaszában egyetérteni látszott abban, hogy a problémák forrása sok esetben az önkormányzat saját intézményei közötti együttműködés zavarai illetve a lakosokkal való rossz kommunikáció, és azt mondta, hogy ezt javítani akarják. Nincs okom azt gondolni, hogy Alföldi György rosszabbul ismeri a fejlesztések akadályait, vagy oka van kevésbé kritikusnak lenni a szervezettel, mint Szabó Gábornak. Vagy idén tavasszal a Palotanegyed két képviselője - egyikük a kerület alpolgármestere is - a CaPE meghívására lakossági fórumot tartott, majd utánajárt a felmerült problémáknak, és itt a 8kerblogban közzétette a válaszokat ( 8ker.blog.hu/2011/04/25/valaszok_34 ). Azt a rendezvényt szintén nem a problémák tagadása vagy a másokra mutogatás jellemezte, és nem hiszem, hogy azt bizonyította volna, hogy a politikusok rosszul jönnek ki a történetből, ha foglalkoznak a lakosok észrevételeivel, és keresik a problémamegoldás lehetőségeit. Ezekhez képest visszalépés, ahogy az index cikkében a hivatal, illetve most Szabó Gábor reagált.

Szabó Gábor néhány hónapja egy másik kerületi fórumon átfogó magyarázatot is adott a Mikszáth téren, a Mátyás téren és máshol tapasztalt problémákra. Nevezetesen hogy az önkormányzat gyakorlatilag nincs ösztönözve, hogy a fejlesztések fenntartásával, tartós hasznosulásával foglalkozzon. A vezetők idejét tekintve pedig egyértelműen abban érdekelt, hogy újabb és újabb fejlesztési pénzeket "hozzon a kerületbe", szemben azzal, hogy a fenntartásról gondoskodó apparátusok folyamatos odafigyelést és másfajta kompetenciákat igénylő menedzsmentjével foglalkozzon.

Ha a pénzügyi ösztönzőket és a nyers érdekeket tekintve igaza is van, és ha a finanszírozó állam és az EU maga tehet is róla, hogy a források egy részét ennek következtében elpazarolják, azt gondolom, hogy hosszabb távon sem a lakosságnak, sem az önkormányzatának nem jó, ha elhanyagolják a fenntartást. A több ok között például azért, mert azt az apparátusi kultúrát erősíti, hogy nem a problémákat kell megoldani, hanem néhány mindenkori erős emberrel kell jóban lenni, aki megvédi az apparátust az erőfeszítéstől.

Ha ezt a magyarázatot vesszük, akkor válik igazán általánossá a kérdés. Annál inkább meglep, hogy éppen Szabó Gábor veti fel, hogy a Mikszáth tér fenntartásával kapcsolatos önkormányzati működés nem volna összehasonlítható a Mátyás tér fenntartásával kapcsolatos önkormányzati működéssel.

A fenti ügyben konkrétan arról volna szó, hogy az illetékes pontosítsa, milyen megállapodást kötöttek a CaPE-val a virágosításról, ami alapján azonnal őket tették felelőssé az elhanyagolt környezetért. A körülményeket sejtve, nem feltétlenül gondolom, hogy írásos megállapodásról kell szó legyen. De mindenképpen olyanról, aminek az értelmezésében nem ég és föld lesz a különbség a két fél között, mivel az olyan megállapodás nyilván nem működőképes.

Ha van ilyen megállapodás, és a partner esetleg nem tartotta be, akkor kérdés, hogy észlelte-e az önkormányzat, és mit tett azért, hogy ezt a nem nagy, de azért odafigyelést igénylő feladatot valaki elvégezze. Gondolom, hogy részben a parkok, terek növényzetének gondozására kötött szerződés teljesítését nyomon kísérő tisztviselőkről lehet szó, másrészt a közterület-felügyeletről, akik elvileg mindenhol ott vannak. Mi sem volna egyszerűbb, gondolná az ember, mint átnézni az elmúlt hetek felügyelői beszámolóit, és az azok alapján tett jelzéseket a hivatal más részei felé, hogy tisztázni lehessen a felelősségeket.

Ezek jóval a hivatali szabadságolásokat megelőzően voltak esedékesek. A hivatal munkatársa pedig kapásból rávágta, hogy ő tudja, hogy a CaPE követett el mulasztást. Ráadásul Szabó Gábor, mint az önkormányzat interaktív internetes kommunikációját gyakorlatilag egyedül végző tisztviselő, hetekkel ezelőtt néhány napon belül választ ígért egy másik fórumon. Semmi alapján nem látom tehát annak, hogy a két hetes hivatali szünetre hivatkozzanak, és újabb feltételezett fordulatait hozzák be a történetbe a civilek működésének, ahelyett, hogy a hivatal szerepének már hetekkel ezelőtt esedékes tisztázását elvégeznék.
@judimami:

Az optimizmusom arra vonatkozik, hogy a több éves tapasztalat nem hatástala. Méghozzá sem a közvetlen célcsoport, sem a megvalósítók, sem az érintett önkormányzati intézmények, sem pedig a külső megfigyelők részéről.

Sokat segíthetne azoknak, akik a közös tanulást és a feladatellátás fejlesztését szeretnék, ha részletesebben leírnád, hogyan látod te a Kesztyűgyár korábbi és jelenlegi szerepét, vagy éppen a Kapocs közreműködését.

Tudtommal egyébként ugyanaz az apparátus a Palotanegyedben is fejleszt humán szolgáltatásokat, ha különböző konkrét tartalommal is, emiatt is indokolt a két fejlesztés összekötése.
@bodis.lajos: Másnak még el is hinném azt az álnaiv narratívát valósnak, amit Ön most ehhez a poszthoz ad.

Szerintem pontosan érti, miért reagáltam, és miért úgy és azt, ahogyamit...

Azt a magasfényre csiszolt dedukciós mesterművet röhögtem körbe, amiben Lezli a gyomcsomótól eljut a Máté négy beosztásáig. Hüleségekre meg épp most nincs kedvem érdemi, cizellált válaszokat kidolgozni, ahhoz a poszt szellemi töltete kevésre sikeredett...
@08.szabogabor:

Elemző alkat lévén, sokszereplősnek látom a szervezeteket. Ráadásul célszerűnek tartom, ha a hatáskörök és felelősségek nem csúsznak feljebb, mint ahol az információk vannak. Miközben a dizájnt természetesen a felső vezetés határozza meg, és a kultúrát befolyásoló szereplőként is ő a legerősebb.

