Az csak egy dolog, hogy a szép új önkormányzati honlap még mindig hiányos - többek között nem rakják fel a testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvét - de hogy a szocialista frakcióvezető honlapján meg elérhetőek, az több mint vicces.

De most nem is ez a lényeg, legalább elérhető, hiszen olyan príma dolgokat lehet találni, mint például a "Parkolási kérelmek elbírálása" című Városüzemeltetési Bizottság által tárgyalt anyag. Így sem túl sok a parkolóhely, az itt élők folyamatosan küzdenek az ide dolgozni vagy szórakozni járókkal - erre tessék, még a pártok sem hajlandóak fizetni. Meg az ide járó dolgozók se.

Pedig minden pénz számít ebben a költségvetési szigorral megvert, választási évvel tetézett sanyarú időben. Ha több milliót eltapsolnak idén reklámra, igazán vehetnének éves bérletet...

Miről beszélek? Erről:

Kapásból 38 hely. A többi kérelem zömében lakossági kérés, egy-egy helyet kértek - de a Sote is 137 helyet kért és kapott. A Klinikák - mindkét tömbje - metró mellett van, könnyedén el lehet jutni a munkahelyre.

Összesen 212 hely, ha jól számoltam.

Sok vagy nem sok? Szerintem fizessenek azok, akik kényelemből használják a kocsit, és nem a közért dolgozva járnak vele. 

Te mit gondolsz?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr821754878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teljesen egyetértek. nyóckerben a legtöbb önkormányzati, egészségügyi hely könnyen megközelíthető gyalog ill BKVval. Remek példa erre a sok ember aki kocsi nélkül jár. Persze lehet kocsival is jönni, de az amúgyis rohadásig zsúfolt Szentkirályi utcában ne adjanak már ki nem helyi lakosoknak ennyi engedélyt. Így is elvesznek az utcából 20-30-40 métert alapból. Remélem ezekután nem bővítik ki a saját parkolójukat. Amúgy meg ott a Polláck Mihály tér, mélygarázs...zavartalan munka a seggem...kényelmesek az urak.
plusz ha a parkolási pénzek már egyből a kerületnek mennek, akkor nem lenne jobb, ha inkább fizetnének? nem hiszem,h földhözverné őket az éves díj. pár plakáttal kevesebb és mehet is az összeg.
jajdejó lesz mikor a roma kultúr is bejelenti a 20 audira is az engedély igényét. még több közintézményt az utcába!
Durva, most már értem miért nincs parkoló...Valaki meg tudná magyarázni miért kell egy titkáságnak 5 parkoló??? nem akarok politizálni, igy a Fideszre nem kérdezek rá. De érdekes, hogy amig engem mint lakost arra akarnak kényszeríteni, hogy ne legyen kocsim, ők máshonnan idejönnek, pöffékelnek az ablakom alatt, keríngenek össze-vissza amig le tudnak parkolni és még nem is fizetnek érte. Talán a Polgármester úr mutathana példát a kocsi használat csökkentéséből a saját házatáján.
@rednose: Aréna plázában ingyenes a parkolás, előtte áll meg a 78-as busz és a metró is pár perc sétára van.
"Kényelemből hasznáják az autót"

Ja persze!

www.origo.hu/auto/20100219-budapesti-tomegkozlekedes-elegseges.html

"Münchenben a legjobb a tömegközlekedés, Prága a negyedik, Budapest pedig a huszonegyedik azon a 23 európai várost felsorakoztató listán, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt mûködõ EuroTest állított össze."

Biztos csak kényelemből járnak az emberek autóval...
@Kelez: "amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség" - innen nem hiteles nekem ez a felmérés.
A belvárosi részbe bárhová el lehet jutni tömegközlekedéssel. Csúcsidőben meg főleg.
A szomszéd parkolóhelye mindig zöldebb.
@Lesley: na jó de milyen színvonalon.. kosz, büdös csövesek, 5 méteres körzetben nem lehet megmaradni mellettük, a kipufogógáz visszaszivárog az utastérbe (173-as buszon vonaláról beszélek, azzal járok minden nap)
@Lesley: Az lehet, de ha nagyon kintről jössz, akkor érdemes egy részét kocsival megtenni. Ehhez kellene a P+R. De az nincs...

