Úgy tűnik, egyre inkább kiszorítják a járdákról a zembereket - elkerítik ilyen-olyan okokra hivatkozva, aztán mindenki úgy közlekedik, ahogy akar. És ahogy tud.

szia,

 

ma reggel, amíg mentem a srácokkal az auóig, belehalgattam egy jó kis utcabeli adok-kapokba.

 

a kőfaragó u. 5. műemlékházról úgy fél éve leesett a homlokzat egy része, a többi majd később fog lezuhanni. a ház deszkaléccel elkerítette a járdát, így a gyerekeink megtanultak azóta az autók között, az úton járni (még élnek). az elmúlt félévben sem a műemlék ház közös képviselője (a reggeli adok-kapok 1ik résztvevője), sem az önkormányzatnak nevezett izé nem tett semmit sem a műemlék házért, sem az életveszély elhárításáért (ma 1 2 éves gyerek motorozott át a lécek alatt, a szülei voltak az adok-kapok másik résztvevői), sem azért, hogy használhassuk végre a teljes szélességében elzárt járdát.

 

üdv,

 

helyi lakos

Ugyanakkor a volt MSZP székház a Köztársaság téren is elkezdett bomlani - amióta üres, senki nem foglalkozik vele, a galambok is inkább mellészarnak - és gyors reagálású köztereseink el is kerítették a járdát itt is.

Ha lenne polgármesterünk, vagy lenne a jó polginak egy megfelelően felelősségteljes vezetője a köztereseknél, akkor vagy bírságot szabna ki az ilyenekre, vagy az önki saját költségén elhárítja a veszélyt és kiterheli.

Kár, hogy egyik sincs. Marad a kordonozás, elkerítés - az nagyon megy.

Szűk, már-már az illegalitás határait súroló körben zajlott a civil fórum sorozat legutóbbi, Józsefváros közbiztonságával foglalkozó rendezvénye a Kesztyűgyár Tükör termében. Ugyanott, ahol kilenc hónappal ezelőtt a munkáért lakhatás-szociális lakbér-kilakoltatás témakörben még állóhely is alig jutott az érdeklődőknek. Pedig képviselte magát az önkormányzat, a rendőrség, a polgárőrség és néhány civil szervezet, aktivista, valamint harcos blogger. Két szereplő hiányzott a fórumról: a lakosság, meg a bűnözők.

Újat, vagy eredetit leginkább ők tudtak volna mondani, de nyilván egyéb elfoglaltságukra tekintettel távol maradtak a jeles eseménytől, amely így – néhány felszólalástól eltekintve – közhelyek ismételgetéséből állt. Az ön kormányzati képviselők elégedettek a rendőrség áldozatos munkájával és anyagilag is támogatják azt (már, mint az önkormányzat), a rendőrség pedig nagyra becsüli az önkormányzat támogatását, és a jövőben is igyekezni fognak, hogy az Alkotmánybíróság döntése, valamint a jogállamiság elemi követelményrendszere ellenére eredményeket érjenek el Józsefváros átkos örökségének felszámolása tekintetében.

Civil részről ugyan elhangzott néhány tétova utalás arra, hogy a megelőzés, meg a szocializáció, esetleg a munkanélküliség felszámolása, ad abszurdum az intézkedések (pl. kamera) hatás(talanság)vizsgálata, és az abból adódó következtetések levonása is egy lehetséges megközelítési (gyógy)mód, úgy tűnt, a hatalom megjelent képviselői (ugyan különböző fokon), de inkább a bűnüldözés és a büntetés elkötelezettjei. Mondandójukból felsejlett a szegény, de fegyelmezett kerületi polgár fantomja, aki pisszenés nélkül viseli, hogy egyszobás, komfort nélküli lakásban nyomorog hatodmagával, hogy nem talál munkát, gyerekének naponta  egyszer tud enni adni, ám dacosan nemet int a bűn minden csábítására,és arccal az önkormányzat felé hajtja álomra a fejét, kezében az alkotmánnyal.

