FRKK

Címkék: vélemény cigány képviselő józsefváros

2009.04.25. 00:41

Tudjátok, a főváros átnyúlva mindenki feje felett úgy döntött, a Szentkirályi utca hetes szám lesz a legjobb helyszín arra, hogy egy régóta húzódó tartozását kiegyenlítse a főváros, és roma kulturális központot hozzon létre. Ez - finoman szólva is - aljas húzás volt, főleg annak fényében, hogy a kerülettel nem egyeztettek, de ha azt nézzük, hogy a roma társadalom sem volt erről tájékoztatva, főleg gázos.

A dolog kommunikációja is megér egy misét, Horváth Csaba (aki maga is roma) olyan arroganciával, és olyan mindenkit félresöprő lendülettel menetel a cél felé, hogy az már több mint gyanús.

Csütörtökön volt a fővárosi Városházán a kulturális bizottság ülése, ahol a kerület képviselője, dr. Kocsis Máté mellett Benga-Oláh Tibor (kerületi roma politikus) és Fekete Hajnal (Védegylet) is felszólalt. Hiába.

Méretes botrány van készülőben a tervezett Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központtal kapcsolatban, pedig a vita minden résztvevője „jót akar”. Ki vagy mi alázza meg a cigányokat?
„Könyörögve kérem önöket, hogy fogadják el a romák véleményét és akaratát" - kérte csütörtöki ülésén a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságát Benga-Oláh Tibor, a józsefvárosi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, ám hiába könyörgött: a testület szocialista többsége 5:4 arányban tárgyalásra alkalmasnak találta a tervezett Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központról szóló előterjesztést, így az jövő csütörtökön a fővárosi közgyűlés elé kerül. Budapest húsz éve adós egy roma oktatási és kulturális központtal, ezért is érthetetlen a sietség, amellyel a VIII. kerületi Szentkirályi utca 7. szám alatti helyszínt erőltetik.

A kormányzat és a főváros együttműködését szabályozó Budapest Szerződés 2007. évi megújításban fejezték ki a felek együttműködési szándékukat egy roma oktatási és kulturális központ létrehozására. Úgy vélik, a roma kultúra bemutatására, kutatások folyatására, oktatási feladatok ellátására és kulturális célok ellátására jelenlegi elhelyezkedése és infrastrukturális ellátottsága miatt a Népszínház utcai Napház Khamorro Klubmozi, illetve a részben a Tavaszmező utcában működő Cigány Ház - Romano Kher nem alkalmas.

Az új központ ellenben - a két jelenleg létező roma intézmény jogutódjaként - jelentős hatást gyakorol majd a fővárosi roma emberek életére azzal, hogy „mentális és társadalmi segítséget nyújt a cigányság tehetségének és kreativitásának kiteljesedéséhez".

Az új központnak a fővárosi önkormányzat a Szentkirályi utca 7. szám alatti, két éve üresen álló iskolaépületet szemelte ki, a beruházásra az Oktatási és Kulturális Minisztérium 900 millió forintot biztosít. Ez az ingatlan Horváth Csaba szocialista alpolgármester szerint elég „reprezentatív" helyszín ahhoz, hogy méltóképpen mutassa be a cigányság kultúráját - romák és nem romák számára. A bizottsági ülésen azonban Kocsis Máté, a VIII. kerületi önkormányzat fideszes alpolgármestere és Benga-Oláh Tibor (MSZP-SZDSZ), a józsefvárosi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is úgy vélte: a Szentkirályi utca alkalmatlan helyszín egy élő kulturális központ számára. A szóban fogó szakasz például olyan szűk, hogy a járdán parkoló autók miatt még gyalogosan sem lehet közlekedni. A tiltakozók szerint a belső-Józsefvárosban kellene a központot létrehozni, ahol 25 ezer roma él.

A bizottsági ülésen a felek kölcsönösen egymást vádolták feszültségkeltéssel, ami pedig országos szinten is súlyos problémákat okoz. Horváth Csabában „rosszízű hangulatot idéztek fel" a Kocsis Máté szavai, és „nagyon nem szeretné, ha ez eluralkodna", Kocsis viszont ugyanezt gondolta az alpolgármester által elmondottakról. Benga-Oláh szerint a Szentkirályi utcai központ terve a cigányság megaláztatása, és kilátásba helyezte, hogy ha ez megvalósul, botrányt fognak csinálni. Félnek, hogy ezzel a fővárosi központtal egyszer és mindenkora lemondhatnak a - szintén régóta ígér - országos roma oktatási és kulturális központról.

