Baross 80

Címkék: utca rendőr járda közteres rendészet

2013.05.13. 20:11

Utcai bandázás folyik a Baross utcában, ami nem annyira kellemes az arra járóknak, lakóknak. Információim szerint a Szigony utcából kiűzöttek folytatják itt, és talán itt sem sokáig:
Tisztelt 8ker blog!
Kérem, hogy az eszközeikkel segítsék elő az alábbi probléma megoldását.
A Baross u. 80 szám alatti zöldség-gyümölcs üzlet szeszesital árusításra kapott engedélyt, s ezzel összefüggésben egy söpredék társaság uralja a járda üzlet előtti szakaszát. Több alkalommal is tapasztaltam, ahogy békés emberekbe kötöttek bele, azokat verekedésre felhívva, illetve magatartásuk ezen túlmenően is folyamatos fenyegetést hordoz magában. Feltűnően primitív és brutális figurákról van szó, akiknek már a gesztusai is  frusztrált és hisztérikus személyiségképletet sejtetnek. Az arra járó emberek félnek, s inkább kikerülnék őket, minthogy veszélyes közelségbe kelljen kerülniük ezzel a társasággal. Ez azonban sokszor kivitelezhetetlen a járda szűk keresztmetszete és a társaság mérete folytán. Ideje lenne felszámolni ezt a társaságot, rendszeres igazoltatásokkal, a szeszesital árusítás jogának megvonásával, illetve a társaság egyik tagja által üzemeltetett üzlet bezáratásával. Az üzletet J&AMANDA Kft. néven üzemeltetik.


Baross800.jpg

Az állvány kellemes árnyékot ad, és le is szűkíti a járdát - a társaság pedig a maradék helyet foglalja el.

Baross802.jpg

Közteres büntethetne köztéri alkoholizálás miatt, de sokkal egyszerűbb a parkoló autókat bírságolni, azok nem kérdeznek vissza. Rendőreink is intézkedhetnének, de kapitányból is volt pár az elmúlt években...

Reméljük, hogy az illetékesek figyelmét felkeltettük.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr185238159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajna a közteres nem büntethet közterszeszre, mert nincs rá használható jogszabály, mióta nem hozhat az önkori...
lassan Józsefváros bukarest lesz ezek a zoknisok miatt, mondjuk az arany ászok örül nekik, mert az összeset ők vásárolják fel...:)
Én nap mint nap itt járok, és tényleg borzasztóan zavaró a társaság. Különösen, ha gyerekkel megy arra az ember.
Ami vicc, hogy a tőle 20 méterre lévő őshonos kiskocsma előtt teljesen kultúráltan beszélgetnek, iszogatnak a helyiek.
Talán az is segítene, ha a hűs árnyékot adó állványzatot lebontanák. A ház felújítását már az ősszel befejezték, rejtély, hogy miért vannak ott még az álványok. Tud erről valaki valamit?
Állítólag ezek ott laknak albérletbe abba a házba...
@Thor81:

Akkor menjenek be a lakásaikba. :)

De majd csak elkészül a Corvin sétány és átteszik a székhelyüket. Mégis úribb környéknek számít majd.
Arra kell küldeni egy fiatal rendőrt civilben, majd amikor beszólnak, akkor elő az igazolvány, többiek takarásból csatlakoznak, csoportos garázdaságért bevinni mindet.
A nemlétező cigánybűnözés.
@Thor81:
1) a jarokeloket molesztalni minimum garazdasag, benne van a BTK-ban MAR EVEK OTA.

