Botlás

Címkék: járda köztér közteres díszburkolat

2013.05.12. 10:23

Várom a párom a Kálvinon, és azt látom, hogy emberek sorra botlanak meg a térkő kiálló darabjain. Persze, senki nem néz a lába elé, amikor itt a nyár, mindenfelé alig-ruhában fiatalok mennek-jönnek-ülnek; na és persze, most adták át, most csinálták meg, miért lenne itt bármi hiba a járófelületen?

Na nem mintha a Szabó Ervin tér felől érkezők ne szoktak volna hozzá a szar burkolathoz, de ez itt más - ezt a szomszédos kerület finanszírozta, hogy egységes kinézete legyen a Kiskörútnak. Alig telt el 2 év és egy fél, botladoznak benne az emberek. 

Amint figyelgettem a cipőorrok lerúgását, egyszer csak böszme nagy autó érkezett - de nem valami úri ficsúr, hanem maga a magasságos közterület-felügyelet. Kell is a belvárosba a terepjáró, főleg a díszburkolat igényli nagyon, hiszen emberek is botladoznak az egyenletlen felületen!

KálvinBotló.jpg

A szorgos felügyelők kipattantak a kocsiból, megigazgatták a fénylő mellényeket és leviharoztak az aluljáróba. Két perc múlva már vissza is tértek, így aztán jól megkérdeztem tőlük, szándékoznak-e bármit tenni a további botlások megelőzése érdekébe, vagy csak csöves-basztatásra van felhatalmazásuk?

KálvinBotló3.jpg

Tennének ők, de tényleg, csak hát ugye ők a fővároshoz tartoznak, a terület pedig Józsefvároshoz. Biztos ám, oly'annyira, hogy itt a jelvénye száma, rá lehet hivatkozni.

KálvinBotló1.jpg

De! Azt meg tudja tenni, hogy beszól most rádión, kvázi bejelenti, és azt én is meghallgathatom. Juhhé, akkor fel is veszem - kaptam elő telegráfom, mire lehűtött, hogy az bizony egy magánbeszélgetés, amit nem vehetek fel. Magán?! - szaladt fel a szemöldököm - Magán az, ha a tegnap esti tévéműsort beszélik meg, de itt egy bejelentés van, én mint állampolgár kérek intézkedést tőle, akinek kérés nélkül is dolga lenne egy ilyen bejelentése. Ha rögzíteni akarom, akkor nem jelenti be rádión. Kész. Punktum.

.................

Jó, legyen. Jelentse.

Másnapra ki is került egy bója. 

KálvinBotló2.jpg

Legalább ennyi. A Szabó Ervin téren, Ötpacsirta és Reviczky utcákban évek óta nem történik ennyi sem....

Nem volt egy könnyű menet, és kellett hozzá egy leheletnyi fenyegetés, de végre visszakaptuk a járdát a Szentkirályi utca 4. szám előtt, sok-sok év után. Hogy is volt?

Sztkirályi4.jpg

Szép szöveg, jó terv, kérdés is csak egy maradt ezzel kapcsolatban: miért nem kezdődött az eljárás 2010. október 30-a után RÖGTÖN?!

No de nézzük a helyszínt:

Sztkirályi41.jpg

Kerítés helyett kordon van, de azt már megszoktuk. Igaz, még mindig le kell menni az útra, de legalább elindult valami.

Sztkirályi42.jpg

Aztán persze felmerül a kérdés megint, hogy mi lesz a többi hellyel, ami szintén elkerített, beszakadt vagy csak öt-tíz éve járhatatlan járdát jelent? 

Vagy mindenhol kilátásba kell helyezni egy-egy tüntetést, petíciót, neadj'isten, vegyük saját kézbe a dolgokat, és polgári engedetlenség keretében oldjuk meg - majd nyújtsuk be a számlát az önkormányzatnak?