Maradjunk annyiban, hogy okádék tömegközlekedés, baromi drágán, mindez P+R teljes hiányával fűszerezve, egy nagy vicc. Az egész rendszert pofátlan lehúzós pakolással akarják szabályozni...
2010 Magyarország!
Nemrégiben a Szentkirályi utcában szerettem volna parkolni a FIDESz székház előtt, egy barokk kredenc security őrizte éppen az ojjektumot és szépen megkért, hogy menjek odébb,mert LE VAN FOGLALVA az a hely (és még egy másik mögötte).
Akár elég jónak, akár nem elég jónak tartjuk a tömegközlekedést, végső soron mégis arról van szó, hogy a díjfizetés egyenlősége kontra a mentességek révén ösztönözze-e valamely csoportok autóhasználatát az önkormányzat. A fizetés alól mentesítettek kereslete nyilván növekszik. A páciensek jöjjenek-e inkább autóval, vagy az orvosaik? A szolgáltatók vagy az ügyfeleik? A fentiek alapján, gondolom, ezután mindenkinek érdemes lesz kivételért folyamodni az önkormányzathoz, aki a díjfizető övezetben dolgozik, hiszen látszik, különösebb indokolás nélkül jár a mentesítés. Hogyan döntsenek köztük? Nem jobb az áron keresztül szabályozni azt, hogy Kovács János és Tóth Ferenc közül ki hányszor fog autóval jönni a belvárosba, mint a ki tudja, milyen alapon osztogatott mentességekkel?

Egyébként érdekes hatása lehet, ha a polgárok kikényszerítik az elektronikus információszabadságra, az önkormányzati dokumentumok meghatározott körének kötelező közzétételre vonatkozó törvény betartását. A politikusok nyilván hozzáférnek az előterjesztésekhez, amelyekről szavaznak, bár időnként nekik is csak közvetlenül előtte adják oda. A sajtóhírek és saját tapasztalat alapján is mondhatom, hogy a józsefvárosi előterjesztésekben és jegyzőkönyvekben kényes ügyekben többször előfordult több szövegváltozat. A jegyzővel szemben, aki a közzétételi törvényt évek óta megsérti, a saját főnöke is tehetetlen, legalábbis ezt sugalmazza a mindenkori polgármester stábja. Úgymond nincs ember a kerületben, aki a jegyzőt jogkövetésre tudná bírni. Ez az előterjesztés abból is ízelítő, milyen érdek lehet terjeszteni ezt a mítoszt.
bocs, de az össze-vissza bejelentkezett/bejelentett lakosok egész nap a belvárosban parkolnak, míg sok parkolóházban üresek a szintek! Valami időkorlátot, és vagy kedvezményes parkolóházas dolgot jó lenne bevezetni... Attól, hogy valaki a belvárosban lakik, még ne foglaljon helyet egész nap!
@Lesley:

És mi nem hiteles benne? Érdekes, hogy 23 városból 20 jobb értékelést kapott mint Budapest ugyanezen szervezet felmérése szerint.
Ez vajon mitől lehet? Csak nem kimentek a belvárosból és ott is megnézték, hogy mi a helyzet (veled ellentétben, aki valószínűleg sose jártál a belváron kívűl)?
Vagy úgy érted, hogy szerinted itt jobb a tömegközlekedés mint Münchenben vagy esetleg Bécsben?
Fejtsd már ki, hogy hol hibádzik ez a felmérés.
SE Fogpótlási Klinika
Se Fogorvostudományi kar Oktatási Centrum Orális Diganisztika,
SE Fogorvostudomyányi kar Gyermekfogászati és fogszabályozás: Szentkirályi u. 47.
összesen 45 db parkoló

SE Fogorvostudományi Kar Szak és továbbképzési titkárság: Űllói út 26.
6 db parkoló

SE Fogorvostudományi Kar Arc-Áll*Szájsebészeti Klinika: Mária utca 52.
33 db parkoló.

A Baross utca és a Mikszáth között tényleg nem fér el ennyi autó és akkor még a betegekről (országos ellátás) nem is beszéltünk. (igaz, hogy nekem már mondták: az igazi baj az, hogy a profeszor úr nem tud hol megállni, aki beteg az jöjjön BKV-val).

Az Üllői út a fővárosé, ott nem adnak engedélyt senkinek, igy az ottaniak valószinüleg a Máriában parkolnak, a többi 33-al együtt. Ha jól emlékszem ott még van egy Bőrgyógyászati Klinika is........
@Kelez: minek mennék a belváron kívül? nincs ott semmi, amit ne találnék meg itt! :)
De komolyra fordítva a szót, én nem nagyon látok olyan részt az egész városban, ami ne lenne megközelíthető tömegközlekedéssel. Ráadásul éjszaka is. Szóval, én azt látom, nagyon jól be van hálózva a város - de maga a járműpark, a menetrend be nem tartása és egyes utasok kulturálatlansága az ami rossz.
Erre van egy külön blog, a BKVfigyelő; és mostanában derül ki, miért züllött így le a cég.
Ez a poszt viszont nem a BKV-ről szól, hanem az ingyenessé tett, kiváltságos parkolásról. Ha nem tetszik a BKV, lehet járni bringával - én is azt teszem, külső kerületekbe is, és gyorsabb, mint a BKV.
szerintem meg szimplán alkotmányellenes a fizető parkoló ha nincs ellenszolgáltatás...pl őrzés vagy hogy még a havat se tolják el

szovákiában mér 2 éve...nálunk áprilistól...