Ezzel szemben az önkormányzat általam érzékelt narratívája szerint, amit jól csinálnak, az a polgármesternek köszönhető, amit pedig ami rosszul, annak oka az ellenséges környezet vagy a belső árulás. Az intézmények hajlamosak az ügyfeleiket hibáztatni, és új elemnek tűnik a civilek hibáztatása. A nyilvános önreflexió általában hiányzik, néhány üdítő kivétellel, mint a fent említettek, vagy a polgármester néhány testületi jegyzőkönyvben rögzített megszólalása, amelyeket, amennyire emlékszem, váratlan fejlemények váltottak ki, és később nem is ismételte őket.

Semmi meglepő nincs abban, ha a kritika ennek tükörképe lesz, nevezetesen hogy a polgármester a hibás. Nem kell hozzá személyes csalódottság, mint a Lesley bevallott csalódottsága. Teljesen logikus feltétevés, hogy hatásos kommunikáció egyszereplősnek tulajdonítani a kudarcot, ha mások egyszereplősnek tulajdonítják a sikert.

Annak sem csak előnye van a vezető számára, ha tények és a szigorú érvelés helyett is elegendő a személyes lojalitás. Ezek a beosztottak ugyanis, ha mások kérdőre vonják őket, hajlamosak lesznek a főnöknek tulajdonítani az összes döntést, ha indokolt, ha nem. Először nagyon meglepő volt, aztán megszoktam, hogy a beosztottai szerint mennyi minden ügyet tart kézben személyesen Kocsis Máté, illetve vállalja magára a felelősséget helyettük is. Nem tűnik racionálisnak, illetve nem is hiszem el, persze nem tudom, hogy mit tényleg, és miről hazudnak a tényleges felelősök, egy a biztos, hogy ez nagyon távol van a hatékony menedzsmenttől.

Egyáltalán nem gondolom, hogy önnek kell választ adnia, kivéve, ha ezt a feladatot kapta, amit viszont nem tudunk. Azért merem azt mondani, hogy az önkormányzat képviseletében valakinek már választ kellett volna adnia, mert a törvény előírja a jegyző számára, ha pedig a határidő a nyári szabadság idejére esik, akkor világos, hogy előtte kellett volna. És azért lovagolok a határidőn, mivel az ügyosztályon az index megkeresésekor azonnal tudták, hogy a civilek a hibásak. Amit, gondolom, akkor lehet megtenni, ha nemhogy valamilyen későbbi eljárás előírt határidejéig, hanem akkor, amikor mondjuk, alá tudunk támasztani tényekkel.

A fentiek alapján nekem úgy tűnik, hogy a kialakult kultúrában a legkevésbé kockázatosnak azt tűnt a hivatalnokoknak, ha a civileket teszik felelőssé, és aztán hallgatnak.

A gyomcsomótól (gondozás hiányában kiszáradó bokroktól, tétlen közterület-felügyelőktől stb.) kiinduló általánosításban pedig ön jóval messzebbre ment, mint Lesley. Ahogy emlékeztettem rá, a fejlesztések fenntartása és a közterület-felügyelet működése kapcsán néhány hónapja kerek értelmezést adott arról, hogy - a vezetés szűkös figyelmén és kapacitásán túl -, a közterületi fejlesztések fenntartása egyáltalán nem éri meg önöknek, mert a mulasztás esetleges szankcionálása gyenge, más hátrányt pedig nem érzékelnek. Ebben pedig van logika, miközben ellentétes a finanszírozó állam és EU érdekeivel, és szerintem a lakosok érdekeivel is. Szintén részletesen szó volt róla - itt is, a testületi ülésen is, képviselői kérdésre adott válaszban is -, hogy a közterület-felügyelet egyes jogszabályban előírt feladatait nem akarja végrehajtani, és ha az ön álláspontja máshol is érvényesül - ami valószínűnek tűnik -, akkor adja a lovat alájuk.

A lakosok és az ügyfelek kisebb-nagyobb csoportjainak mindennapi életét befolyásoló mulasztásokon szerintem nem érdemes gúnyolódni. Megerősíteni sem az apparátusokat abban, hogy válogathatnak, melyik jogszabályt tartsák be, és melyiket nem. Ezek nagyon is rendszerhibáknak látszanak.
@bodis.lajos: Az új civilstratégia készen van, az a jövő héten végigjárja a Képviselőtestületi döntés előtti "kormányoldali" grémiumokat.

Ha megkapja a támogatást, akkor a népszavazási kampány alatt társadalmi vitára bocsájtjuk. Azt hiszem sok olyan kérdésére és felvetésére válasszal szolgál majd, melyekre eddig tőlem azt a választ kapta: majd ha eljön az ideje...
@08.szabogabor: Kíváncsian várom, biztosan érdekes és fontos. Bár arra biztos nem fog választ adni, hogy a konkrét esetben a közterület-felügyelők észrevették-e a problémát azokban a hetekben, amikor kialakult. Vagy hogy a jegyző miért nem tartja be a válaszadásra vonatkozó szabályt (pláne hogy az önkormányzatnál nem fogadták el, hogy a mindenkinek egyszerűbb, félhivatalos úton kommunikáljunk, hanem a maguk részéről a szabályos útra hivatkoztak).
@bodis.lajos: Arra nem, arra viszont igen, hogy mi a terv az ehhez hasonló problémák rendszerszerű megelőzésére.

A kérdésével kapcsolatban nekem is van mulasztásom. Anno ígértem, hogy utánanézek magam is, bevallom, elfelejtettem...

Hogy a hivatal miért nem tartotta a határidőt, a jövő héten kiderül.

Arra azért felhívom a figyelmét - leválasztva a konkrét problémáról -, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat egészen a kéthetes igazgatási szünetig folyamatosan normál üzemmenetben működött. Bizottságok, képviselőtestület, minden, mintha nyár közben nem létezne.