 

Úgy tűnik, egyre inkább kiszorítják a járdákról a zembereket - elkerítik ilyen-olyan okokra hivatkozva, aztán mindenki úgy közlekedik, ahogy akar. És ahogy tud.

kőfaragó5.jpg

szia,
 
ma reggel, amíg mentem a srácokkal az auóig, belehalgattam egy jó kis utcabeli adok-kapokba.
 
a kőfaragó u. 5. műemlékházról úgy fél éve leesett a homlokzat egy része, a többi majd később fog lezuhanni. a ház deszkaléccel elkerítette a járdát, így a gyerekeink megtanultak azóta az autók között, az úton járni (még élnek). az elmúlt félévben sem a műemlék ház közös képviselője (a reggeli adok-kapok 1ik résztvevője), sem az önkormányzatnak nevezett izé nem tett semmit sem a műemlék házért, sem az életveszély elhárításáért (ma 1 2 éves gyerek motorozott át a lécek alatt, a szülei voltak az adok-kapok másik résztvevői), sem azért, hogy használhassuk végre a teljes szélességében elzárt járdát.
 
üdv,
 
helyi lakos

Ugyanakkor a volt MSZP székház a Köztársaság téren is elkezdett bomlani - amióta üres, senki nem foglalkozik vele, a galambok is inkább mellészarnak - és gyors reagálású köztereseink el is kerítették a járdát itt is.

mszp.jpg

Ha lenne polgármesterünk, vagy lenne a jó polginak egy megfelelően felelősségteljes vezetője a köztereseknél, akkor vagy bírságot szabna ki az ilyenekre, vagy az önki saját költségén elhárítja a veszélyt és kiterheli.

Kár, hogy egyik sincs. Marad a kordonozás, elkerítés - az nagyon megy.

civil forum 3 zoldkert.jpg

Mindenki takarítsa ki a vízelvezető árkokat! - vagy valami hasonlót mondott vala Torgyán papa, és azóta is jogos ez a felszólítás, főleg esős időben. Meg utána. 

Hali!

Az elmúlt években a legtöbbször a Mátyás teret építették át, oda-vissza vagy háromszor (szerintem). Mindig van valami építkezés. Most például a nyári tábor miatt nem lehet átmenni rajta, körbe kell sétálni. Egyik irányba a kutyák és a csövesek szarkupacaik miatt nem szeretünk járni, másik oldalon meg nem folyik le a víz eső után. Felépítették a közvécét is, de meg nem nyitották.

Pedig itt van mindig őr, erre jár a legtöbb takarító, a fejesek is itt mennek el naponta a Kesztyűgyárba.

Arról meg ugye nem is kell szólni, hogy ez a szép új díszkő burkolat nincs egy éves...Megkérdezném, de értelmét nem látom úgysem válaszol senki: miért ilyen? Ki a felelős?

Üdv: Árpád

MátyástérVíz.jpg

MátyástérVíz (1).jpg

Csak csendben jegyzem meg, további öt milliós összegből fejlesztik tovább a Mátyás teret...

 Régen minden sokkal jobb volt! - kivéve az internet, ugye. De komolyra fordítva a szót, hogyan lehet, hogy száz évvel ezelőtt lerakott macskakő még bírja, pár éve (se) rakott meg nem? És akkor még nem is említettük a rómaiak által itt hagyott dolgokat...

Szeretnék felhőtlenül örülni!


Szeretnék felhőtlenül örülni. De nem tudok. Pedig szemlátomást megújulunk, alakulunk. Az ablakunkból vagy az utcát járva, napról napra követem az eseményeket. A Palotanegyed szépül, egyre hangulatosabb. Akkor miért az elégedetlenkedés? - teszi fel a kisördög bennem a kérdést. Mert ugyanezzel az erővel még szebb is lehetne, netán tartósabb. A múlt évben, mindnyájunk örömére átadott, felújított Mária utca kis kockakövei már lazulnak, potyognak. Ennyi? Egy év sem kellett és máris a Reviczky - Ötpacsirta - Pollack sorsára jut? Pedig reméltük, hogy nem. Hogy itt más lesz, tartósabb...

A készülő Horánszky utca, ha így marad, igazi turistalátványosság lesz: a járda közepére kerültek a vízcsapok. Hm. Igazán érdekes, egyedülálló megoldás. Az igazság az, hogy a vízcsapok helye, valójában nem változott. Csak a járda lett szélesebb. Így, ami eddig a szélén volt, az most a közepére került. A Vízművek szerint a csapok jó állapotban vannak, így azok cseréje, áthelyezése nem indokolt. A kivitelezésért felelős RÉV8 pedig ezt minden további nélkül elfogadja. Hogy ez így abnormális? Na és! Akárcsak az, hogy a kövezés magasságát nem sikerült összhangba hozni a Krúdy utcáéval. Én még emlékszem arra, amikor a Nyugati téri felüljáró (akkor Marx térre hallgatott) két irányból indított építésénél jó néhány centi szintbeli különbség akadt.

