Szabó Gáborunk a polgármesternek tett beszólás lemondás után most a kerületi kapitányt ekézi, érdekes dolgokról rántva le a leplet és tanácsot is ad neki nyílt levél formában:

 

Tisztelt Salgó Úr, Kedves László!
 
Bocsáss meg, hogy nem rendőrkapitányként szólítalak meg, de mivel Józsefváros közrendvédelmének politikai vezetőjeként volt alkalmam igazi rendőrkapitánnyal együtt dolgozni, így e megszólítást megtartom neki. Tudod, Perlaki ezredesre gondolok, Józsefváros Díszpolgárára, akinek az irodájában tartózkodsz átmenetileg, és akivel öt évnyi sikeres együttműködésben kitakarítottuk a drogot, meg a prostikat a kerületből.
Nem is volt komolyabb problémánk egyikkel sem, amíg meg nem érkeztél a kerületünkbe. Mióta itt vagy, újra tele van Józsefváros mindkettővel. Valamit nagyon elrontottál. Meg is mondom, hogy mit.
 
Tulajdonképpen egyszerű: kerülnöd kellett volna a rendőri pályát. Ha az ember édesapja olyan magas beosztású rendőr, mint a Tiéd, akkor nem szabad megkísérelni a nyomába lépni. Ő egészen az országos rendőr-főkapitányi székig jutott, az pedig e pálya csúcsa. És hát folyamatosan állnod kéne az összehasonlítást Vele, az meg nyilvánvaló, hogy tragikomikus történet.
 
Biztosan jól esett, hogy arany váll-lapos, határozott kiállású egyenruhások lovagoltattak a térdükön, és biztosan látod ennek azóta is hasznát villámgyors előmeneteledben. Ám ez már édeskevés a való élet viszonyai között, mikor vezetőként kéne helytállnod, egy nehéz kerületben.
Itt már csak korlátozottan működik a védőháló, a prostik és a drog valósága a Te problémád és nem szaladhatsz minden nap védelemért magas beosztású protektoraidhoz. Persze azért megteszed, de kezdesz terhes lenni a számukra is, hidd el.
 
Te átmenetileg, tudatos karrier-építésed egyik állomásaként tartózkodsz a nyolcadik kerületben, egyfajta kötelező penzumként, hogy aztán megérkezhess a ranglétra következő fokaira, és csatlakozhass végül valami jó kis iroda-komplexumban székelő tábornok-ismerőseidhez. Mi viszont itt élünk. Mi már akkor is harcoltunk a rendjéért, amikor Te még gimnazista voltál. És harcolni fogunk azután is, ha ellépdelsz innen a ranglétra következő fokaira.
Pár dolgot azért elmondok, így utólag is, még egyszer…
 
Biztos emlékszel, mikor a 30 aktivista megszállta a polgármesteri irodát. Te éppen ugyanazon épület földszintjén tartózkodtál, hogy átvegyétek az önkormányzat közrendvédelmi kitüntetéseit. Fölhívtalak, és mondtam Neked, hogy kéne itt egy kis rendet tenni.
 
Az azonnali reakciód beleégett a memóriámba egy életre. Az nagyjából így szólt: „Díszegyenruhában vagyunk, és épp most lesz az ünnepség…” Röviden tájékoztattalak arról, hogy addig nem lesz ünnepség, amíg a polgármester nem tud kijönni az irodájából. Ja, és arról is, hogy ne nagyon várjál érdemérmet addig a közbiztonság javításáért, amíg a kerület vezetőjének irodájában sem tudod azt megteremteni.
 
Na, csak följöttetek egy emeletet, nagyjából tucatnyian. A másik, amit sosem fogok elfelejteni, az a kétségbeesett arcod, amikor megláttad a valóságot. Tudod, nálam ott és akkor leírtad magad. Ha valaki ennyire meg tud rémülni 30 békésen üldögélő bölcsésztől, az ne akarjon drogháborúzni a nyóckerben.
 
