Az új polgármester

Címkék: polgármester józsefváros

2009.11.22. 20:37

Végre lezárult ez a hét, amikor a kampány hevében mindenki mindenkit vádolt, cáfolt, felszólított és teljesen úgy viselkedtek a politikusok, mint a nagypolitikában. Pedig előtte mindenki a helyi dolgokat tartotta fontosnak, aztán a célegyenesben rákapcsoltak.

De vége! Végre vége, lett polgármestere a kerületnek, lehet felelősségre vonni egy év múlva, ha nem jól dolgozik. :)

Este nyolckor még bőszen szállították befelé a választási dobozokat a Hivatalba, néha dugót okozva a Baross utcában - a Főtaxi autói hozták a dobozokat+embereket, majd vitték az egész napos megfigyelésben elfáradt dolgozókat.


Az épületbe beérve az őrök határozottan kikísértek, mondván, senki nem jöhet most ide, még a sajtó sem - így hát hazaballagtam. A hírek azonban megelőztek.

Óriási meglepetésre a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Kocsis Máté lett az új polgármester. Gratulálunk neki, és reméljük a legjobbakat. Többek között azt, hogy a kampány utolsó hetének hangulata nem nyomja rá a bélyegét a hivatali munkára - és azt is, hogy a múlt héten előbukkant ügyek mihamarabb tisztázásra kerülnek.

Nos, az élő közvetítés elmaradt, a technika ördöge (Linux) beleszólt. (A 8kerTv azért ott volt egy kis ideig, a kezdés előtt forgatott is - amint kész lesz, láthatjátok!) De nem is baj, hiszen nem volt semmi érdekfeszítő, ugyanis Kocsis Máté levelet küldött maga helyett, Takács Gábor pedig szintén - bár ő csak 45 perccel a kezdés előtt jelezte, hogy nem kíván szembenézni a választóival.

Szóval este hatkor még csak az LMP-s és a MSZP-s jelölt és stábja volt ott a lakossági fórumon, ami el is kezdődött. Kerületi képviselőből is volt ott három (akiket felismertem), na meg a környéken lakók - összesen olyan 45- 50 fő lehetett. 

A beszélgetés előre megírt forgatókönyv alapján zajlott, és hamar átalakult kortesbeszéddé. A felvetett problémákra a hivatalban dolgozók tudtak volna reagálni, a két jelölt csak az ígéreteket és a kampányszlogent puffogtatta nagyrészt. Az emberek átláttak ezen, és egy idő után szép lassan kezdtek elszivárogni. Volt, aki csendben ment ki, volt aki feltűnően zörgött a kulcsaival és morgott hozzá - nem erre számítottak, na!

Jellemző, hogy csak Révész Márta érzett késztetést a megszólalásra az egyik téma kapcsán (hajléktalanszállók a kerületben) mint képviselő, sem a körzet képviselője, sem a szintén jelen lévő Lévai Gábor nem segített. Hagyták Komássy Ákost küzdeni - aki néha hunyorgott, néha a kezét tördelte, körmeit vizsgálta - és minden megszólalásán látszott, a nagypolitikába készül. Kispál Gergely is megígért bármit, ha megválasztják - erre itt is kevés lelkesedést kapott. Főleg azért voltak rossz válaszaik, mert nem értettek az adott témákhoz, és nem is látnak bele az apparátus működésébe - kívülről meg könnyű bekiabálni. (én is ezt teszem, de én nem akarok politikus lenni)

Elegük van az embereknek az ígérgetésekből itt, ahol három éve küzdenek apróságokért. Ide most azért jöttek sokan, mert beszélgetést reméltek, helyette beszédeket hallottak. Mindenki másra készült, és nem azt kapta, amire várt. Kicsit csalódott vége lett - nem hiszem, hogy ez a két jelölt szavazókat szerzett a Kolóniáról.

Viszont a problémák még mindig megoldásra várnak - ott is.

A távolmaradó alpolgármesterekről: valahol megértem. Nem lehet kampányidőszakban rendesen odafigyelni az adott terület problémáira, hiszen mindent átitat a választás közeledte. Ugyanakkor kutya kötelességük lett volna ott lenni, és - ha megoldást nem is tudnak azonnal - együttműködést felajánlani az idén 100 éves Kolónia 670 lakásából álló közösségének.

 

Utálom a politikai kampányokat! Gondolom ezzel nem vagyok egyedül, meg is látszik az utóbbi időszak választásain, nem nagyon mennek az emberek szavazni. Hogy én miért utálom? Mert mocskosak, velejéig. Elég csak egy pillantást vetni a tegnapi sajtótájékoztatóra, ahol többé-kevésbé kiderült, miért is kell most polgármestert választani.

