Járdára állni

Címkék: autó járda parkoló

2009.11.10. 11:11

Contraho necesse est - vagyis megállni muszáj. Ha nincs szabad parkoló, akkor a járdára is felállhatnak azok, akik erre felhatalmazást kaptak. Vannak azonban olyanok, akik nem kaptak, hanem csináltak maguknak egy jó kis feliratot, aztán azzal zavartalanul foglalhat el területeket, háborítás nélkül.

Ismét egy ilyenbe botlottam, a Práter-Szigony sarkán, azzal a szépséggel, hogy pont arra sétált egy közterület-felügyelőből és egy kerületőrből álló páros. Nem, nem intézkedtek, pillantást sem vetettek a járdára felálló furgonra, vagy a szélvédő mögé kirakott cetlire.

Az a fekete ruhás alak a kerületőr; kékruhás közterület-felügyelő társa éppen bement egy boltba. Az ablaktörlő mögött pedig ez a felirat fogadja az esetlegesen intézkedőt:

Aki ismeri a környéket, tudja, hogy a felső kép jobb oldalán lévő fehér kerítés egy üres telket vesz körbe, ahol 0-24 parkoló van, őrrel, kutyával. Ha kicsit tovább megyünk, ott a lakótelep jó nagy parkolója, ami ebben az időszakban (dél körül) nincs tele, sőt. Szóval lehetőség lett volna bőven megállni máshol. De minek, ha van egy ilyen, mindenre feljogosító cetlim?

Kíváncsi vagyok, tényleg a Hivatal autója, vagy csak megtetszett valakinek a címeres papír, és használni kezdte?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr991514822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vigyázz, mer' nem takartad el a rendszuámtábláját a szabálytalankodónak, úghyhogy elperlik a gatyádat is :D
@Lámpaoltó: már mé' takarnám ki? Akkor honnan fogják tudni a Cégnél (NKH) beazonosítani, hogy ez az ő kocsijuk vagy sem?
:)
Perelést meg szeretem, évekre szórakozást biztosít az embernek!
;)
Lámpaoltó!
A pillanatnyilag hatályos törvények szerint a gépkocsiknak nincsen személyiségi joguk, így mindenki akkor és ott fényképezheti őket, ahol akarja. A képet akár publikálhatja is.
A Baross utcában a Szigony utcánál van egy kis ABC. Érdekes módon oda minden reggel szállít valamit a Fürjes Kellékház (cipő alkatrészekkel foglalkozik) valamit.
Gondolom életmentő felszerelések lehetnek, ugyanis MINDIG a tilosban áll meg.