Minden politikus rendes ember volt; van, akiben marad emberség az után is, hogy megválasztják.  Hogy a mi polgármesterünk melyik, mindenki döntse el - itt egy kis segítség hozzá:
 
 
Nem ez volt a címe, de a célja igen annak a beszélgetésnek, amely a Lánchíd Rádió január 16-i adásában volt hallható Kocsis Máté polgármesterrel, parlamenti képviselővel. A vállaltan elfogult, sőt elfogódott kérdező, Csintalan Sándor ötven percen át kérdezte Kocsist gyerek-és ifjúkoráról, politikai szocializációjáról, a sikerrel kapcsolatos, esetleges rangkórságról, de szóba került a hajléktalan-ügy és egy mondat erejéig a drogkérdés is.
 
Akit érdekel, meghallgathatja ezen a linken, akit nem, annak mazsoláznék néhány apróságot, a teljesség igénye nélkül. Újat viszonylag keveset tudhattunk meg, a harminc éves korára fényes, politikai karriert befutott Kocsis Mátéról. Dédnagyapja már aktívan politizált – kisgazda színekben -, apja MIÉP képviselő-jelölt, a nyolc-kilenc éves Máté élénken figyeli a rendszerváltozást vezető Nemzeti Kerekasztalról szóló beszámolókat. Végzett gimnazistaként, majd jogász hallgatóként számos szervezet munkájába kóstol bele, de az első igazán komoly vállalása, az egyetem elvégzése után történik, amikor a Fidesz felé fordul érdeklődése. Aktívan részt vesz a párt választási előkészületeiben, s 2006-ban már delegálják a Fővárosi Választási Bizottságba. Ebben az évben már indítják is az önkormányzati választásokon, így lesz képviselő, majd egy lendülettel alpolgármester is. Csécsei Béla időközi lemondását követően pedig 2009 novemberében polgármesternek választja a kerület, s rá egy évre parlamenti képviselőnek.
 
 
Ötven perc sok is, kevés is. S miután nem közszolgálati rádióban hangzott el a beszélgetés, nem kérhetjük számon a riportertől, hogy például miért nem kérdezett rá – ha már a papa miépes tagsága szóba került -, Kocsis Máté nyilvánvaló hazugságára saját miépes múltját illetően, vagy a hajléktalan ügy kapcsán elért konkrét eredményekre, vagy új alkotmányunk erőszakos terjesztésére. És csak sajnálhatjuk, hogy valójában nem derült fény ennek a kivételes karriernek a külső-belső mozgatórugóira sem. Pedig mindkettő hallatlanul izgalmas téma. Kocsis Máté az ember alig-alig tudott megnyilvánulni ebben a langyosvízben.  Hogy álmok, vágyak, kalandok, kudarcok, félelmek, élmények, nők, példaképek mintha nem is léteznének egy harminc éves ember világában, ez inkább a kérdezőt, mint a kérdezettet minősíti. (s ha mégis így lenne, az nekem vízió: egy arctalan, jellegtelen, technokrata világ /elő/képe). Az, hogy Kocsis Máté akvarista, s pihenésképp afrikai sügéreket nézeget esténként otthonában, hogy nincs testőre, s szándéka szerint nem lesz ebadó a kerületben, mert sok magányos embernek a kutya az egyetlen társa – ettől a riporter teljesen elérzékenyült -, nos, ezek voltak a polgármester kihangosított emberi vonásai. Kihagyott lehetőség maradt minden szempontból ez a majd’ egy óra, mert a polgármester hiteles hangon beszélt arról, hogy magáénak érzi ezt a kerületet, itt nőtt fel, ismeri minden utcáját, rengeteg emberi kpcsolata van és távol áll tőle az übermencs magatartás. 
 
Sebaj. Lehet, hogy a fürdőzés folytatódik a Lánchíd Rádióban, mert Kocsis egy mondata – miszerint az az év a drog ellenes küzdelem éve lesz, és nagyon elszánt, kemény lépésekre készül -, felkeltette Csintalan riporter érdeklődését (idézem.” polgármester úr rettenetesen felizgatott drog ügyben”), a témára tehát vissza fognak térni.
 
stradivari

 

100 év

Címkék: ajánló felhívás jó dolog közösségi

2012.01.26. 11:15

 Te milyen régi házban laksz? Van már egy évszázados? Ha igen, érdemes megmutatni a város többi lakójának is, nem?

 

Százéves házak jelentkezését várja a Budapest100 program

 

 

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

2011 áprilisában 50 budapesti épületben (a lakóházak mellett egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben) látták vendégül az érdeklődőket az ott lakók. A kétnapos rendezvény alatt városszerte közel 17.000 kíváncsi városlakó fordult meg a házakban (lakásokban, műtermekben, padlásokon) és nem várt lelkesedés övezte a programokat.

Mindez, valamint a 2012-ben százéves házak spontán jelentkezései, arra ösztönöztek minket, hogy folytassuk a programot.

Szeretnénk, ha 2012. április 21-22-én minél több, idén 100 éves budapesti épület mutatkozna be az érdeklődők előtt.

Jelenleg 260 olyan épületről tudunk, amely százéves születésnapját ünnepli idén, de a lista korántsem teljes, biztos, hogy bővítésre, kiigazításra szorul, ehhez is várjuk az érintett lakók segítségét. Az általunk felkutatott születésnaposok listája megtalálható a program honlapján (budapest100.hu/epuletek/2012)

Várjuk olyan százéves házban élő lakók/lakóközösségek jelentkezését, akik kedvet éreznek a Budapest100 programhoz való csatlakozáshoz!

 

 

 

 

A bemutatkozás legegyszerűbb formája (ami egyúttal a Budapest100 programhoz való csatlakozás feltétele is), hogy erre az áprilisi hétvégére a lakók tegyék lehetővé házuk bejárását, vagyis legyen nyitva az épület, és bárki körbenézhessen a házban.

Emellett örülnénk, ha a lakók valamilyen - akár csak jelképes formában – megajándékoznák születésnapos lakóházukat. Ha erre a hétvégére elkészülne valami, akár közös munkával, az épületekben: újrafestenék a korlátokat, rendbe raknák a postaládákat; vagy történne valami szokatlan: zene, alkalmai kórus szólna, filmeket vetítenének, főznének valamit az udvaron...

A Budapest100 programhoz bárki csatlakozhat, ha van kedve a következő hónapokban együttműködni és együtt gondolkodni, tervezni velünk. Nem kizárólag a jó karban lévő épületeket, vagy a műemlékeket szeretnénk megmutatni a közönségnek. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. Közös gondolkodást kezdeményez
a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi.

 

A Lakók/lakóközösségek jelentkezésének módja:

Lakógyűlésen személyesen: 2012. január 26. csütörtök, 18 óra (OSA Archívum - Budapest, V. Arany János u. 32.)

E-mailen: budapest100@kek.org.hu

További információ:

budapest100.hu / budapest100@kek.org.hu / +36-20-341-6688

 

----------------------------------------------------------------------------------
KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT - KÉK

HUNGARIAN CONTEMPORARY ARCHITECTURE CENTRE
M: +3630 522 5994
T/F: +361 322 2907
W: http://www.kek.org.hu
E: info@kek.org.hu

 

 

 via