persze nem ellene vagyok a bringázásnak meg a tömegközlekedésnek...de a magyar parkolás egy vicc
Igen, az azért elég érdekes volt, hogy a tavaszmező utcában, ahol az óbudai egyetem van (régebben BMF) a múltkori brutális havazás után kerékbilincseltek, arrébb pedig ahol fizetős a parkolás mikuláscsomagoztam, közben a főiskola/egyetem előtt olyan szinten nem volt eltakarítva a hó, hogy lol.

pfff.
most látom hogy a fidesz kitett magáért ..persze szép trükk apucinak semmi tulajdona minden a gyerek, anyós feleség nevén LOL
de a 37 másik se semmi
Na ez a kiváltság fog megszűnni mikor a jobbik eltörölteti...

továbbá a pofám beszakad hogy a fopótlásosak 32 helyet kérnek...azta kurva
még egy nőgyógyásznál esetleg megértem..bár azt se...
Mintha Úri kiváltság lenne autót birtokolni és használni. Igen van és használom, a belvárosban is. Megvettem, fizettem a regadót, az ÁFÁ-t, a teljesítményadót, és üzemanyag literenként kb 170Ft ot. Évente fizetek utána legalább 300.000Ft-ot. Csak autó után. Ezekért nem kapok semmit. Akinek van autója fizet kb ugyanennyit. Enniyt Úri kényelemről...
Csak adalékként, a fentebb említett SOTE intézmények egy pár éve átadott új épületben vannak a Szentkirályi utcában az Üllői utca és a Baross utca közötti részen. Ja, és van benne mélygarázs.
"a közért dolgozva járnak vele."

Aha. Azt hittem fizetésért dolgoznak. De ha rosszul tudom, akkor a javaslatom két esetre bontandó:
- Aki nem kér fizetést a köz-munkáért az adófizetők pénzéből, annak legyen ingyenes parkolás, a köz hálájának a jeléül.
- Aki viszont termelőmunkát folytat, az fizessen tetemes összeget belvárosi behajtási engedélyért, ami teljes egészében jóváírható az SZJA-ból, vállalkozások esetén esetleg a nyereségadóból.
Ha esetleg nem adózik annyit, mint amennyibe az engedély kerül, akkor joga van elgondolkozni a BKV használatán, főleg, ha jelentősen olcsóbb a bérlet mint a behajtási engedély.
Ha meg értékes munkát végez, jól keres, akkor az adókedvezménnyel ösztönözzünk e remek állapot fenntartására, és megkönnyítjük az adótermelő tevékenysége fenntartását a gyors és kényelmes közlekedés, parkolás biztosításával.
"Te mit gondolsz?"
Titkárság - 6 fő ---> munkatársak száma 3

www.sote.hu/intezetek/munkatarsak/?inst_id=253

És még mindig van az épület alatt mélygarázs.

A nem fogorvosi intézeteknek meg rendelkezésre áll a Szentkirályi-Baross-Mária-Üllői telek teljes udvara, ahol kártyás sorompós beléptető van, szemre kb 80-100 hely, betonra festett rendszámmal, illetve a Mária utca Baross felöli oldalán egy elkerített telek, ahova szintén csak engedélyjel hajthat be SOTE-s dolgozó.
Az Egészségügyi Szolgálat a saját telkén folyamatosan parkolókat ad bérbe, illetve a szomszéd épületben is kiad 5-6 helyet. Akkor miért is akarnak az utcán parkolni?
@histar007: Ezeket a számokat az asztmások, és allergiások is (így köztük én is) szeretik ám nagyon. És ha használod, hát fizess, ne sírj, ha megengedhetsz magadnak évi 300ezret.
Amúgy mindegyiknek kéne x hely a legközelebbi parkolóházban (meg még persze kéne x parkolóház és egy halom P+R, de most nem erről van szó) + 1 (max. 2) hely az esetleges vendégeknek, és csókolom.
Behányok ettől a kerülettől. Parkolni fogok és leszarom. Közterület. Remélem olcsóbb lesz. Gusztustalan prolik és cigányok lakják. Aki ott akart és akar lakni sétáljon csak és BKV-zon.Undorítóak a házak. Na ehhez mit szóltok, most lehet hőbörögni. Minél rondábbat írtok annál jobban röhögök rajtatok.
No hát valaki basszon már le, hogy mégis hogy gondolom én ezt??
parkolókat kell epiteni ahol napi 100ft-ért lehet parkolni - azaz tessék parkolókat létesiteni minden második utcában den nem 25 meg 50 ezer forintos havi parkolásért mert akinek van 300-a hogy autoval jarjon egy evben attól még nincs 500 ezre hogy parkolódijat fizessen...ez rablás, a rablás bűn, régen még akezét is vették tettenérés esetén. a kerulet szar, a hazak szarok, az utca szaros, az embereg tuskók, és az egész még bűzlik is. vannak felújított részei, de azokat is úgy egymásra zsúfolják, hogy elférni ott se lehet, parkolóház meg csak a bennfeteseknek van. mitnha a varostervezők elfeledkeztek volna az emberekről, meg a közlekedésről, a kitiltósdi meg a lakasonként 1 auto csak kenyszermegoldás, es ne jöjjön senki londonnal, mert ezt ahhoz hasonlitani - hihihi - de nem csak itt van ez így máshol is ahol fejlődik egykét városrész ott sincs normális parkolás - parkolókat építeni! ez kell.
bicaj bkv az vicc - lassú, bödös, szaros. csinaljanak parkolkat, csinálni! nem dumálni.aki dumál lelőni :) bumm
Ha megnyitod az előterjesztést, az 1. és a 4. oldalon olvasható az ügymenet: írsz egy kérvényt, melyben szerepel, hogy nem tudod nélkülözni a gépkocsit a munkához vagy az ügyintézéshez - hozhatsz igazolást például a háziorvostól, de úgy tűnik, még ez sem kell feltétlen -, és bele kell írni, hogy megterhelő számodra fizetni a parkolásért. Mint az ábra mutatja, az önkormányzat Városüzemeltetési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottsága bizonyára a te kérelmedet is megalapozottnak tartja majd, és határoz a térítésmentes parkolási engedély kiadásáról számodra. Ahogy tette a kiemelteken kívül például óvónéniknek, egy ügyvédi irodának (6 darabot), Szabó Zoltán országgyűlési képviselőnek, és a kerületi MSZP iroda vezetőjének.

