Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Fölépül újból
magas Déva vára?

Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Sápad-e csillag
a szabadság homlokára?

 Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Tapodunk, topogunk
vérbe’ és sárba’ ?

 Kísért a múlt.

Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Nyílik e földön
a szeretet virága?

 Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Lészen, ki a múltat
bánja s megbocsátja?

 Kísért a múlt.

Én édes népem, odébb az Éden,
táncol a téboly, a fák tövében,
hullákat himbál a lenge szél,
csurran, csöppen az ágról a vér.

 Mélyre temette, mélyre taposta
fájdalmad az idő, és tizenhat tonna,
nyomja, szorítja, süvölt a múlt,
a mélyből zokogva, tűrni tanult.

 Szemet szemért, a neved nem ér,
ki árult kit el, mikor és miért?
Zihál a múlt, bosszúért liheg
s halálig őrzi titkát szíved.

 És elő-előbugyog a métely a méreg,
hízott és hízik rajt’ megannyi féreg,
Most új pimaszok és új uraságok
osztják az észt és szedik a sápot,

 Rend kell, erkölcs, sebaj, ha avitt,
de ne hidd, hogy elviszi a folyó kakit.
Fejet a homokba, s fel a Dologra!
Ki lesz most kinek újból a foglya?

 Rend lesz, dölyfös és lábszagú,
sírva vigad a honfibú,
vastag a maszk, pattog a festék,
repedt fazék a nemzeti egység.

 Gagyog a gagyi s tán leesik valami,
sírjában forog a Ludas Mutyi.
Talpra magyar? Így volt ez mindég,
saját hazádban lehettél vendég.

 Én kicsi népem, a segged kilóg,
magadra szedhetnél néhány kilót,
frissensült hajléktalan jó lesz talán,
vagy libsi, meleg, zsidó, cigány?

 Bűnös kell, tettes, jól kenhető,
izeg és buzog a tetterő:
Állj be a sorba és tartsd a pofád,
vagy keress magadnak másik hazát!

 S már lendül a láb, mi sárba tipor,
az arcokon, roppant, bamba vigyor.
Egyszer volt, többször volt. Én édes népem.
kutyák vonítnak az éji sötétben.

Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért van csillag,
az ingeden?

 Hazám, hazám,
ébredni kék!
Miért nem hallják,
míg kér a Nép?

 Hazám, hazám,
micsoda tréfa,
hogy többségből lett
a nép maradéka.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
ki itt az úr?
Miért, hogy néped,
sírva vidul?

 Hazám, hazám,
a hősi múlt,
fogta magát,
és elgurult.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
puszta beton,
hallgat a zsötem
és szól a zseton.

 Hazám, hazám,
ne legyél kába!
Lelkünket most dugják
egyenruhába.

 Hazám, hazám,
Te halk remény,
már csattog a csizma
az utca kövén.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lett zászlónk
széjjelszakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagyjuk,
hogy így legyen?