De ami a következő levélben van, arról azt hittem, megszűnt 20 éve, a rendszerváltoz(tat)áskor. A forrás hiteles, bár az esemény nem most volt, azért ez durva.

Tudni kell, hogy egy nagyrészt roma gyerekekkel (bár ez az info itt most lehet, hogy nem releváns, bár talán mégis) foglalkozó gimnáziumban tanítok. Múlt héten kaptunk egy "utasítást" az iskolaigazgatótól, hogy vigyük ki szombaton a gyerekeket a 8. kerületbe "szemetet szedni". Nem igazán értettem a hirtelen felbuzdulást, mert bővebb magyarázatot ehhez senki nem fűzött. De szeretem a civil kezdeményezéseket, főleg, ha azok jó cél érdekében történnek. Szemétszedés? Tök jó, a gyerekeknek sem árt, úgyis mindig eldobálják a cigicsikket. Kiérve szombat reggel a Losonczi térhez egy idősebb és egy fiatalabb hölgy fogadott, és minden különösebb magyarázat nélkül kiosztották a feladatokat: söprű, lapát kézbe, vizet hoz, sepreget. (Mellesleg szemétszedés helyett a falevél-összesöprés szerény véleményem szerint felesleges feldatát kaptuk a játszótéren.) Ami nekem nagyon furcsa volt, és ami miatt gyanúm egyre fokozódott:

-   az idősebb hölgy kabáthajtókáján ott virított az mszp kitűző
- megérkezésünk után mindekire ráparancsoltak, hogy vegyen fel egy "Gyarapodó Józsefváros" feliratú pólót (akkor én még nem tudtam mi ez, magam egy másik kerület lakosa vagyok, a gyerekek többsége VII. kerületi, az iskola szintén egy másik kerületben van). Én persze ilyen parancsnak reflexből nem engedelmeskedem, de a gyerekek nem mertek ellentmondani
-  senki nem osztott meg semmit velünk az akció céljáról, hogy ki és milyen apropóból kezdeményezte
-   ellenben szorgosan villogtak a vakuk
-   beharangozták a "környezetvédelmi miniszter úr" érkezését
-  az egyik szervezőnek látszó hölgy (állítólag, mint utólag felvilágosítottak, az mszp-s polgármester-jelölt rokona) igen erőszakos stílusban próbálta a gyerekeket a helyszínen tartani, amikor látta, hogy kb. egy óra elteltével kedvüket vesztvén távozni készülnek. Ez feltűnt, mert ilyenkor inkább szokás megköszönni az eddigi segítséget is, nem pedig óberkodni meg pampogni. Persze kétségbeestek, hogy mindenki le talál lépni, mielőtt megjön a miniszter meg a tévé :)
A miniszter érkezését már nem vártam meg, úgy véltem, ha már megakadályozni nem tudtam, hogy tudtunkon és akaratunkon kívül felhasználjanak minket valamire, akkor már legalább nem veszek részt benne- leléptem.

Utólagos információ:

A "szervezők" által hálából adott ajándékcsomag tartalma: Mszp feliratú frizbi, jegyzettömbök, hasonló repicuccok és egy oklevél, ami nem is a mi nevünkre lett kiállítva, hanem egy hasonló nevű iskoláéra. Ezen, őszintén, már csak röhögni tudtam.

Persze az végképp az én balekságomat "dícséri", hogy e kis kirándulásért túlórapénzt nem kapok. De ez már tényleg az én problémám:)

Még egy kis adalék. Iskolánk igazgatója bevallottan nagy mszp-s. Ehhez a kis epizódhoz annyi magyarázatot fűzött utólag, hogy ő semmiről nem tudott, neki a környezetvédelmi minisztériumból "szóltak le", hogy lenne ez az akció, és vigye a gyerekeket (pontosabban, az ő megoldása az volt, hogy másokkal odavitette őket)

Elég szép?


Amúgy, hogy világos legyen, felháborodásom tárgya többrétű, de elsősősorban az, hogy ki és milyen jogon használ fel kiskorúakat és a rájuk hivatalból felügyelő felnőtteket arra, hogy ingyenes szendvicsembert játszanak, akaratukon kívül korteskedjenek, és milyen alapon rendelkeznek más emberek szabadidejével, emberi és szakmai hitelével.

Az van, hogy nem csak én voltam ott egyedül, hanem még három másik kollega. Mindenki kiakadt, de különféleképp reagáltunk. Velük nem akartam konfliktusba kerülni, és olyan gyorsan kellett feldolgozni az újabb és újabb fordulatokat, hogy nem volt idő összehangolt akcióra (nyilván ez nem véletlenül lett így kitalálva)

Őszintén, én szégyelltem magamat a gyerekek előtt, bár ők nem nagyon vágták le, hogy mi van, csak azt furcsállták, hogy mit utasítgatja őket az az idegen nőci, meg hogy minek kell pólót felvenni...
 

