Van az úgy, hogy az ember átélt már sok mindent, és le tudja vonni a konzekvenciákat. Van aztán olyan is, hogy az ember fiatal, és azt hiszi, mindent tud.

Rejtő Gábor írása:

Új igehirdető tűnt fel a magyar politika színpadán. A 8keres polgármester hitvallása a hajléktalanokkal kapcsolatban könnyen megjegyezhető, világos beszéd. Az ige felszólító módban, egyes szám második személyben fogalmazódott meg, s így hangzik: Takarodj!

Volt már egy Máté nevű igehirdető a történelemben, de az rég volt, tán igaz sem volt, II. János Pál – akiről nemrégiben keresztelték át a 8kerületi Köztársaság teret -, már nem olyan rég volt, de szólni ő sem tud már. Ezért aztán magam vagyok kénytelen II. Máté igéjét bizonyos kommentárral ellátni, remélem többünk okulására.

Valójában egyszerű a dolgom. Nem tudok olyan (világ)vallásról, amely ne hirdetné a szolidaritást, az együttérzést a szegényekkel, elesettekkel, betegekkel, szenvedőkkel. Lehet persze, hogy II. Máté titokban vallásalapító, de valószínűbbnek tartom, hogy K(!)DNP ide, keresztényi, Szent István-i Magyarország oda, II. Máté csak egy pragmatikus politikus, aki valójában régi, magyar hagyományt újít fel itt a XXI. század elején többek örömére és sokak szomorúságára.

Mert a „Takarodj” – lássuk be, csöppet sem számít újnak a hazai, politikai közbeszédben. Ha csak az előző századot nézzük, már Kun Béla is sikerrel alkalmazta 1919-ben, a gaz kapitalistákkal szemben – igaz csak 133 napja volt rá -, míg aztán őt is elzavarták. Pár évtized sem telt bele, és a zsidók következtek, ez jobban sikerült, tovább is tartott, de a csattanó nem változott. Szálasi testvér sem húzta sokáig. Majd ismét a kizsákmányolók, arisztokraták, bankárok következtek, Rákosi is alapos munkát végzett, de a bumeráng természetén ő sem tudott kifogni. Az utolsó, országos takarodó a rendszerváltás idejére esik. Ez volt eddig a legbékésebb, igaz kellett hozzá a Nagy Testvér összeomlása, de azóta, vagyis huszonegy éve, hivatalos, politikai, vagy/és közigazgatási-rendészeti szinten nem indult hajtóvadászat Magyarországon egyetlen politikai, etnikai, szociális réteg ellen sem.

Ennek lett vége II.Máté intézkedéssorozatával, amely, mint említettem, egyetlen szóban összefoglalható, és egyben korszakhatár is a rendszerváltozás eddig viszonylag szelíden áramló folyamában. A hajléktalanoknak két éve még meleg ételt osztogató Kocsis Máté (lásd erről Etetés című írásunkat), formailag (jogilag) támadhatatlanul hajtóvadászatot indított a kerület hajléktalanjai ellen azzal a nyilvánvaló céllal, hogy kiűzze őket a kerületből. Az e célra szánt összeg százszorosa annak, amit múlt évben a került hajléktalan-ellátásra fordított, különösebb érvelésnek ezért itt nincs helye. Sokkal inkább a köszönetnek és az elismerésnek. Mert II. Máténak egyaránt hálásak lehetnek azok, akik iszonyodtak a hajléktalanok folyamatos jelenlététől (ők mentek el szavazni, ez kb. a kerületi lakosság 16 százaléka) és azok is, akiknek eddig kétségeik voltak a polgármester illetve pártja szociális demagógiájával kapcsolatban. A „Takarodj” világos, tiszta beszéd, nem hagy kétséget a felől, hogy pártunk és kormányunk a társadalmi betegségekkel kapcsolatban a csonkolást preferálja megoldásként, tehát jó lesz vigyázni, nem lemaradni, nem pofázni, nem kilógni.

Vagy épp ellenkezőleg.

