A Civilek a Palotanegyedért Egyesület újabb átalakuláson esett át a rendes civil szervezet irányába: az eddigi elnökség leköszönt. A politika már egy ideje nincs benne, de most már a kötődés látszata is elmúlt.
A búcsút viszont pöpec módon oldották meg
Kedves Barátaink!
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület jelenlegi elnökségének megbízatása – az alapszabályban meghatározott 3 éve leteltével – májusban lejár. A távozó elnökség ezúton köszöni meg az eddigi közös munkát és bízik abban, hogy a Palotanegyed felvirágoztatásának és ismertté tételének csupán első lépése volt az elmúlt három esztendő, a jövőben pedig töretlen lelkesedéssel dolgoznak majd együtt a kultúra és az örökségvédelem iránt elkötelezett helyi polgárok és intézmények.
Az egyesületi elnökség megbízatásának lejártával – szinte napra pontosan – egyidejűleg fejeződik be a Kossuth Klub szabadegyetemi helytörténeti sorozata is, amely a Mesélő Palotanegyed címet viselte.
Úgy döntöttünk ezért, hogy egy negyedbeli idegenvezetés keretében búcsúzunk el hivatalos formában partnereinktől, előadóinktól és hallgatóinktól. Igyekeztünk azokba a negyedbeli épületekbe szervezni a sétát, ahová valóban csak kivételes alkalmakkor, így épp a mi búcsúsétánkon adódik lehetőség: az Olasz Intézetbe, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára, valamint az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetemre. A sétát Sipka László egyesületi tagunk vezeti, a helyszíneken kedves ismerőseink adnak tájékoztatást a látnivalókról.
A búcsúséta időpontja: május 13., péntek délután 14.00-17.30 óra között, találkozó a Múzeumkert Bródy Sándor utcai bejáratánál!
Budapest, 2011. május 10.
Személyes találkozásunkban bízva, üdvözlettel:
Szűcs Péter, leköszönő elnök
Az intézmények befogadóképességére tekintettel kérjük részvételi szándékukat jelezni a palotanegyedert@gmail.com címen!
Érdemes velük tartani, hiszen ezekre a helyekre ritkán juthatunk csak úgy be. Aztán meg úgyis elkezdődik a FőzdeFeszt, amit szintén a leköszönő elnökség segített megvalósítani.
Arra pláne gyertek. :)
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Főzdefeszt 2011.05.16. 12:07:07
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek