Mária utca átalakítása

Címkék: fórum

2009.04.26. 13:05

A legutóbbbi fórum elég hosszúra nyúlt és ha röviden akarnám leírni, akkor ez hangzott el:
"El a kezekkel a parkoló helyektől, nem kell nekünk sétáló utca, nem kellenek fák, mert elveszik a parkolóhelyeket(!!!), és amúgy sem javítana semmit a levegő minőségén!"

Persze, ennél sokkal bonyolultabb és többtényezős volt, de nézzük akkor sorban. 

Sosem voltak még ennyien egy lakossági fórumon, tele volt a Zappa alsó része, az összes ülőhely, és még álltak is. Ez a szorgalmas plakátozásnak köszönhető, amit az előző hetekben tettek meg a CaPE aktivistái vezetői, végig a Mária utcában. Minden széken egy szerződés-tervezet, amely a CaPE és a Rév8 között jön létre, felhatalmazva előbbit a felújítási munkák minden fázisának ellenőrzésére és az átadáson is részt kívánnak venni. A hátsó részen az asztalokra kiterítve az elképzelt átalakítás terve, mellette a falon a különféle burkolatok és fák képei - ezekre lehetett szavazni kis zöld postit csíkok melléragasztásával, melyik is legyen.

 

 

 

Alföldi DLA György nyitotta beszélgetést, vetítéssel. Bemutattak különféle burkolat típusokat a városból, feltéve a kérdést kis,  nagy kockakő, esetleg gránit vagy beton burkolat legyen-e? Milyen megoldás legyen: elkülönítve szintben az autó- és gyalogsáv, vagy nem, vízelvezetők, járdák mintái, a fákat hogyan ültessük...amikor már közbekérdeztek, hogy megszűnik a parkolás? Nem, nem szűnik meg, csökken.
A már rutinos fórumozó Rév8-vezér az elején közölte, a kérdéseket csokorban válaszolja meg (így is gyorsítva az eseményeket), de a CaPE vezetője irányításával - hiszen ő rendet tud tartani valamilyen szinten. Szükség is volt rá, hiszen dühös indulatok garmada zúdult a pódium felé. Rögtön jöttek a parkoló-problémák, hiszen a legfontosabb a városlakónak az autó, és nem az emberi élet. Brr! Többször elhangzott az is, hogy badarság az egész sétáló csökkentett forgalmú ötlet, hiszen ez egy fontos útvonal a gépkocsik szempontjából, amit az jelez, hogy dugó szokott kialakulni. Fura, kifordult világképet mutattak az itt lakók, amit tetéztek azzal, hogy "senki nem kérte (!!!) az utca átalakítását, sem a Zichy hotel felépítését, sem a sok vendéglátó hely idetelepülését".
 
Szerencsére voltak építő jellegű megjegyzések is, mint például a sorompóval lezárt utcák (lásd Budai Vár, vagy Ráday utca) ötlete. Jogos volt az a felvetés is, hogy talán előbb kellett volna megoldani a parkolás gondját, és csak utána kezdeni a felújítást. A Rádió előtti mélygarázs üzemeltetője is megjelent, vele éppen tárgyalások zajlanak, hogy a kerületi lakók kedvezményesen parkolhassanak. Az autó parkolása pedig nem közügy, hanem magánügy, de segítenek. A megszűnő parkolóhelyek miatt a környező utcák lesznek még jobban terhelve, erre is ki kellene találni valamit. Úgy tűnik, a terv már készen van, itt csak lenyomják az emberek torkán, érdemi beleszólás nélkül. A "parkolóház hol legyen?" kérdésre Alföldi György elmondta, az önkormányzat ingyen ad telket, akár, de mostanában nem nagyon van befektető. A másik érv, hogy bár mindenki szeretne ilyet, csak nem a saját utcájában, nem a saját szomszédjában. Nehéz dió!
A pódiumon ülők elmondták ismét, fontos szempont, hogy ne legyen átmenő forgalom a kerületen, ne legyenek itt "szökő-utcák". Ezért (is) lesz egy halom csökkentett forgalmú és sétáló utca. Ezek az előző fórumokon már be lettek mutatva - de úgy tűnik, elölről kell kezdeni. (legközelebbi fórum május 13.). 
A burkolat kapcsán elhangzott, nem jó sem a kis, sem a nagy kockakő, hiszen hangos, nehéz tisztán tartani, rossz a kerékpárnak, rossz a babakocsinak - na és miért kell a hozzá nem értő lakosoknak dönteni erről, amikor nincs birtokában az összes jellemző tulajdonsága az egyes burkolattípusnak, beleértve az árát is.
 