Vagy itt van a H13 becenévre keresztelt átalakuló, megújuló (szívesen írnám: szépülő, de ez itt sajnos nem alkalmazható) műemlék épület. A mellette található Vörösmarty Gimnázium felújítását is érdeklődéssel szemléltük és öröm volt látni, ahogy a lebomló állványzat alól fokozatosan felsejlett, előtűnt a pazarul és ízlésesen felújított, stukkóiban kiegészített, harmonikus színekre festett homlokzat. Az egész utca, az egész negyed örült. Végre, már nagyon időszerű volt. De megérte várni, most igazán mívesre sikeredett. Ilyen és hasonló megjegyzéseket lehetett akkortájt errefelé hallani. Aztán kezdetét vette a H13 felújítása. Hihetetlennek tűnt, hogy a szűkre szabott határidőt lehet tartani, hogy ennyi szakmunkás, gép, anyag mozgatása pontosan, menetrend szerint megoldható. Mintha nem is idehaza lennénk! Ment minden, mint a karikacsapás. És a környéken lakók, idelátogatók szurkoltak, örültek a szervezetten folyó munkának. Néha morogtak a hajnali zajok, kopácsolás, por miatt, de alapjában szimpátiával kísérték az építkezést. És eljött a NAGY NAP. A lepel itt is lehullott! És láss csodát ... vagy inkább ne! Szeretném feledni azt a pillanatot: a gyönyörűen felújított épület, a kiegészített, újrafaragott stukkók, oromzat, minden, a míves kapualj, az eresz alatti gyönyörű virágfüzér, szóval minden-minden (kivéve az erkély újonnan kialakított oszlop-korlátját) egy, leginkább a barna mártáshoz hasonló színnel (hogy udvariasan fogalmazzak) lett leöntve. Mi meg arcul öntve. Egy pillanat alatt. Aki erre járt megdermedt. Nem hitt a szemének. Reméltük, hogy tévedés. Reméltük, hogy a szomszédos gimnáziumhoz hasonlóan - ha már ilyen rondasággal kell együtt élnünk - legalább a szép kőfaragások, oromzati díszek valami más színnel kerülnek kiemelésre. Hát nem. egységes sötétbarna szörnyűség. Állítólag a műemlékesek... Még jó, hogy van kire mutogatni. De hol van a józan ész? Mindenki lája, hogy ez így nem szép, nem ideillő (ilyen színt én még budapesti házon nem láttam), idegen. A gyönyörűséges oromzati minták alig kivehetőek, elsikkadnak, beleolvadnak a ház falába. Az amúgy izgalmas olajzöldre(?) lefestett nyílászárók színe is alig látszik a nagy sötét masszában. Ez feltűnhetett másnak is, mert most mintha valami fehér átmázolással kísérleteznének...


Hát ezért nem tudok felhőtlenül örülni. Sok minden történik, szépülünk, csak azok a kis(?) szeplők ne lennének mindig ott!


dr. Sipka Júlia

  via

Bizony, ez egy nagyon jó összefoglalása a dolgoknak. Hogy mennyire, az alábbi képeken látszik is. Magyarázat biztosan lesz rá (elmúltnyolcév), megoldás nem. 

Ehh, mondja most magában kocsismáté, doktor, ezeknek semmi sem jó, mindent csak kritizálni tudnak. Most majd megint adhatok ki egy sajtónyilatkozatot...

 

 

Annyira trendi lett a bekvárosi kert, hogy gomba mód szaporodnak a kerületben is: van a GrundKert, aztán a Leonardo Közösségi Kert, most meg ez a járdakert. Ami nem is egy, hanem három, az Ötpacsirta utcában.

Járdakertnek sem az első, (hogy továbbra is a páratlan számoknál maradjak) hiszen Imre, a lakhely nélküli a Körúton csinált már hasonlót - igaz, ő ott is élt, életvitelszerűen.