2) Az onkori nem hozhat, mert sok onkori abszolut hulyesegeket hozott (pl tilos a jatszoteren hintazni) de az allam hozhat. Egyszeruen az onkormanyzatok visszaeltek a kozosseg-ellenes viselkedes jogszabalyaival, az AB meg elmagyarazta a kormanynak hogy ne adjon ekkora hatalmat analfabetak kezebe.
Egy alkotmany-modositas semmi ennek a kormanynak, 1 epkezlab jogszabalyt meghozni mennyi lesz vajon?
Hm... Még a police.hu honlapján is van online bejelentés:

www.police.hu/bejelentesek/bejelentes

De itt egy e-mail cím is:

ugyelet.brfk@budapest.police.hu
norvég cserediákok ezek, ilyen a viking kultúra. a viking kultúra szép arcát kell nézni.
a vikingekre mint rejtett erőforrásra kell nézni, nem mint problémára.
@soproni1:
Én azt hittem, van pszichológiai szűrés felvételnél.
@Kakimaki0123456789: lehetetlen. Bocs, hogy ezt kell mondanom, de eddigi tapasztalatom alapján ez van...
Pedig soha még ennyi jogász nem ült - pláne egy oldalon - a parlamentben...
Eroszakkal nem lehet ezeket kigyomlalni. Attol csak szaporodnak. A boltost kell tajekoztatni, hogy takaritsa el a szemetet a portajarol vagy bevonjak az engedelyet.
Az ifjú Kocsis Máté is csak a hajléktalanokkal tud keménykedni.

Most miért nem akkora f@szagyerek, ha egyébként mindenre meg tudja mondani a tutit?
Nemsokára lesz rendőr a környéken. A nemzeti érzelmű trafik előtt.
@vernarancs: na jó, de a boltos mégis mit tehet ellenük egymaga? Pláne, ha még csak nem is a haveri köre?

Egyébként azoknak, akik már megint kezdik a cigánybűnözés dumát: ilyet láttam már ú.n. fehér embertől is. (na jó, az ember erős túlzás az ilyenekre, de ugye a nácit sem szabad nácinak nevezni)
Az undorito az, hogy a hatosagok meg fogjak varni, hogy ezek szociopata elmebetegek, elkovessenek valamilyen sulyos buncselekmenyt, es csak akkor fognak intezkedni.
Pedig elorre lehet tudni, csak ido kerdese, hogy tortenjen valami. Ezek az emberek azert allnak ott, egesz nap varjak, a lehetoseget, mert eletuk egyetlen sikerelmenye, masok megfelemlitese terrorizalasa. Torveny kellene, amiben pontosan le van irva, az ilyen varosi szociopata viselkedes, es ha mast nem kovetnek el, pusztan ezert bortonbe lehesen zarni ezeket.
Tessék elolvasni pár poszttal lejjebb a TASZ legújabb szösszenetét.Ne tessék rasszistának lenni.Az csúnya dolog.
@kennyking: valami link esetleg? Egyébként nem feltételezném, hogy a TASZ ezeket védené...
Idézet a TASZ-ságból.
" A magyar cigány közösségek tehát traumatizált állapotban vannak."
@álfirkász: Mondjuk nem szolgalja ki oket.

@dukeekud: ha minden ilyen alakot bortonbe zarnanak, akkor ketszer ennyi borton sem lenne eleg. Inkabb kozmunkara kell oket itelni, vagy letiltani a buntetest a segelybol (ne adj isten fizetesbol, bar ezeknek olyan ugyebar nem szokott lenni).
@vernarancs:

Gondolom te csak viccelsz!
Talán esetleg mégsem a boltosnak kellene hatóságosdit játszania, amúgy meg próbálja csak meg nem kiszolgálni ezeket a kedves srácokat. Biztosan azonnal elnézést kérnek az csúnya viselkedésért, és gyorsan szétszéledve elindulnak a hegedű órára, vagy a társastánc, és illemtan tanfolyamra.
Vagy nem..., és akkor megnézheti magát, meg az üzletét.

Az utca közterület, megvannak az arra illetékesek, akiknek rendet kell tartaniuk. ezért hívják őket rendőröknek. Persze belátom, sokkal fontosabb feladatot ad a szervnek a társadalomra oly veszélyes, óráról ellógó iskolásokat bekísérni, vagy a buszmegállótól 1 méter 95 centire cigizőket bírságolgatni, mint a járókelőket b@sztató csirkefogókat megrendszabályozni.
Ez jó. "Talán ha lebontanák az állványzatot".