Aztán a vitánk a teendőkről. Mondtam Neked, hogy a tényállás egyértelmű: ez itt egy nem bejelentett demonstráció, tessenek föloszlatni. Erre annyi volt a válaszod, hogy már dolgoznak a kapitányság jogászai a megoldáson…
Emlékeztetlek: az ombudsman vizsgálata nekem adott igazat, a Te intézkedéseidet pedig jogszerűtlennek minősítette. Milyen gáz ez már: egy politikus jobban tudja, mit tartalmaznak a rendvédelmi jogszabályok, mint a rendőrkapitány…
 
A kezed alá tartozik 200 rendőr. De Te mégis riadt telefonálgatásba kezdtél, hogy mi ilyenkor a teendő. Utólag is gratulálok, hogy rendbiztost és központi bevetési osztagokat hívtál 30 bölcsészre. Hallgatva a beszélgetéseidet, már vártam, mikor hívod haza az Afganisztánban szolgáló magyar alakulatokat, esetleg kérsz NATO-légicsapást. Nem is tudom, ki szánakozott Rajtad jobban: a kiérkező bevetésiek, az önkormányzat hivatalnokai, vagy a tüntetők.
 
Éppen közrendvédelmi múltam miatt meglehetősen sok józsefvárosi rendőrt ismerek. Dolgoztak is nálam közülük páran a Jófiúknál. Így aztán pontosan tudom, hogy a kerületi rendőröknek kezdetekben semmiféle gondja nem volt a Jófiúkkal. Szívesen vállaltak volna velünk közös szolgálatokat, épp úgy, mint a közterület-felügyelettel és a kerületőrséggel. Jól jött volna nekik az önkormányzat által fizetendő túlórapénz is.
 
Te tiltottad le az együttműködést. A szemembe mondtad, hogy az állomány nem akar velünk dolgozni. Akkor, amikor mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Azt is mindketten tudtuk, hogy az önkormányzat térfigyelő-rendszerét arra használod, hogy a Jófiúkat figyeltesd. Mikor elmentem a BRFK-ra, hogy akkor onnan kérjek bevetési zsarukat az autókra, már aznap megjelentél ugyanott, hogy letiltasd a dolgot.
 
Milyen alapon kritizálod a Jófiúk működésének jogszerűségét, ha saját magad akadályoztad meg, hogy rendőrökkel dolgozhassanak együtt? Ezt párszor megkérdeztem Tőled, de ugye valódi választ a mai napig nem sikerült erre adnod.
Helyette azokkal, akiket barátaidnak hiszel, megosztottad azon magvas gondolatodat, hogy Te „presztízsharcot” vívsz velem… Nem vetted észre, hogy én nem harcolni, hanem közösen dolgozni szeretnék? Egyoldalú háborút folytattál hónapokon át ellenünk, amit most épp elvesztesz, de ez lényegtelen. A lényeges az, hogy Józsefváros közbiztonságát kockáztattad a magán-háborúddal.
 
Mondok még pár mindkettőnk számára ismert tényt. Mióta Te tartózkodsz a kapitányi irodában, a kamerákat néző rendőrök alig több mint fele a józsefvárosi. Kívülről hozol be tömegével rendőröket, hogy a kerületet őrizzék… Neked ez lehet, nem probléma, mert abból indulsz ki: nem kell helyismeret a bűnüldözéshez. Tán azért gondolod ezt, mert Neked sincs ilyen. De csak sétálj végig a Középső Józsefvároson, és mindjárt rájössz, hogy nem árt, ha az ember nem téved el útközben…
 
Tudod ugye, hogy egy ideje a hívásainkra soha nem jönnek ki rendőrök? Akkor sem, mikor drogosokat kapunk rajta terjesztésen, fogyasztáson, kábellopáson. Valahogy egy ideje nem érnek rá a kerületi rendőrök nagyobb fogásokat realizálni, mint amekkorát a 120 főnyi TEK-es osztag képes volt. Pedig terített asztalhoz jöhettetek volna: bizonyíték-hegyek, nagy fogás, lehet sajtóznod, mi a háttérbe húzódunk, mert nekünk az eredmény a lényeg, legyen Tiéd a babér. De nem, Te inkább presztízsharcot vívsz velem.

