Aki valamiért lemaradt volna a Lánchíd Rádió januári beszélgetéséről, most pótolhatja ismereteit és/vagy bővítheti, hisz a kép ezerszer többet ér a szónál, s a mellékelt mintegy 25 percben igazi közelképet kaphatunk Kocsis Máté polgármester, parlamenti képviselő emberi vonatkozásairól. Konkrétan azt ígéri a Parlament Tv kisfilmjét beharangozó jozsefvaros.hu, hogy „úgy mutatja be, ahogy nagyon kevesen ismerik”.

És valóban. Nagyon kevesen, mondhatni senki nem ismerheti olyannak Kocsis Mátét, mint amilyennek a kisfilm bemutatja. Ilyen ember ugyanis csak a mesékben és a propagandafilmekben létezik. Szegény Mátét már másodjára viszik a bozótosba. Mert nyilvánvaló: nem rajta, a konstrukción múlik, hogy az első pillanattól az utolsóig hiteltelen ez az „emberarcú” megközelítés. Nem lehet jó, igaz, ami egyoldalú. Hogy a Parlament Tv vállaltan lemegy kutyába, az az ő dolga – bár mi fizetjük a cehhet -, de miért partner erre számos közéleti döntéshozó, akik az arcukat adják ehhez a demagógi-folyamhoz? (A nyakkendő mögött egy sorozat címe, melyben parlamenti és önkormányzati figurákat mutatnak be „olyan szemszögből, ami politikai híradásokban rejtve marad”). És főként miért gondolta – gondolja valaki, hogy ez így jó, erre így szükség van?

Ez itt a kérdés.

Ez a politikai-és kommunikációs ízlésficam, megtámogatva pénzzel és hatalommal, ez az, ami nyugtalanító. Mert ismerős. Kicsit primitívebben, durvábban, az ötvenes években (hogy messzebbre ne menjek) láthattunk, hallhattunk lelkes beszámolókat a Szabad Nép félórákról, a sztahanovista újlakásba költözéséről (ahonnan a felvétel végeztével elvitték a bútor-,- rádió, stb. díszleteket) a magyar narancs és a nehézipar diadaláról… mindenki tudta, hogy hazugság. Azok is, akik megrendelték, azok is, akikről és akik készítették, s azok is, akik nézték.

Aztán egy idő után kitört a forradalom.

A Kocsis Máté emberi vonatkozásait bemutatni próbáló kisfilmmel nem az a baj, hogy hamis (eleve nem lehet más, ha kutyából készül), hanem, hogy egyáltalán megszületett. Hogy létezik egy olyan (hatalmi) apparátus – gondoljuk csak meg, mennyi minden(ki) kellett ehhez -, amely zökkenőmentesen végig tudja vinni propagandaszándékát, az ötlettől a bemutatásig.  És témánk szempontjából mindegy, hogy egy túlbuzgó, megélhetési újságíró találta ki és fent bólintottak rá, vagy fordítva. És  közben senki sem emelte fel a kezét, vagy a hangját..

Ha pusztán a szándékot nézem: lássa meg jobban a nép kikre szavazott, kik a vezetőik – az nemes – bár szinte reménytelen vállalkozás. De abban a pillanatban, ha kiretusáljuk (kihazudjuk) a portréból a konfliktust, a fájdalmat, a megpróbáltatást, a vágyakat, az esetleges bukás(oka)t, kártyavárként dől össze az egész. S világossá válik: itt cinkelt lapokkal játszanak. S ha kicsiben, akkor feltehetően nagyban is. Ebben a 25 percben kettő (2) konfliktusos helyzetről szerzünk tudomást: Máté gyerekkorában hógolyóval bedobott egy ablakot, és iskolás korában nem szerette az énekórákat. Durva. Egyébként mindenki mosolyog: a némettanártól kezdve a ruhatisztítón át a kézilabdaedzőig. Mi mást tehetnének. Ez egy ilyen produkció. Mondhatni, ez egy ilyen világ.

Létezik ugyan, egy olyan újságíró garnitúra, aki tudott, és mert kérdezni, - már a Kádár korszakban is. Most java részt munkanélküliek. Nyilvánvaló, a hatalom nem szereti a kényelmetlen kérdéseket, az árnyékos oldalt, a nyilvános zökkenőket. Ezért szolgákat alkalmaz. (Ilyenek mindig is voltak.) És ezzel a nézőt-hallgatót is megpróbálja szolgává tenni.

