Nem ez volt a címe, de a célja igen annak a beszélgetésnek, amely a Lánchíd Rádió január 16-i adásában volt hallható Kocsis Máté polgármesterrel, parlamenti képviselővel. A vállaltan elfogult, sőt elfogódott kérdező, Csintalan Sándor ötven percen át kérdezte Kocsist gyerek-és ifjúkoráról, politikai szocializációjáról, a sikerrel kapcsolatos, esetleges rangkórságról, de szóba került a hajléktalan-ügy és egy mondat erejéig a drogkérdés is.Akit érdekel, meghallgathatja ezen a linken, akit nem, annak mazsoláznék néhány apróságot, a teljesség igénye nélkül. Újat viszonylag keveset tudhattunk meg, a harminc éves korára fényes, politikai karriert befutott Kocsis Mátéról. Dédnagyapja már aktívan politizált – kisgazda színekben -, apja MIÉP képviselő-jelölt, a nyolc-kilenc éves Máté élénken figyeli a rendszerváltozást vezető Nemzeti Kerekasztalról szóló beszámolókat. Végzett gimnazistaként, majd jogász hallgatóként számos szervezet munkájába kóstol bele, de az első igazán komoly vállalása, az egyetem elvégzése után történik, amikor a Fidesz felé fordul érdeklődése. Aktívan részt vesz a párt választási előkészületeiben, s 2006-ban már delegálják a Fővárosi Választási Bizottságba. Ebben az évben már indítják is az önkormányzati választásokon, így lesz képviselő, majd egy lendülettel alpolgármester is. Csécsei Béla időközi lemondását követően pedig 2009 novemberében polgármesternek választja a kerület, s rá egy évre parlamenti képviselőnek.Ötven perc sok is, kevés is. S miután nem közszolgálati rádióban hangzott el a beszélgetés, nem kérhetjük számon a riportertől, hogy például miért nem kérdezett rá – ha már a papa miépes tagsága szóba került -, Kocsis Máté nyilvánvaló hazugságára saját miépes múltját illetően, vagy a hajléktalan ügy kapcsán elért konkrét eredményekre, vagy új alkotmányunk erőszakos terjesztésére. És csak sajnálhatjuk, hogy valójában nem derült fény ennek a kivételes karriernek a külső-belső mozgatórugóira sem. Pedig mindkettő hallatlanul izgalmas téma. Kocsis Máté az ember alig-alig tudott megnyilvánulni ebben a langyosvízben. Hogy álmok, vágyak, kalandok, kudarcok, félelmek, élmények, nők, példaképek mintha nem is léteznének egy harminc éves ember világában, ez inkább a kérdezőt, mint a kérdezettet minősíti. (s ha mégis így lenne, az nekem vízió: egy arctalan, jellegtelen, technokrata világ /elő/képe). Az, hogy Kocsis Máté akvarista, s pihenésképp afrikai sügéreket nézeget esténként otthonában, hogy nincs testőre, s szándéka szerint nem lesz ebadó a kerületben, mert sok magányos embernek a kutya az egyetlen társa – ettől a riporter teljesen elérzékenyült -, nos, ezek voltak a polgármester kihangosított emberi vonásai. Kihagyott lehetőség maradt minden szempontból ez a majd’ egy óra, mert a polgármester hiteles hangon beszélt arról, hogy magáénak érzi ezt a kerületet, itt nőtt fel, ismeri minden utcáját, rengeteg emberi kpcsolata van és távol áll tőle az übermencs magatartás.Sebaj. Lehet, hogy a fürdőzés folytatódik a Lánchíd Rádióban, mert Kocsis egy mondata – miszerint az az év a drog ellenes küzdelem éve lesz, és nagyon elszánt, kemény lépésekre készül -, felkeltette Csintalan riporter érdeklődését (idézem.” polgármester úr rettenetesen felizgatott drog ügyben”), a témára tehát vissza fognak térni.stradivari
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
www.hir24.hu/gazdasag/2012/01/27/igy-vegtorlesztenek-a-kepviselok/
Mezei állampolgárok kétszer annyit kaszálnak a végtörlesztésen...akkor most Gipsz Jakab meg Hinta Palinta is tolvaj?
A kereskedelmi bankok,akik az árfolyamnyereségen,a kezelési és kamatköltségeken,az egyoldalú szerződésmódoításokkal cirka 20-30%-al többet kerestek 2088 és 2010.közt ők nem tolvajok?
Komolyan: a lesüllyed jelzőt inkább erre a blogra alkalmaznám,értelmes bejegyzésekből egyre kevesebb,csak a primer Kocsis fikázás.Primer,simplex és ostoba.
Amikor egy döntéshozónak előnye származik egy döntésből, az mindig felveti a korrupció lehetőségét.
A közszereplők közül az értlemesbbje zsigerből nem beszél a magánéletének ilyen fokú mélységeiről,sőt a kérdés lehetőségét sem adja meg mert az nem tartozik másra.Ez a lényeg.
@Kis ember:
Felveti de nem bizonyítja.Igen elenyésző a végtörlesztő képviselők száma a teljes lakossági adóskör megoszlásában.Nyilvánosak az adatok atekintetben,hogy jelenleg mennyi a végtörlesztők száma és bankok kb. mennyit buknak ezen/nap.És még mindíg nem éri el fájdalomküszöböt,ha figyelembe vesszük az előző évek nyereségét.
Ezen felül bátran ki lehet számolni,hogy pusztán a CHF alapú lakáshitelesek esetén az árfolyamváltozás hogyan emelte meg a tőkét mondjuk egy annuitásos törlesztés esetén.A lehetőséggel családok százai menekülnek meg attól,hogy a fejük felől vigye a bank a lakást fedezeti értékig.
Ennek fényében pedig a feltételezés is nevetséges,hogy a döntés kinek az érdekében született.
Vaúú..vaúú,tee még hiszel a mesékben..
www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2010/k100_j0101231k.pdf&p_cont=application/pdf
Nem mondtam, hogy bizonyítja. Azt mondta, felveti. És ha felveti, akkor foglalkozni kell vele. Nekem mindig gyanús az, mikor valaki jól jár egy olyan döntéssel, amelyiknek egyébként nem ezt a célt kellene szolgálni. Valószínűleg az elmúlt 20-40-60-100 év (de akár idevehetnénk a bibliai időket is) történései indokolják ezirányú kétségeimet.
Vaúúú nem a mesékben hisz hanem a számokban.Egy vagyonyilatkozat korrupciós bizonyítéknak pont annyira hiteles mint egy vécépapírt pamfeltként lobogtatni.come oooon,kevés lesz ez!
Vaúú..vaúú..,(gondolat)'ébresztő..,aztán
számojjáá utána..,azéé egyben igazán megegyezhetnénk,nevezetesen hogy a törvényalkotó(k)szándéka a "Kis emberek"
segítése vótt..,és nem a tűzhöz közeliek
támogatása..olvassáá móricz zsigmondot..
bármit. különben elég magas labdákat adogat, szóval nem igazán tudom sajnálni. ellenben a blog informatív tartalma tényleg erősen romló tendenciát mutat. tényleg nem tudjátok véletlenül, hogy létezik-e valahol bármilyen normális látványterv a majdani teleki téri szuperlidlipiacról? a béna 3d grafika megvolt.
Utolsó kommentek