A hivatali apparátus minden korábbinál nagyobb terhelésen dolgozott az elmúlt évben, átszervezéseken, leépítéseken, minőségbiztosítási újradrótozások első lépésein van túl, és mindezt menetből, pihenő nélkül. Megítélésem szerint összességében átugrotta a lécet, úgyhogy még az is lehet, hogy ez az ügyfelek számára is egyre inkább érzékelhetővé válik...
@08.szabogabor: A lényeg szerintem is a rendszerszerű megelőzés. Az is fontos, hogy a hivatalban összesen kevesebbet, de többet se kelljen foglalkozni egy dossziéval, mint ami a megfelelő kezeléshez kell. Ha már a rendszerszerűségről van szó, ugye akkor végzi jól a dolgát a dizájner, ha a napi ügyek szereplői kölcsönösen azt érzékelhetik, hogy a szempontjaikat tekintetbe vették, és hogy együttműködni érdemesebb, mint nem együttműködni.
Na igen, az a tipikus magyar jellemző, hogy egy beruházás során csak a beruházásra koncentrálunk - de aztán az üzemszerű működés során történő fenntartásra/karbantartásra már nem. Kellett némi propaganda anno, hát át lett adva a "felújított" Mikszáth tér - aztán, hogy a "zöldterületet" fenn is kell tartani, netán regenerálni; hát az már senkit nem érdekelt. Kellett némi propaganda anno, némi önfényezés - hát átépítették a Mátyás teret; aztán azzá vált, amivé, mert az üzemszerű fenntartása már nem érdekelte a körzetvezetőséget. Hisz momentán nem szükséges a Mátyás teret használni politikai propaganda önös céljai érdekében. Majd ha lesz valami kampány, vagy szükségessé válik Kocsis körzetvezető kampányjellegű "fényezése", akkor majd történni fog valami valahol. Ahogy anno, még a fülkeforradalom előtt történt pár látványbontás a kerületben - csak azért, hogy egy kampányízű riportért és tévés szereplés kedvéért kamera és mikrofon elé ugorhasson az akkori al/álpolgármester, mint a patkánypárt szadesz helyi nagysága.

Az egy másik dolog, hogy a Palotanegyednek kötelező szépülnie, fejlődnie - hiszen egyrészt itt évtized óta magas a FideSS támogatottsága, másrészt Kocsis körzetvezető lakóhelye is egyben.

De az önqrmányzat és az azt irányító józsefvárosi FideSS mentalitását igen jól jellemzi az, ahogy kinéz a Kálvária térnek azon része, ahol a Dankó utcának a szervízút és a Baross utca közötti szakasza felújításra került. Ezt a 600 m2 útszakaszt Kocsis körzetvezető szalagátvágásos hacáréval adta át, melyről kötelező volt fotót közölni a "Józsefváros" nevű, önkormányzati pénzből fenntartott, de valójában a FideSS körzeti pártlapjában fotót leközölni. Aztán a felújított útszakaszra a zebrát és az egyéb útburkolati jeleket pár héttel később festették fel. Mára pedig a járdaszegély mentén/helyén szó szerint méteres gyomok virítanak/virágzanak. Többek között parlagfű is. Lehet, hogy Kocsis körzetvezető hadilábon áll a zebrákkal, hogy később került visszafestésre itt - hiszen a 2010-es kampányban a Karácsony Sándor-Magdolna és a Kőris-Illés-Práter kereszteződésben megvalósítandó zebrák ígéretéből sem lett semmit (vagyis: hazudott, mikor azt is hazudta, hogy ezekre a költségvetési fedezet is megvan - 2010-ben).

Na mindegy: a lényeg, hogy a Palotanegyed fejlődjön - hisz az Kocsis körzetvezető otthona is. Meg aztán meg kell hálálni a FideSS iránti kitartó hűséget. Elvégre lehet, hogy nem véletlen, hogy ily ütemben zajlanak/zajlottak városrehabilitációs beruházások mind a Palotanegyedben, mind a tisztviselőtelepen a fülkeforradalom győzelme, valamint Kocsis körzetvezető időközi megválasztása óta. A többi részen pedig örüljünk a gyomoknak is - legalább van valami zöld a városi kőrengetegben. Kocsis körzetvezető költségvetésből fizetett bért(r)ollnoka meg majd szépen mindenkit eligazít, hogy kinek mi lehet a véleménye, és majd ő eldönti, hogy miről van szó.
Hadd kérdezzem meg újra: A hajléktalanmelegedők közti üres telken mi épül?
Gábrorka, mondanád inkább mi épül a luktelken?
@városjáró: Tomikám, majd ha besorollak az érdemi megbeszélésre méltatottak körébe, akkor lehet, hogy kapsz válaszokat. Sajna korábban már kiírtad magad a klubból. Pedig nem is olyan zártkörű...
Nagy kár Gabikám, hogy személyeskedsz, mert még azt hihettük volna rólad, hogy több vagy mint egy hataloméhes kis csinovnyik...
@városjáró: Csak visszatükrözöm a színvonaladat, ha fáj, nem az én hibám...
Egyik kedvencem merőben szakmai, személyeskedéstől mentes beírásaid közül ez:

"Nagy svihák ez a Kocsi Máté nevű csávó a nyóckerből. Létrehozat magának egy fészbúkoldalt, de aki nem az ő kénye-kedve szerint nyalja a seggét, azt kitiltatja, kiszedi a kommentjeit. Nagyobb rákosista ez a fószer, mint az összes komcsi akikre valaha is fújt. Ostoba barom - akárcsak azok, akik meg még hisznek neki/benne."
Naés mi ezzel a baj? Hiszen minden szavam igaz. :))) Rád is - csinovnyik.
@városjáró: Kallerkém, gondoltam megmutatom milyen a valódi személyeskedés, hogy ne csak használd a fogalmat, hanem értsd is...
1 hét alatt pár eset:

1. hajléktalan bejön reggel a köztérre (II.JPP) és letolja a gatyáját és szarik, idős néni 81 éves szól hogy nem kéne, mire a válasz: van még szabad hely a temetőkbe, és karácsonyra kész a koporsód öreglány.
(néniről: 81 éves, kutyája után szedi a szemetet, minden reggel és este látom, kuturált aranyos néni)

2. hajléktalan veri 10 perce a nőjét, ember a kutyájával elsétál mellete, kutya elkezdi ugatni, hajléktalan beszól, hogy megölöm a kutyád és megeszem este. Srác megkérdezi hogy jól hallota e, mire lefejelte a hajléktalan, srácnak ömlik a vér az orrából, közteres arrajön autóval a tér mellett, megállítják és szólnak hivjon rendőrt, mire a válasz: nem az én hatásköröm.