S ezzel már vissza is érkeztünk írásunk kiinduló pontjához. Az Alkotmánybíróság hajléktalanokkal kapcsolatos döntése után ismét kiütköztek Budapest hullafoltjai az aluljárókban, köztereken – ékesen bizonyítva, hogy tiltó, büntető rendeletekkel nem megoldani, csak eltüntetni lehet (ideig-óráig) a kínos ügyeket. Az emberek nem bűnözőnek és hajléktalannak születnek, hanem körülményeik teszik azzá őket. Következésképp nem a tetőnél vagy a vakolatnál kell(ene) kezdeni az újjáépítést, hanem a pincében. És ígéretek (főleg be nem tartott ígéretek –lásd az áprilisi lakásfórum), ráolvasások, fenyegetődzések hatására sem bizalom, sem nyitottság, sem aktivitás nem várható a hiányolt hallgató lakosság részéről. Sőt. Az egyik civil felszólaló „pártsemleges elkeseredettség”-nek nevezte ezt a lakossági passzivitást. A tervezett milliárdos költségvetésű Magdolna Negyed Program III. hozhat változásokat a munkanélküliség és a lakhatás elemi-emberijogi kérdéseiben. Majd. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy alig egy hete a rendőrségi konténertől néhány méternyire ért egy idősödő hölgyet – immár negyedszer – drogos(?) támadás, aminek következtében a kórházban meghalt.

Ez a civil bejelentés volt a Józsefváros közbiztonságáról szóló civil fórum sorozat,  egyetlen drámai pillanata.

 A bizottsagiirnok által kiemelt kérdésekre,

• adóslista a honlapon
• üres lakások
• civil szervezetekkel való együttműködés
• bérleményellenőrzés tapasztalatai
• büntető lakbérek elengedésének kérdése
• munkáért lakhatás program bevezetése

melyeket a tavalyi utolsó képviselőtestületi ülésen tett fel az LMP-s képviselő, hosszú ideje – némelyikre évek óta – nincs érdemi válasz.

Bérleményellenőrzés – avagy mi számít sikertörténetnek az önkormányzat házatáján?

Itt szeretném elmondani, hogy a válaszra váró kérdésekről, a képviselőtestületi ülést megelőző napon, hosszan tárgyaltunk a képviselő úrral, s a hatból öt kérdés a mi (Napklub, Négyház Egyesület) javaslatunkra került napirendre; persze anélkül, hogy megoldási javaslataink is nyilvánosságot kaptak volna. (A honlapra feltett adóslistával – bármennyire elképesztőnek tartjuk is etikai-jogi vonatkozásait – vállalt témánk miatt, most nem foglalkoznánk).

Az írásos polgármesteri válaszról máig nincs tudomásom, a szóbeliről pedig – mely a milliókba került tavalyi bérlemény ellenőrzést, mely pl. sem a bérlői identifikációról, sem a közműszolgáltatásokkal való visszaélésekről nem tudott konkrét érdemi feltárást közzé tenni, - nos, minderről, mint páratlan sikertörténetről nyilatkozni, (polgármester) maga a kihívóan vállalt tényhamisítás.

Közegészségügy

Poloskainvázió – egy elfeledett ( kihűlt?) kérdés felmelegítése.