Bőhm András, a kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke azt javaslata, hogy - bár a fővárosi cigány kisebbségi önkormányzat támogatta az előterjesztést - halasszák el a döntést, időt adva a további egyeztetésekre, a bizottság szocialista képviselői azonban a jövő csütörtöki közgyűlés elé engedték a javaslatot. Horváth Csaba szerint most van pénz, helyszín és akarat, s addigra az egyezetéseket is le lehet folytatni, így a vita következő fordulójára már a közgyűlés plénuma előtt kerül sor.

Forrás

Nem értem, miért nem lehet megbeszélni ezt a dolgot? Hová ez a nagy sietség? Ha nem most tárgyalja a főváros, hanem egy hónappal később, miután rendesen egyeztettek mindenkivel, miért nem jó? A bizottsági ülésen elhangzott, sehol a városban nem lenne jobb helye egy fővárosi roma kultközpontnak, mint itt a kerületben - és ehhez a kerület partner, mindenben. Mégsem. 

A roma szervezetek forronganak, teljesen jogosan. 900 millió forintot költenek "rájuk", de igazából nélkülük, a megkérdezésük, beleegyezésük nélkül. Az adófizetők pénzéből rakunk bele egy olyan épületbe majd' egy milliárdot, ami nem felel meg a kitűzött céloknak. Miért? Mi lehet a háttérben, ami ennyire sürgeti a fővárost erre az érthetetlen lépésre?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr521085047

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.04.25. 11:05:11

M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből "-Ez egy könyv? -Nem, ez a plafon." (egy életcentrikus orosz nyelvkönyvből) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a fa…

Trackback: Sárdobáló 2009.04.25. 10:36:49

Nyomor a cigányok körülÉrdekes két-három napon vagyunk túl Magyarországon. Tegnap lehozta a hírt a Népszabadság, hogy Szarvason egy kísérlet keretében kiderült, hogy diszkriminálják a cigányokat, a nem-cigány szülők gyerekeit inkább felveszik a helyi evan…

Trackback: Sárdobáló 2009.04.25. 10:36:47

Nyomor a cigányok körülÉrdekes két-három napon vagyunk túl Magyarországon. Tegnap lehozta a hírt a Népszabadság, hogy Szarvason egy kísérlet keretében kiderült, hogy diszkriminálják a cigányokat, a nem-cigány szülők gyerekeit inkább felveszik a helyi evan…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valószínű ebben van egy enyhe kolompári hajlam. Vagyis valószínű valamelyik jól kihasználja a fajtáját, a mi pénzünkön.
Adjátok nekik a Parlamentet vazze, a politikusokkal cseréljenek helyet.
Fel sem tünne a differencia.
Kicsit zavarosra sikerült ez a poszt. Ebből nekem csak az derül ki, hogy a helyszín a probléma, és az is csak azért, mert a járdát elállják a parkoló autósok.

Persze, egyeztetni kéne, de mondjon nekem valaki egy olyan esetet bármilyen beruházás ügyében, amikor ez megtörtént. Most miért történne meg?Illetve talán nem egy épületbe kéne ennyi pénzt feccölni, hanem programokba, de ez is jellemző. Lásd pl. a Művészetek Palotáját és más, kulturális beruházásokat. Nincs pénz tartalmas programokra, mert az épületek felépítése (vagy felújítása) és fenntartása viszi el a pénzt.
"A szóban fogó szakasz például olyan szűk, hogy a járdán parkoló autók miatt még gyalogosan sem lehet közlekedni."
Ez valóban így van.
Mondjuk jó lenne, ha mindettől függetlenül foglalkoznának ezzel.
ezek milyen alapon szólnak bele bármibe is??? dolgozzanak, ne a társadalomtól várják el, hogy eltartsa őket, majd utána lehet véleményük, meg lehetnek igényeik. addig meg a nevük: **ss
Szerintem valaki le akarja nyúlni a pénz egy részét és sietni kell, mert a dolognak le kell zajlania a következő választások előtt.
Miért? Mert ez Magyarország! Bár vízilabdában mi vagyunk a császárok! :P
Nagyjából ismerem a környéket, és azt kell mondanom, igazat kell adnom a cigányoknak. A Szentkirályi utca eleve a perifériája a VIII-IX kerület alkotta tömbnek, továbbá valóban teljesen lehetetlen mind parkolni, mind elférni a a járdán parkoló autóktól.
én meg a rózsadombra tenném vagy a szabadsághegyre - ha már a megbékélés és az elfogadás a cél...
A kultúrközpontot mondjuk lehetne ott kezdeni hogy befejezik a középiskolát...
Roma kultúra? az meg mifene?
@Sárdobáló:
Mit variálsz, még sosem tudtál 99 karakternél többet leírni.
Roma kulturális központ?