Kicsit aztán megint elszabadultak az indulatok, egymást pisszegték az emberek, olyan vicces, ovis szintre tértek át a tisztelt nagymamák. Szűcs Péter, a CaPE elnöke próbálta hősiesen megtartani a rendet, a normális párbeszédet - néha több, néha kevesebb sikerrel.
Az derült ki egy ponton, hogy az emberek szinte mindent az önkormányzattól várnak el. Mindent. És persze úgy, hogy az összes érintettnek jó legyen. Kicsit szó esett a szemetelés kérdéséről is, kevés a kuka még mindig. (Ez elhangzott már az előző fórumokon is, de megoldás nem született azóta sem, pedig a JKV, JKKSZ vezetői is jártak már itt).
 
Hipp-hopp, el is telt másfél óra, kiengedték az emberek a fáradt gőzt, mindenki elkiabálta sérelmeit, talán érdemi dolgok is következnek. A fórum második felében jutottak szóhoz azok, akik örülnek a fák telepítésének és a megújulásnak - taps kísérte mondanivalójukat. Fontos hozzászólás volt az is, amelyben azt foglalták össze tömören, mi a baj az itt élőkkel: két dolgot nem tudnak elviselni - ha történik valami, vagy ha nem történik semmi.
A konkrét időpontra vonatkozó kérdésre elhangzott, idén végeznek is az átalakítással, nemsokára kezdik. Hurrá!
 
Közben megérkezett Kocsis Máté, aki ravaszul a hátsó sorokba került, elvegyülve a tömegben, mint Mátyás király szokott vala. Onnan figyelte a reakciókat, majd a Rév8 vezetőjének távozása után ült le a polgárokkal szemben, folytatni a beszélgetést. Rögtön fel is kérték, tegyen rendet a Lőrincz pap teret elfoglaló Kamrával szemben. (Máté, az igazságos!) Kicsit helyrerakta a lakosságot, megemlítve ismét, hogy eddig nem volt ilyen lehetőség az egyeztetésre, ez egy új dolog, és értékelni kell.
Testületi ülésről érkezett, ahol döntöttek arról, hogy a Palotanegyed parkolási szempontból a lehető legmagasabb díjzónába tartozzon (365 Huf/óra), és ne este hatig, hanem este tízig - ezzel is védve a lakosság parkolási lehetőségeit, hiszen mi ingyen parkolhatunk matricával - "lekényszerítve" az ide jövőket a mélygarázsba.  Ismét elmondta, nincs már az önkormányzat kezében olyan üres földdarab, ahová lehetne mélygarázst építeni. Ami van, az meg nem alkalmas (Gutenberg tér, ott a gázelosztó), vagy a civilek tiltakozásával kerül szembe (Rókus-park, fákat védjük!). Viszont a Blahán épülő pláza alatt ősszel átadásra kerül egy 300 férőhelyes mélygarázs, és esetleg a Corvin áruház előtti parkolót lehet bővíteni lefelé.
A legvégén volt a legérdekesebb hozzászólás: egy hölgy, aki türelmesen végigülte és hallgatta a sok fröcsögést, a maga egyszerű módján elmondta: autós ember, ráadásul építkezik, a Mária utcaiak egy részének üzenetét tolmácsolja, akik fás, emberibb környezetet szeretnének; viszont tisztábbnak és öntevékenyebbnek kellene lenni, türelmesnek és nem kétségbeesettnek, de azzal szemben, aminek tíz évvel ezelőtt kellett volna megvalósulni, igenis türelmetlenebbnek. Nem szabad halogatni, nem kevesebbek leszünk, hanem többek a változás után. Remek zárszó!
 

Összességében a sok ellenzőn kívül elhangzott rengeteg építő ötlet is, szerencsére. Az ötletet adókat rögtön bevonják a CaPE tagsorába, hiszen ezért jött létre az egyesület, hogy az itt lakók aktívan vegyenek részt a saját környezetük alakításában.

A Mária utca lakóit próbálják jobban belevonni a döntésbe, de ha nem érdekli menet közben őket, akkor azzal nem lehet mit kezdeni. Felmerült, hogy minden lakásba kiküldenek 4-5 féle tervezetet, mennyi fa és hol, mennyi parkoló, milyen elosztásban, milyen burkolat legyen - aki visszaküldi, az érdemi partnernek nyilvánul.

