Épp a napokban gondolkodtam el azon, igazából ki, kik is alakítja a tereinket, amelyben élünk. Nem a lakásokat, hanem a tágabb környezetet, egy-egy teret, utcát, negyedet. Ami miatt ez eszembe jutott, az a Kiscsibész tér - ami még nem hivatalos neve, de egyszer talán - ahol az Imre csempézte szökőkút van. Szökőkút, de nem működik. Van annak már vaaaaagy....nem is tudom, négy, öt éve?

ImreKút.jpg

Emlékszünk Imrére, ugye? Ő egy az a hajléktalan lakcím nélküli, aki itt lakott a körúton és virágokat ültetett a fák alá, kis kertet varázsolt a kopár aszfalt mellé. Munkájáról videó is készült.

Most visszatért Imre, és a körúton ismét kialakított egy kertet - hogy megmaradjon egy darabig, el is kerítette. Aztán jöttek a közteresek, elzavarták, átalakította, megint kiszedették, máshová rakta és ismét átalakította.

 

 

Ronda, giccses, mi a szar ez? Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallottam, amíg lefotózgattam Imre újabb művét. A mesterrel csak összefutottunk, de úgy tűnik, ismét itt ténykedik.

Ha hőség lesz ismét, szerintem a szökőkutat is beindítja.

Közterületeinket mi alakítjuk. Imre ott lakik, ő látványosabban.

mókus.jpg

Kezdetben volt a Nyúl. Pontosabban négy évvel ezelőtt két lány, Sarah Günther és Berecz Zsuzsa, akiket a színház iránt érzett mélységes vonzalmuk köt össze, valamint Mán-Várhegyi Réka és Markos Viktor két hónapos közös agyalás után kitalálta a Léggyárat, ami a volt Corvin áruház megüresedett szobáiban, termeiben kezdett üzemelni. Negyven ember közös munkájának eredményeként majd ezer érdeklődő látogatta meg azt a labirintust, ahol szembesülhetett a nagyvárosi lét számos egészség-és lélekromboló hatásával. A befolyásológép (kávéfőző) és a légnyúl – vagyis tüdőkapacitás-mérő mellett mód nyílt mérgező anyagokkal és az ózonnal való személyes találkozásra, de volt pszichiátriai rendelés, utcai zenészek adta koncert, színházi performansz (ce), valójában szervezetek, civilek, kreativitás és jókedv találkozása a szmogcentrumban: a Blahán. Azóta négy év telt el. Az akkori találkozásokból megszületett a Pneuma szöv. Névre hallgató laza csoportosulás, amely most ismét életre kelt, hogy egy német, Mobile Albánia névre hallgató egyesülettel karöltve megteremtsék: azaz kitalálják, felépítsék és megünnepeljék az Évszázad Mókusát, itt a Tolnai Lajos utca 23 sz. alatt, ahol eddig fák voltak és egy elhagyott homokozó.

P1000771.JPG

Álló sor: Sarah és Zsuzsa. Ülnek: Horváth Csilla és Leé József - szerzők.

Kérdések sokaság tolul az ember fejébe – ha eddig nem hagyta abba az olvasást -, mint például, hogy miért Albánia, és miért Mókus, esetleg albán Mókusok jönnek a nyóckerbe, hogy kincset találjanak (és vigyenek el?!!).Kezdjük az egyszerűbbel. Az albán kérdést én is feltettem Sarah-nak, aki elmondta, hogy Albánia elszigetelt, magányos és lenyomott területe Európának, ott kucorog az EU határán. És amikor az ember rákérdez, hogy mi ez a mobil Albánia, akkor ők ezt mindig el tudják mondani. Mert hívhatnák őket szövetségnek, vagy szolidaritásnak, vagy kacagókreativitásnak, de akkor az emberek nem kérdeznék meg, hogy mi ez az albán izé. És ők nem mondhatnák el, hogy Albánia (a nevében is ott van, hogy mélységes szomorúság), csehül áll az el -, és befogadás tekintetében, szeparált, szegregált és szop, mint a torkos borz.