Egy időben ezt úgy hívták: agymosás. A filmben csak hajmosást láthatunk. A többi rejtve marad – ahogy ez mondva is van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr844193790

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdekli, hogyan vágják Kocsis Máté haját? 2012.02.25. 16:34:02

Ember a nyakkendő mögött - a Parlament TV most a józsefvárosi polgármesterről készített kisfilmet sajátos stílusban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magaméry: na ez az ország legfőbb szégyene!
kocsisvideo: fényezik a köcsögöt!
Kár, hogy a gigerlikről és a kokóról nem nyilatkozik.
fiatal, sikeres, tettre kész politikus, a híradások állandó szereplője"

ki az apja?
@tesz-vesz: Kocsis István, a BKV vezérigazgatója?
@Magaméry:

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről:

"Dr. Kocsis Máté (Fidesz) Nem"

Ezt nevezem!
Vajon kit véd ennyire K.M.? Van valahol a közelében (családjában, érdekeltségi körében) egy besúgó, egy tartótiszt, egy anno sokat fecsegő KISZ titkár?
Újra kérdezem mi a fészkes fenét vártok egy propagandafilmtől?Hogy beenged a magánéletébe,megmutatja a barátnőjét,meg hogy hol él?Ugyan már a fontos dolgok ami a közéletre nem tartozik azt nem fogja megmutatni.

Helyén kell ezt a dolgot kezelni és akkor mondom mégegyszer amit már a Lánchíd rádiós interjú kapcsán is írtam: van akinek nem létkérdés bulvár szintre süllyednie,mint a mellékelt ábra mutatja.
Más kérdés hogy a Parlament tv próbálkozozása ezzel a sorozattal valóban elég silány.
De úgy látom itt egyeseknek tényleg nincs jobb dolga mint merő passzióból fikázni.

Bamblur pajtás te meg egy szellemi abschnitzli vagy és bár kétlem,hogy egyáltalán megérted a kifejezés lényegét,amit írsz az egy vicc!

Kokó,gigerli come oooon!Kimondhatatlan módon szánlak!
@Magaméry: elindul a vállamrul a rakéta / beszakad a parlamenti kupola / a sok patkány amott szalad kifelé / egyenest a vérre szomjas nép elé!
@drflashÜzenet
Christie
Haladó

ezt olvastam az mszp8-on........

Csatlakozott: Sep 17, 2011
Hozzászólások: 156

Elküldve: Kedd Feb 28, 2012 3:02 pm Hozzászólás témája:
"Máté az embertelen" címmel is kell forgítni egy propagandafilmet. Meg kell emlékezni, a Máté által aljas és embertelen módon kinyírt, több tucat emberről is.

A Hivatal körül, mára a Máté az összes tisztességes embert már kirúgatta. Az írmagját is kiirtotta a becsületes embereknek. A Máté a kerületben és a Hivatalban teljhatalomba, uralkodó pozícióba helyezte az SZDSZ legaberáltabb figuráit.

Hát ennyit a felpumpált celebről.99:
Fényezik a köcsögöt!
@Hapcikutya: A színtiszta kokaint nem érted ugye? De lehet, hogy a gigerlit sem? Ez már az utolsó fázis.
@bamblur:

Fogalomzavarban kizárólag te szenvedsz,továbbá ha nem vagy képes értelmezni egy leírt mondatot az a saját szegénységi bizonyítványod nem az enyém.

Te és a hozzád hasonló kis fikanickek és a mainstream baloldal által fizetett bérkommentelők stílusa kisértetiesen hasonló,amiket leírsz azok tételesen nem igazak és ez vonatkozik az összes hozzászólásodra.
Tipikus szoci köpködés:-buzi,drogos, etc...mert semmi újat nem tudtok kitalálni mindíg és mindenkire ez az érv.
Hazudtok reggel délben és este.
Még mindíg!
Nocsak, nocsak, hogy megvédted a főnöködet. Téged legalább kénytelen jól megfizetni. Ügyes vagy! Szerezd meg továbbra is, ami egy bérkommentelőnek jár. A koko vezessen benneteket a Nagy Gigerli Központba!
@Hapcikutya:
kisértetiesen hasonlít a stílusod egy szabógábor nevű nickhez.....

ilyenkor szoktad azt mondani,hogy ezért kár volt új nicket nyitni...
@szomorúszamuráj: én csak saját magam nevében írok, haverom, nem szorulok rá arra, hogy álnevek mögött bújkáljak, mint kegyed...
@08.szabogabor:

De jó, hogy erre jársz!

