Botlás

Címkék: járda köztér közteres díszburkolat

2013.05.12. 10:23

Várom a párom a Kálvinon, és azt látom, hogy emberek sorra botlanak meg a térkő kiálló darabjain. Persze, senki nem néz a lába elé, amikor itt a nyár, mindenfelé alig-ruhában fiatalok mennek-jönnek-ülnek; na és persze, most adták át, most csinálták meg, miért lenne itt bármi hiba a járófelületen?

Na nem mintha a Szabó Ervin tér felől érkezők ne szoktak volna hozzá a szar burkolathoz, de ez itt más - ezt a szomszédos kerület finanszírozta, hogy egységes kinézete legyen a Kiskörútnak. Alig telt el 2 év és egy fél, botladoznak benne az emberek. 

Amint figyelgettem a cipőorrok lerúgását, egyszer csak böszme nagy autó érkezett - de nem valami úri ficsúr, hanem maga a magasságos közterület-felügyelet. Kell is a belvárosba a terepjáró, főleg a díszburkolat igényli nagyon, hiszen emberek is botladoznak az egyenletlen felületen!

KálvinBotló.jpg

A szorgos felügyelők kipattantak a kocsiból, megigazgatták a fénylő mellényeket és leviharoztak az aluljáróba. Két perc múlva már vissza is tértek, így aztán jól megkérdeztem tőlük, szándékoznak-e bármit tenni a további botlások megelőzése érdekébe, vagy csak csöves-basztatásra van felhatalmazásuk?

KálvinBotló3.jpg

Tennének ők, de tényleg, csak hát ugye ők a fővároshoz tartoznak, a terület pedig Józsefvároshoz. Biztos ám, oly'annyira, hogy itt a jelvénye száma, rá lehet hivatkozni.

KálvinBotló1.jpg

De! Azt meg tudja tenni, hogy beszól most rádión, kvázi bejelenti, és azt én is meghallgathatom. Juhhé, akkor fel is veszem - kaptam elő telegráfom, mire lehűtött, hogy az bizony egy magánbeszélgetés, amit nem vehetek fel. Magán?! - szaladt fel a szemöldököm - Magán az, ha a tegnap esti tévéműsort beszélik meg, de itt egy bejelentés van, én mint állampolgár kérek intézkedést tőle, akinek kérés nélkül is dolga lenne egy ilyen bejelentése. Ha rögzíteni akarom, akkor nem jelenti be rádión. Kész. Punktum.

.................

Jó, legyen. Jelentse.

Másnapra ki is került egy bója. 

KálvinBotló2.jpg

Legalább ennyi. A Szabó Ervin téren, Ötpacsirta és Reviczky utcákban évek óta nem történik ennyi sem....

Az elmúlt napok esőzései sok helyen okoztak problémát a városban; nem erre a csapadék mennyiségre vannak tervezve az elvezető csatornák. Kivéve persze, ha az elmúlt években építették át, bővítették őket. 

És így sem vezetik el.

EZ is egy olyan felvétel, amit vágatlanul kell közzétennem. Ugyanis szerintem bármilyen szerkesztés csak rontana rajta :). A felvétel Budapesten készült, Józsefvárosban - mégpedig a Szigony utcában az Apáthy István utca és az Üllői út között. Volt egy húszperces és intenzív eső - és ez lett belőle. 2009-2010-ben a Szigony utcában végig cserélték a csatornát, illetve kiépítették (?) az esővíz-elvezető csatornát is. A film szerint kifejezetten rossz munkát végzett a kivitelező.

Ez a film leleplezi Kocsis gárdapártoló "a MIÉP-ből a FideSS-en át a Jobbikba tartó" Máté qrmánypárti főkommunikáló körzetvezető hazugságainak egy részét. A 2011-es közmeghallgatáson azt találta mondani, hogy Józsefváros útjai nem rosszabbak a fővárosi átlagnál; a 2012-es közmeghallgatás során a Szigony utca csapadékvíz-elvezetési problémái kapcsán pedig azt válaszolta, hogy szerinte a probléma nem létezik. Illetve kérte, hogy jelöljem meg a konkrét problémát és útszakaszt. Úgy vélem, hogy EZ a film megjelölte a problémás útszakasz egy részét - és magát a problémát is. 