És nem értik, láthatóan nem értik a mindenkori önkormányzat politikusai, hogy baj lesz, ha nem csinálnak rendet a soraik között és a hivatalban...

Mi van, ha a jövő hónapban érkezik 1000 új kérelem? Bizonytalanul mondom, kérem, javítson ki, aki tud, hogy amennyiben az újabb, pontosan ezekkel az indokokkal operáló kérelmeket elutasítják, a kérelmező pedig úgy véli (mert mi mást véljen), hogy hátrányosan megkülönböztették, amiért valamiben különbözik a sikeres kérelmezőktől, akkor az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében bizony eljárás fog indulni az önkormányzat ellen, és neki kell bizonyítani, hogy ugyanúgy bánt azokkal, akik ingyenességet kaptak, mint azokkal, akik nem kaptak ingyenességet.

Nem mintha az eljárás nem volna akkor is nagyon gáz, ha ebben hülyeséget mondtam.

Ezek után mondjuk ingyenessé lehet tenni a parkolást, amit legalább páran mindig előhoznak. Ez főleg nem azért izgalmas, mert nem volna az önkormányzatnak bevétele, hanem mert rövidesen teljesen kész volna a város.

"Te mit gondolsz?"
Azt még érteném, hogy a kerületi Fideszesek munkájához kell az ingyen parkolás.
De a "Fidesz központi hivatalának" miért kell (6 percre az Astoria metrómegállótól, 4 percre a 7-es busztól)? Milyen Józsefváros számára közérdekű tevékenységet végeznek? Netán szociális alapon szorulnak rá, az autósaik?

Érdekelne az indoklásuk.
Amúgy mennyibe kerül egy éves parkolási matrica?
@eroica: 2e Ft, mig nyugaton kb 30e Ft
itt meg megy a hernyoskodas hogy hat kozerdek...

miert a fideszes emberkek nem kozerdeket latnak el? marpedig hogy a bubanatban nem? eppen hogy ok latjak el a kozerdeket, ennek ellenere nem kellene hogy kapjanak helyet egyaltalan, mert aki a mi penzunkon eloskodik az menjen BKV -val
@histar007: "Mintha Úri kiváltság lenne autót birtokolni és használni."

belvarsoban autot tartani es hasznalni az Uri huncutsag, amit leirsz hogy mijjen jujj de sokat fizetsz azt PONTOSAN FIZETI A KULVAROSI IS
neked meg kb 30e + -t kellene fizetned, es akkor neked is jobb lenne, mert a sok hobbiautos eltakarodna a parkolohelyekrol
A kerületi fideszeseknek ugyan mi a bánatosért kéne, amikor elvileg ők a kerületben laknak, tehát alanyi jogon jár nekik lakossági. Amelyik meg kerületen belül kocsival megy "dolgozni", az meg menjen a ....
Ingyenes parkolás: Pozsonyban bevezették. Na de előtte is alig lehetett szabad parkolót találni a belvárosban. (Igaz, elég röhej volt a 10 korona ca. 75 Ft/óra a legbelső (nem sétálóutcás területen.)