A Mókussal is ez a helyzet. Sarah idén télen figyelt fel egy felolvasóesten Mókus Márkus történetére, amit Horváth Csilla, a Fedél Nélkül egyik rendszeres szerzője írt, és ebből jött az ötlet. Építsünk Mókust, akkorát, hogy elférjen benne a világ. Az a világ, amely változtatni szeretne a kitaszítottságon, a boldogtalanságon, amely szereti a zenét, a játékot, ahol nem a pénz az úr. Az a világ, amely nem ismer tekintélyt, viszont nyitott és befogadó minden újra, ami szeretetből jön. A készülő Mókus legalább (vagy legfeljebb) három méter nagy lesz, mindenfélék történnek majd benne - szőrzetét haj-adakozásból (nem hadakozásból!!) szeretnék előteremteni -, és körülötte, míg majd szeptember első felében kordéra teszik, és körbeviszik Józsefvárosban. Használjuk az utcát másként, mint eddig.  Mindenki, akinek van hozzátenni (fűzni, adni) valója az Évszázad Mókusához ne habozzon, tegye, fűzze, adja.

Hisz a cél valójában ez. Megszüntetni (na jó, csökkenteni) ember és ember között a távolságot, nevetve, játszva, kreatívan építeni egy olyan világot, ahol senki sem Al-bán.

(http://www.facebook.com/#!/20ForintosOperett)

+

+

Mindenki takarítsa ki a vízelvezető árkokat! - vagy valami hasonlót mondott vala Torgyán papa, és azóta is jogos ez a felszólítás, főleg esős időben. Meg utána. 

Hali!

Az elmúlt években a legtöbbször a Mátyás teret építették át, oda-vissza vagy háromszor (szerintem). Mindig van valami építkezés. Most például a nyári tábor miatt nem lehet átmenni rajta, körbe kell sétálni. Egyik irányba a kutyák és a csövesek szarkupacaik miatt nem szeretünk járni, másik oldalon meg nem folyik le a víz eső után. Felépítették a közvécét is, de meg nem nyitották.

Pedig itt van mindig őr, erre jár a legtöbb takarító, a fejesek is itt mennek el naponta a Kesztyűgyárba.

Arról meg ugye nem is kell szólni, hogy ez a szép új díszkő burkolat nincs egy éves...Megkérdezném, de értelmét nem látom úgysem válaszol senki: miért ilyen? Ki a felelős?

Üdv: Árpád

MátyástérVíz.jpg

MátyástérVíz (1).jpg

Csak csendben jegyzem meg, további öt milliós összegből fejlesztik tovább a Mátyás teret...

A kerületben nincs igazi romkocsma; talán kettő olyan van, amire igaz e jelző, de mindkettőben 11 órakor szólnak/kiraknak. Érdekes, mindkettőben arra hivatkoznak, hogy "így egyeztek meg az önkormányzattal".

A romkocsmák népe – minden ellenkező állítással szemben – nem mereng a félhomályban. A merengés ugyanis magányos és csöndes tevékenység. A romkocsmák népe azonban hangos. Például beszélget. Hogy milyen filmet látott, vagy éppen mit főzött tegnap, hogyan telt a napja a munkahelyén, némelyek ott helyben, a romkocsma romos udvarán, szobrot készítenek vagy lefestenek egy szabad falfelületet (és nem graffittizik tele a várost), sőt, horribile dictu, talán még politizál is. Ami azt illeti, a romkocsmák népe szereti a művészeteket, a zenét is, még a komolyzene sem áll távol tőle.

A romkocsmák népe nem alkoholista. Egy-két korsó sör mellett üldögél akár órákon át, ha a hely adottságai úgy hozzák, megeszik egy darabka sült kolbászt vagy effélét, majd füttyent kutyájának és hazaballag. Vagy hazateker, mert a romkocsmák népe többnyire elkötelezetten zöld.