Hogy a nyílt, hatalmi agresszió a társadalom legkevésbé védekezőképes rétege ellen, mit vált ki az nehezen megjósolható ebben az országban. Mert a „Takarodj!”-nak vannak, lehetnek mélyen a néplélekben húzódó okai is. Elég, ha a mohácsi vésztől számított négyszáz éves elnyomásra gondolunk, vagy a negyven éves szovjet uralomra. S akkor még itt a kérdés, vajh a római kereszténység „honosítása” István idejében, mennyiben felelt meg a magyar lélek valódi igényeinek. S nem arról van-e szó, hogy évezredes álmából ébredezik ez az ország, türelmét, bizalmát vesztvén a felkínált politikáknak, ideológiáknak. S az éhes, boldogtalan ember mint tudjuk hamar indulatba jön. Csakhogy a hajléktalan nem idegen. És nem elnyomó. Mindössze megtestesíti, megjeleníti a mindannyiunkban ott lévő vesztest, a lúzert, a kiszolgáltatottat, a legfélelmetesebb lehetőséget, ha kipottyanunk a társadalom csikorgó fogaskerekei közül. Ez az ország többször – ha nem is sokszor – jól vizsgázott szolidaritásból. Ennek '56 a legszebb példája. Most ismét vizsgaidőszak következik, kicsiben, nagyban egyaránt.

II.Máté – és eszmetársainak – intézkedéssorozata valójában segítség mindazoknak, akik helyüket keresik a válságban, és ha vallásban nem feltétlenül, de emberiességben, szolidaritásban még hisznek, esetleg okulván a magyar történelem zivataros századaiból. A szemünk láttára kibontakozó hajléktalan-passió voltaképp kristályosodási pont, közlekedési lámpa, viharjelző, mindegy is minek hívjuk. Ami eddig is sejthető volt, az immár látható, s előbb-utóbb állásfoglalásra késztet. II. Máté pedig teszi a dolgát, mint mindenki a világban. Hálátlan szerep, még ha ez most nem is látszik, hisz a bumeráng épp csak útjára indult. Ezért a köszönet és az elismerés, még most, amikor kevesen látják át történelmi jelentőségét az Ő igéjének. A nemzeti kór, amelyet a hajléktalanok tragikus jelenléte (is) szimbolizál a társadalom, jelesül a főváros testén, gyógyulás helyett most szétspriccel a környező kerületekbe, ahol (nem nehéz kitalálni), milyen megoldást látnak majd kézenfekvőnek a pártos papkatonák Kocsis Máté példája nyomán. Dicsértessék az Ő neve.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr983295441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kerület egy emberként Kocsis Máté mellett áll! 2011.10.14. 19:15:48

Alulírott özv. Asperger Martinné özv. Szaratromf Matild ezúton szeretnék hivatalos panaszt tenni annak irányában, valamint végett a tekintetes tisztelt Polgármester Tanácselnök Elvtárs Kocsis Máté Úrnak, hogy a kerületünkben, a Tavaszmező utcában i...

Trackback: Kocsis Máté és a hajléktalanügy 2011.10.13. 16:40:27

Egy hónapban az államnak egy hajléktalan átlagosan 99 ezer forintba kerül, miközben családok élnek a 78 ezer forintos minimálbérből, és a közfoglalkoztatás keretében bruttó 57 ezer forintot adnak nyolc órás munkáért. Ezeket az összegeket azoknak is vég...

Trackback: A megfelelő ember XI.: A hajléktalanok nagy barátja 2011.10.11. 19:40:06

Az egykor MIÉP-es, de ma már természetesen FIDESZ-es Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester sokat szerepel mostanában a hírekben, hisz ő az, aki a kerületében keresztes hadjáratot folytat a hajléktalanok ellen. Betiltotta a guberálást, majd ezt egy rö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"I. János Pál – akiről nemrégiben keresztelték át a 8 kerületi Köztársaság teret -, már nem olyan rég volt, de szólni ő sem tud már."

Ez tévedés, szólt és a szavai most is érvényesek. Azt mondta: "A szenvedő ember hozzánk tartozik".

Erre a mostani pápa emlékeztetett, amikor egy hajléktalan menzára látogatott:
www.magyarkurir.hu/hirek/benedek-papa-hajlektalanok-menzajara-latogatott-romaban

A kecskeméti, hajléktalanokat segítő Karol Wojtyla Barátság Központ sem véletlenül lett elnevezve róla (wojtyla.hu/, az oldal zenél is :))

Ehhez képest Kocsis Máté református gimnáziumba és katolikus egyetemre járt. Nem sok ragadt rá, úgy tűnik.
@Lastres: Hamár hittant oktatsz, akkor legalább pontosan jelezd a hivatkozást... Az ominózus pápa a II. és nem az I. János Pál.