Merthogy a kérdések közül – ki tudja miért, de – ez kimaradt. Pedig bejártuk vele a fél Józsefvárost, s miután az ezzel foglalkozó képviselő tehetetlenül széttárta a karját, mentünk a t. ellenzékhez, családsegítőhöz s persze mindenekelőtt a vagyonkezelőhöz, melynek irodavezetője talányosan csak azt kérdezte: „Mit gondol, nálam miért nincs poloska? - Mert Önnél egész máshol van a baj", mondtam hirtelen zavaromban. Ám még ezzel sem tudtam igazából megnyerni az irodavezető urat, pedig nem is őt, hanem egyik beosztottját jelentettem fel, hamis tényállításon alapuló felbujtás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Mondanom se kell, hogy bejelentésemet sose vizsgálták ki, ellenben az irodavezető úr rémhírterjesztéssel vádolt meg engem, önkormányzati gazdasági vezetők és civil aktivisták előtt. Tette mindezt tavaly ősszel, amikor legalább több tucat házban poloskanyomoktól virultak a házfalak, s az anyák vádlón mutogatták nekem összemart gyerekeik testét. Hogy mi van? A kenetes öblögetés nagyralátó tervekről, „konstruktív megoldásokat” sürgető összefogásról, de főképp arról, hogyan bűvészkedjünk el hárommilliárdot, legalább olyan „hatékonyan”, ahogy azt az MNP I-II-ben tettük. Poloskaügyben pl. majd’ két éve nem történik semmi. Név szerint fel tudom sorolni mindkét t. „oldalról”, hogyan vezetik az orruknál fogva a jámbor lakosságot, miközben tobzódnak a sikertörténetekről szóló fantazmagóriák a türelmes papíron. És kimondom álszerénység nélkül: az egyetlen, gyakorlatban is használható, épkézláb tervet mi adtuk be, ez ügyben, s a fertőtlenítést amúgy néhány lakó el is végezte önerőből. Némelyek számlára, melyeket hiába lobogtattam az illetékeseknek, akik egymáshoz küldözgetve járatták velem a bolondját. Kivel is akarnak önök összefogni az MNP 3 során, ha a lakosság egy részét bűnelkövetőnek tartják, más részét pedig önök kriminalizálják, épp azzal, hogy folyvást szédelgő szómágiákkal kábítják őket.

Van-e megoldása az önkormányzatnak a feltett kérdésekre?

Nincs és nem is volt, legalábbis a tanácsit leváltó hajdani, politikailag átstrukturált önkormányzati rendszer óta bizonyosan, melyben a vagyonkezelői szervezet, mint egy elavult zárvány, ittragadt a múltból. Részben látja ezt az önkormányzat képzett, fiatal vezetőrétege is, mégis a szóbanforgó témákról (bérleményellenőrzés, üres lakások, lakbérhátralék, munkáért lakhatás program) beadott dolgozatainkra kötött szerződéseink a semmibe vesztek. Legutóbb az ezzel megbízott képviselő majd’ egy év után ismerte be, hogy nem kíván a kérdéssel foglalkozni, hisz, „a polgármester úr egy nagyszabású programot fog kidolgozni a kérdés megoldására”.

Lakbérhátralék – avagy kit is sújt a büntető lakbér, s fordulhatunk-e ez ügyben a norvég királyhoz.

Legutóbb a közmeghallgatáson tettem fel a kérdést, a büntető lakbérek ellentmondásos, - mert járulék- és adóügyi csapdákat rejtő – tervezetével kapcsolatban. Civil társaim ugyanis már ódákban dicsérték ennek a/z/ - egyébként derék és jószándékú – kiötlőit, pedig ha valamire, hát erre illenék, hogy a pokolra vezető út is fideszes/Mszp-s bölcsekkel van kikövezve. (Vagy izé, tán nem egészen így szól a mondás, annyi viszont bizonyos, hogy összefogunk bárkivel, csak a nyavalyás civillel nem.)

Márpedig van megoldás, a büntető lakbérek életképes, jogilag is elfogadható és a járulékügyi csapdákat kiiktató megoldására. Ez ügyben – Soós György képviselő úr ajánlásával – meghallgatást kértem Egry Attila alpolgármester úrtól, a javaslat egyik beterjesztőjétől. Miután tíz nap után még a találkozó várható időpontjáról sem értesítettek, úgy véltem, kár tovább növelni az alpolgármester úr rendkívüli terheit, s lemondok a megtiszteltetésről. Ezért ajánlanám addig is míg nincs jobb,  a norvég király módszerét, az igen-igen elfoglalt uraknak. Ő ugyanis, dolgozószobája ajtajára egy egyszerű szabad/foglalt zárat szerelt sajátkezűleg, melyet egy piaci vizeldén látott először díszleni Oslóban. Bárki bemehet hozzá, (vagy épp’ várakozhat kicsinyég) aszerint, hogy zöldet vagy pirosat mutat-e a jelzés. Ajánlanám, mondom, bár ami jó a norvég királynak, félő, nem elég előkelő a magyar uraknak. És tudom persze bérleményügyben is mehetek bárhová, de leginkább a norvég királyhoz …