Inkább fizetne az ember a félórás keringés helyett. Az autót két esetben rühellem. Ha hátul kell ülnöm* (főleg középen), meg ha parkolóhelyért kell körözni.
*Ez gyakori, mert havi egy autós útért nem fogok kocsit venni.
én kényelemből használom..
van páros és páratlan rendszámú autónk is.. :D
mindenkinek joga van parkolni
humanapress
@proton1701:
Egyszerű egy fasz vagy te. Ezt akartad hallani? :)

@volánrulz:
Hogy szerintem hülyék a kedves nácijaid, az rendben van. De hogy szerinted is...
:)
@histar007: "Évente fizetek utána legalább 300.000Ft-ot. Csak autó után. Ezekért nem kapok semmit."

Valamit mégiscsak kapsz te, ha mégis kifizeted ezt a rengeteg pénzt...

Én úgy érzem, hogy az autó semmiféle pluszt nem adna a bringához képest a belvárosban (sőt), ezért nem fizetek százezreket rá, ennyi pénzből elmegyek egy hétre Törökbe vagy Ciprusra, 5 csillagos all inclusive szállodába.
Szerintem az a jó, ha minél több parkolóhely van és ingyenesek, mert akkor az is tudna parkolni, aki eddig nem, az is autóval mehetne 500 m-re, aki eddig nem, és a hülye gyalogosok sem zavarnák az autóst, mert nem lenne hely járdának - talán keskenyebbek lennének az utak egy kicsikét és nagyobb dugó lenne meg nagyobb lenne a légszennyezés, dehát erre van két autója az embernek, egy páros és egy páratlan rendszámú, nem?
Szóval: me for prezident of nyócker!
Jelszavunk: Fizessen mindig más!
Ha nekünk kell fizetni, akkor az gáz, és üldözendő és alkotmányellenes, ha másnak, akkor az jó és szükséges..
Furcsa.
Mindenki fizessen akinek autója van és kész!
@Lesley: Tehát nem hiteles az a vélemény, amelyet azok állítanak össze, akik valamiért nem kívánják használni a szolgáltatást, holott megtehetnék, mert drágább szolgáltatást vesznek igénybe. Valószínűleg azért, mert olyan dolgokat kritizáltak, amelyek olcsón és látványosan javíthatók. Sajnos a tisztaságot nem kritizálták eléggé, mert akik készítették a felmérést, azoknál ez külön kritériumként fel sem merül...

Gondolom a józsefvárosi (ide az összes belső kerület, sőt, sokszor még a külsőbb kerületek, pl. Kispest vagy Budafok is behelyettesíthető) kerületi rendezési tervekben már szerepel, hogy a helyi lakosság parkolási igényeit lakásonként 1-2 gépjárműre hogyan oldják meg közterület igénybevétele nélkül. Mert erre volt ám 20 év...
mint a neve is mutatja "lakossági parkolási egedély". Aki ott lakik kapjon, aki nem nyugodtan használhatja a BKV-t.
@Kelez: Nem lehet mindenki szadómazó, hogy BKV-val járjon... basszus... már csak azt kéne megvizsgálni, hány óra alatt robbanna le a tömegközlekedés, ha nem lennénk mi, "kényelmes" autósok.

Tudomásul kell venni, hogy napjaink tömegközlekedési eszköze Budapesten az autó! Parkolóházakat és -alagsorokat kell építeni, természetesen elfogadható áron, a behajtást meg kurvára megvámolni. Ne jöjjön be senki a belkerületekbe, csak az, aki ide tartozik, vagy itt dolga van. A Semmelweiss igényei szerintem jogosak, nem tudom, milyen alapon várnátok el, hogy egészségügyi dolgozók a lassanként auschwitzi vonatokhoz hasonlító metrókon mászkáljanak, ahol a vírusos fertőzéseknek alighanem a 90 %-a terjed, nem tűnik jó ötletnek.

A politikusok viszont eridjenek a halál retkes faszára.
@ihi: Bocsika, de attól, hogy én a belvárosban lakom, igenis jogom van helyet foglalni egész nap. Mit képzelsz, majd reggel nyolckor leügetek, odébb viszem két kerülettel az autót, és visszaügetek gyalog, csak mert kell a hely annak, aki nem itt lakik? Járjál be metróval, wazzeg.
@mokkaczuka: de akkor már kapjanak a tanárok is, mégiscsak a jövő nemzedéke függ tőlük. A festők, burkolók, mosógépszerelők? Ők meg cipekedjenek? Nem, ha a kerületben dolgoznak ők is kapjanak parkolási engedélyt!Fodrász -manikűrös? Miért érdemli meg jobban egy titkársági dolgozó, hogy ingyenesen parkoljon, mint mondjuk egy fodrász akinek ott van üzlete?
@mokkaczuka: Asszem nem nagyon tömegközlekedtél mostanság. Amikor iskolába jártam, a metró sűrűbben járt, de alig fértem fel. Most ugyanakkor megyek és kényelmesen elférek. Az auschwitzozást nagyon unom már, nem, nem jó példa. Még witznek is rossz... A metró, a villamos, a troli, a busz igenis jól használható. A legpontosabbak talán a HÉV-ek. Az autó szükséges (?) rossz. Én is szoktam használni, változatosan, csúcsban is. egyes helyeken tud gyorsabb lenni a BKV-nál, de sokszor lassabb, még most is, amikor érezhetően kevesebben autóznak.