Gratulálok.
 
Olyan szinten lázítottál a Jófiúk ellen mindenhol, ahol csak meghallgattak, hogy sikerült elhitetned pár döntéshozóval: mi nem Jófiúk, hanem rosszfiúk vagyunk. Ennek következménye volt, hogy egy szombat éjszaka negyven fővárosi bevetési rendőr rohanta le az autóinkat a Népszínház utca kellős közepén. Drogot, fegyvert kerestek. Kicsit elbizonytalanodtak az intézkedés közben, mert élőben a Jófiúk már egyáltalán nem tűntek olyan veszélyes elemeknek, mint a Te meséid alapján.
 
Be is buktátok rendesen. Se drog, se fegyver, bocs. Annyira kínos volt a sztori, hogy még vizelet-mintát sem vettetek, mert éreztétek: abban sem lesz drog. És aztán persze egy órán belül el is engedtétek a Jófiúkat, merthát nem volt semmi ellenük…
 
Akit csak lehetett, félreinformáltál velünk kapcsolatban. A beosztottaidat, a kollégáidat, a feletteseidet, a sajtót. Biztos zavaró volt számodra, hogy egyre eredményesebbek voltunk. Mikor februárban voltak már olyan napok, hogy nem történt Józsefvárosban érdemi közterületi bűncselekmény, mikor már lehetett veszély és fenyegetés nélkül sétálni a legkeményebb környékeken is, akkor már betelt Nálad a pohár. Merthát hogy lehet, hogy egy önkormányzati intézmény 20 emberrel rendet tart ott, ahol Te tízszer akkora erőforrásokkal képtelen vagy?
 
Józsefvárosnak nem egy egyenruhába bújt könyvelő kell kapitányként, hanem egy igazi zsaru. Helyi, akinek van tekintélye a beosztottai között is, és a kisujjában van a kerület minden szeglete.
 
Kedves László!
 
Nemrég felajánlottad a polgármesternek a lemondást. Őszinte sajnálatomra nem fogadta el. De kérlek, tegyél valami jót végre a kerülettel. Ne ajánlgass. Mondjál le. Csak úgy. Kaptál tőlem segítséget: megmutattam, hogyan kell.
 
Üdvözlettel:
Dr. Szabó Gábor
a Jófiúk
lemondott vezetője

 

 

Hmm. Vajon mi lehet még a tarsolyában szabógábornak? Reméljük kiderül! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr854464718

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.22. 10:23:30

Letölthető reality társasjáték 2 percben Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami lé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajnos azt kell mondjam sok igazság lehet benne... a sajnos arra vonatkozik, hogy nem így kéne lennie... a terített asztal nagyon jó hasonlat volt, dióval terített asztal :)
No comment! Egyre durvább a helyzet. Erre csak azt tudom mondani, hogy "köszönjük" FideSS, "köszönjük" Jobbik, "köszönjük" Kocsis körzetvezető, és köszönjük Salgó kapitány. Aztán kinek merre tetszik, csak húzzanak el!

Tudom, hogy nem kívánságműsor, de én azt mondom: Wieszt Ferenc kell(ene) hogy legyen Józsefváros következő rendőrkapitánya.

És ha már szóba hoztam a Jobbik nevű neonyilas söpredéket, amely támogatta Kocsis körzetvezetőt, és amit kocsis körzetvezető is támogatott. Konkrétan e neonyilas organizáció nemzetvesztő vezetője támadta be először a Jófiúk közrendvédelmi csoportját és tevékenységét - ráadásul rasszista gyűlölettől vezetve, etnikai ellentéteket és indulatokat szítva. Salgó kapitány pedig asszisztált ehhez. Apropó: Salgó kapitány véletlenül nem tagja a Jobbikkal politikai szövetséget kötött Tettrekész Rendőrszakszervezetnek?