Miért, létezik roma kultúra? Ja igen igénytelen bűnözői kultúra létezik, de annak meg minek központ?
"Budapest húsz éve adós egy roma oktatási és kulturális központtal"
Adós??? Miért cserébe??? Azért mert itt vannak és (túlnyomó részük) semmit nem tesz a közös ügyek érdekében, nem dolgozik, nem adózik? Ezért valóban tartozunk nekik, sőt az "adófizetők" (akik nem ők jellemzően) pénzén épülő központot is nyugodt szívvel - sőt inkább háborogva kritizálják.
Nem értem én ezt...:/
pont ez jutott eszembe, hogy tartozunk valamivel is a cigányságnak???
Kapjanak autonomiát valahol (na jo ez durva, elismerem), fizessék a saját adojukat, gazdálkodjanak, képezzék magukat és mutassák meg mire mennek...
Igen, tartozunk. Utána kell nézni annak, mit tettek értünk a történelem folyamán, és hogy mit tettünk velük az előző rendszerben...
Roma kultúra: aki nem tudja, mi az, az nem ismeri a magyar kultúrát sem, amelynek szerves része. A világhírű roma zenészek mind-mind magyarnak vallják magukat, és így keltik a nemzetünk jó hírét a világban.
@Freechild: a cigányok egy jelentős része fizeti az adót, amit a többi magyar is. És dolgozik is, illetve tisztességes emberként akar élni.Mind vidéken, mind Bp-n vannak sokan ilyenek, csak őket soha nem látod a tv-ben. Ezért a cigányok a hibásak, a tv, vagy te, aki csak a tv alapján alkotsz képet róluk?

@Joe84: létezik roma kultúra, és eléggé szorosan összenőtt a magyar kultúrával, különösen vidéken az elmúlt párszáz évet tekintve, bár mostanra megint szétszakadt.

@Szűcslaci: szerintem blogmotor fail.
"Roma kulturális központ" - képzavar.

Egy felújított börtön, asszem hasznosabb lenne, mert a mostaniakba már nem férnek be az elítéltek; aztán a kint lődörgők meg nem biztos, hogy ebben a "kulturális központban" töltenék az idejüket.

Persze ez csak az én szubjektív magánvéleményem.....
"a cigányok egy jelentős része fizeti az adót"
Kérhetnék egy %-os adatot?
10%? 20%?
És mi a helyzet a fennmaradó kb. 500 000 - rel?
Hmmm?
@desdimona: százalékos adat nincs, hiszen nem lehet ilyen felmérés. Te honnan veszed a számaidat? Hasraütés?
Inkább előítélet...
Azt gondolom, hogy a Lujza utca elég jó helyszíne lehetne. Főleg amikor nyáron, kint ül a sok mezitlábas adófizető. Mert persze amelyik dolgozik is, számlával muzsikál, ugye? Itt élek 25 éve és rohadtul nincsenek illúzióim a témával kapcsolatban.
@Lesley: Az APEH-ban többnyire fehér embereket látni...
Az önkormányzatoknál segélyért reklamálók között pedig többnyire romákat...
Biztosan fizetnek adót is, de ugyanakkor mennyibe is kerülnek /GYES, családi pótlék, segély/?
Vanegy jó oldala is a tudosításnak:

A bizottsági ülésen azonban Kocsis Máté, a VIII. kerületi önkormányzat fideszes alpolgármestere és Benga-Oláh Tibor (MSZP-SZDSZ), a józsefvárosi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is úgy vélte: a Szentkirályi utca alkalmatlan

Együtt-egyetértve tesznek a kerületért!! Ez a fontos.

Egyébként a Palotnegyed már igy túl zsúfolt intézményekben.....
OMG.
Korábban is volt ilyen intézmény a X. kerület szélén (Újhegyi út), de egy szép nyári napon felgyújtották és porig égett. Szerencsére már eldózerolták a maradványokat és lakóparkot építenek a helyére.
Csak nehogy itt is ez legyen :D
Gazdasági válság van, építsenek maguknak, ha kell.
Pészmán morokár.
Építsenek abból, amit a cigányok adóztak.
Ők tartoznak nekünk, nem mi nekük.

Kultúrájukból nem kérünk, tartsák meg maguknak, kaptunk már belőlük eleget.
@peca1000: :) Háááát, abból nem lesz Operaház.....
A roma szervezetek kérjenek pénzt az épületre az uzsorás, vagy lányfuttató testvéreiktől, és fizessék vissza nekik.