A belvárosi lakosoknak pedig végre kezdjék el megoldani a parkolását, mert az nem módi, hogy csak közterületen tárolják az autójukat. Lehet bontani meg építeni. Ráfér a belvárosra...
@bátor Sir Robin: A cipőfelsőrész-készítőket már meg sem említed?! ;)))
@eroica: Ez az! Ebből i slácik, hógy az egész Fidesz rászista, meg antiszemita is! Parkolni akarnak-e! A szemét nácik-e!
mondjuk ezt a "közért dolgozunk" c. dumát, mostanában inkább nem kéne erőltetni.sok csontváz hullik ki a "KÖZÉRTBŐL",és már bocs,de mindig minden kedvezmény náluk van,mi meg fizetünk.meg fizetjük őket is.
@mokkaczuka: az a hablaty meg hogy ott jogod van parkolohelyet foglalni mert ott laksz az kapitalis baromsag, a politikusok toketlenkedesenek a mellekvizen evezgetsz

amugy jogod van garazst epiteni!!!
ott laksz nagy berhazban? nem gond, banyaszati technologiaval ala lehet epiteni teremgarazst, miert nem teszed meg? EHHEZ JOGOD VAN
@stars7726: jogos. Én olyanra gondoltam, mint a körzetti orvos, vagy a szociális munkás, akinek munkaeszköz az autó, mert hoz-visz dolgokat a kocsijával. De a FIdesz tagok, vagy a Sote titkársága nem tartozik ide.
@bátor Sir Robin: es megis mi ez a naci hozzaallas :)
hat nem az a csoro nagyarcu ottlako fizeti az iparuzesi adot, hanem a fodrasz, raadasul a fodrasz napjaban 8 kuncsaftot lezavar, mindegyik kuncsaft 1 - 1 orat tolt ott el es kb 40-60e Ft -t hoz a fodrasznak
most akkor mi is a kerdes, hogy egy nagypofaju ottlakonak legyen parkolohelye, vagy inkabb 8 fizeto kuncsaftnak?
hat persze hogy a fodraszuzlet is igenyelhet!!!

viszont ha a fodrasz es az osszes ugyfele kap parkolohelyet, akkor ne feledkezzunk el az oromlanyokrol, hat ok aztan tuttira keresnek...
nem tök mindegy, ha nem adnak engedélyt a Szentkirályi utcában, akkor állnak majd roki kártyával ahogy eddig is. A vállalkozókat ingyen parkolási engedéllyel a kerületbe lehetne vonzani.
Azért nem mindig a kényelemről szól a dolog. Én negyven kilométerre lakom Budapesttől Nem főútvonal mentén s egyszerűen vannak időpontok amit nem lehet autó nélkül megoldani. Ahhoz hogy legyen autómentesebb Budapest jó tömegközlekedésre van szükség az agglomerációjában is! És ez akármit is mondanak nincs így!
@gulasZuppe: kinek érdeke, hogy szinte ingyenes parkolók legyenek? mert sztem senkinek. a még ingyenes helyeken, ahol le lehet tenni az autót, hogy a tömegközlekedést jól elérjem (pl. Margit híd budai hídfő, a síntől lefelé, Árpád híd pesti hídfő, a felüljáró alatt), ott meg élet-halál harc folyik, és már a bokor tetején is autók parkolnak.
@Lesley: Tehát ha nem személyhez kötött, hanem munkakörhöz (= szolgálati autóhoz), akkor a munkaadó természetesen átvállalhatná a parkolás költségeit. DE mivel ugyanúgy foglalja a helyet, szennyezi a levegőt, dugót okoz, stb., ezért igenis valaki fizesse ki a kapcsolódó költségeket, hogy a pénzek a helyükre kerüljenek, pl. parkolóházakat lehessen építeni a befolyó pénzből.
Ugyanezt a "közérdek" meg "méltányosság" baromságot szívjuk BKV-nál, MÁV-nál, stb. Hogy a nyugdíjas meg a diák utazzon olcsóbban, meg a roki parkoljon ingyen.
NEM! Az ő utaztatási, parkolási költségei is pont ugyanannyiba kerülnek, ha az épp aktuális kormány meg jótékonykodni akar, akkor támogassa a bérletvásárlást meg a parkolást személyi adatbázisa alapján, de ne kötelezzen társaságokat/cégeket veszteséges üzemre.
@EG0: A közforgalmú utazási kedvezmények ellentételezésére egy százmilliárdos keret áll rendelkezésre, amelyet az APEH-en keresztül kapnak meg a szolgáltatók. Tehát nem az ő zsebükre megy, a cégek nem ettől lesznek veszteségesek.