Megkötik-e a hatályos törvények a végrehajtó hatalom kezét, s mit csinál a (megkötött) kéz, fej nélkül?

„…az alkotmánybíróság több olyan törvényhelyet megszüntetett, amely ezeket a magatartásokat önkormányzati szinten bünetette volna” sajnálkozik a képviselő, (K. J.) a közösségellenes magatartásokról szólva. És tódítja őt a főkapitány is, mondván, „a törvények megkötik a kezünket”. „A jogi környezet a bérleményhasználót védi”, kontráz rá a jegyző is. Egy jogállamban a személy biztonsága de bármely jogalanyé is, hölgyeim és uraim, és a joghézagoktól mentes törvénykezés, nem lehet a törvényes végrehajtó hatalom tehertétele. A bérleményhasználót védő jogi környezetet felrovó jegyző csak azt felejti el, hogy az évtizedek óta elhanyagolt, romos környezet, épp’ azért válhatott a bűn melegágyává, mert a tanácsrendszerből örökölt vagyonkezelői struktúra képtelen megbirkózni a korszerűbb követelményekkel. Egy lakóépület fizikai és szociális mikrostruktúráját, vagy épp’ a tágabb értelemben vett élő organizmusát, soha nem tudja „kezelni” semmiféle külső ellenőrzés, amely időnként – többnyire a tehetetlenségtől frusztrálva – reménytelen kísérleteket tesz az általa ismeretlen, számos csapdát rejtő terep felmérésére. Így aztán megoldási javaslatokat sem tehet igazán, s ha megszorítják a körülmények, riadtan rendőrért kiált, s az alkotmánybíróságra és a törvény hiányosságaira mutogat vádlón, melyek „megkötik” az ő jobbra érdemes kezét.  Eszébe sem jut, hogy a kéz, mellyel ő „szabadon” szeretne fenyíteni, fej nélkül mit sem ér, s bár a rendkívüli bérleményellenőrzés amúgy – még a törvényes határon túl is – szabadkezet adott neki, hogy közszemlére tegye a gyámoltalan nyomor feslett rongyait, anélkül, hogy

- feltárta volna a lakók tényleges kilétét és jogállását

- a közegészségügyi és műszaki hiányosságokat, nemcsak a lakás de az egész lakóépület vonatkozásában

- és az „üres lakásokról” pedig, mely inadekvát fogalomról legfeljebb csak mint a diszfunkcionális lakáshasználat tágabb fogalomkörének részéről lehet beszélni, - nos az erre nem „kalibrált” ellenőrt ennek hallatán egyenesen a sikítófrász kerülgeti. Nem is foglalkozik vele, legfeljebb lerendezi „okosban”.

A tartaléklakásoknak titulált üres lakásokról szóló ötszázas szám pedig, melyet a polgármester is átvett, sima szemfényvesztés, arról nem is szólva, hogy az „üres lakások” egy részének igenis van bérlője, aki több-kevesebb rendszerességgel üzletszerzésre használja a bérleményt, s amúgy saját lakásban lakik. Esetükben nem annyira az üres- mint a fantomlakás megnevezés lenne inkább a helytálló.

Kit büntessünk hát a büntető lakbérrel, s adaptálható-e a bódévárosból a történelmi városnegyedbe a munkáért lakhatás program?