Egyébként meg elég lúzer dolog vallási érveléseket hozni egy ultrabalostól egy szekuláris demokráciában. Dehát persze naponta mondotok ellent saját magatoknak, mert ha az ember azt sem tudja merre megy, akkor hiába ad fullgázt...
Nem hittant oktatok, hanem szembesítettem Kocsis Máté erkölcstelenségét a kereszt(y)ény erkölccsel.

Lehet hogy neked,volt szdsz-es talpnyalónak lúzer dolog a vallás és a vallási érvelés. Nekem nem. És szerintem erről azért kérdezd meg a gazdádat is, mielőtt jobban belemész.
@Lastres: Jaj de kis hisztisek vagyunk... Tudom, hogy a zöldbolsi pártodban még arra is engedélyt kell kérnetek, hogy engedélyt kérhessetek, de tudod, nálunk ez nem így megy.

Hallottál már utilitarista és deontológiai etikáról? Nos a politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy deontológiázzanak. Már azok a politikusok, akiknek a döntéseitől emberek tömegeinek sorsa függ. Ezért aztán a Máté nem keveri össze a vallási és a politikai kérdéseket.

Rád persze ilyen kényszer nem hárul...;)
@Lastres: Az SZDSZ-es tivornyáiról elhíresült Kocsis három lakása közül a legértékesebb természeresen a rózsadomb mellett van a II. kerületben. Ott lakik. Képmutató, gigerli, törtető. A VIII. ker. Diószeghy utcán még átsuhanni sem mer. Az iszonyatos kerületi önkormányzati korrupcióról tereli el (átmenetileg) a figyelmet.

Hódmezővásárhelyre fognak érkezni a hajléktalanokat szállító vonatszerelvények. Lázáréknál lehetne a Kocsis (Lázár rokona egyébként) főhadiszállása.

Kocsisról mást is hallani a másság jegyében.
Honnan jött ez az összeg: "Egy hónapban az államnak egy hajléktalan átlagosan 99 ezer forintba kerül..."?
@FEB: A Város Mindenkié csoport saját kiadványából.
@08.szabogabor:
„Az elmúlt húsz évben totális csődöt mondtak a hajléktalan-ügy megoldására tett törekvések, ezért szigorúbban kell fellépni a problémák ellen” – indokolta Kocsis Máté a vasárnapi népszavazást, amelyen a kerület lakosai arról dönthetnek, hogy Józsefvárosban rendelet tiltsa-e „a közterületen történő életvitelszerű lakhatást”.

Kocsis Máté közölte, hogy ma az állam 3300 forintot költ naponta egy hajléktalanra. Ha ezt az összeget jól költik el, akkor senkinek sem kell a kukából étkeznie – jelentette ki. Hozzátette: a helyi hajléktanoknak megoldási lehetőséget, kiutat ajánlanak, de ha azok nem működnek együtt, akkor „ők onnantól kezdve nem szociális problémaként jelentkeznek, hanem rendészetiként”.

Idézet a kocsismate.hu oldalról.

Furcsának tartom, ha a polgármester egy olyan szervezet kiadványából vesz adatot, amely ajánlásait egyébként semmibe veszi.
Az AVM oldalán sem találtam semmi utalást arra, hogy honnan vették ezt a számot.

Még érdekességképp (már ha annak nevezhető) találtam egy adatot:
avarosmindenkie.blog.hu/2011/10/05/adatok_a_jozsefvarosi_hajlektalan_ellatasrol_es_lakasgazdalkodasrol

Összesen tehát max. 2000 embernek van VIII. kerület lakcíme. Az adat forrása a központi lakcímnyilvántartó.

Eközben a polgármester a Józsefváros c. lap választás előtti számában azzal ijesztgetett, hogy 2700 józsefvárosi lakcímkártyával rendelkező hajlékony fog elmenni szavazni.
"... az állam napi 3300 forintot fizet egy hajléktalan után, ami havi 99 ezer forint fejenként?"

Nos, az állami támogatás évi 206.100 Ft nappali melegedők esetében;468.350 Ft az éjjeli szállásoké. Valamiért az állam úgy gondolja, hogy az egyházi intézményeket jobban kell támogatni, ezért azok 82,6%-al többet kapnak.
(206.100+468.350)/365*1.862~3.300.
Ennyit költ az állam egy olyan hajléktalanra, aki éjszaka szálláson alszik, a nappalt pedig melegedőn tölti.
No és mindezt persze egyházi szervezet által fentartott intézményben.