Szerintem olcsóbb lenne a rendőrkapitány cseréje.

B+, egy blognak kell levelet írni, hogy a rendőr végezze a dolgát. Ráadásul lehet, hogy nem is fogja végezni, végül is, miért jó az neki, hogy beszól hat cigánynak, azok agyonverik, majd kirúgják a rendőrségtől mert nyilván nem ok nélkül verték meg.
Sajnos bármennyire is szomorú dolog ez bizony a sokat emlegetett cigánybűnözés.. Ahol én a gyerekkorom egy részét töltöttem, ott ez ugyanígy hétköznapi szitu volt. Amint megláttál egy ilyen társaságot, jobb volt, ha azonnal újratervezted az útvonalat és még csak meg sem közelítetted.. Keresztülmenni rajtuk úgy, hogy ezt szó nélkül hagyják, na olyan nem volt. És nekik alkohol sem kellett ehhez. Ha fehérek voltak nem félt senki. Milyen meglepő.. Nem a barna bőr az oka annak, hogy utálják őket.
@Kakimaki0123456789: Igen, a fidesz törvényhozása legalább akkora gáz mint az előző kormányé.

A fémlopásnál most 300 fideszes bambul a parlamentben, nem pedig 300 MSZP-s.

Sok már törvénynél is ez a helyzet.

Ráadásul a mi a gáz, hogy az esetek 99%-ban nem kell törvény mert van, pld. ebben az esetben is.

Ki is lehet próbálni, a nem cigányoknál frankón működik.
fegyvertartás? önvédelmi csoport? csak azután meg repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg...

sittre mind, sokáig, vagy pszichiátriai átkódolást lehetővé tenni nekik.
@lobster thermidor: Ahogy a boltost is koti a torveny, miszerint ittas embert nem szolgalhat ki. A yard nem tud ott lenni 24 oraban es altalaban amig nem tortenik eroszak nem csinalnak semmit.
amúgy a cikkben meg kellett volna említeni, hogy ezek nem kerületi cigányok, mert azokkal nincs ilyen probléma, mint ezekkel a romániából átszökött ájfón/zokniárúsokkal... ha lennének még határok hjajhhhh
ELhatárolódom a poszttal kifejezett kódolt rasszizmustól, romaellenességtől. A romák is nemromák, éppen olyanok, mint bárki más, legyen az a más kőfaragó, zongorista vagy fizikatanár.

Jó, egy kicsit tényleg mások, mint mások, eltérő a kultúrájuk, de ez nem ok arra, hogy hecckampányt folytassanak ellenük a fasiszták az interneten.

Nekik jogaik vannak, jogosan használják a közterületet. Nincs olyan, hogy romamentes övezet. Amelyik magyarnak nem tetszik, az ne menjen arra. Érdekes, én nem mentem arra, és nem is zavartak.

A méltatlankodó járókelőket tolerancia-tréningre kellene kötelezni a saját költségükön, a roma fiatalembereknek pedig inkább fizessenek egy italt, ha már ekkora uraknak képzelik magukat.

Először a romák, aztán a szemüvegesek?

Volt már ilyen, akkor hatmillió romát gázosítottak el a haláltáborokban a csendőrök.
@mathe.aron: Az a gond, ha alakítunk egy önvédelmi szervezetet, az "áldozatai" 99%-ban cigányok, máris rámásznak a liberálisok, hogy rasszista.

Persze a libsiket ki nem szarná le, de a fideszes kormány is annak tekintené, mert nekik a túlnyomórészt tehetetlen, viszont az állami, önkormányzati irányítás alá vont és jól fizetett pozíciókat tartalmazó polgárőrség kell.