Amúgy hogy mennyire gerinctelen társaság ez a neonyilas Jobbik, jobban nem is mutatja a nol.hu/belfold/a_jozsefvarosi_rendorkapitany_esete_a_jofiukkal cikk. Magyarul: most ők azt mutatják, hogy kiállnak a Jófiúk mellett, holott a Közgázon volt Pintér-Vona vita keretében pont Vona és a Jobbik támadta be a Jófiúkat - amihez aztán csatlakozott Kocsis körzetvezető.

És egy hajmeresztő dolog: a cikkben a jobbikos kisnyilas azt állítja, hogy a VIII. Rendőrkapitányságon a 250-300 rendőri állományból összesen HATAN látnak el közterületi járőrszolgálatot. Most vagy a kisnyilas szívott piszok jó anyagot, vagy valami qrvára nincs rendben a Yardon!

Nekem egyre inkább egyrészt jobbikos belharcnak, másrészt a FideSS-Jobbik koalíciót feszítő konfrontációnak tűnik ez az eset. Ha igazam van, lesz ez még rosszabb is :(. Csak össze kell rakni a mozaikokat...

Salgó kapitány valamit tuti, hogy elqrt. Ha már rendőri pályán volt, és a hátsóját tolták többen egyre magasabbra a ranglétrán, akkor megtehette volna, hogy a hozzáértőkre bízza az érdemi és a szakmai munka döntő részét - részéről abba csak a minimálist belepofázva. És ez által az alárendeltségébe tartozó nagyobb mozgástérrel és önrendelkezéssel felruházott szakmai vezetők ellátták volna úgy a teendőket, hogy abban van siker - és a semmihez nem értő főgórénak csak annyi lett volna a dolga, hogy szelíden mosolyogva fogadja az elismerő szavakat - illetve bőkezűen hullajt morzsákat az ő dicsfényét is megalapozó szakmai vezetőként ténykedő beosztottainak. De hülye volt és elqrta - ennek árát pedig Józsefváros lesz kénytelen fizetni.

Úgyhogy Salgó után szerintem Kocsis körzetvezetőnek is el kellene húznia - a polgármesteri, és az országgyűlési posztjáról is!
Nem elegáns. Két ember szakmai-baráti-politikai konfliktusa nem a nagyérdemű előtt kell hogy zajoljon. Ripacs-cirkusz. Nem tetszik nekem. Persze ki nem sz@rja le, de akkor is ideírom.
Óriási ez a koncomarakodós irigykedős beugatósdi. Gratula a blognak, hogy hozzájutott - akár ennek a magamutogató gyökérnek az önszántából, akár egyéb úton. Kiváló látlelet ezen levélek a konc körüli geciládák minennapi életének. Akik - mint látható - egy kanál vízben megfolytanák a konkurens kollégáikat, amint nem egy-egy közös lenyúlásban működnek együtt. A sokévi együttkuss lehet hogy ideig óráig pajzsként működhet, de őszintén remélem, hogy ennek a belterjes bandáűnak a likvidáló gombján már ott egy erős kéz!
@HH-né: A kerület közbiztonsága nem baráti konfliktus, hanem merőben kerületi közügy. Amíg a politikai és a szakmai vezető egyirányba halad, addig nem a kommunikáció, hanem a cselekvés a prioritás, ugyanis nincs konfliktus, amiben a "népnek" kéne állást foglalni. Ha azonban ott tartunk, hogy a politikai vezető döntésképtelenné válik, illetve döntéseit saját önkormányzata érdekei ellen kívánja meghozni egy teljesen félreértelmezett pártfegyelem és a kapitány kritikátlan támogatása alapján, az merőben nem baráti és személyes kérdés, hanem a kerület legsúlyosabb problémája.

