Al-bérlet

Címkék: önkormányzat lakás jvk

2010.05.06. 15:33

Megszoktuk már, hogy azt mondjuk, albérlet. Pedig ezt azt jelenti, hogy valaki bérel egy lakást, majd további bérlőknek adja ki, ők lesznek az al-bérlők. Ilyen ma már nem nagyon van, legfeljebb szobákat adnak ki külön, de akkor ott egy lakóközösség lesz a bérlő.

Önkormányzati lakást bérbe adni pedig nem is szabad - illetve kérni kell egy beleegyezést a Hivataltól, hogy további bérlőknek adja ki az a szerencsés, akinek olyan kiváltságban van része, mint az önkormányzattól való bérlés.

Keresgéltem az albérletek között, amikor is a következő hirdetésbe botlottam:

Hohó! Hát ezt nekem találták ki - kiáltottam fel, majd nyomban tollat klaviaturát ragadtam, és írtam a megadott emilcímre, Edinának. A kérdéseimre gyorsan választ kaptam, csak egy meglepő dolog volt benne: a rezsije 40 000 forint havonta. Nu, ettől leesett az állam, majd összekaparása után feltettem ezt is kérdésként - ugyan árulja már el, hogy jön össze ez az összeg egy 35 m² térben? A válasz ismét meglepett: önkormányzati lakás, amelynek a bérleti díja 17 000, erre jön még a szokásos, villany, gáz, víz. WTF? Annyira pofátlan, hogy még a szociális bérleményt is mással akarja kifizettetni?

Az önkormányzati lakások ügyintézését tavaly év végén adta át az önkormányzat a saját cégének, a Józsefvárosi Vagyonkezelőnek (JVK). Lakossági fórumon Rábavölgyi Adrienn többször kiemelte, bárki bármilyen visszaélést tapasztal önkormányzati lakással kapcsoltaban - legyen az lakásfoglaló vagy egyéb  - neki kell szólni; még a mobilszámát is közzétette. Fel is kerestem, elmesélve a történetet, megkérdeztem, mikor lehet legálisan további bérlőnek adni?

Vannak ilyen esetek, ha ezekre a tulajdonosnak - ami az önkormányzat, azon belül is a megfelelő szervezete, a Gazdasági Bizottság - rábólint. Egy kérelem benyújtásával minimum két évre, nyomós indok mellett lehet: ilyen például, ha a bérlő külföldön van huzamosabb ideig, vagy kórházi kezelésre szorul, esetleg szabadságvesztését tölti.  Ha ezek egyike sem áll fenn, akkor a lakás további bérlőnek való kiadása bűncselekmény. Ha illegális lakásfoglaló, akkor lakáskiürítési peres eljárás, ha bérlő, akkor azonnali szerződés felbontás a következő lépés.

Ez egy hete volt. Gondoltam, megvárom az intézkedést, visszajelzést, és összefoglalva teszem közzé - csak nem kaptam választ, infót, semmit.

A lakás viszont azóta is hirdetve van - úgy tűnik, hiába volt a bejelentés is...

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr101937524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szóval nem értem ,hogy adhatja ki.
Nem lehet, hogy tisztázta a bérlő és van engedélye?
Ez engem arra emlékeztett amikor kb egy hónapja az apukámat kereste a rendőrség, mert ahol garázst bérelek valaki feljelentett a rendőrségen, hogy jogtalanul bitorlom a helyet. Mivel céges telefonom van, csak a 80 éves apámat találták és kérdezgették, hogy mit keres az autó a garázsba, aki Hidegkúton lakik és fogalma sincs az egészről. A rendőr szerint több órát töltött azzal, hogy kiderítse, hogy x, a saját tulajdonában lévő garázsát kinek adta bérbe azért mert y-t zavarta (zavarja) amihez egyébként semmi köze.
A XIII.-ban hasonló, 25 m²-es, nem önkormányzati lakásnak, is valahol itt áll meg az albérleti díja. Ott a közös költség 8-9000.
Lehet, hogy ez sokaknak újnak tűnik Magyarországon, de tudom, hogy Angliában már óriási botrányok vannak ebből évtizedek óta. Sokan szociális bérlakásokat adnak ki, ők meg a szüleikhez költöznek. Csak néhány különbség van. Ha ott rajtakapnak ezért valakit, akkor 8 évig nem lesz jogosult semmilyen segélyre-csak munkanélkülire. A másik, hogy a rendőrség külön foglalkozik ezen ügyekkel, így nem lehet meghirdetni újságban. Na meg aki szabadságvesztését tölti, az nem jogosult szociális bérlakásra....
BTW..... Tudomàsom szerint nem minden önkormányzati lakás minősül szociális bérleménynek....
@Mariannka51: @cso zsi:
Olvassátok már el...
Azért 40e a rezsi, mert abban - a havi 40e bérleti díjon túl - kifizetteti a SAJÁT 17ezrét, amennyiért az önkormitól bérli.
Fasza.
Hogyhogy ez nem nekem jutott eszembe???? :) (nyilvánvaló, hogy az ingatlanosnak nem tűnt fel, hogy esetleg bűncselekményt követ el... hiába, a kollektivizálás, téeszesítés és a le a magántulajdonnal szöveg mégiscsak megtette a hatását... (amúgy nagymamám is teljesen meg volt győződve róla, hogy az általa bérelt önkormányzati lakás az ÖVÉ.)
és akkor most nem béreled ki ezt a fasza kis lakást? :)
"egy 35 nm² térben"