3. lány (inkább nő) sétál kutyával, szintén szedi a piszkot a kutya után, mire elkezdik inzultálni (6hajlétalan) hogy takarodjon innen, és vigye a kutyáját mert elegük van a szarból és a kutyákból.

Erre pár gondolat: azt gondolom, hogy eljutottunk oda, hogy ők uralkodnak (szó szerint!!!! Uralkodnak) a téren! Minden reggel este hajléktalanok mindenhol a fűben, a bokorban. Nekik van elegük? Ők szarnak a bokorhoz és fák tövébe! mert a kutya papírral nem törli ki! Mosakodnak a csapnál. Jön a közteres és ránk szól vegyem fel a kutyám pórázra, mert irgum burgum. NEM! Törvény irja azt is elő hogy a kutya fajtájának megfeleő mozgást kell biztosítani, hol? itt sem lehet, sehol sem lehet törvényesen, de kutyaharapás még nem volt azonban, szar, hugy, és szemét van! persze minket baszogat a közteres, mert a hejléktalan elhajtja és megveri ha kell, kultúrember ilyet nem tesz. igy emiatt ugy döntöttem, akkor teszek mindenre és ha megállit a közteres hajléktalannak vallom magam, hisz adófizetőként semmi jogom, de kötelesség annál több, viszont hajléktalanként bármit bárkivel és bárhol megtehetek.... bár lehet, hogy szerveződni kellene és kiverni sajáterőből ezeket, hogy vissza se akarjanak jönni. Sajnos nincs gárdista ismerősöm, de lehet hogy kellene újítani, mert ha senki sem tesz semmi, akkor magad úram, ha nincs szolgád...

Üdv KeFear
@Kefear: Nyugalom. Szeptember 25-én lesz a népszavazás a tömeges hajléktalanság kiszorításáról. Ha megkapja a kerületiektől a felhatalmazást a polgármester, akkor 26-ától kiemelt rendészeti beavatkozások kezdődnek, és addig tartanak, amíg a problémát meg nem oldjuk.

Nem járható út az önbíráskodás. Népszavazás, 3 igen, a többit már ránk lehet bízni.
Kedves Gábor!

kb 1,5 éve, hogy nem történik semmi, sajnos nem hiszek abban sem, hogy változna bármi is, mert melyik idióta kerület fogja befogadni szivesen őket? egyiksem, a megoldás hogyan lesz? van már stratégia, vagy miután megvolt a szavazás akkor megint lesz 3 hónap mig elemzik az adatokat, majd megint 3 amig kitaláljuk hogy mit lehetne csinálni? az a baj hogy addig a párom egyedül jár kel a parkban, és addig is atrocitás éri minden nap. Velem nem kezdenek, de sajnos én sem tudok mindig Vele menni!
A másik gondom, hogy attól még pl a 3 kurva még mindig ott lesz az utcánban, ez már majdnem 3 éve igy van, a rendőrség nem tud/akar tenni ellene, nincs ember, majd megyünk stb. kifogások. Nem tudom elhinni hogy ez igy normális. Miért nem költözöm el? szeretnék, de igy nem fogok tudni... Sajnálom 31 évesen azt gondolom, hogy lassan tényleg inkább itthagyom ezt az országot, mert nem éri meg itt lenni! A cigány támogatva, a hajléktalan támogatva, de én aki adózom, levagyok szarva. tudom komplex a probléma, de el kellene kezdeni! Attól is félek, hogy ha elindul a tisztogatás hajléktalan ügyben, megint mi kutyások szivjuk meg! Pedig mindenkit felszólítunk aki ott hagyja a piszkot a kutyája után, mert 1 nekem sem érdekem, hogy azt mondják a kutyások olyanok, 2 én sem szeretek kutyaszarban lépkedni, amit utána hazaviszek! mindegy, megvárom a szavazást aztán majd kitalálunk valamit....

Üdv KeFear
@08.szabogabor: patópálozni nagyon tudtok - most is lenne lehetőség fellépni a garázda elemek ellen, legyen az hajléktalan vagy hajlékos.
Arra is reagálhatnál, hogy a közteres miért mondja, hogy nem hozzá tartozik a Köztársaság tér?
Kedves Kefear!

A rendrakás sok feszültséggel, konfliktussal jár. Ezt mi felvállaljuk, no problem, de ahhoz, hogy a vesszőfutáson végigmenjünk, kell a lakosság felhatalmazása.

A rendeleteket meghoztuk, és rögtön politikai és sajtótámadások kereszttüzébe kerültünk. Ez persze a népszavazás remélhető sikere után még inkább így lesz, de Józsefváros polgárainak felhatalmazásával megtehetjük, amit akarunk.

Minket sem kérdeztek meg soha, hogy akarunk-e az ország szociális lerakata lenni. A felhatalmazás birtokában mi sem fogjuk megkérdezni senkitől, hogy mit terveznek a tőlünk átáramló hajléktalanokkal.

A főpolgármester partner az arányos elosztásban, és ez üdítő újdonság.

De alapvetően azt gondolom, hogyha mi kényszerből kibírtunk tíz évet az egyre növekvő problémával szemben, és megpróbáltuk valahogy azt kezelni - eddig, mert erőink végére értünk -, akkor most mindenki más is elkezdheti a számára újonnan keletkező ügy megoldásán való gondolkodást.
@Lesley: Szeptember 25-ig moratórium van a rendeletek végrehajtására, tudhatnád, soxor, sok helyen leírtuk, elmondtuk. Nem előlegezzük meg a népszavazás végeredményét.

A köztér fővárosi terület, rendészeti szempontból részben kerületi kezelésben. Ha a népszavazás sikeres lesz, teljes rendészeti átvételét kérjük majd a fővárostól, csakúgy, mint a Teleki térét.
@08.szabogabor: És mi lesz a menete a dolognak ha netántán a ti oldalatokra billen a szavazási mérleg? Lakat, rabomobil, Recsk?
@városjáró: Na, ez má relatíve vitaképes megközelítés...

Eccerű ez, a vonatkozó jogszabályok egyértelműek...