Itt meg nem él senki az utcán, viszont nem is foglalkozik vele senki. Néha lelkes arcok tolnak valami figyelem-felhívást, hogy mennyire tré ez a felújított majd szarrá amortizálódott járdarész, de amúgy mindenki nagy ívben tesz rá. Gödrök vannak? Tessék a lába elé nézni, nincs itt semmi, amiért az ember felemelhetné a fejét, 8ker ez, hiába Palotanegyed!

 

Most meg ezek. Kertté alakított gödrök, a járdán. Gyeptégla, virág és fenyőkéreg, hogy ne száradjon ki. Mintha direkt lenne itt: a fűre lépni szabad, ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ugye?

Talán egyszer, ha már nem az a szemlélet uralkodik a Hivatalban, hogy a haveroknak kell a pénzt tolni (pl.: Fradi kéziseket támogatja a kerület 20 millával, de a saját kezelésben lévő járdákra, útszakaszokra nincs zsé), talán akkor megoldják.

Ha addig a környék lakói meg nem unják és ki nem betonozzák végig.

Amint látszik is.

 

 

 via

 Pénteken ünnepélyes keretek közt átadták a Palotanegyed újabb, forgalom csillapított utcáit: a Mária utca előtt a Gutenberg teret, ami folytatódik a Kőfaragó utcán át egészen a Gyulai Pál utcáig. 


 Vagy mégsem.

 A dátum szerint ilyennek kellene lennie, mint a preziben.

 

  Sétáló utcák

 

Ehhez képest ilyen.

 

 

Hát ilyen a változás - aki azt hitte, hogy a narancsvidék majd szépen virágzik...

Rend..

Címkék: köztér mátyás tér díszburkolat

2011.07.05. 16:02

.. lett a Mátyás téren. Végre! Eddig csak a baj volt, állandóan odamentek a gyerekek a játszótérre, labdáztak, visítoztak, a szüleikkel kiabáltak és viszont...Ennek vége. Marcona őr vigyázza a bekerített részt, egyetlen kapu van nyitva a hatból, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.


Az átjárás is megszűnt ezzel együtt, aki a Tavaszmező felől igyekszik a Tescoba, körbe kell mennie. De legalább nem szemetel bent, nem kerekezik keresztül és még csak nem is dohányozza be a teret. Nézegess bezárt, leláncolt kapukat!

Van két nyilvános WC is már a téren, de nem működnek. Ha a szükség úgy hozza, nemes egyszerűséggel a bokrok közt végzik dolgukat az erre járók; vagy a járdára, mert a bokor szúr...délután kettőkor, fényes nappal.

Ezt persze nem látja az őr, hiszen ahhoz fel kellene állnia a kellemes árnyékból, na meg akkor ki tudja ki menne be a térre. Nem is az a dolga, nem közterület-felügyelő...várjunk csak! De hiszen éppen az! 

És mint olyan, bizony intézkednie kellene. Ha mondjuk ezt nem is látta, mert tényleg a tér túloldalán történt, a szeme előtt zajlottak események: az elvileg mindkét végén lezárt utcában egy teher- és több személyautó állt. Nem baj, hogy fél éves a díszburkolat, az EU fizette! 

Igaz, rakodáshoz az a célszerű, ha közel van a kocsi a bolthoz, és nem kell cipelni a nehéz dolgokat - de a Tesco gurulós kocsikkal oldja meg a szállítást! Akkor csak azért állt be a díszburkolatra, hogy ne kelljen messzire gurítani?!

És ezen a felén még kamera is van. 

A tiltótábla alatti kiegészítő KRESZ szerint azt mondja:

A járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblák

14. §
(1) A járművek forgalmát tiltó vagy korlátozó jelzőtáblák:


n) „Mindkét irányból behajtani tilos” (40. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra mindkét irányból tilos behajtani;


(3) Ha az (1) bekezdés n)-y) és z/2. pontjában említett jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő táblán „Kivéve célforgalom” felirat van, a tilalom nem vonatkozik arra a járműre, melynek úti célja a táblával megjelölt úton vagy övezetben van.
 

