Egyenlőbbek

Címkék: autó önkormányzat parkoló JVSZ

2013.03.07. 11:19

A kis utcában - amire az ablakaim nyílnak -, naponta több kerékbilincselés történik. Legtöbb a forgalommal szembeni parkolás miatt, és nem is értik, nem is tudják az emberek, miért. Jó, persze, van kivétel, amikor nem háborodik fel  az úrvezető, hanem elismeri, fizet és már mehet is. 

Jogos, hiszen a szabályok mindenkire vonatkoznak - és ha egyszer ezt mondja ki a törvény, akkor így kell eljárni. 

Vannak azonban kivételek, persze. Akik a rendre felügyelnek, azok, hiszen....

Tisztelt Biál Csaba és Mező János Urak,

 

 kérem, legyenek szívesek megerősíteni, hogy amennyiben a képen látható „parkolást" (buszmegállóban, forgalommal szemben) egy egyszerű adófizető követte volna el, akkor nem csak bírságot, de kerékbilincset is kapott volna, így azonban a kollégák szigorú figyelmeztetésben részesülnek majd, mert ugyan „csak rövid időre álltak meg és csak a munkájukat végezték a Mister Sörözőben, de semmiképp nem vet jó fényt a közterület felügyeletre, hogy pont ők nem tartják be a szabályokat".

 Üdvözlettel:

 András

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr885121142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az egyik képen látszik, hogy a borostyán villogó be van kapcsolva. Ha az be van, akkor lehet parkolni, forgalommal szembe menni, amennyiben az a munkavégzéshez szükséges.
Nálunk a közterület felügyelők nem teherautóval járnak, sajnos nem szedik össze és szállítják el a szemetet. Az egy másik csapat.
@ZsZ: El vagy tévedve.
Amiről te beszélsz, az a megkülömböztető fény- és hangjelzés, nem a borostyánsárga figyelmeztető fényjelzés.
Kordonbontás, tv székház roham, fidesz székház foglalás egyre megy!
Ha nekik sikerült balhéval nyerni, hát hajrá!
Most kérünk minden jó érzésű, jobb Magyarországot váró embert, hogy tegyen meg mindent az orbáni diktatúra eltakarításárért!
Csak az összefogás segít!
@ZsZ: 1. Sárgát mindenki használhat, akár te is.
2. A sárga nem megkülönböztető jelzés, nem jogosít semmire, csak figyelmeztet.
3. Nyilván nagyon fontos, hivatalos dolguk volt munkaidőben egy sörözőben.
Erre kaptam felhatalmazást. Bármit megtehetek veletek
@ZsZ:

A borostyán villogó kb, szart sem ér, szart sem jelent.
Nem megkülönböztető jelzés, úgyhogy a borostyánszínű kis villogójukat nyugodtan felhasználhatják saját használatú végbélkúpként.

Hivatalos személy is csak akkor válik belőlük ha éppen verik őket.
Addig csak sintérek. Abból is a legrosszabbak. Bár a kutyák talán elnézőbbek lennének velük egy ilyen összehasonlításban.:)

Amúgy a kerékbilincs a közreműködésük nélkül is eltávolítható.

"Frigyes"
A sárga csak este 10 és reggel 6 között jogosít fel bármire is, napközben csak szép és figyelemfelhívás, semmi mást nem "ad"...
tudnék legalább 10 képet küldeni de nekem 1 tévedés 12000.- be került
és egy annyira ellenszenves lelketelen disznó a vezetőjük aza Mező jános, írtam nekik méltányossági kérelmet amit elutasítottak, majd bementem személyesen 4 gyerekem van annyit mondott az a disznó hogy neki meg a polgármestert kell eltartania és ő fontosabb mert ő ad neki fizetést egyébként meg egy komoly maffia az egész
"Legtöbb a forgalommal szembeni parkolás miatt, és nem is értik, nem is tudják az emberek, miért."
Jogosítványt hogy kaptak?
--
Amúgy igen, aki büntet, annak illik betartani a szabályokat.
Tényleg ennyire ostobák vagytok?
Inkább a KRESZ-t kellene olvasgatni, akkor nem írnátok összevissza ennyi sületlenséget.
Először is javaslom az 50. §-t a figyelmeztető jelzésről.
A sárga villogót pedig nem csak úgy lehet megkapni...
belvarosban nem lehet elferni, ugy mint a csaladi haznal hogy az ajtoba leparkol az ember...
amikor koltozkodes van akkor akar 1-2 orat is ott villog a koltozkodo auto, igaz az legalabb hetvegen van, es az csak maganszemely, de a yard hozzank nem jott ki a koltozkodesnel