Figyelmeztetés, bírságolás, behajthatatlanság esetén közmunka, elzárás...

A Recskre vonatkozó javallatot nem fogadom el, bocs...
Kedves Gábor!

értem én, csak azt nem, hogy van egy rendelet, ami már most is tiltja a köztéren, mármint közterületen az életvitelszerű lakhatást. bevallom, nem zavarna ha csendben aludna a fűben, de az hogy fenyegetőznek, és legfőképp mocskot és szemetet hagynak maguk után, na az már nem fér bele!!!
de köszönöm a válaszát, mert kb a 3 hónapja irt levelem a polgármesternek, a jegyzőnek és a rendőrségnek azóta sem került megválaszolásra...

Üdv KeFear
Pont ez a patkánypártból a FideSS soraiba átigazolt közpénzből fizetett bértrollnok politikai tanácsadó tartott kioktatást, hogy a blogbejegyzés nem a Mátyás, hanem a Mikszáth térről szól - erre (megint) előrukkol a Zöld Pardon esetével. Mindenesetre örömmel látom, hogy az otromba személyeskedésen, illetve a FideSS pártközpont propagandaszövegeinek nyomatásán kívül érdemben nem képes többre - illetve az, hogy Lesley blogjára ekkora kapacitást fordít, az is jelzi, hogy Lesley igencsak jó úton jár a kerületet érintő témák és problémák felvetésével és tálalásával. És úgy tűnik, mindez qrvára kényelmetlen mind Kocsis körzetvezetőnek, mind a csinovnyikjának.

Sebaj, a Zöld Pardonnal kapcsolatban pedig Lesley fog kapni némi adatot, infot és "adalékot", holmi hivatali hatalommal való visszaélés gyanújáról. Mely gyanúját tovább erősíti ennek az expatkánypárti megélhetési bértrollnok megjegyzése is.

Meg aztán a stílus maga az ember - és madarat tolláról, embert barátjáról, polgármestert tanácsadójáról, politikust stílusáról lehet jól megismerni.

@városjáró: TELITALÁLAT! :). Még a csinovnyikot illetően is! :D
@08.szabogabor: Örülök, ha közeledenek a frontvonalak! Lesz még ebből fegyverletétel :)))
Egyébként pedig tényleg csak azt nem értem, hogy a már ma is élő jogszabályok mentén miért képtelenek lépni azok akik nagy hanggal a szeptemberi kiszavazóshow-tól várnak előrelépést?!
Gondolom Frigyesmester majd átadja Lezlinek a XI. kerületi honlapokon lévő aktivitásait is - ott ident -, és akkor rájön, hogy nem kell ahhoz külső aktivitás, hogy h....t csináljon magából.

Azt meg örömmel látom, hogy összenő, ami összetartozik...
Nyugodtan megtarthatod a fegyveredet, szabad elvonulást kapsz:)))
Lezli, mellékelek egy linket, minden komment nélkül...

www.kia.hu/konyvtar/levelez/apath07.htm
:)))) Ez a frigyesmester negyon beteg!!!!!!!
Látom acèlbetètes bakancsot árulsz a neten frigyesmester? Nem vagy te rasszista? :)))))))
Hát, visszaolvasva, tényleg ilyen a szereposztás... Felgyógyulsz, ne félj, a sebészet csodákra képes;)
Van egy paradoxon a patkánypártból a FideSS kötelekébe átigazolt bértrollnok kommentjei kapcsán. Éspedig az, hogy a blog.hu –n lévő „Frigyesmester” felhasználónevet, illetve a mögötte lévő emailcímet az internet nyilvánosságában semmi nem köti ahhoz a személyhez, akiknek a levelezését tartalmazó oldal elérhetőségét belinkelte. Ráadásul a „Frigyesmester” felhasználónév sehol nem kapcsolható össze a zöldpardonos üggyel, illetve annak az interneten előforduló megjelenéseivel. És erre nagyon gyengus magyarázat lenne a „keress a gugliban a frigyes és elmebeteg kifejezésre” (mert erre az első oldalakon Karinthy Frigyest és művét dobja ki a gugli). Tehát kérdés, hogy a bértrollnok mi alapján köti össze a „Frigyesmester” felhasználót azzal a két személlyel, akik zöldpardonos levelezését tartalmazza az általa hivatkozott oldal (www.kia.hu/konyvtar/levelez/levelez.htm#apathy és www.kia.hu/konyvtar/levelez/apath07.htm ). Nos erre lehet többféle magyarázat, de nem biztos, hogy tetszetősek lennének. Ezek szerint a jól fizetett expatkánypárti bértrollnok
- hazudik, netán melléfogott. Ha így van, akkor kedves egészségére. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy kommunikációs módszerei közé tartozik az, hogy a Kocsis körzetvezetővel szemben véleményt, kritikát megfogalmazókat szimplán hülyézi és elmebetegezi, gyalázza, illetve minden tőle telhető mocskos módszerrel megpróbálja hitelteleníteni őket. Ő módszere, ő baja…
- hozzáférhetett olyan hivatali adatbázisokhoz és iratanyaghoz, melyekhez egyrészt jó eséllyel nem lett volna joga. Feltételezhetően hozzáférhetett a hivatalban folyt és folyó különböző igazgatási és hatósági ügyek aktáihoz/adatbázisaihoz; ezekből begyűjthette a neki kellő adatokat, amiket aztán kénye-kedve szerint használ fel. Ez viszont súlyos aggályokat vet fel az önkormányzat információs és informatikai védelmével kapcsolatban, illetve az adatvédelem és hivatali/szolgálati titkok megőrzésével összefüggésben. Csakhogy az ilyen típusú adatlopáshoz nem elég egy ember – ergo, ha ez így lenne, akkor ez egy, a Kocsis körzetvezető által vezetett hivatalon belül működő bűnszervezet létét feltételezi.
- Ne feledkezzünk meg arról, hogy Kocsis körzetvezető egyben az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának elnöke is. És ebbéli mivolta okán bizony hozzáférhet a legkülönbözőbb országos adatbázisokhoz – legyenek azok a központi nyilvántartó, a rendvédelem, netán a titkosszolgálatok adatbázisai és archívumai. Ugye nem arról van szó, hogy Kocsis körzetvezető e bizottsági elnöki jogkörében szépen begyűjt bizonyos adatokat, amiket aztán átpasszol a politikai tanácsadó bértrollnokának további felhasználás céljából?
Utóbbi kettő feltételezés bizony felvetheti akár a hivatali visszaélés, a jogosulatlan adatkezelés, és más egyéb dolog büntetőjogi gyanúját is. Akár a bértrollnokkal, akár Kocsis körzetvezetővel szemben is. Bár a Kubatov-listák óta semmin nem kellene meglepődnünk.