 

 Gumiszabálynak tűnik ez nekem, hiszen simán azt mondhatja bárki, ott az úti célja. KRESZ-t jobban értők segítségét várom ebben a kérdésben, mi a frankó?

Szóval rend lett a bekerített részen. Ez is egy megoldás, hogy nem engedünk be senkit, és akkor nincs ki tönkretegye, teleszemetelje. Igazuk is van - na meg sokkal olcsóbb...

 

 A tervek kiteregetése után nem sokkal maga a tervező is megtalált - kérésére a poszt egyelőre nem elérhető. Legalábbis a teljes verziója. Akit érdekel, ezután is megtalálja.

Tisztelt Lesley!

A terv egy elvi engedélyezési terv, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után ölt végleges formát, a kiviteli tervek szakhatósági engedélyezésével.
Tekintettel arra, hogy a Blaha Lujza tér egy része a VIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában, másik része a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése is két vágányon halad.
A VIII. kerületi Önkormányzat zöld utat adott az elképzelés megvalósításához, a Főváros vonatkozásában az ügy holtvágányon vesztegel, a döntés előkészítés sajnos lassan egy éve húzódik, tehát onnan még nincs tulajdonosi hozzájárulás.


A terv tulajdonjogát tekintve az a helyzet, hogy a tervezői szerződés szerint a megrendelő ABLON csak a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után fizeti ki a tervezési díjat, azaz csak akkor kerül a szerzői jog birtokába.

Nem vagyok a nyilvánosság ellen, de a szerzői jogi kérdések jelenlegi rendezetlen állapotában szerencsésebbnek tartanám ha átmenetileg a terv nem lenne az interneten hozzáférhető. Bízom benne, hogy rövidesen a Főváros részéről is megszületik a tulajdonosi hozzájárulás és akkor már a konkrét kiviteli terveket tudnánk bemutatni.
Tisztelettel kérem a fentiek mérlegelése után egyenlőre tegye a tervet a nyilvánosság számára elérhetetlenné.


Köszönettel és üdvözlettel: Madarász Károly

 

Blaha tervei

Címkék: felújítás tér blaha díszburkolat

2011.03.05. 10:36

 Nicsak, mit fújt be a szél a postaládámba a tegnapi padtalan Blaha képe után! A tér átépítésének teljes tervét. Mazsolázzatok belőle szépen, van mit. Érdemes nagyítani néha, hogy a szöveg is olvasható legyen teljesen.

Itt van például a padtalanság. Ezután sem lesz, mert:

 

Aztán itt a terelés: a megállókból a téren át a plázába irányítják az embereket. Nincs ebben semmi szemérmesség, gond nélkül leírják:

 

 

Az is kimaradt az eddigi ismertetőkből, hogy ide tervezik a buszok végállomását áthelyezni az Uránia elől. Az dicséretes, hogy az Uránia elől elhozzák, és nem kell az ott élőknek folyamatos légszennyezésben élni, viszont nem látom, miért jó, ha egy kórház ablakai alatt okádják a füstöt a buszok.

 

 

Ugyanakkor szerepel egy villamos nyomvonal a Népszínház utcából a Rákóczira, ami igazán remek lenne...

 

 

Szóval van itt érdekesség bőven. Kérdésként felmerült még bennem, jó-e, ha a magánberuházó alakítja ki a közteret a saját igényeinek, érdekeinek megfelelően? 

Szerinted?

Összegyűltek vasárnap a Mátyás téren a tiltakozók, akik annak átalakítást ellenzik. Nem volt nagy tömeg, talán 12-15 ember jelent meg, hangosítással, táblákkal, ahogy egy tüntetésen illik. A hangosítást a Civil Rádió biztosította, szólt is belőle a rádió sugározta zene - ami ellen már hétközben tiltakoztak a környéken lakók, hiszen megy az átépítés, zaj van egész nap, most meg hétvégén sem lehet pihenni kicsit csendben...Sajnálatos módon nem tudtam részt venni, mert éppen egy költöztetésben segítettem, de a végére odaértem.