Mégsem mindenütt szeretik a romkocsmák népét, és bizony ennek is jó oka van. Antagonisztikus ellentét áll fenn a romkocsmák népe és a romkocsmák környezetében élők között. Skizoid állapot – amikor vendég vagy egy romkocsmában, jól érzed magad. Amikor a te házadban nyílik romkocsma, kétségbeesel. Mert rád erőltetnek olyan zenét, amit éppen nem szeretnél. Mert amikor te aludnál, a romkocsma akkor kezd el igazán élni. Mert ha nyitott ablaknál szeretsz élni, beárad a sült kolbász szaga, meg persze a dohányfüst...

super8.jpg

És ugye, mint fentebb láttuk, a romkocsmák népe nem mereng szép csöndben. Miközben beszélget, zenét hallgat, sült kolbászt rágcsál, a romkocsmát övező házak népe lassan kényszerzubbonyába dől.. Mert a romkocsma, sajnos, zajos. Mondhatjuk úgy is – nagyon zajos. Az üzemeltető ugyan kiteszi az udvarias táblácskát, akár több nyelven is, hogy csöndesen távozzanak – ám azt, hogy üldögélés közben csöndben legyenek, hát azt ugye nem írhatja elő, és akkor még ott a zene...

Jó dolog a romkocsma, nem kellene persze túlzottan nacionális jelenségként értékelni, meg ugye kissé szedett-vetett, igénytelen bútorzatú helyek ezek, meg nem is túl olcsók, de mint tudjuk, 'van, aki forrón szereti'...

Most hát akkor mi legyen? Jó dolog a romkocsma, nyíljon belőle még akárhány? Vagy rossz dolog a romkocsma, zárassuk be még ma mindet?

A kérdés nem ez. A kérdés az, ma itt, ebben az országban, ebben a városban, és ebben az utcában, ahol éppen egy remek romkocsma működik, az kérdés az, hogy minek adunk elsőbbséget.

Ha a szomszédban lakó család akár csak egyszer-kétszer túl zajos, bőszülten dörömbölünk át a falon, csendre intve az éjjel hasfájósan bőgő gyereket. Ha a másik szomszéd, miután egész nap dolgozott, este kezdi fúrni a falat, tömegek ordítanak, hogy csend legyen. Ha a pincét a társasház bérbe adja, és ott valaki zajos tevékenységet végez, a szerződését igen hamar felmondják, pedig az illető 'csak' dolgozik. Ezek szerint ma ebben az országban a legerősebb védelmek egyike a magánélethez való jog. De ki, mikor és hogyan védi a magánéletet? Pontosabban: a romkocsmák esetében kinek a magánéletét védi? Innen most úgy tűnik, a roomkocsmák környékén élőkkel szemben előnyt élveznek azok, akik, miután jól elbeszélgettek, ittak egy keveset, végihallgattak jó néhány harsány zenedarabot, vidáman kurjongatva búcsúznak egymástól, sőt, van, aki, ha nem bringával jött, az éjszaka közepén a nem-éppen-olcsó taxi ajtaját csapkodja vadul, no, ők azok, akik elégedetten hazatérnek csendes, békés, védett otthonaikba, és a jót-mulattam éjszaka után - kialusszák magukat.

A romkocsmák környékén élők meg kialvatlanul, fáradtan, az állandó zajtól-bűztől elrongyolódott idegeiket nyugtatgatva – lassan munkába indulnak.

Jó dolog a romkocsma.
Jó dolog ott, és csakis ott, ahol a helyi körülmények erre lehetőséget adnak. Ahol nem sérül az ott élők magánélethez való joga azok javára, akik – mert valljuk be, erről van szó: gyorsan akarnak sokat keresni. Hiszen ugye egy romkocsma legfeljebb néhány évig működik, aztán a házat lebontják, vagy összedől magától, a kocsma meg átköltözik egy következő romosnak látszó épületbe.

Ha az üzemeltetők és vendégeik sértik mások érdekeit, akkor bizony rossz dolog a romkocsma. Így hát ebben a városban a legtöbb helyen, sajnos, rossz dolog a romkocsma.

 Pongrácz Erzsébet