Amúgy meg micsoda véletlen, hogy ezen a blogon, a bejegyzésektől függetlenül épp mostanság került elő a Zöld Pardon, mint téma – pont most, mikor épp véglegesen bezárás előtt áll a „lebuj”, illetve borulnak ki a helyet körbelengő „gyanús ügyek”. Vajon a patkánypártból átigazolt bértrollnoknak miféle érdekeltsége lehet a Zöld Pardon kapcsán? Vagy netán valami takargatnivalója van, ami még al/álpolgármesterkedése idején jött össze? Azért is érdekes a téma előrántása, mert a patkánypártból átigazolt bértrollnok által hivatkozott oldalról elérhető az „ügymenet” vége, ahol az utolsó bejegyzés 2008.09.09.-i. Vagyis, majd három éves. Ráadásul a videók elérhetősége már nem létezik. Szóval: miért pont most és ÍGY került elő a zöldpardonos történet?

k.elod 2011.08.22. 16:59:22
Szóval, szerinted, akinek van acélbetétes bakancsa, az mind rasszista? Akkor ezek szerint MINDEN gárdista, MINDEN szebbjövős polgárőr rasszista? Vagy például netán MINDEN bakancsot viselő rendőr, közterület-felügyelő, polgárőr, kerületőr, vagyonőr rasszista lenne? Nos?
@Frigyesmester: Èn csak kèrdeztelek nyugodj meg ;) Az adatbázisokrol pedig az "onyf" jut eszembe ;)
Tévedések romhalmaza már megint...

1. frigyes+elmebeteg keresés már az első oldalakon is eredményeket hoz.
2. Egy gugli keresés nem csak néhány oldalból áll.
3. Én továbbra sem a volt alpolgármester vagyok.
4. A videók elérhetők.
5. A Zöld Pardont a keresések hozták ki, az ottani Frigyes stílusa, nettó üldözési mániája, és annak mások általi megállapítása pont azonos, mint itt.
6. Önön kívül még másra nem mondtam, hogy elmebeteg. Ám aki végigolvassa a műveit, ugyanerre a következtetésre jut, csak legföljebb nem mondja ki. Én igen.
08.szabogabor 2011.08.22. 21:58:11

1. Például Karinthy Frigyesre, Nagy Frigyesre, Kahler Frigyesre, dr. Halász Frigyesre, György Frigyesre, I. Frigyes Vilmosra, Feszl Frigyesre, Nyitrai Frigyesre, Pleszkán Frigyesre, Hollósi Frigyesre, Barbadossa Frigyesre… és végtelen a lista.
2. És nemcsak pár kulcsszóra alkalmazható
3. Részletkérdés - ez is, az is a valamikori patkánypárt része volt, valódi patkánypártiak, a kerület politikai patkányai. Amúgy ritka névazonosság... pláne egy pártban, egy településen belül.
4. De nem az eredeti feltöltési helyén.
5. A „Zöld Pardon Frigyesmester” kifejezésre 23 találatot hoz fel a gugli, melyből 4 helyen szerepel együtt EZ a 3 kifejezés; mindegyik a 8ker.blog.hu; és mindegyik az ön kommentje. No comment...
6. A minősítés pedig a minősítőt minősíti. És elhiszem, hogy jól bevett politikai retorika az ellenvéleményt megfogalmazók elmebetegezése, hülyézése és gyalázása.

De továbbra sincs válasz arra, hogy a blog.hu –n lévő „Frigyesmester” felhasználónevet mi alapján kapcsolta össze a Zöld Pardon ügyével, illetve az abban az ügyben véleményt nyilvánítóval. És az is önt minősíti – és ön által Kocsis körzetvezetőt is – hogy a témához fűzött kommentemre megint és csak a zöldpardonnal és elmebetegezéssel tudott előrukkolni. Mert mindettől függetlenül a gyom az gyom – akár a Mikszáth Kálmán téren, akár a Dankó utca Kálvária téri végében a járdaszegélyek helyett. Vagy épp a Mátyás téren.

De úgy tűnik önnek valamiért qrvára fáj a Zöld Pardon bezárása… illetve Lesley blogbejegyzései.
Úgy tűnik hiába adtam meg Önnek az esélyt, hogy saját maga is végigmenjen egy logikai láncon, és lássa az összképet saját netes "ökológiai lábnyomáról"...

Kihagyott pár logikai lépést az önfelderítés közben, így eljutott arra a végeredményre, hogy tulajdonképpen Ön nincs is... Gratula;)

Amiket eddig Öntől magamról megtudhattam az önmagában is megáll a leíró diagnózisaként:
1. Enyém a Zöldpardon
2. Szabó létemre névazonos vagyok Takáccsal
3. Minden létező adathoz hozzáférek széles e világon
4. Ezeket egy oly jelentős, megkerülhetetlen személy elhiteltelenítésére használom föl, mint Frigyes...

Na, akkor ezeket már tudjuk, jöhet a Moszados, meg CIA-s szál felderítése, Marseille-i, hamburgi, amszterdami érdekeltségeim beazonosítása...

Szegénykém...
@városjáró: Már csak a tribünről való kibicelés maradt?
Na jóvan, spongyát ránk. Mi a szitu azzal az üres telekkel a Dankóban?
Csak azért kérdem, mert ha netán az Oltalom hajléktanallátó bővül azon a telekrészen, és erre ti kiadtátok az vonatkozó engedélyeket, akkor kicsit megbicsaklik a nagyhangó szavazósditok hitelessége...
Bizony, Oltalom. Csakhogy akkor mondok újdonságot: sem a polgármesternek, sem nekem, sem senkinek a politikai rezonból semmi köze nincs a hatósági engedélyezési eljáráshoz. Azt minden törvény élesen leválasztja a politikai, önkormányzati döntéshozásról.