Kedves Ákos! Lehet, hogy nem tudtál az eseményről ilyen részleteket, de ez azért így, ebben a formában gáz. Az meg, hogy egy szomszéd kerületből jöttek ide gyerekek...no comment.

Update:

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hozzászólása a 8kerblog „Leszóltak a minisztériumból” c. bejegyzéséhez:


Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter meghívott vendégként vett részt a november 14-i VIII. kerületi játszótér takarításon, melyet a környezet védelme szempontjából fontos kezdeményezésnek tart. A tárca és minisztere ugyanakkor a szervezésben semmilyen szerepet nem vállalt, így a szemétszedésben részt vevő diákok iskoláját sem kereste meg semmilyen formában.


KvVM Sajtóiroda

A kampány a finisébe érkezett, mondjuk úgy, hogy a célegyenesben rákapcsolnak a jelöltek - és az őket támogató pártok. Tegnap Szabó Zoltán országgyűlési képviselőnk jelentett be egy pár tényt és több magángondolatát hozzá, amivel felállított egy narancsos-madaras együttműködést a kerületben.

Nem is lenne ezzel baj, ha a képviselők a kerület érdekeit szem előtt tartva kooperálnak az csak jó nekünk - de az, hogy a BKV-s berkekből megismert határozott idejű szerződést kötöttek a leköszönt polgármesterrel, ami ráadásul titkos is, na, az nem szép dolog.

Jellemző, hogy a tegnapig aktívan kommentelő Takács is kussban van most. Konkrétumokat nem mond senki - viszont ma reggel az M1 stúdiójában voltak a jelöltek, ott faggatták őket. Ezt mondták:

 

 Az ősszel már volt egy eseményük, amit csekély két hét alatt hoztak össze - most sem kellett több idő hozzá, és megszervezték. Persze, sok helyi civil szevezet nyújtott nekik hathatós segítséget - de aztán mégsem az eredeti koncepció szerint alakultak a dolgok.

Az Állampolgári Részvétel Hetének keretében a Nap Klub kérdőíveket töltetett ki a kerület lakóival, arra a kérdésre kerestek választ, mit tenne az illető, ha Ő lenne a polgármester. Több mint 200 választ gyűjtöttek össze, ezekből akartak felfesteni párat a molinókra és kiállítani a Kálvária téren - ez elmaradt, és saját ötleteiket vitték a vászonra. 

Nem lett rossz, hiszen egy fiatal, részben helyi, nyitott gondolkodású fiatal csapat performansza volt, de nem épített a helyiekre, nem vonódott be a kerület. Mint egy mini ARC kiállítás, józsefvárosi módra.

Egyúttal örömmel jelentem be a 8kerTv második adását, amely megmutatja a vasárnapi hangulatát a térnek.

 

Gyere Te is!

Címkék: ajánló polgármester jelölt 8kertv

2009.11.16. 21:14

 Civil fórum élőben az összes polgármester-jelölttel

 

a környék közügyeiről és az önkormányzatról
 
november 17-én, kedden 18 órától
 
a Rhema Konferencia Központban (Kolónia volt közösségi épület), Golgota u. 3.
 
Általánosságok és érzelmek helyett
beszéljünk konkrét problémákról, és keressünk megoldásokat!
 
A polgármester-jelöltek jól fogadták a meghívást, a dátum is megfelel mindenkinek.
 
 
Életminőség a Golgota téren és a Delej utcában a Kolónia előtt
Kamionforgalom, útfelújítás, forgalomterelés: mi a teendő? Évekig tartó szemétlerakás a Ganz-telepről, elszállítás az önkormányzat pénzén: ki a felelős? Fizetős parkoló terve a Golgota téren: mit várnak tőle?
 
 
Vajda Péter utca a felújítás után
Parkolás a befelé tartó irányban: tervezik-e megtiltani? Hiányzó vízelvezetés a Delej utcai kereszteződésben: pótolják-e? Elhanyagolt növényzet a forgalomcsillapító sávban: tehetünk-e érte együtt?
 
 
Tájékoztatás és ügyintézés az önkormányzatnál
A kerület milliárdos fejlesztései mellett sokan egyszerűen csak élni, ügyintézni, tájékozódni szeretnének. Beadványok: miért nem válaszol az önkormányzat (útfelújítás, eltűnt padok a parkban, reklámtáblák az utcában stb.)? A hivatal működése: ki mit tapasztal, ki mit tud tenni?
 
 
 
Előzmények, háttérinformációk


És (ha minden jól megy) a 8kerTévé élőben közvetít!