És egyben ez az árvíz felszínre hozta a Kocsis körzetvezető, és a Képviselő-testületben mögötte álló FideSS-Katolikus Taliban-Neonyilas Jobbik koalíció által a Szigony Gettóval és a Szigony Szegregátummal szemben folytatott apartheidpolitikája mocskának és szövődményeinek egy részét is. Ugyanis a körzetvezető és a Körzetvezetőség nem hajlandó foglalkozni a Szigony utcai csatornacsere "minőségi problémái" kapcsán a jótállás érvényesítésére. 

Szerintem ILYEN problémával egyre gyakrabban fogunk szembekerülni - az éghajlat-változás miatt országszerte sok helyen; illetve a Szigony Szegregátummal és a Szigony Gettóval szemben a Körzetvezetőség által folytatott apartheidpolitika miatt az itt élők; illetve azok is, akik a környéken megfordulnak (pl. a SOTE klinikái kapcsán).

Frigyesmester

Kedves Önkormányzatom!

Örömmel tájékoztatlak, hogy tegnap annak rendje és módja szerint megtartottuk első, bejelentett, zenés demonstrációnkat a szabad utcai zenélésért. Kilencen voltunk a Rothermel emlékkút előtt, amiben nincs víz, de az eső bőségesen kárpótolta a hiányzó mennyiséget. Énekeltünk, beszélgettünk, elszívtunk pár cigarettát és persze tervezgettünk is, mert többen kérték, hogy legyen esőnap (azaz ne legyen), tehát, hogy jönnének legközelebb, ha addigra kiderül. Amúgy is így képzeltük..Bevallom, volt bennem kicsi remény, hogy ellátogatsz hozzánk, akár inkognitóban, hogy ismerkedj, barátkozz, vagy akár velünk énekelj, mint mondjuk otthon a fürdőszobában, vagy valamelyik fejlett, tőkés országban, ahol az utcazenélés olyan hétköznapi jelenség, mint nálunk a kerékbilincs, vagy a kutyaszar.

De nem ezért írok igazán. Ma - 11 év híján 200 éve - csendült fel először Beethoven IX. szimfóniája, s azon belül is az Örömóda, ami tíz éve az Európai Unió himnusza. Talán nem is írok Neked, ha nem botlottam volna a mellékelt felvételbe, amitől meghatódtam. Ha megnézed, megérted miért.

Talán nem közismert, hogy a Berlini Fal leomlása alkalmából Bernstein is eldirigálta a Kilencediket, de ebből az alkalomból Schiller eredeti szövegével, vagyis a Freude (öröm) helyett a Freiheit (szabadság) szót énekelték ( Schiller korában még volt cenzúra, ezért a  szócsere), az pedig különösen érdekes, hogy Beethoven is változtatott a szövegen, így lett a „ koldusok testvérei lesznek a hercegeknek” -ből a híres „minden ember testvér lészen” megfogalmazás, ami - belátható - jelentős kiterjesztés egy ideális világmodell-keresés szempontjából. Akár kerületi szinten is.

Kedves Önkormányzatom!
Ezzel én zárom is soraimat, s egyben szeretettel tájékoztatlak, hogy most pénteken, délután 3-tól, a Mikszáth Kálmán téren lesz a következő, bejelentett zenés demonstrációnk, a szabad utcai zenélésért. Gyűjtünk aláírást is a  cél érdekében, örülnék, ha meglátogatnál bennünket. Puszi mindenkinek.
Rejtő Gábor

Jázmin

Címkék: utca önkormányzat tábla

2013.05.06. 13:29

Itt a tavasz - bár az elmúlt hetekben egy kis nyár is beköszönt -, nyílnak a virágok. A jázmin majd csak bő egy hónap múlva, de addig is itt a róla elnevezett utca:

Olvasom ezt a sok demagóg kiírásod Facebookon, hogy mire mennyit költ az önkormányzat, és nem tudom nem megjegyezni a Jázmin - Szigony utcák találkozásánál látható táblákat. Talán azért van kettő, mert olyan rég hiányzik innen egy rendes, hogy az első házi készítésű is kikopott már.

Erre sincs pénz, úgy látszik. Sebaj, kreatív a magyar, megoldja!

Jázmin.jpg

És ha mindenkit a jobbító szándék vezetne, nem itt tartanánk.

Galagonya

A demagógot nem értem, a táblákat igen. :)

És a ti utcátokban mi a helyzet?