Az ősszel már volt egy eseményük, amit csekély két hét alatt hoztak össze - most sem kellett több idő hozzá, és megszervezték. Persze, sok helyi civil szevezet nyújtott nekik hathatós segítséget - de aztán mégsem az eredeti koncepció szerint alakultak a dolgok.

Az Állampolgári Részvétel Hetének keretében a Nap Klub kérdőíveket töltetett ki a kerület lakóival, arra a kérdésre kerestek választ, mit tenne az illető, ha Ő lenne a polgármester. Több mint 200 választ gyűjtöttek össze, ezekből akartak felfesteni párat a molinókra és kiállítani a Kálvária téren - ez elmaradt, és saját ötleteiket vitték a vászonra. 

Nem lett rossz, hiszen egy fiatal, részben helyi, nyitott gondolkodású fiatal csapat performansza volt, de nem épített a helyiekre, nem vonódott be a kerület. Mint egy mini ARC kiállítás, józsefvárosi módra.

Egyúttal örömmel jelentem be a 8kerTv második adását, amely megmutatja a vasárnapi hangulatát a térnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr441531536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VÁÓ, ez az "állampolgári részvét hete" legalább olyan jó bullshit, mint az előző videóban az "improvizatív [...] összművészeti társadalmi diskurzus", ez utóbbin mindig gennyesre röhögjük magunkat a csajommal.
@JoeHorseDick:
és azóta hogy vagytok? nem annyira súlyos az állapototok?

terápiaként javasolhatok egy kis 8ker valóságot? a legközelebbi Kálvária rendezvényre menjetek el, már ha egy kommentelésen túl is foglalkoztat benneteket az, amit itt csinálnak a Kálvária téren ...
@8kerlakos: köszönöm, kitűnően ismerem a környéket, én "az állampolgárság nem jogalap, hanem kötelesség" c. előadássorozatot látnám szívesen ott :)
@JoeHorseDick:
az ezzel kapcsolatos okfejtés lehet, hgoy érdekesebb lenne, mint a "gennyes röhögés"
profi kis összeállítás lett, jó a zene is!
viszont tényleg ennyire nagyonkevés résztvevő volt, mint ahogy lejön?
A legérdekesebb a régi gyárak helyére álmodott termő föld., Elsőre annyira abszurd, hogy nekem tetszik is. Miért is ne? Elképesztő lenne, ha a nyolckerben sétálva paradicsomok mosolyognának egy-egy üres telken. :)
A kezdeményezés jó, de tényleg nem voltak sokan. Pl egy romát sem láttam. 8ker lakos lévén tudom, hogy itt igen nagy a roma népesség aránya, viszont ők inkább individualista, családalapú modellben szocializálódnak és a tágabb értelemben vett közösségi, társadalmi szintű gondolkodás nem, vagy csak minimális szinten létezik náluk. Bár, a kollektív felelősség hiánya a kerületben élő sok lecsúszottra, alacsony iskolázottságúra is elmondható.
Szóval, nehéz itt bármi közös dolgot elindítani. A kezdeményezők nagy része ráadásul nem is kerületi lakos, ami látszik a programok összeállításában is. A 8ker nem úgy működik, mint az 5 vagy a 6ker.