Mondd, kedves Gábor, (állítólagos) volt rendszerváltoztatóként milyen érzés egy olyan ember szócsövének lenni, aki leszavazta az ügynöktörvény még TÁRGYSOROZATBA VÉTELÉT is? Milyen érzés SZDSZ-esként megélned, hogy akivel aktívan politikailag együttműködsz, az egyrészről szélsőjobbos (ugye volt MIÉP szimpatizáns), másrészről kommunista (leszavazott ügynöktörvény)? Vagy... vele dalolsz egy új mesét?

Jár szolgálati papír, vagy magad veszed a Népszínház utcai DM-ben?
@Kis ember: A Máté, mint széljobbos kommunista... Ezzel kapcsolatban még bármelyik kerületi ellenzéki képviselő is körberöhögne... A javaslatnak meg szerintem némi finomítás után akár lehetett volna is értelme, ha azt nem épp a Schiffer teszi... Nézz kicsit utána...
@08.szabogabor:

Nem szerintem szélsőjobbos Kocsis, hanem az SZDSZ, a te pártod szerint, amellyel ugye teljes mértékben egyetértesz, különben nem képviselted volna két cikluson keresztül is. Kocsis MIÉP szimpatizáns, egyes források szerint 1999-től pedig a párt tagja. Tehát a szélsőjobbos megáll.

A javaslattal kapcsolatban:
"lehetett volna is értelme, ha azt nem épp a Schiffer teszi"
Ezt nem tudom értelmezni.
@Kis ember: Az SZDSZ 2009-ig volt az én pártom, amit és ahogy azóta tesz, az pont oly messze áll tőlem, mintha az LMP, vagy a Jobbik tenné. A Máté egyébként 99-től kevesebb, mint egy évig volt a MIÉP ifjúsági tagozatának tagja.

Se nem széljobber, se nem kommunista. Ez minden kerületi politikai erő számára tök világos, nem is véletlen, hogy csak Te beszélsz erről, komoly ember pedig soha...
Próbáltam utánanézni, mi a gond Schifferrel, de nem tudom. Mi?
@bizottsagiirnok: hogy nem csak a maszopban lévőket fedné fel, hanem a fityeszben lévőket is...
:)
@08.szabogabor:
Értem. Húsz év után mit ad isten (illetve: hogy-hogy elvtársak) pont akkor kezdtél eltávolodni az SZDSZ-től, amikor ők kipottyanni kezdtek a hatalomból és a pénzből. Világos, gerinces cselekedet.
Köszönöm, hogy Kocsis Máté szélsőjobboldali kötődését (MIÉP ifj. tagozat, szimpatizálás a MIÉP-pel, stb) te magad is megerősítetted. Igaz, ő is váltott, véletlenül pont ő is akkor, mikor a MIÉP helyett a Fidesz kezdett feljönni. Így már megvan a hasonlóság kettőtök között.

Arra nem válaszoltál, miért szavazott nemmel az ügynöktörvény napirendbe vételéről. Mert amíg ezt nem tisztázza, az egyszerű állampolgárban, mint például én, erős a gyanú, hogy valamelyik közeli ismerőse vagy érdekkörébe tartozó ember ügynök volt. Ő maga az életkora miatt nem lehetett,(te már igen), ilyenkor az egyszeri ember arra gondol, talán a szülei vagy valamelyik közvetlen munkatársa, aki fontos neki.
@Kis ember:
@08.szabogabor:

Címkézni szerintem ritkán célszerű. Annál a hús-vér szereplők, a valódi helyzetek általában összetettebbek. Az elvont fogalmak alatt pedig úgyis sokfélét értünk, akár szándéktalanul, akár szándékosan.

A Fideszben a döntéssel kapcsolatos vita még csak most kezdődik:
hvg.hu/itthon/20120305_Lazar_Fidesz_ugynokugy_lazongtak

Nekem ez az ügy a következőkre utal:

1. Fogalmunk sincs, hogy a teljes döntési felhatalmazással rendelkező politikai erő képviselői egyénileg miket gondolnak fontos értékekről.

2. Kocsis Máté szavazata és hallgatása utalhat arra, hogy úgy gondolja, nem kell indokolni a választóinak. ("Viszlát négy év múlva" - üzente az előző kerületi vezetés egyik pártja.) Utalhat arra, hogy nem szabad indokolni, és hogy fel sem merülhet, hogy máshogy szavazzon, mint az utasítás. Utalhat arra is, hogy ez a szabály elkényelmesít, és gondolkodni sem kell, vagyis hogy ebben a kérdésben nincs álláspontja. A hírekből ítélve, a többségi képviselők között lehetnek olyanok, akiknek van álláspontjuk, és az jóval elvszerűbben tisztázáspárti és antikommunista, mint amire Szabó Gábor itt utal.