Ha bárki bármilyen hatósági kérelmet nyújt be, akkor a törvényi kötelezettségek megléte esetén az engedélyt megkapja. A hatósági rész feje a jegyző. Tökmindegy, hogy mi milyen politikai ösvényen megyünk, ha a benyújtott dokumentáció rendben volt, akkor automatikusan megkapja az engedélyt.

Az intézmények oda mennek, ahol a hajléktalanok vannak. Aztán odavonzzák az újabb hajléktalanokat, aztán jönnek az újabb intézmények. Ebbe az ördögi körbe nem az intézményeknél, hanem a hajléktalanoknál rakjuk be a stoptáblát.

Ha elfogynak, mennek az intézmények is, maguktól...
Szívószál lesz ez még nektek, meglásd! És úgy lesz rendjén.

:D
Presze van egy "demokratikusabb" megoldás is. Hogy miután felépült ez az 50+ milliós új szárny, az önkori megtagadja a működési engedély kiadását - mondván a nép nem szeretne több homelesst a kerületbe. Aztán mehet panaszra Iványi az atyaistenhez. Legfeljebb eladja az ingatlanokat - nyomott áron talán épp az önkormányzatnak (ugyanerre a célra, csak átcímkézve).
Mint mondottam volt, az önkori politikai szempontokat nem mérlegel hatósági engedély kiadásánál. Nekünk legalábbis eszünkbe sem jut ilyen. Sajnálhatod, hogy neked eszedbe jut...
Vigyázz mert szavadon leszel fogva - ha a sors úgy hozza.
Gondolod, hogy ez új információ?;)
Egyébként meg: tudsz érvet arra, hogy miért normális, ha egy országos gondot egy kerületnek kéne elszenvednie?
@08.szabogabor:

Micsoda?

Hát a Vajda Péter utcai ügyek, és az elmúlt hónapokban a kerületi blogokban kitárgyalt több ügy, éppen arról szól, hogyan befolyásolják a politikusok a hatóság különböző eljárásait. A feladatok elhanyagolásának tűrésétől kedve, a kimondott támogatáson át, addig, hogy a hatóság nyíltan megtagadhatja a törvényben előírt eljárás követését, sőt előfordul, hogy kifejezetten politikusi döntésre hivatkoznak.

Ön pedig az a személy, akinek módja van - legalábbis a fórumokba írt hozzászólásai szerint - leállítani olyan hatósági eljárást, amit nem más kezdeményezett, mint a polgármester.

Nem beszélve a fedezet nélküli szerződéskötésről, amit ön is, a jegyző is, hajmeresztő módon indokoltak. Így gondolhatta az Állami Számvevőszék számvevője is, amikor büntető feljelentést tett. Aminek a vége - mint szintén öntől tudjuk - az eljárás megszüntetése lett, hogy milyen indokkal, amikor a jogsértés egyértelműnek tűnik, nincs válasz.

Laikus számára is nyilvánvaló, hogy ezek az ügyek közigazgatási jogi szempontból hajmeresztőek. A hivatal és az önkormányzat vezetői érvelésének lényege az, hogy csak. Arról természetesen nem állítok semmit, mert nem tudok semmit, hogy ki és hogyan avatkozik bele az államigazgatási eljárásokba. De két lehetőség van, semmi más: vagy óriási rendetlenség van önöknél, vagy erős politikai beavatkozás a napi hatósági ügyvitelbe.

Az önkormányzat apparátusának rendetlensége az egyik ok, ami miatt szerintem nagyon problémás pont önöknek fellépni úgymond rendpártiként.

Ön pedig annyira a középpontjában volt mindig is a problémás ügyeknek, hogy nem hiszem, hogy alkalmas egy rendpárti politika megjelenítésére. Akár szóvivő szerepben, akár úgy, ha az önkormányzatnál számos ügyben ön volt és maradt a tényleges döntéshozó. A kommunikációja alapján időnként még ezt sem lehet egyértelműen eldönteni.
@vajdapeterutca: Keverni tetszik a hatósági eljárásokat minden mással. Vagy tudatosan, hogy leírhassa huszonötödször is ugyanazt, vagy tévedésből.

Javaslom megnézni az önkormányzatok hatósági feladatait a vonatkozó jogszabályokban, aztán innen folytathatjuk...
Nos, ismervén vajdapetert, most hosszú, részletes készül, amit perpill. nem tudok megvárni. Majd este írok részletes választ, addig meg egy kis hatásköri összegzés.

Két fő ügycsoport:

- Önkormányzati ügyek: felelős: politika.
- Államigazgatási ügyek: felelős: jegyző

Speciális határterület a két nagy ügycsoport között: Önkormányzati hatósági ügyek: felelős: politika.

A városjáró által beírt ügyek államigazgatási ügyek: nettó hatósági eljárások, politika nélkül.

A vajdapeter által citált ügyek a speciális kategóriába: az önkormányzati hatásköri ügyek közé tartoznak. Ezekben a politika dönt.
@08.szabogabor:

Ön szerint miről lehet felismerni azokat a hatósági ügyeket, amelyekben az önkormányzat apparátusának be kell tartani és tartatni a vonatkozó jogszabályt, és hogyan lehet megkülönböztetni őket azoktól a hatósági ügyektől, amelyekben nem?

Persze, hogy írom huszonhatodszor is, ha huszonötször leírva nem eredményezett komolyan vehető megoldást.

Az önkormányzat kommunikációjából nekem az jön le, hogy abban az ügyben kell betartani a szabályokat, amelyre a helyi döntéshozók éppen rámutatnak. Plusz hogy esetenként ön a tényleges döntéshozó. Ismétlem, a kommunikáció alapján, és az én szerintem egyébként figyelmes olvasatomban.

A feladat szerintem többek között az volna, hogy a rögzített és mindenki által megismerhető szabályok logikája kapjon több hangot és tiszteletet, a pókerjátékként felfogott politika kommunikációjának logikájához képest.
@08.szabogabor:

Nem írok most hosszan, ez a lényeg, amit fent írtam.

Az apparátus kultúrájában és az önkormányzat kommunikációjában nem érzékelem ezt a különbséget.
@vajdapeterutca: Szerintem vannak ellentmondások az írásaiban. Örül annak, hogy egységes, nagy felhatalmazású vezetés van, de a múltból olyan ügyeket kér számon, melyek idején ilyen nem volt.