Azt látom, hogy a cigánybűnözéssel mindenki úgy van mint a rákkal. Néha ki-ki vágnak egy egy darabot, de leginkább nem bolygatják, mert szaporodik, különben sem tudja senki a gyógymódot.

A fideszes nem mer hozzányúlni, a balliberális pedig nem is akar.
De ilyenkor hol vannak azok az elszánt magyar nácik? De most komolyan. Ha lennének igazi elszánt fasiszták, akkor ezeket már rég hazavágta volna valaki a kurva anyjukba.
@Wind Callman tér:

Pont a múlt hónapban erősödött 91-ről 91,4%-ra a náciveszély Magyarországon. És te még kevesled a nácikat? Itt is csak a gyűlölködés megy. Csak azért, mert a fiatalembereknek sötétebb a bőrszínük.
Posztoló, ha nem akarod, hogy jövőre Budapesten ülésezzen a Roma Világkongresszus, és lesújtó országjelentést fogadjon el már az idén, akkor kitörülöd a posztot.
@Adj gázt!: te a dreher sörgyár embere vagy? merthogy ők profitálnak ezekből az 1000% ;)
@Wind Callman tér: Épp az a gond, hogy sehol.

A kormányoknak, sajnos az Orbán kormánynak is nemzetközileg jobban megéri a kirekesztés ellen harcolni, mint a valós bűnözés ellen.

Ezért lehet az, hogy ezek lehet, hogy hónapok múlva is itt vegzálják az embereket, rablásért, emberek megveréséért, uzsoráért háziőrizet, míg egy karlendítésért bevarrnak egy gimnazistát 3 évre. Ezért van az, hogy egy gárdistára hat rendőr jut, míg településeken, kerületrészekben életveszélyes sétálni.

Ez van egyébként nyugaton is, sőt ők jó pár évvel előrébb is tartanak mint mi.
a magyar focialista narancsköztársaság jobban teljesít, most szórták tele a cimbik hirdető oszlopait, hogy aszongya +3500 rendőr, na de hol? a traffipax mögött? mert az utcán egy darabbal sincs több, aki tenne is valamit...
@csárli hárper: Tökmindegy, hogy 8000, vagy 11.000 rendőr nem mer a cigányokhoz nyúlni.
nem tennék megjegyzést, mert az úgymond rasszista lenne.
@vernarancs:
Persze a borton sokba kerul, de szerintem sokan inkabb fizetnenek azert, hogy az efele embereket eltavolitsak az utcakrol, mint hogy azt varjak, hogy mikor tamadnak ra valakire, az egesz napi semmiteves kozben.
Meg kene hatarozni nehany kriteriumot:
utca orjonges,
uvoltozes,
csoportos felelem kelto viselkedes,
alkoholizalas,
drogozas,
utcai vecezes.
Es ha ezek kozul ketto harom teljesul, akkor az legyen buncselekmeny, es mehet a bortonbe 2-3 evre.
Ne keljen mar azt megvarni, hogy valakit megoljenek, szorakozasbol, mert ennek mindig ez a vege.
engem udvariasan átengedtek ! :()
@dukeekud: Ezeket teljesen normális módon el lehet(ne) intézni.

Odamegy 2 benga rendőr és megkéri őket, hogy tűnés és legközelebb probléma lesz.

Persze ehhez némi törvényileg megtámogatott rendőri tekintély is kellene, pld. az, hogy az érintettek tudják, ha megtámadják a rendőröket, akkor azok lőhetnek is.
Az meg ugye nincs. Na ezért nem megy oda két rendőr, mert ha odamegy, mit csinál utána?
@Fejesrob: tökmindegy ki követi el a bűnt, cigány, magyar, vagy afrikánus, ugyanúgy kell büntetni. Magát a cselekményt kell(lehet) csak megítélni, és nem azt, hogy ki követte el. Ennyi. A többi csak hangulatkeltés. Hogy esetleg miért nem büntetik egyformán, arról lehet vitatkozni.
@aranyláz: Most ezzel mondtál egy általánosságot, te ilyenkor megsimogatod magadat, ó b+, milyen emberbarát és liberális vagyok?

