Azt már láttuk, hogy Kocsis Máté, dr. különös kéjjel fúr bele a MSZMP volt székházának oldalába, táblát cserélendő, most viszont úgy tűnik, ha nagyon muszáj, le is bontatja:

És persze a bontási költségek fejébe megkapja a telket az önkormányzat - az alatta lévő pincebörtönök meg nem lesznek publikusak sose. Holott lehetne itt egy múzeum, '56-nak akár.

Viszont úgy vonul majd be a történelembe polgármesterünk, mint aki átnevezte a rossz emlékű teret, és földdel tette egyenlővé az állam-párt-házat. Elévülhetetlen érdemek ezek egy antikommunista pártban. 

Ezek persze csak gondolatok, kérdések.

Ne legyen igazam.

Szerinted mi legyen a sorsa?

…és minden rendű-rangú felelőseihez, képviselőihez és civil elkötelezettjeihez

Polgármester Úr, Főkapitány Úr, Képviselő Hölgyek és Urak, és Ti is, Bérlőtársaim, akik megbízásából e sorokat írom!

Idestova fél év telt el azóta, hogy az önkormányzat FÉLIDŐBEN címmel megtartott ünnepi rendezvényét, egy petícióval – a PUSZTULÓFÉLBEN című elkeseredett látlelettel – próbáltuk „Külső-Józsefváros” komor valóságával szembesíteni. Azt reméltük ugyanis, hogy a nagyívű tervek és fényes sikerek ünneplését követő állófogadásra  talán beszüremlik valami ebből a komor és vigasztalan valóságból, s a számtalan súlyos kérdésből, melyből néhányat ott felvetettünk, legalább a legválságosabbakat némi figyelemre méltatják a kerület vezetői és notabilitásai.

Ám a fülsiketítő csönd, ami a (sokadik) kétségbeesett vészkiáltást követte, s melynél csak az „illetékesek” sértett arroganciája volt hangosabb, arra sarkall, hogy felszólítsunk minden érintettet, hogy

• akit a „folyamatban lévő tárgyalások, a legégetőbb kérdések rendezésére” ígéretével áltattak, a lakhatatlan – mert a kaotikus élet- és jogviszonyoktól szétzilált és drogbandák rémuralma által rettegésben tartott – „hajlékaikat”, melyeket az évek óta hallatlanba vett poloskavész irtózata is sújt,
• s aki, egy percre is komolyan vette a munkáért-lakhatás program – különben általunk kezdeményezett – megoldástervezetének nagyhangú, a nyilvánosság előtt beígért támogatását,
• aki a – pl. legutóbb a múlt héten történt – betörés- és lopássorozattól azt reméli, hogy a milliókba került házi kamerarendszer valamit is felfed belőle,
• aki abban bízik, hogy a befalazott(!) és évtizedek óta az enyészet martalékának kitett „üres lakások” – melyek úgymond „belső mozgások tartalékaként szolgálnak” – valaha is enyhítenek az infernális lakásinségen,
• s végül aki azt hiszi, hogy ha mindezt az „illetékeseknek” illő módon szóvá teszi, nos, hogy akkor talán juthat egyről kettőre – hát nekik mondjuk: NE ÁLTASSA MAGÁT,  csak bolondot csinál magából, ha efféle illúziókat táplál.

Tíz éve túrom ezt a kásahegyet, barátaim, de a többtucat házban, melyeket ez alatt bejártam, soha semmiféle illetékessel nem találkoztam a fenti körből, értve ezen elsősorban mindkét „táborbeli” képviselőinket. (A vagyonkezelő viselt dolgairól most nem szólnék; ők külön fejezet ebben a történetben, melyről – másokkal együtt – többször is, részletesen írtunk.) A kiemelt Magdolna Program I.  alatt például – mely kitüntetetten volt hivatott példázni a lakossági bevonás lehetséges formáit és jövőbe mutató tanulságait – még mutatóba sem bukkant fel egy sem közülük, egyik „oldalról” sem. (Most nem szólnánk a lakosságtól mentes, kül- és belföldi előkelőségeknek szóló, révült-mosolyos Potemkin-vizitekről.)

Mit tehetünk hát? Kérésetekre én, személy szerint, a most szerdai képviselő-testületi ülésre megpróbálom mozgósítani egyik képviselőnket, hogy a házikamerák ügyében  (a legalább tizedjére feltett )  kérdéssel kapcsolatban, szíveskedjék interpellálni  a  polgármester és főkapitány urakat. A civileket pedig – mit is tehetnénk mást – a tevékeny szolidaritásuk kinyilvánítására hívjuk fel.
(Bevallom, kissé tompa hittel mondom mindezt, tudván, hogy a közösségvállalás nem trendi manapság, s ezt némely civil kollégám önérzetesen vállalja is.) Ott leszek hát, ahogy kértétek, a k-t ülésen, ahol ugyan nem szólalhatok meg, de okos arccal hallgatva, tanúskodhatok a kincstári vagy netán érdemi szóváltásról ügyünkben. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva azonban, senkit sem biztatnék vérmes reményekkel. (Poloskaügyben pl., egyik helyről a másikra küldözgetve járatták velem a bolondját, mígnem a Családsegítő vezetőjénél kötöttem ki, akinek az egész ügyről fogalma sem volt. Igen, arról sem, kedves érintettek, hogy az általa vezetett intézményt, már meg is keresték néhányan a kárvallottak közül.)

Javaslom hát, hogy teremtsük meg együtt az (általunk választott) végrehajtó hatalommal történő kapcsolattartás eleven formáit, s segítsünk – legalább részben – megszabadítani őket a szemüket borító hályogtól. Meglátom persze, mire jutunk most szerdán, tisztelt szerződéses feleinkkel, akik épp egy újabb „modellkísérleti programmal” (MNP 3) készülnek megajándékozni bennünket, természetesen a „lakosság fokozott bevonásával.” Ha pórul járnék érdekképviselői buzgalmammal, csak azt javasolhatom, hogy a legközelebbi ülésre menjünk el csapatostul, és hívjuk meg képviselőinket egy kis felfedezőútra, a magdolnanegyedi bennszülöttek közé…

Tisztelt címzettek, hölgyeim és uraim, kérem, higgyék el, nekünk sem öröm, hogy a legelemibb emberi élhetőségünk alapvető feltételrendszerének mindennapi biztosításáért kelljen folyton közelharcot vívnunk; azért, hogy lakhelyünk ne váljék egy kocsma-diszkó-drogtanya-bordély  s újabban a szabadrablás helyszínévé, melynek fő oka igenis, a máig rendezetlen lakhatási jogviszonyokban lelhető fel. Lehet persze az ennek rendezésére tett, hamvába holt és szakszerűtlen rendezési kísérletet „páratlan sikersorozatnak” nevezni, melyről máig nem készült hiteles beszámoló, - csak nem azoknak, akiknek együttműködésére olyannyira számít – legalábbis papíron – a négymilliárdos programot menedzselő „kipróbált” szakembergárda. Mellesleg ők bizonyára szívesen elkalauzolják önöket az előző két program csak nemrég átadott házaiba. És akkor végre megszemlélhetik önök is a „páratlan sikersorozat” kendőzetlen mindennapi valóságát.