@Plumper: Érdekes, ha akarok, mindig meg tudok állni ingyen és szabályosan, nem kell dzsungelharcot vívni...
Na még egyszer.
Jogos, hogy a klinika dolgozóinak legyen hova parkolni. De:
1. A Szentkirályi utcai épület alatt e célból van mélygarázs, szemben meg egy k nagy telek 100 férőhellyel.
2. Miért igényel egy titkárság 6 helyet, amikor a munkatársak száma 3. (akiknek egyébként is ott van a mélygarázs)
@Plumper: nem akarok csunya lenni de az nem az a hely ahova a P+R parkolok jonnenek...
ott van kint bekasmegyer(full P+R), vagy ujpest varoskapu(half P+R)
rakd le ott es akkor tenyleg P+R -nek lehet nevezni
meg jo hogy nem a Klark Adam teren akarod lerakni hogy hat majd felsiklozol a Varba :)

tudom te nem P+R -t irtal sehol de amire neked szukseged van az a P+R

amugy a terezvarosi hulegyerek pogarmesteren rohogok aki P+R -t akart berakni a metro vonalara :)))
pl. Koztarsasag ter HAHAHAHAH

elmondom en mi a P+R, 4es metrot tovabbvinni a korvasutsorig es ott csinalni egy hatalmas nagy parkolot, onnan Bosnyak -> Hungaria -> Keleti, azaz 3 megallo es a Keletinel vagy a kulvarosbol, na az lenne az igazi P+R
Dr Genya,

hol van üres telek a Szentkirályi utcában?

A Transzplantációs klinika igy oldotta meg:

@www.egycseppfigyelem.hu/newsdrops/egy-csepp-hirek/sajat-parkolok-a-sote-transzplantacios-klinikajan

Igaz, ez nem a dolgozókról szól....
@záporjózsi:

Hol tudsz mindig megállni és ráadásul szabályosan?
Szivesen tanulok!!!
@Mariannka51: Peeeersze azt akarod, hogy áruljam el nyilvánosan a jó kis helyeimet hogy mindenkii odaálljon, mi?! ;))) Na jó, legyen: hová akarsz eljutni és merről?
@DrGenya: Pl. a titkárság adja ki az engedélyt a vendégek általi használatra. Ne felejtsd el, hogy ez egy kutatóintézet, rendszeresek a külföldi vendégek.
Nem. A Szak és Továbbképzési Titkárság, mint a nevében is benne van a szakképzést és a már végzettek továbbképzését koordinálja. Külföldi vendéget egy tanszék, vagy a kar szokott meghívni.
@záporjózsi: Köbányáról jövök a Rökkbe, föleg este szeretnék valahol megállni, hogy ne kelljen 5-6-szor keringenem...
A kerületi MSZP fórum ( www.mszp8.hu/index.php ) Fecsegő topikjában folytattuk a témát.

(Azért ott, mert máshol önkormányzati képviselő vagy hivatalnok, hiába kértük százszor, nem vállal web2 nyilvánosságot.)
@Mariannka51: Gondolom cuccokkal jössz, vagy egyéb, elháríthatatlan ok kényszerít az autóba, mert különben az lenne a kérdésem, hogy miért nem a villamosokkal közelíted meg?
Amikor arra járok, főleg a József körúton igyekszem helyet keresni. Ha nem megy, akkor épp ezt az utcát szoktam használni. Mondjuk este mindig macerásabb, napközben a parkolási díj miatt mindig van hely. ;) A másik szokott helyem a Baross utca, bár ott kevés helyen lehet szabályosan megállni.
@záporjózsi: egyrészt a cuccok, másrészt a menetidő. Kipróbáltam és ha nincs járat kimaradás 1 óra alatt érek be. Ha járat kimaradás van ez még 20 perccel megnő. Megoldás volt még a Köki használata, de mióta átépítik azt sem tudnám használni. Az éjszakai közlekedés sincs megoldva, ezért kell a kocsi (igaz éjszaka azt is csak kutyával használom)...köszi a segítséget, legalább nem érzem magam szőkének, hogy van megoldás csak én nem látom...
@Mariannka51: Ezek szerint Óhegy-Újhegy környékéről van szó. Onnan valóban csak átszállásos út van, ráadásul a 95-ös buszt is sikerült - természetesen hosszú és fáradtságos szabotázs árán - újra levenni a Baross térről.