amugy a szemben megallas az egy idiota KRESZ szabaly amivel megstuccoljak az urvezetoket es leparkolt autokra vonatkozik, ez meg nem hinnem hogy le lenne parkolva
A szembe parkolás közlekedés szempontjából nem biztonságos, konkrétan az elindulás rész. Egyébként meg egy jó módszer megkaszálni azokat akik sajnálnak y-ozni egyet, hogy szabályosan parkoljanak.
Mező János a spanom, és jól keresünk rajtatok, kerékbilincset mindenkinek!
Remelem itt egy-ket kiveteltol eltekintve senkinek sincs jogositvanya.
parkolasi ceg = rablomaffia, lampaoszlopra veluk
50. § Figyelmeztető jelzést használó járművek....
... d) olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos

errol ennyit. :)
@Peetya911:
az 50.§ jó hely, nézegesd még egy kicsit. ha már a d, alpontot sikerült megtalálni, nézd meg azt is, hogy milyen esetre is vonatkozik. és ha már megnézted, írd is ide be. köszi.
A buszmegállóba beállás nem szabályellenes akkor is, ha villog? De ha igen, akkor meg azért nem jó a dolog, mert nem munkavégzés céljából álltak meg, hanem bementek a vendéglátóipari egységbe.

Meg naivitás is lenne azt várni, hogy ezzel bármikor, bárki foglalkozni fog... beszedik a büntit, a többi nem érdekli a polgit...
@Peetya911: Finoman kiollóztál két sort az 50§-ból. Azt elfelejtetted mellékelni, hogy az általad beillesztett alpont akkor érvényes, ha:
"ha ez a munka végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza"

Elkerülhetetlen lett volna valóban, hogy megforduljon, leparkoljon rendesen?

Kérdés, hogy milyen tevékenységet végzett a jármű? Láthatóan a kocsi semmit, szóval inkább ez lenne helyes:

"50§ (4)Ha az (1) bekezdés szerinti jármű nem az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet végez, a jármű figyelmeztető jelzést adó berendezését működtetni nem szabad."

Nem is használhatta volna a villogót. Ezen az autón csak szállítás közben szabadna használni. Az elakadásjelző külön posztot megérne.
Tisztelt Hozzászólók!
Józsefváros Önkormányzatának Kommunikációs Irodája tájékoztatni szeretné Önöket, hogy Kocsis Máté név alatt NEM Józsefváros polgármestere blogol. Üdvözlettel, Józsefváros Önkormányzatának Kommunikációs Irodája.
@Józsefvaros: Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy Kocsis Máté soha nem merne saját nevén blogolni. Ismerjük a bátorságát.

petikécske (törölt) 2013.03.08. 14:55:18

Egyébként is még MIÉP-es vagyok

petikécske (törölt) 2013.03.08. 14:56:03

Sőt ilyen néven más ember nem élhet. Csak a zseléshajú nyomi polgármester. Fuj

petikécske (törölt) 2013.03.08. 14:57:12

És jövőre Kocsis Máté néven NEM lesz Józsefvárosnak polgármestere :D
kommunisták vagytok mind, egytől egyig
@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem csak szallitas kozben hasznalhatja, mert a 2) szerint "Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységet végző jármű vezetője,..."

Tehat a jarmu vezetojenek a tevekenysege is szamit. A tevekenysegek koret a 3) meg boviti is.
@Kalmár Lajos: Tévedés, nem vagyunk fideszesek.