Épp az ilyenek miatt nem büntetik egyformán, mert nem a Kovács néni rohan ki Brüsszelbe, hogy bántják a cigányt, hanem a magadfajta.

20 éve abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki számára egyforma büntetések legyenek.

Az előző kormány még a cigányok általi rabszolgatartáshoz, uzsorához sem mert hozzányúlni, pedig mekkora volt a mellényük. Általánosan ismert jelenség volt, szinte mindegyik településen.

Szóval ezekkel a libsi mantrákkal ne gyere, nem vagy te már abban az erkölcsi helyzetben, hogy jogosult lennél az észt osztogatni.
Mennyivel gördülékenyebben mennének ezek a dolgok, ha a rendőrkapitányokat mi is választanánk, mint az amerikaiak a sheriffeket. Akkor lehet, hogy a rendőrök azzal foglalkoznának, amit a pógárok elvárnának tőlük.
Na, majd megnézem én ezeket a tesókat saját szemmel, aztán ha kell, odahatunk.

Van kerületi rendőrség, kiemelt közbiztonsági csoport, polgárőrség, kifejezetten járőrautóval ellátott kerületőrség, szakasznyi közterületes autó és gyalogos közterületes, minden van.

Egyébként ez mindefelé jellemző a kerületben, még mindig tul sok a félvilági elem, hiába a megújulás, új házak, ideöntött milliárdok, töménytelen hatóság, valamiféle bűnközponti vagy országos maffiaérdek ezt a kerületet ilyen szlömös skanzennek megtartani.

Egy csapatot bevisznek, eltakarítanak, felszámolnak, apránként végre lesittelnek, már itt is az uj csoport borsodbol, romániábol, isten tudja honnan, miből, hogyan, miért..mitcsinál, kinekdolgozik, miből él.

Ezek szvsz megint valami mezitlábasok akik tulsokat képzelnek magukrol, mert valamék haver ismer valakit, aztán nyitott egy közértnek álcázott szeszárudát, vagy ilyesmi..

Mert azt hozzá kell tenni, hogy a helyi történések tekintetében a nagykutyák is eléggé érzékenyek, tul jo biznisz a lányok, drog, meg ami még az utcákon van, nem hiányzik megint a tek meg mindeféle cirkusz pár keménykedő magárol megfeledkezett kiskoma miatt.

Szoval sztem ennek sem hatósági megoldása lesz hogyugymondjam.., meglássuk.
@Gera: Azok demokráciák. Ott hülyének is nézik azokat, akik azzal dicsekednek, hogy ők mekkora demokraták. Azokról azt gondolják, kik ezek, volt komcsik? Azok demokratázzák magukat ennyire:))
@Gera: "Mennyivel gördülékenyebben mennének ezek a dolgok, ha a rendőrkapitányokat mi is választanánk, mint az amerikaiak a sheriffeket."

Akkor mennének gördülékenyen a dolgok, ha ezeket egy kb 200 lövés per másodperc tűzgyorsaságú Gatling gépágyúval megszórnák kissé. És az Unióban nem kezdenének azonnal rasszizmust sikoltozni.
mondjuk egy ilyennel : www.youtube.com/watch?feature=fvwp&v=iAw82h-IhdQ&NR=1
KÖLTÖZZ EL!!!!!!!!

Nálunk Budán nincsenek cigányok.
@Shopping: Oke megdumaltuk, akkor atkoltoztetjuk oket oda.
@vernarancs:

Te megint viccelsz!
Úgy teszel, mintha egy másik országban élnél.
Ha egyszerű kereskedő vagy, napláne nem vagy több 55 kilónál próbáld 5 kigyúrt banditával betartatni a törvényt...

Amennyiben az írásban említett kisboltot az egyik bandatag üzemelteti, akkor pedig továbbra is az a helyzet, hogy az utcai italozással, és az ittas embereknek a kiszolgálásával kapcsolatban a közterület felügyelőknek kell a rendőrséggel karöltve fellépni.

