Kilátás a konyhából
Egy évvel ezelőtt ismertem meg Zsókát. Azon a bizonyos lakossági civil fórumon, amelyre vagy kétszáz, nyomorúságos körülmények közt élő, kerületi lakos jött el, többségük ünnepi ruhában, szívükben az elkeseredés és a remény: hogy talán most, ha nyilvánosan is elmondják panaszukat az illetékeseknek, talán fordul végre a sors kereke, s javulhat helyzetük. Akkor Zsóka, ez a pergő nyelvű cigányasszony valami olyasmit mondott, hogy ha ez így megy tovább, a lakást is magukra gyújtja.
Akkor és ott az önkormányzat képviselői, élükön Soós Györggyel, ígértet tettek, hogy a kritikus helyzetben lévőknek gyors segítséget nyújtanak, s a kriminális körülmények javítására hosszabb távú programot dolgoznak ki. Azóta sok víz lefolyt a kerület csatornáin, sok könnycsepp gördült le az itt élők arcán, sok szitok és fohász indult az égbe és sok nekigyürkőzés fulladt ki, tévedt el, vagy deformálódott a felismerhetetlenségig a labirintusban, amelyet mindenki sejdít, vagy tapasztal, ha a hivatali ügyintézés közelébe sodorja végzete.
Mária a sarokban
Amikor minap meglátogattam Zsókát épp telefonált. Ugyanazt a hangot hallottam, mint egy évvel ezelőtt, a sarokba szorított, a szabályok és lehetetlenségek hálójában vergődő, elszántan elkeseredett ember hangját. Zsóka anyaotthonokat hívott, mert ha három héten belül nem talál megoldást, lányát, a tizenöt éves Andreát nevelőszülőhöz adják. Ebben a lakásba ugyanis nem lakhat.
Nem azért, mert egerek és patkányok motoznak éjszaka, nem azért, mert penészvirágok nőnek a sarkokban, nem azért, mert dohos a levegő és soha nem süt be a nap, És még csak azért sem, mert a házban néhány duhaj-nótás kedvű ember olykor alvási időben is hódol kedvtelésének, nem is szólva a zárhatatlan utcai kapun át rendszeresen ide látogató drogosokról, akik kotont, ürüléket és fecskendőket szoktak emlékbe hagyni.
Nem erről van szó. Andrea az elmúlt egy esztendőben négy alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot (érfelvágás, gyógyszer), és a szakvélemény szerint környezete ö s s z e s s é g é b e n gátolja a gyógyulásban. Vagyis az Egész-szel van baj, amibe bele tartozik, hogy iskolájában a Losoncziban nincs barátja, sőt, tán mert testesebb az átlagnál és kisgyerekkorától sérült a hallása - négyszer operálták a dobhártyáját -, magányos, és bele tartozik, hogy itt a házban is gúnyolják, és félelemben él (a rendőrök azt mondták, kevés ha csak rájuk akarják törni az ajtót, akkor szóljanak, ha már be is törtek a lakásba), és bele tartozik, hogy a hideg, egérjárta, összetákolt fürdőszoba-WC-tároló az egyetlen hely, ahol egyedül lehet.
Szóval ezek a dolgok lehettek Zsóka szavai mögött, amikor egy éve (2012 április 20-án), azt találta mondani, hogy magukra gyújtja a lakást, ha így maradnak a dolgok. Persze a dolgok elég körmönfontak ahhoz, hogy a remény pisla fénye ne hunyjon ki teljesen. Mert a hivatal be is hívta Zsókát, illetve férjét (mert az ő nevén van a házmesteri, szolgálati lakás), nem sokkal a nevezetes fórum után, ahol meg is egyeztek: minőségi cserét kapnak, ha vállalják a cserelakás felújítását.
Ezt kisebb szünet követte.
Konkrétan mintegy tíz hónap telt el, míg Isten malmában ismét csikordult a csavar és Zsókáék a hivatal embereivel megtekinthették a Minőségi Cserelakást. Ez is földszinti volt, a hivatal ( Kisfalu) emberei lefeszegettek egy pozdorja lemezt, és ők bemászhattak a kibontott résen a lakásba. Villany nem volt, egy öngyújtó fényénél tarthattak szemlét, tapogathatták ki, hogy nedves -e a fal, hogy milyen a parkett, és egyáltalán ez a plusz 11 négyzetméter hozhat -e változást az életükbe.