És építsék a honatyáink, ombudsmanjaik, vagy a szervezeteik közelébe.
Esteleg a Csillag Börtön bejárata felett átfesthetnék a táblát ... ez ilyen nehéz időkben megfelelően takarékos megoldás lenne, a felszabaduló 900 millerből épülhet az új szárny a többi bűnözőnek... nem luxus, de elnevezhetnénk fittalineának, nehogy az elqurrónak honvágya legyen... (na persze az úszómedence nélkül...)
Ez cigány kulturális akármi, csak szavazatvásárláshoz kell.
Bezárják a korházakat, helyette ilyen pénzelszívó intézeteket akarnak csinálni.
A faszom ki van már. Ne követeljenek, hanem azzal számoljanak el, amit eddig kaptak. Hová sikerült belőle fejlődniük?
@desdimona: mindegyikük fizet, feltéve, hogy fogyaszt. Márpedig fogyasztanak, tehát fizetnek ÁFÁT.
@Lesley: Ha nincs százalékos adat, akkor miböl gondolod, hogy elöitélet? Lehet, hogy a másik vélemény az elöitélet (a cigányok egy jelentős része fizeti az adót).
@Juanhu: ez jogos. Egyezzünk meg, hogy ezt a részt figyelmen kívül hagyjuk, hiszen nincs rá adat.
Azonban még mindig kérdés - és sajnálom, hogy ez nem merült fel senkiben - de 900 milliót akarnak úgy elkölteni, hogy nem tudjuk, pontosan mire?
Értem én, hogy egyszerűbb cigányozni, mint gondolkodni, de kicsit lépjünk már túl ezen!
Finomítanám egy kicsit a hozzászólókat.

Az egyik, hogy a fővárosi cigányságot nem kéne összekeverni a putriscigányokkal. Még.
@Cpt01: Azt hiszem, a parlamentben nem tudnának annyi kárt okozni az országnak, mint akik most ott vannak. Nyernénk velük.

@aqswdefr: Az ilyen problémák jól kezelhetőek. A Kresz is ad rá módot és a felújítás költségeibe is bele kellene férnie (mondjuk parkolni tilos táblák+mélygarázs). Mondjuk, ha ez is elkészül belőle, akkor nem lesz mit ellopni.

@Kivlov: Ezért írtam, hogy nem kell a fővárosi cigányságot a putrisokkal összetéveszteni. A fővárosban közülük is sokan dolgoznak. Ha a képességeiket nézed: aki tud, az nagyrészt dolgozik is.

@Sárdobáló: Szar fajvédő propaganda. Az evangélikusoknak annyira nem kell a cigánygyerek, hogy a szóbanforgó apuka a város másik evangélikus iskolájából akarta átrakatni a gyerekét. Az igazgatónő meg jogosan nem akart botrányt a két evangélikus intézmény között, ezért volt elutasító. De rakd be mindenhova a blogodat, had lássa mindenki, elvégezted a munkád. Mennyit kapsz ezért? Vagy saját ostobaságodból csinálod?

@newdawn: Szó sincs 20 évről. 4-5 éve égett le az előző Roma kultúrális központ. Kábelt égettek az emeleti nagyterem padlóján és lángra kapott az épület. Most dózerolják épen a Gyömrői úton. Gondolom az új épület arra kell, hogy újra bemutathassák a roma kábelégetési kuttúrát'. Ha arra jársz, a CBA mellett még látni a téglahalmokat. Vagy talán már csak a nyomát annak, hogy valaha volt ott egy épület. A 98-as buszon, amíg az épület megvolt, rendszeresen lehetett látni azokat, akik a Központból hatalmas szatyrokban hordták el a segélyeket. Legyünk jóhiszeműek, és gondoljuk azt, hogy terepre vitték azoknak a cigányoknak, akiknek nem jut 300Ft-os BKV jegyre. Ja. és még annyit ehhez, hogy elvétve volt a nagyszatyrosok közt cigányember. Valahogy a cigányságra szánt pénzek ott se a cigányoknak jutottak. Erről megint a vezetőik tehetnek. Aztán csodálkoznak, hogy miért tartja az összes cigány vezetőt bűnözőnek a közvélemény.

@O.D. N.SZ.B.: Kiváló ötlet. Bár a Csillag intézmény kissé messze van a fővárostól. Azt hiszem a Markó utca alá egy mélygarázs megtenné. Oda lehetne parkolni a szemetét. Aki kint marad, azzal biztos lehet kezdeni valamit.