Nem titok ugyanis, hogy a büntető lakbérek elengedése kérdésével, kissé a törököt fogtunk, nem ereszt helyzete áll elő. A megoldáshoz vezető út, mégis a kölcsönös mulasztásos jogsértésen nyugvó, kaotikus jogviszonyrendszer anomáliáinak következetes feltárásán keresztül vezet. Mármint az egyik, mert soktényezős játszmáról lenne szó, melyhez a jelenlegi személyi állomány nem elég képzett, és rossz beidegződései miatt nem is igen tud felnőni a feladatához egyhamar. Avagy mivel is magyarázzuk, hogy a tavalyi ellenőrzésről máig nem jelent meg érdemi értékelés, mely tényt a JVK felügyelőbizottságának elnöke, még e hónapban is megerősített. A Munkáért lakhatás programról (copyright by Négyház Egyesület) pedig, melyet két éve terjesztettünk be az akkori kabinetfőnök, Sára Botond kérésére, máig nem kaptunk semmiféle választ.

Ugyanez vonatkozik egyébként a poloskavésszel kapcsolatban beterjesztett koncepciónkra is.

Kétségtelen ugyanis, hogy mi, az egész munkaprogramot a komplex jogviszonyrendezés szerves részeként pozícionáltuk, s nem a kanizsai bódéváros, de az egész történelmi negyed épített örökségének és szociális környezetének tüzetes és elhivatott feltárásával tudjuk elképzelni. Az eddig erről megismert – igen szűkszavú – koncepciók, nem épp effajta elképzelésekről szóltak.

Ad-e okot reményre, a bérlői bevonás helyett bérlői felháborodást hozó MNP I-II Program – avagy MNP III, cseberből-vederbe?

Persze nem vagyunk hülyék, látjuk, amit képviselőink egyszer sem méltattak figyelemre: az MNP I-II a minap átadott de mára szakasztott a lepusztult környezethez hasonult, málló falú, drogbandák uralta házait, melyet vak és süket kamerarendszer „figyel” rendületlenül. Sose mondták meg, mire fizették ki a milliókat, s a közmeghallgatáson megkérdezett rendőrkapitány pedig, láthatóan azt sem értette, miről beszélek.

Mit érdemel az obsitos érdekvédő, - avagy van-e (civil) élet és kurázsi, a politikai osztály mindkét oldali határain túl?

Bevallom, e pillanatban hajlamos lennék nem-mel felelni erre, bár aki azt hiszi, hogy hosszú évek permanens becsapottsága után túlzott csalódottság tölt el, hogy pl. az ún. Helyi Támogató Csoportban nincs helye annak az egyesületnek, amely hét évvel ezelőtt (a Révvel együtt) kidolgozta és megvalósította  a bérlői bevonás rendszerét, elismerést és megbecsülést szerezve a negyedbeli lakosság túlnyomórészt igenis tisztességes és jobbra törő részének, nos, az bizisten téved. Bevallom azt is, nem szívesen árulnék egy gyékényen azzal, aki – némely civil társunk megértő asszisztenciája mellett – mocskos rágalmakkal illette mozgalmunkat, biztos belépőt váltva ezzel a magas támogatói körbe. A MA NEm SZOlok, s TAlán holnap nem fáj fejem, kétes jelmondatával pedig, mi amúgy sem tudnánk mit kezdeni. Különben TESTVÉRÉre lelt ott, a mi szűkebb körünkből is; s talán nem véletlenül épp attól, aki végig csak nyűgnek tartotta az egész bérlakásügyet. Mit mondhatnánk erre? Megtalálta zsák a foltját.

Vissza a címben foglaltakhoz: bűnmegelőzés a bérházakban

És ahogy beomlott fundamentumra nem lehet falakat felhúzni, azonképp nem lehet dekriminalizációs folyamatokat beindítani a működési alapstruktúrák funkcionális rendezettsége nélkül. Mondhatnám, bérlők nélkül pusztán „megbízható káderekre” alapozva, egyszer bedől az egész miskulancia.

Aki látott ilyet, az nem kívánja mégegyszer megélni. És ez az, amiben az én esélyeim jobbak…

Budaházy Gusztáv

Négyház Egyesület