Mikor aztán kiderült, hogy a felújítás kb. egy millióba kerül (ebből az önkormányzat 200 ezret vállal), s hogy villanyfűtés van, és nincs egyetlen nyílászáró, akkor úgy ítélték meg, hogy nem tudnak vállalni felelőséggel ilyen terheket. (nem szólva, hogy plusz százezer lett volna a kéthavi előzetes kaució meg a jegyzői költség). Ez most esett, március végén, alá is írtak annak rendje-módja szerint egy ilyen nem-vállalási nyilatkozatot, illetve egy másikat is, amelyben a férj kérelmezi, hogy teljes munkaidős házmester lehessen, mert így többet kereshet és erre ígéretet is kapott.
Ettől persze a csere-dolog nem oldódik meg, és különösen nem három héten belül,ezért is telefonál rendületlenül Zsóka anyaotthonokba, míg aztán feladja: mindenhol telt ház van. Az addig lendületesen érvelő-kérlelő asszony egy pillanatra elhallgat, ahogy leteszi a telefont. Arcán még ott a Hivatallal tárgyaló állampolgár igyekvő-udvarias mosolya, de szeme sarkában könnyeket látok. Így hát elindulunk az Alföldi utcába, a TEGYESZ-be, ami a területi gyermekvédelmi szakszolgálat rövidítése, és ahol Andrea él pár hete, fél éves Heim Pál-béli tartózkodás után. De előtte még beveszi a nyugtatóját (kétfélét szed, egyet nappalra, egyet éjszakára), és megmutatja a penészfoltokat, mert, hogy a Kisfalu szakembere szerint itt nincs vizesedés, és útba igazítja a 13 éves Misit, a kisebbik gyereket, hogy ha elmegy vigyen magával gyógyszert (mert asztmás, akár az apja), meg pulóvert.
Ilyen (szobasarok) nincs!
A Szigony utcai düledék ház és a gyermekintézet közötti úton Zsóka még beavat az asztma természetrajzába, folytonos fulladásérzet és légszomj, amitől nem lehet aludni, így férje olykor ébren ülve tölti az éjszakát, s így indul munkába (segédmunkás egy áruházban, éhbérért), már ha tud. De ha nem tud, kihívják a mentőt, mert akkor kap injekciót és talpra áll, míg ha táppénzre megy, akkor az a kevés pénz még kevesebb lesz. Ahogy közeledünk, Zsóka akaratlanul is turbózni kezdi magát, a Kocsis Mátéhoz való sikertelen bejutási kísérleteit már többedmagammal együtt hallgatom a Mátyás tér magasságában. A Telekin pedig jó hírt is hallok, Andreát, aki ügyesen rajzol, felvették a Szövetség utcai Garabonciás szakközépbe, csak előtte be kéne fejeznie a félbeszakadt 8. osztályt.
Ami a rajzkészséget illeti, nincsenek kétségeim, ezért is került megörökítésre a falra festett, Csontváry Magányos cédrusát idéző, nyóckeres változat, ami akár e színes pokolban élők nem létező zászlaját is ékesíthetné: alig-gyökérrel, az ég felé nyújtózkodva. Andrea szöges ellentéte Zsókának. Halk beszédű, bölcs bagoly-tekintetében szelíd irónia, korát meghazudtoló megfontoltság, és lemondó befelé fordulás. Mikor anyja elmegy kávéért, picit kinyílik. Tíz éves kora óta rajzol-fest, bilincs, koponya, madár - ezek a leggyakoribb témái, és ha teljesülhetne egy kívánsága, akkor az a nyugalom lenne a környezetében. Ha választhatna inkább a szüleivel lakna, mint nevelőszülőnél, de a Szigonyban semmiképp.
Cédrus a nyóckerben
- Mi zavar ott legjobban ? - kérdem tőle.
- A tehetetlenség. - néz rám a szemüvege fölött - az egész olyan, mint egy rossz operett.
- Van,akivel meg tudod beszélni a dolgaidat?
- Hát nem nagyon. Anyuval szoktunk beszélni, de nem igazán ért, apuval meg nem beszélünk, mert vagy dolgozik, vagy alszik. Aki szeret, nem ért, aki ért, nem szeret - teszi teljessé diagnózisát.
Csendes mosoly kíséri szavait. Mint amikor az ember elfogadja, hogy abban is van szép, amikor a fák ősszel hullajtják a leveleiket.
Visszaérkezik Zsóka, s vele egy időben az intézet lojális, de kérlelhetetlen nevelőnője, és pillanatokon belül vita kerekedik arról, kinek van joga eldönteni, hogy én beszélgethetek-e Andreával.
Nem várom meg a végét.
- Jó csaj vagy - mondom elköszönésképp, és szolidaritásom jeléül.
- Ja - susogja vissza Andrea - a remény hal meg utoljára.
(Fotó: Sztuchlick Andrea)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek