A NÉGYHÁZ Egyesület, mint a most folyó civil fórumsorozat bérlakásügyi referense és a Munkáért-Lakhatás Program beterjesztője, az alábbi
               
                                                                         KÖZLEMÉNYT

teszi közzé.

A 2012 április 20-ai, a Kesztyűgyárban tartott közmegszólalásról készített össszefoglaló – civil fórum II: Bér-lakás-helyzet – megszövegezésében az egyesületünk nem vett részt. Ezért ezúton is leszögezzük, hogy a hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyvi összefoglaló, bár alapos munka, de néhány félreértés még így is becsúszott a szövegbe, ill. elmaradt egy-két téves állítás-adat korrekciója is.

Az alábbiakban ezeket a félreértéseket –hallásokat próbáljuk korrigálni.

1. az „1.problémakörben” a lakások vizesedésének-penészedésének egyik okaként említett „alapozás hiánya” természetesen téves, és egyszerű elhallásra mutat. Itt a szakszerűtlenül végzett javítási-helyreállítási munkákról van szó, és – kisebb mértékben – a lakossági barkácsolásokból, durva barmolásokból származó, rongálásnak is minősíthető, tartós állagromlást is okozó cselekményekről. A bérbeadó-tulajdonosi felelősség azonban nemcsak a saját hatáskörön belül végzett munkálatokra vonatkozik, de – meghatározott módon és mértékben –kiterjed a bérlői magatartásból eredeztethető személyi és vagyoni károkozásra is. (lásd, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiumának állásfoglalását, Bp. 1977. Ezt a jogutód Curia sem változtatta meg.)
      2.  A „Javaslatokban” megfogalmazott „udvarfeltörési program”, mely szerint a „lebetonozott udvarokat lebontották”, szintén félreértésen alapul. A szigetelési munkák hiányosságairól, a befejezetlen falszigetelések miatt keletkezett hőhidakról, a csatornázási munkákat követő, máig bűzlő lakásokról pedig, már számos beadványban szóltunk részletesen. A „lebetonozás” pedig, bár építészeti és ökológiai szempontból egyaránt passzé, nem nevezhető meg a vizesedés-penészedés fő okául, sőt még mellékokként sem igen.
     3. A „2. problémakörben”, az „üres lakásokról” szóló megállapítások – melyben az önkormányzati lakásokra vonatkozó AVM-es adatot teszik közzé - tévesek sőt légbőlkapottak. Az „üres lakásokról” szóló adatokkal pedig, teljesen szakszerűtlen, tendenciózus és felelőtlen bűvészkedés folyik, melyek egyrészt teljesen ellenőrizetlen „szomszédnéni információkon” alapulnak, s melyeket, másrészt nem egészen pártatlan manipulációk is vezérelnek. Maga az „üres lakás” fogalma pedig, úgy jogi mint szociológiai szempontból valójában félrevezető, ha nem épp értelmezhetetlen. Most csak azt mondanánk röviden, hogy mindazon önkormányzati bérlakások, melyek lakhatási – és persze szociális és épített környezetüket tekintve – nem felelnek meg az idevágó legfőbb (és egyetlen) követelménynek, a rászorultsági elvnek, azok nem csak hogy nem töltik be rendeltetésüket, de a legelemibb törvényességi normáknak is ellentmondanak. És ezek száma nem „10 %”, ahogy ezt az AVM derék aktivistái állítják, hanem jóval több. (Az erről szóló, hat házat érintő – adatvédelmi meghagyással készült – kimutatásunkat egyébként, a Rév8 közvetítésével eljuttattuk anno az önkormányzatnak.

S végül, a „Kérdések, válaszokban” említett kilakoltatási ügyekre vonatkozó adatokról most csak annyit, hogy az abban említett különféle számadatok eltérnek az általunk tapasztaltaktól. Mindezek ismeretében is csak köszönetünket fejezhetjük ki az elkészült összefoglaló olvastán, s kérjük, hogy az ezt követő „közérdekű bejelentés” összeállításakor, észrevételeinket, tapasztalatainkat – közös ügyünk érdekében – figyelembe venni sziveskedjetek.

Várjuk olvasóink véleményét a civilforumsorozat@gmail.com címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr674549236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.