Első lépésként az italárusítási engedély visszavonásával, ha ennek ellenére folytatódik az utcai "bandázás", akkor az önkormányzatnak van lehetősége a nyitvatartási idő korlátozására, majd a bolt működési engedélyének visszavonására.
Sok más esetben naponta háromszor is tudnak üzleteket ellenőrizni mindenféle címszóra, érdekes, hogy pont ott nem sikerül intézkedni, ahol konkrét probléma van.
Megjegyzem több iskola is van a közelben, tehát ha másként nem, ezen az úton is lehet lépéseket tenni az utcai ivászatok megszüntetésére.

Még egyszer mondom, a hatóságok hallgatólagos beleegyezése nélkül nem jöhet létre ilyen helyzet.
Még Magyarországon sem!
@lobster thermidor:

Ja, egy olyan orszagban, ahol a kutyaja miatt lehuzott ablakkal parkolo embert, 50 ezer forintra buntetnek, nehezen hiheto, hogy a hatosagok tehetetlenek, az utcan tombolo maffiaval szemben.
@Fejesrob:
"20 éve abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki számára egyforma büntetések legyenek."

kb ezt mondtam én is, ha tudnál értelmezni, s nem kötekedni akarnál

Akkor még egyszer, gyengébbek kedvéért: Aki törvényt szeg, azt büntessék meg, azért, amit tett-függetlenül bármiféle faji, vallási, stb hovatartozásától.
@Katalin Csernai: a felállványozott házban lakom. A tervek szerint a homlokzat felújítása után elkezdődik a tetőtér beépítése, az állvány egy része valószínűleg ezért maradt. ugyanakkor nagy a hallgatás az ügyben, nemsokára lesz lakógyűlés, akkor talán lesz állvány-ügyben is pontos info.
@gyuzsu Köszönöm a választ, kíváncsian várom a fejleményeket.

Az valóban naivitás, hogy a boltos ne szolgálja ki őket alkohollal. Mégiscsak ő kért alkohol árusítási engedélyt, nem?

Pár hete pont a párom szeme láttára pakolta be a rendőrség az egész bandát egy kisbuszba, de nem sok utóhatását tapasztaltuk.

A "nem menj arra" megoldás meg egészen nehézkes, ha az ember pl. a Baross utcában lakik, és esetleg el akar jutni a 4-6-os villamosig.
@Katalin Csernai:

Nyilván úgy értette, hogy a Barossban lakók tanuljanak meg repülni. :)

Persze ezért azonnal büntetnének a rend éber őrei, mert a lakott területek felett repülési tilalom van érvényben.
Sajnos 4 év alatt 6 rendőrkapitány váltotta egymást a kerületben, amelyet Kocsis Máté polgármester beszédében nehezményezett is. Április 30-án ugyanis az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta Danada János kapitányságvezetői megbízását és hosszas egyeztetések után Segyevi Zoltánt bízta meg a feladattal. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány azt nyilatkozta: az elkezdett munkát folytatni kell, a kerület közrendjét, közbiztonságát javítani kell, növelni kell a rendőrség láthatóságát és meg kell tisztítani az utcákat. Segyevi Zoltán megbízott rendőrkapitány pedig a közterületi bűncselekmények számának csökkentését nevezte a legfontosabb feladatnak és kardinális kérdésnek tartotta a tiltott kéjelgést és hajléktalanok ügyét. Kocsis Máté szerint a rendőrség számára Józsefváros "dobbantó", egy karrierállomás, amiből kezd elege lenni. Mint mondta, képviselőtársaival együtt szeretné, ha a rendőrség nem átjáróházként tekintene a bűnügyi és rendőrszakmai szempontból kihívást jelentő kerületre és végre állandóság lenne a poszton. Reméljük a rendőrök most már tényleg komolyan fogják venni Józsefvárost!