@Szőke Kapitány:
Nem lakópark hanem egy ALDI fog épülni
Biztos összedobnák a pénzt maguk a cigányok is, csak több segélyt adjunk nekik...
roma kulturális központ?? :-))) Még viccnek is rossz! Mióta nevezzük kulturának vétlen tanáremberek meglincselését gyermekeik szeme láttára, magyar lányok megerőszakolását majd elevenen elégetését????
Hogy-hogy hová ez a nagy sietség?
Egyértelmű, hogy ha előbb nem is, de tavasszal mindenképp választások lesznek, és kormányváltás. Van most ez a néhány hónap ami alatt minél gyorsabban, minél több zsíros bizniszt le kell rendezni, a lenyúlható pénzekből minél többet le kell nyúlni. Nincs idő tökölni!
ne kavarjuk már bele az adófizetést a kisebbségi kérdésbe, mert az eléggé berosálok. Csak így tudunk gondolkodni, hogy nyugdíjas, közalkalmazott, bérből-, fizetésből élő. Rászorult v. nem rászorult. Mikor fogja már fel a tisztelt magyar társadalom, hogy finanszírozzákk az országot.

Abból van tényleges bevétel, amit az exportra termelő cégeink és a nekik szolgáltató más cégek befizetnek adóba. Az összes többi -még az adó, meg az ÁFA is- amit ezeken a cégeken kívül befizetnek ebből a bevételből történik. Olyan bonyolult ez. Ennek nincs köze se a kisebbségekhez, se a nyugdíjasokhoz. Aki olyat állít elő ami külföldön is eladható, az pénzt hoz a konyhára. Ebből fizetnek minden egyebett és mindenki más ebből kapja a pénzét. Mi köze ennek a romákhoz v. akárkihez. Ez (is) közpénz és akik befizetik azoknak semmi beleszólásuk nincs rá, hogy mire költik. Mindegy, hogy az kamu OKJ-s képzés v. zenélő szökőkút. Grrrrrr....
Szerintem is sokkal autentikusabb hely lenne a központnak a Magdolna-negyed. Nem értem, miért ragaszkodnak ennyire a Szentkirályi utcához...
Hát ilyen a társadalmunk. Fajgyûlölô, tolvaj, hazug és becstelen. Ez nem csak a cigányokra igaz, hanem ránk is. Azt kérdezném csak a nagypofájú nemzetvédôktôl, ôk soha semmit se vittek haza a munkahelyükrôl, sohase utaztak jegy nélkül, mindig igazat beszéltek? Egy ismerôsük sincs minimálbéren, vagy dolgozott feketén? Vagy csak azért gondolják mindehez joguk van, mert Magyar- nem pedig Romaországnak hívják hazánkat?
A nyócker a hazám, soha semmi problémám se volt a cigányokkal. Kölcsönös tiszteletben és megbecsülésben élünk.
És miért? Mert én tisztességgel, megbecsüléssel és toleranciával álok hozzájuk. Velem egyrangúként kezelem még a lépcsôházat felmosó romát is, pedig két diplomám van. (És még zsidó se vagyok, nahát ilyet..)

Sikerült megérteni amit leírtam?
(Vajon miért történhetett az, hogy egy kérdésekkel teli bejegyzésre reagálók közül mindenki csak egy irányba indult el...)

Én leginkább a következőket firtatnám:

- mi az az ésszerű indok, amivel védeni lehet a jelenlegi gazdasági viszonyok között egy alig három éve felújított belvárosi épület teljes átalakítását? (a korábbi intézmény, a dekoratíőr iskola 2005-ös beköltözése előtt megtörtént a felújítás...),

- a Roma Integrációs Tanács a kormány romaügyi egyeztető fóruma (amelynek tagjai a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Magyarországi Roma Parlament, a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF), a Romaversitas Alapítvány, valamint a PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete által delegált képviselők) - az, hogy az ő ellenállásukat semmibe veszik, kifejezett ellenvetésük sem számít, keresztüllépnek rajtuk, nos az én jogérzékem szerint nem más, minthogy a kormányzat a saját maga legitimációját rúgja fel;

- és vajon miért nem tudja még senki, hogy pontosan milyen tevékenységet kívánnak e helyen megvalósítani, konkrétan milyen közszolgáltatást kíván a főváros és a felelős tárca vásárolni a központtól évi 100-100 millió forintért - nemde talán azért, mert a szakmai anyagot előkészítők sincsenek ezzel tisztában?
@asdf.asdf:
"Az ilyen problémák jól kezelhetőek. A Kresz is ad rá módot és a felújítás költségeibe is bele kellene férnie (mondjuk parkolni tilos táblák+mélygarázs)."
Nem azt írtam, hogy nem kezelhető, hanem azt, hogy nem akarják kezelni.