A második találkozó zajlott a Zappa Café pincéjében, és tervük szerint hagyományt teremtenek belőle: minden hónap utolsó szerdáján délután/este hattól a CaPE szervezésében lehet fórumosdit játszani, mindig másik téma alapján. A témákat természetesen közlik előre, csak még nem biztos, hogyan. Már jóval a kezdés előtt volt egy kis zúgolódás, hogy bár az előző összejövetelen tanácsolták, mégsem voltak értesítve sokan, és meg is látszott az résztvevők számán; húszan ha voltunk. A kezdés kicsit csúszott, hiszen Kocsis "alpolgármesterúr" Máté késett, nélküle pedig félkarú óriás a fórum - de aztán mégis elkezdődött nélküle.
Napirend előtt Győri Judit, a CaPE lakossági részének vezetője jelentett be egy pályázatot a közelgő Műemlékvédelem Világnapja alkalmából: a városrészben lakók történeteit, élményeit, városi legendákat, érdekes épületek, személyek, közösségek bemutatását várják. Április elseje a beadási határidő, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig április 18-án, az Uránia moziban. Részletek a Mágnásfertályon.
Következett a pódiumon ülők bemutatása (akik heten voltak, mint a gonoszok). Fontos emberek mind, a kerület biztonsága, tisztasága volt a téma, így az erre hivatott szervezetek vezetőit láthattuk, hallhattuk. A feltett kérdésekre érdemi válasz nem nagyon született, csak a már-már megszokott lepattintós, felelősség áthárítós, néha kioktatós. Jellemző, hogy az érdeklődők sem igazodnak el a kerületi hivatalok feladatai között (e sorok írója sem mindig). Fő probléma - és ez igaz kerületi szinten - a kukák hiánya, az esztelenül kirakott kutyaszar-gyűjtők, amibe mindenféle szemét kerül, nem csak a kutya végterméke. Kiderült, sehol nincsenek jó helyen - ilyen az, ha előzetes felmérés nélkül, adhoc módon kerülnek ki az utcára.
A már sokszor felmerült díszburkolat tönkremenetele és a grafittti-gond egy kérdéscsokorban érkezett, amire a kerület rendőrkapitánya ragadta meg az alkalmat és terelte el a figyelmet - magyarázta a bizonyítványt. A kamerák hiába vannak ott mindenhol, ha nem tudnak rájuk figyelni rendesen: a 114 kamerára 8 ember jut. Ha valaki azt hitte, hogy a kamera mindent lát, azt most helyre tette a kapitány: ez nem igaz! Rendőrök is kevesen vannak, nincs pénz, rossz a szabályozás - ők pedig csak jog alkalmazók. Szinte sajnáltuk őket, annyira kilátástalan a helyzetük...A hiba sokszor bennünk, állampolgárokban van - derült még ki - , mert nem jelentjük be, ha mégis, akkor nem megyünk el tanúskodni, küzdeni kell a lakossággal, akik félnek az eljárástól. Kiderült az is, miért felesleges a közterületen alkoholt fogyasztókat bírságoló rendelet: ha ugyanis tetten érik, felveszik az adatokat, leírják, hogy az elkövető kezében egy barna üveg volt, rajta sör felirattal, akkor a szabálysértési előadó egy kérdéssel visszadob(hat)ja az egészet: beleszagolt? Honnan tudja, hogy alkohol volt benne?
Az este további része már nem fórum volt, hanem inkább egy párbeszéd EMA és a pódiumon ülők között. Azaz, lehetett volna párbeszéd is, ha nem érezték volna támadásnak a híres városgazdász ötleteit, megjegyzéseit. Itt, a részönkormányzat segítségével egy minta értékű program alakulhatna ki, ha tényleg megvan a szándék a vezetésben. Majd kiderül!
Aki eddig nem unta el, az most szedte a kabátját, kalapját és angolosan távozott. Kocsis Máté bejelentette az örömhírt, az NFÜ jelezte, 900 milliós pénz áll rendelkezésre és tavasszal indulhat a felújítás a közterületeken, a sétáló utcák kialakítása. Az első a Mária utca lesz, erről már döntés is született. Talán ez volt az egyetlen pozitív eleme az estének. Kiderült még, hogy mélygarázs nem a Gutenberg téren, hanem a Gyulai Pál utcában lesz - ha lesz; kb. 300-400 autóra.