Azt, hogy elhiszi, vagy nem, hogy az Ön témáiban semmi szerepem nem volt - vagy azért, mert keletkezésük időpontjában éppen nem gyakoroltam semilyen befolyást a történésekre, vagy azért, mert egyébként sem tartoztak a hatáskörömbe - az Ön dolga.

Hogy milyen politikai csomópontok voltak az elmúlt évtizedben Józsefvárosban, hogy mely erőcsoportok mely értékek és érdekek mentén szerveződtek meg, merőben politics jellegű kérdés. A politics nagy része pedig jellegéből adódóan nem nyilvános tevékenység, különösen izgalommentes számomra, ugyanis mint tudja: stabil tézisem, hogy az eredményes politikát csak és kizárólag az eredmények minősítik, nem az ahhoz elvezető út.

Ezt az elvet persze Ön nem fogadja el. Ehhez minden joga megvan, rendben, de azon nem fog tudni változtatni, hogy mi a létrejött nagy mozgásterű vezetés minél eredményesebb működésére koncentrálunk, és a releváns időpont 2014, és nem 2007.

Rendszeresen elkeni a mozgásteremet, hol lefelé, hol fölfelé, pedig már nemegyszer leírtam, a szerződésem meg továbbra is megvan a Hivatalban, az bárki számára hozzáférhető. Ha nem kíváncsi rá, akkor kár úgy tenni, mintha az volna.

Stratégia ügyben nem döntök, hanem javaslatot teszek a polgármesternek. A polgármester dönt, és a végrehajtást rábízza valamelyik alvezérre. A végrehajtás során nyilván az alvezérek rendelkeznek a polgármesteri felhatalmazással, hogy döntsenek, röhejes lenne és persze működésképtelen, hogy a "csinálás" során menetből meghozandó ezernyi döntés mindegyikével a Mátéhoz rohangálnánk.

Tehát igen, van olyan, hogy én vagyok a tényleges döntéshozó, ám minden esetben bírom a polgármesteri fölhatalmazást.

Ön nem tart hitelesnek "rendpárti" szerepben, merthogy volt néhány olyan régebbi történés, melyben mulasztások történtek. Nos, ehhez is megvan minden joga. Az meg, hogy mennyire hiteles egyébként rendpárti szerepem, mind a politikai-önkormányzati, mind a lakossági térben, a legkevésbé sem függ az Ön megítéléstől.

Képviselőségem első napjától kezdve - 1998 - rendpárti héja voltam, nem véletlen, hogy mily gyakorlati hatásköröket vállaltam és mely rendeletek keletkeztek az én klaviatúrámon. Az önkormányzatban aligha van félreértés abban, hogy rendpárti voltam-vagyok-e, avagy sem.

A lakosság meg igen kevéssé törődik az Ön lejárt szavatosságú problémáival, ha egyrészt azt látja, hogy nem keletkeznek újak, másrészt ha a saját bőrén is megtapasztalhatja, hogy tényleg nekiállunk a kerület kitakarításának.

Vannak olyan megközelítési pontjai, melyeket elfogadok, és tevékenységembe beépítek. Ön más perspektívából nézi a dolgainkat, mint én, ebből adódóan aztán az esetek többségéban úgysem jutunk közös nevezőre. Egy részében viszont igen, és azok be is épülnek az önkormányzati rezonba.

Jól tudom, hogy imádja a régi "ügyekre" való visszatérést, ám ez csak hőtermelés, azok Önön kívül már mást nemigen érdekelnek. Találjon új "ügyeket", vesse föl, azokkal foglalkozni fogunk. Tegyen javaslatokat, elolvasom, ha egyetértek bármelyikkel, úgyis beviszem a döntéshozatalba, mert a jó működés nem hiúsági kérdés: ha jó, tökmindegy, hogy ki mondja, a lényeg, hogy működjön.

Gondolom, azért az épp az elmúlt hetek politics-játékaiból az Ön számára is kiderülhetett, hogy kényszeríteni minket semmire sem lehet. A nyomásgyakorlás sem működik, bár persze próbálkozni lehet, fognak is sokan, soxor. Mivel pontosan tudjuk, mit akarunk, hogy akarjuk és mikor akarjuk, ezért aztán ahhoz armageddon kéne, hogy letérjünk az utunkról.
@bodis.lajos:

A hivatal hallgat, ezért újabb beadvány ment a jegyzőnek:

"Kedves jegyzőt helyettesítő aljegyző!

Közel dupla annyi idő telt el a közérdekű bejelentésem megtétele (július 15.) óta, mint amennyi időt a törvény előír önnek a megválaszolására. Kérem, szíveskedjen haladéktalanul teljesíteni a válaszadási kötelezettségét.

Kérek szépen visszajelzést is a beadvány beérkezéséről, mivel a hivatal rendszere még mindig nem küld ilyet automatikusan. Xantus Judit jegyzői működése idején tapasztaltam, hogy többek között azzal nehezítették, hogy az állampolgárok jogsértéseket szóvá tegyenek, hogy az interneten kapott bejelentéseket nem voltak hajlandók visszajelezni, azután majd pedig miután türelmesen vártam a törvényes határidőt jóval meghaladó ideig, többször is azt állította a jegyző, hogy a beadvány a hivatalában elveszett. Hiába kértem, hogy vezessenek be olyan iktatási rendszert, amely az ügyfélnek visszajelzést ad, a bejelentést fogadó részéről pedig felelősségvállalást jelent az ügyirat kezeléséért. Addig is, amíg egyszer elszánják magukat egy üzembiztos rendszer kialakítására, kénytelen vagyok visszajelzést kérni.

A beadványra egyébként azért volt szükség, mert a hivatal nyilvánosan a civilekre hárította a felelősséget egy elhanyagolt közterületért, és nem tartotta szükségesnek az állítását bizonyítani. Nem lett volna szükség a beadványra, ha a polgármester facebook-oldalának szerkesztője vagy a polgármester közterületi ügyekben illetékes tanácsadója vállalta volna, hogy magyarázatot ad a történtekre. Ők azonban a felelősséget önre hagyták, ezért vagyok kénytelen a mindenki számára többletmunkát jelentő utat választani, és ezért van jelentősége az ön mulasztásának a beadvány megválaszolása terén.

Köszönettel és üdvözlettel:"