Nem nagyon volt értelme, az látszott előre, hiszen elkezdték a felbontást, lezárták az utat, és zajlik az átépítés. Ami viszont megdöbbentő, hogy a hivatalok közül nem is ment el senki beszélni velük. Nesze neked narancsuralom, új testület, minden másként lesz. Nem lett.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a polgármestert és a Rév8 vezetőjét hívták meg – de például a terület önkormányzati képviselőjét nem is keresték. Nem is tudják, ki az…Ami tök ciki, hiszen most szavaztak, ő meg most tett esküt, hogy képviseli ezeket az embereket – is. Neki is ciki, a Mátyás tér másik fele hozzá tartozik.


Vicces volt még, hogy olyan tábla is volt kint, hogy minket nem kérdezett meg senki. Volt pár lakossági fórum, ahol erről volt szó, el kellett volna menni, ott mondani, és nem csak hangsúlyozni az érdeksérelmüket, hanem alternatívát, közös megoldást keresni. Tudni vélték azt is, hogy több Rév8 dolgozót már lecsuktak, és hogy ebből a projektből is lefölöznek bőven. Hogy a tér Tesco felőli részét csak azért alakítják át, mert a kivitelező cég megvette a Dankó-Szerdahelyi-Mátyás tér sarkán álló, félbehagyott (becsődölt) házat.
De elhangzott ott egyéb is – a tájékozódás hiánya volt észlelhető ismét. No, nem mintha olyan nagyon igyekeztek volna az információ birtokosai megosztani velük azt – ami viszont őket minősíti.

 

Szóval eredményt nem értek el, bár megtettek minden tőlük telhetőt. A Mátyás tér körül talán már idén elkészül az autómentes rész a Tavaszmező utca folytatásaként - ami igazán pofás lett, teljesen más most arra menni - a Mátyás téren át majdnem a temetőkertig lehet majd barangolni. 
 
 

 Átadták a Baross uca Kálvin tér felőli részét, a lezárt és átépített szakaszt már bőven birtokba vették a gyalogosok. Jól néz ki, nekem kifejezetten tetszik, egy széles bejárat van most már a kerületbe, így több turista - belföldi vagy külföldi - érkezik ide, és tér haza remek élményekkel.

A kövek lerakásánál egy frissen alakult civil szervezet, a Civilek a Szabó Ervin térért, intézkedett, hogy a régebben lerakott, de már évek óta sarokcsapdaként működő, szanaszét tört kövek is ki legyenek cserélve. Így ezzel az önkinek már nem kell foglalkoznia.

Fákat is raknak ki, óriási beton dézsákban. Rém rondák, de remek lehetőség arra, hogy ki legyenek színezve, Palotanegyedhez illő képek kerüljenek rá. Ma már elkezdték a fákat is beleültetni, díszkörte lesz, ami most olyan divatos a városban - jól is néz ki, és bírja is a városi életet.

Ami hiányzik most még, de nagyon, az a szemetes. A járókelők minden fadézsát kukának néznek, és tele is vannak kidobott dolgokkal - félő, ha nem kerül ki nemsokára kuka, akkor a frissen kirakott fák alján gyűlik majd a szemét ismét. 

A teherforgalomra is gondoltak: a benzinkút mellett lehet behajtani egy oszlop kivétele után, illetve az Üllői út elején van kialakított rakodóhely. Kell is, mert már most egyre több bolt nyílik itt.

Remélem, lesznek majd padok, bringatárolók és még több rigófütty.

 

 

 A Szabó Ervin tér, Reviczky és Ötpacsirta utcák silány minőségű burkolata lassan-lassan kijavításra kerül. A magas sarkú cipők veszélyére figyelmeztető matricák talán segítettek kicsit, és a mélyebb gödröket kipótolták.

Ilyen volt tavasszal:

Ilyen lett nyár végére:

Ahol hiányzott a térkő, szépen kiöntötték betonnal. Nem mondom, praktikus, nincs ott egy pár gödör, nem kell kerülgetni  - az meg egy másik kérdés, hogy mennyire néz ki jól.

Vajon mi tartott ennyi ideig? Tudom, nincs pénz az elmúlt évek rossz gazdálkodása miatt, na de akkor is sikerült ezt így megoldani. 

Motoszkál bennem a kisördög: ha a többi törött követ is kiszedjük, és szép sorba rakjuk a fal mellé, azokat a gödröket is kijavítják kipótolják betonnal??