Háát, kíváncsi leszek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr91082778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szomorú a lakók hozzáállása, ahogy írod. Inkább a parkoló meg a por, zsúfoltság? Igaz, nem is biztos, hogy csodálkoznom kéne, ha már az emberek nagy része a postaládájához is autóval megy :-)

Én mindig is támogatni fogok minden ilyen jellegű újítást, legyen az bárhol.
Hello Lesley, csak a korrektség kedvéért pontosítanék két dolgot:
- nem a CaPE vezetői, hanem a Rév8 munkatársai szórták tele plakátokkal a Mária utcai társasházakat, de valóban: a CaPE és a részönkormányzat meghívójával,
- bár a kiosztott szerződéseken még nem szerepelt a felek aláírása (aznap délután véglegesítettük a szöveget), de a megállapodás 2009. április 22-ei dátummal megköttetett az egyesület és a Rév8 között.

Ami pedig az ötletadók bevonását illeti, citálom a küldetésnyilatkozatunkat:
"Az Egyesület a Palotanegyed lakói, az itt tulajdonnal rendelkezők, vállalkozást folytatók, valamint tanulmányaik vagy munkájuk okán a mindennapjaikat itt töltők számára nyitott szervezetként nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megismerje, felmérje a negyedhez bármely módon kötődő polgárok véleményét és igényeit, majd azokat közvetítse a döntéshozó önkormányzati szervek felé." Szóval nem csak akkor leszünk többek, ha felismerjük a változásban rejlő lehetőséget és élünk is vele, hanem akkor is, ha a közös fellépés gazdagító, erősítő hatását használjuk célunk eléréséhez!
A nagy burkolás szavazósdiban figyelembe vették, hogy a szomszédos V. kerület milyen arculatot fog adni az ő főutcájának? Összhangban lesznek ezek köztérrekonstrukcók (kö-pad-lámpa) azzal? Vagy épp - a már most is százféle - Palotanegyedi utcaképpel? Netán a majdani Kálvin térrel és Baross utcával?!
retekblog
szerintem mi azt hiányoltuk, hogy előbb akarják az utcát lezárni mint a parkolási gondokat megoldanák. Az elmúlt években kb 400 parkolóhely szűnt meg a környéken, miközben az idetelepült intézmények mind több parkolóhelyet igényelnek. (egybként a RÉV szerint a Mária utca lezárása 136 parkolót szűntet meg). Lehet szidni az autósokat de az itt lakóknak is vannak szükségletei amihez hozzátartozhat, hogy gépkocsit akarnak fentartani. Tudjuk, hogy ezért fizetni kell, de a lehetőséget. hogy választhassunk (fizetünk vagy nem tartunk kocsit) szeretnénk fentartani magunknak.

városjáró

láttuk a környező megoldásokat, de szerintem nem az 5.ker. példáját kéne követnünk hanem a szakember tanácsát meghallgatva azt választani amit könnyebb tisztántartani, nem zajos stb. szerintem még a közvetlen környéken(Krúdy Gy. utca) elkövetett hibákat nem kéne megismételni...
@Mariannka51: Fúha... Lesz aztán itt vizuális rend, az mán fix. Se!

Bor-za-lom!
Egyébként a szomszédos 5. ker-nek kéne figyelembevenni a mi választásunkat, hiszen a Szabó Ervin tér már kész van....
Az a baj, hogy a Szabó Ervin tér már nagyon "kész van". Ott felújítják a felújítást.

@Mariannka51: Ők a saját választásukat sem veszik figyelembe - pláne a Főváros az többiekét.

Én azért még reménykedem...
@Mariannka51: Megértem a te álláspontodat is, én annak vagyok támogatója, hogy a környezetünk szépüljön, és csak az hajthasson be a kisebb utcákba, akinek van ott keresnivalója. Abban egyetértek veled, hogy a kieső parkolóhelyek nincsenek, és még sokáig nem is lesznek pótolva, ami ugye az autósoknak szükséglete. Én azokról a lakókról beszéltem, akik (mint az a posztban olvasható) nem látnak tovább az orruk hegyénél.
Én most fogok a Mária utcába költözni. Örülök hogy történni fog valami, és a legkevésbé sem bánom hogy kevesebb lesz a parkolóhely az utcán. Ha kell a hely, garázst kell építeni, de elegem van hogy a járdán nem tudom normálisan megközelíteni az új lakásomat két szatyorral az oldalamon a parkoló kocsik miatt.

Nem utolsósorban pedig az ingatlanok árát is jócskán emelni fogja a díszburkolat és a foralomcsillapítás. Ebbe is bele kellene gondolni...