Jófiúk nélkül ilyen rendőri vezető regnálása idején elszabadul a kerületben minden, amit hosszú éveken át tartó szívós és összehangolt munkával szorítottunk vissza. Ez nem játék.
Az MSZP8-ról:

"Losonczy Pál ropiért nyal Kocsis Máté bandájának, eddig Kocsis futtatta őt. Kocsis Máté a saját military csoportját helyezte a belügyminiszter kerületi rendőrkapitánya elé, tehát Kocsis Máténak haladéktalanul takarodnia kell a parlament rendészeti bizottságából, nemhogy annak elnöki pozíciójából.
@08.szabogabor:
Kicsi fi(ú)'ka..,maga fikázik mindenkit,
csak kár hogy közben nem néz a tükőrbe..
aztán gondolkodjon el,hogy hányszor nyalta fényesre csákmáté hátsóját..,és talán fogÁSZ létére kitudja számolni ezért mennyi pénzt nyúlt le a közösből..
beleértve korábbi tanácsadói,és FB'tagságai után érdemtelenül felvett juttatásait..,talán inkább kussoljon..
@Magaméry: Szabó most már csak egy bukott, funkció nélküli járókelő. Próbálkozik még a lehetetlennel, de már mindenki herótozza, vége.
Jeanne d’Arc is trónra juttatta VII. Károlyt, felszabadította a franciákat, aztán mi lett a vége... De ha számít az erkölcsi győzelem, majd jó pár száz év múlva Téged is boldoggá avatnak... ;-)
@városjáró: az Azovi tenger partján ilyen mocskos szájúak laknak?
@HH-né: összekeversz a buzi feletteseddel kismiújság... de nembaj, a bértollnokoknak is élnie kell valamiből - amig meg nem döglenek!
@városjáró: A közelgő BKV-átszervezések miatt vagy ily nyugtalan, kis kallerom?
@városjáró: @08.szabogabor:

Itt nem nagyon szokás sem buzizni, sem kallerozni. Ha mégis előfordul, előbb-utóbb rászólnak, aki elköveti.

Általában, az érvelés helyett a vitapartner személye körül forgó támadás (ad hominem érvelés) az intellektuálisan leggyengébb vitastílusok közé tartozik. A magyar politikai életben és a kerületi önkormányzatnál elég gyakori. Az önkormányzatnál mostanában szintén rá szoktak szólni, aki elköveti, ezért talán igaz, hogy örvendetesen szorul vissza.

Maradtak kivételek. A poszt tartalma is ilyen típusú, erős felütéssel indul.
@vajdapeterutca: Nos, kis tévedés, a poszt ugyanis nem része a kerületi önkormányzat életének. Tán észrevette.

A kallerozás, meg a buzizás között meg nem épp hajszálni a különbség negatív konnotáció tekintetében, nemdebár...
v@vajdapeterutca: nem kell ezt túlcicomáznod. gyűjts csak szépen az anyagot a majdani szociotanulmányodhoz - amit majd 50 év múlva kiás valaki a romok alól - a többin ne filózz! értelmetlen.
@városjáró: A nyilvánosságnak többféle hatása van. Nem azonnal, de nem is ötven év múlva, hanem mondjuk egy éves távlatban. Ezért is érdemes figyelni a minőségre. Azért is, mert hát nagyon is van érdemi mondanivaló, városjárónál is, szabógábornál is.
@városjáró: a "kismiújság" nekem tetszik.. :-), bár biztos nem akartál kedves lenni velem. A többin még lehet finomítani. ;-)
@HH-né: fábry-tól vettem át, naná hogy tetszik!
A fábry féle szövegkörnyezetben sem riaszt, főleg ha NEM TŐLED hallom. :-D
@08.szabogabor: el tudok képzelni olyan esetet, ahol egy béna rendőrséget egy talpraesett és korrekt, közpénzből finanszírozott polgárőrség jól ki tud egészíteni, de azért ennek nem így kellene lennie.
1., ha ti itt krúzoltok, hogyan mondjátok meg a tiszavasvári kollégáitoknak, hogy jobb lenne a munkát a rendőrségre hagyni?

2., ha béna a rendőrség, akkor miért nem ott történik átszervezés? egy polgármester kábé lecserélhet egy rendőrfőnököt. És őket is gépesítheti meg kitömheti őket is 100 misivel... gondolom. Egyébként zseniális nyíltlevél, remélem számos ehhez hasonló leleplező anyag lát a közeljövőben napvilágot egészen addig, amíg a nemzeti együttműködés rendszere az utolsó kis csibésztallérig le nem húzza magát a történelem toalettjében