Nem sokkal később az egyesület vezetője is úgy döntött, nincs értelme annak, hogy ott üljenek a hivatalok vezetői, engedjük el őket...erre aztán mindenki készülődni kezdett és kis csoportokra bomlott az egész fórum. Vége lett a második estének is.
Összességében jó volt az ötlet, ezekkel a vezetőkkel a kerület többi lakója is szívesen találkozna, lehetne egyfajta road-show-t csinálni belőle, havonta másik helyszínen a kerületben, ahol megismerhetik a környéken lakók problémáit és gondjait, közösen kialakítva a megoldásokat, bevonva őket. Miért nem kezdeményezik ők maguk? A köz szolgálatában állnak, többet kellene velü(n)k találkozni, beszélgetni.
A Palotanegyedi Esték is jó kezdeményezés - jó lenne a civileket belevonni. A megjelent pár emberen kívül biztosan részt vennének többen is - ha tudnának róla. Van honlapjuk, csak nem működik, és arra is várnak üzemeltető felajánlást (bár ha kiteszik a honlapra, talán előbb jelentkezik egy ráérő és hozzáértő itt lakó személy).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Egyébként, utálatos ez a pódiumos duma, jó lenne szakitani az ilyen frontális "támadás" elrendezéssel, és gördülékenyebben beszélgetni.
EMA
kozpontibizottsag.blog.hu/2009/02/25/jozsefvarosi_lakossagi_forum_idoutazas_es_parasztvakitas
Itenkém, régen de szertem is az ilyen gyűléseket. Élőben a nagyokkal, fúdejóaz! - gondoltam egykor. Aztán megöregedetem. És ma már nem érdekel. Főéleg hogy nem is vagyok helybéli lakos. DE! Vajon mitől van az, hogy még ma - tíz-tízenöt évvel azután, hogy én is oly lelekesen elkezdtem eljárogatni ilyen fórumokra - ugyanazon néphülyéítési forgatókönyv szerint hülyítik a laikusokat? Szerintetek, hogyhogy nem fejlődtek "hivatalokámék" egy fikarcnyit sem az elmúlt bő másfél évtizedben?
Vagy az ilyen "lakossági fórumok" inkább csak amolyan ugródeszkák? Hogy akik valóban tenni akarnak - és idejükből, hozzáértésükből fakadóan képesek is rá - azok összejöhessenek a hús-vér engedélyező/felügyelő/szavazatleadó hatóságok embereivel?
Mostmár beprogramozom a hónap utolsú szerdáját.
Nyomtattam egy pár meghívót és a környékbeli házakba kiraktam, de nyilván több kéne. Több ismerőssel is beszéltem akik érdeklődtek az egyesület iránt.
Olvasva a beszámolókat lehet, hogy csak egy témát kéne egy alkalommal megbeszélni. A köztisztaság és a közbiztonság olyan súlyos és nagy témakör, hogy egy alkalommal nehéz áttekinteni.
A másik javaslatom pedig az lenne, hogy ne csak a problémákat vessük fel, hanem a megoldásokat, esetleg azt is, hogy mi mint itt lakók mit tudunk tenni a helyzet javításáért.
A "sétálóutca" rendszer meg egy bődületes tévedés. Nem is értem igazán, hogy mit akarnak ezzel. Aztán a Mária utcát remélem okosabban csinálják meg, mint a Bródy múzeumkert melletti szakaszát, ahol a járdán parkolnak az autósok.
szóljatok ha van pontos infó és nyomtatok egy pár papirt és bedobálom a környéken, hogy többen tudjanak róla.
Üdv minden érdeklődőnek, a következő fórum várhatóan valóban a hónap utolsó szerdáján, tehát legközelebb március 25-én lesz, a meghívottak és a téma még egyeztetés alatt. Viszont: kezd éledezni az egyesületi honlap, arra azonnal feltesszük, ahogyan azonnal értesül róla minden blog (amelynek írói foglalkoznak a témával) és az egyre bővülő címlistánkon találhatók közül is mindenki! Addig is vigyázzunk a Palotanegyedre és járjunk nyitott szemmel! Viszlát a Zappában!
A Krúdy 2004-ben megvalósított szakasza 5 év után úgy néz ki, mintha ötven éve készült volna el. Nem készültek hatástanulmányok, a lakosság "kérdőívezése" még tart, mi alapján döntöttek a Mária utcáról.
Utolsó kommentek