A nm² az mi a majompina, nanonégyzetméter? Merthogy a m² az a négyzetméter, a "nm" az nanométer meg proliéknál négyzetméter is, de így együtt a kettő az a mi a balhere? Négyzetméternégyzet?
Négyzetnégyzetméter?
Egyméteres élű négydimenziós kocka?
40+17 nyóckerben lepukkant 35m2?
lol

Még a 40 is sok.
Azért az igazi magyaros mondat az utolsó volt...
"A lakás viszont azóta is hirdetve van - úgy tűnik, hiába volt a bejelentés is..."

Rendes magyar csak tovább viszi a génjeiben a III/III hangulatát és jelentget.
Hiába, a jó dolgoktól nehéz megszabadulni :)
@ergerberger: :D :D köszi, javítva!
@Rob67: jelentgetni muszáj, ha már az ezzel foglalkozó szervezet nem végzi a munkáját rendesen
@Petybabike: ez igaz, viszont 500 forintra jön ki a m²-e. Ez pedig nem tűnik piaci alapú bérleti díjnak
@Rob67: Azért ez nem teljesen ugyanaz! Ez nem egyenlő a besúgással!

Nyilvánvaló törvény/szabálysértést miért ne lehetne bejelenteni?

A köztörvényes bűnözőkre se ajánljanak fel nyomravezetői díjat?
@gitáros: Az önkormányzattól bérlő fizet közös költséget?
@Lesley:

Kiábrándítalak... az önkormányzati bérlemények jóval piaci ár alatt vannak. Egy ismerős 3 éve vette meg a lakást, addig az önkormányzatnak fizetett minimális összeget. A környezetünkben már 10-20 éve megvehette mindenki az általa lakott lakást, nekik eddig tartott.
Amikor lakást bérelsz, kikötöd, hogy számlát is adjanak? Mert ez általában lemarad a bérlő és bérbeadó között :( ezt is érdemes lenne jelentgetni ;) feltételezem minden harmadik hírdetés bejelentéssel végződne :D
@Petybabike: Van ez a közkeletű vélekedés, hogy lakás bérbe adása után számlát kell adni, és aki nem ad számlát, az automatikusan törvény sért.
Pedig nem így van. Ha bérbe adod a lakást, azt teheted magánszemélyként is, és ilyenkor számlát sem tudsz adni, mivel magánszemély nem számlázik. Illetve megteheted vállalkozóként vagy cégként is (bt, kft.), ezekben az esetekben kötelező a számlaadás.
Viszont ha magánszemélyként adsz bérbe, akkor a jövedelem után személyi jövedelemadót kell fizetni. Ha nincs egyéb jövedelmed, vagy kevés, akkor lehet, hogy ez jobban megéri, mint ha vállalkozóként adóznál.

Persze tisztában vagyok vele, hogy akik kiadják a lakást, valószínűleg nem nagyon vallják be a bérleti díjat az adóbevallásukban...
De ezt a félreértést tisztázni akartam.
@Rob67: hogy jön ez ide? Agyrém. De mindegy. Én vagyok a primitív.
Lesley, miért van az az érzésem, hogy egy irigy, fontoskodó, féreg vagy.