3. Helyi vonatkozású ügy a helyi Fidesz kommunikációja. Szabó Gábor gyakran szemére veti a "civileknek" (értsd: döntéshozói szerepre nem felhatalmazott és a döntéshozóktól függésben nem lévő aktivistáknak és kommentálóknak), hogy kevesen vannak, és hogy nem kitartóak. Igaza is van, legalább részben. Ez azonban sajnos a nagy többségben lévő helyi Fideszre is igaz.

Hogy az apparátusok tagjai végrehajtanak utasításokat, az természetes, ezért fizetik őket. De tessék megnézni, hányan jelennek meg mások számára is láthatóan, akiknek nincs benne a munkaköri leírásukban, hogy színvonalas érvekkel, ötletekkel támogassák a vezetést. Többször kipróbáltam, a leggyakorlatibb kérdésektől kezdve az elvi kérdésekig.

Elég furcsa, hogy a Fidesz aktivistái, vagy maga a polgármester helyett, a városüzemeltetés vezetője tesz politikai jellegű nyilatkozatokat. Nekem nem az a furcsa, hogy ő tesz, hanem hogy senki más nem. Ami arra utal, hogy a mindenkori vezetésben bizony leginkább ő az ideológus. A volt pártjának egyébként 2009 előtt bőven lett volna alkalma érvényesíteni elvi önkényuralom-ellenes és nyilvánosságpárti álláspontot az ügynökügyben. Visszanézve még inkább kisszerű hatalomféltésnek tűnik, hogy annak idején nem tette.

A hírekből ítélve, a Fidesz egyes képviselői - a nyilvánosság nyomásának hatására is - most jóval színvonalasabban érvelnek. Felköthetné a nadrágot a helyi szervezet, elvi és gyakorlati ügyekben is. Az, hogy Kocsis Máté a helyi Fidesz, és Szabó Gábor látszik a mindenkori ideológusnak - mivel más általában meg sem mukkan - sok mindent hatékonnyá tesz, de sok mindenhez kevés lesz.
Annál inkább, mert ha igazak a hírek, akkor Kocsis Máté 2014-től nem polgármesterként folytatja. Ha pedig Szabó Gábor tartja magát a korábbi elhatározásához, akkor emiatt az ő önkormányzati pályafutása is véget ér. Ez azt jelenti, hogy új stábnak kell majd helytállnia ideológiai és gyakorlati kérdésekben is.

Látjuk, hogy a fővárosi kerületekben meglehetősen eltérő színvonalú vezetések működnek, és én egyetértek azokkal, akik szerint az elmúlt években Józsefvárosban jó néhány jó fejlemény történt az apparátusépítésben. A továbblépéshez szerintem kellenek olyan vezetők, akiknek van véleményük, és azt tudják, akarják, merik képviselni nem csak a "házi" nyilvánosság előtt.
@vajdapeterutca:

Mindenesetre most nagy a hallgatás...
Kicsit lecsúsztam erről a posztról, de sebaj, jobb később, mint soha!
1. Ezek a filmek ilyenek. Azt akarják megmutatni, hogy a képviselő is ember. Valószínűleg azt vágják bele, amit az adott képviselő is szeretne. Ezt persze lehet úgy fordítani, hogy propagandafilm, nem tudom, hogy miből, de nyilván közpénzből születik. De ennek ellentmond, hogy az ellenzéki képviselőkről is készül ilyen. Ergo a posztban levő jellemzés azért túlzás...
2. Az ügynöktörvényes történetnek lesz még bőven folytatása. Pl itt: index.hu/belfold/2012/03/13/a_fidesz_tamogatja_de_lazar_nem_adta_hozza_az_alairasat
A Fidesz most egy nagyon rossz pozícióba lavírozta magát, és ezt (most már) ők maguk is tudják. Az, hogy milyen jól fognak tudni kijönni belőle, erősen függ attól, hány ügynök van a hátországban, és milyen fontos posztokon. Minden további szijjártózás csak egy máz, elterelés. Akkora sikere lesz, mint Matolcsynak a gazdasággal, aki ráolvasással próbálkozik.
@08.szabogabor: @vajdapeterutca

Azért az érdekes, hogy a mindig aktív, más blogokon most is gunyorosan irkáló Szabó Gábor innen eltűnt. Úgy látszik, érvelésem helyesnek bizonyult:
klasszikus politikai élősködőt tisztelhetünk benne, némi kommunista beütéssel, elég magas arrogancia-szinttel.
Viszont legalább annyi becsület maradt benne, hogy - ellentétben főnökével és annak párttársaival - legalább nem tagadja a tényeket faarccal belehazudva az emberek arcába. Az ő műfaja a csúsztatás és a zavarosban halászás.