A Rökk környéke most az építkezések és az átalakított forgalmi rend miatt gázos. Persze milyen jó lenne, ha végre az egyik 100 éves ház helyén (persze több szinten, nem foghíjparkolóként) a azok környékbeliek is elhelyezhetnék a járműveiket, akik a teljesen érthető gyalogosítás miatt már nem tudnak rendesen várakozni. Lehet, hogy egy olyan parkolónak értelmes, piaci árat lehetne szabni - persze a lakossági és/vagy intézményi parkolás közterületről történő kiszorítása jegyében. Mi történne, ha mondjuk 50 parkolót egyben meg tudna rendelni a SOTE megfelelő önkormányzati hozzájárulással. Lehet, hogy 50 parkoló első körben néhány háztömbnek elég lenne? Esetleg eladhatók lennének továbbiak is ugyanott a környékbeliek egy részének? (Logikusan a befektetést keresők fogják azokat vásárolni.)
Jó a felvetésed, az útobbi lakossági gyűlésen is azt javasolta a RÉV8, hogy a gk tulajdonosok alakitsanak kvázi garázs társasházat és szerezzenek maguknak egy üres telket...mert az jelenleg nincs és az önkormányzat nem is akar belefolyni...
Egyébként a SE ott lenne a Szabó Ervin téren lévő parkolóház, ott bérelhetnének helyet, nincs messze..és ahogy látom olyan üres, hogy hirdetik...
@Mariannka51: Az önkormányzatok nem elég tökösek ahhoz, hogy aktív szabályozást végezzenek - ráadásul átláthatóan. A SE parolását pedig úgy gondolom jelentősen lehetne javítani a SE épületei környékén, akár a föld alatt elhelyezett garázsokkal, amelyek természetesen részben nyilvános garázsok is lehetnek, ezzel csökkentve az egyetem parkolási költségeit. Valószínűleg csak külföldön tudják az ilyen PPP-t megoldani, itthon más az "éghajlat".
"Felülvizsgáltatja az összes, járdák használatával kialakított fővárosi parkolóhelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság, mivel kiderült: valakik hamis adatokat szolgáltattak a parkolóhelyek kijelölésekor."

www.hirszerzo.hu/cikk.ki_hamisithatta_meg_a_parkolok_adatait_.142214.html
Hello!

Azzal szembesültem hogy a parkolás mostmár lakásra és nem főre szól.. ami elég rossz mert a családban van autó és nekem is ezzel dolgozok, fizetem az adót, a benzint a kocsi után mindent és nincs adóságom, és mégsem tudok reggel aludni ha szabadságon vagyok mert mennem kell és dobhatok az órába 8-kor, számomra elfogadhatatlan és mélyen felháborit, hogy sem szolgátatlás sem tisztaságot nem kapunk érte. 70.000 forintot kéne kifizetnem 1 összegben miből honnan??... Nem tudok sehol panasszal és törvénymódosítás kérelmével élni.ezzel belekényszerítenek, hogy fizessek vagy jön a bünti! Valaki ha tudna segíteni azt megköszönném márcsak az autosok nevében is...
@sab_: Ezt nem értem, nekünk is két kocsi van a családban és kaptunk parkolási engedélyt...
iggen de április 28al jött az uj szabály, hogy lakás/ autó és mivel ezután vettem az autot már nem lehet kiváltani, csak lakásra aki azelött válotta ki azzal nem volt probléma de aki után az szív... és most még nem gáz mert kevesen tudnak róla, de jövöre amikor ujra váltanák az autosok akkor fognak nézni hogy csak 1 kedvezményezett van és a másik után fizetni.. az az érdekes hogy annó 1000ft volt kiváltani és hogy ez csak amolyan apropénz de ezt is emelte 2000ft-re és nem az összeg a lényeg hanem az hogy minden így kezdődik... az az egy is csak azért puszi mert nem meri megtenni az önkormányzat hogy mind1ik után fizess mert fél hogy a nép nemhagyná annyiba! több az auto mint gondolták és miután sok a kedvezményezett elvesszük a fizetővendégektől a helyet erre rájöttek és ezért jött is a változás én ezét vagyok felháborodva..
@sab_: Lehet, hogy nem csak a fizetős helyek elvételével van gond hanem, hogy a parkolóhelyek 60%-át megszüntették.
ez tényleg szívás lesz mert hiába bérelsz pl garázst, kipakolni csak úgy tudsz ha fizetsz. Ez nagyon gáz, de hát az önkormányzat szerint ez egyetemi negyed és ott biciklisek laknak nem autósok:)
Hát nem tudom hol van az az egyetemi negyed, mert nem azon a részén lakok de akkor járjak biciglivel dolgozni mert valaki így döntött vidéken lako miniszterek garázsban állank és mentelmi jogra hivatkozva azt csinálan amit akarnak (nem mellesleg ők hozzák a döntést és ők azok akik védekeznek GUSZTUSTALANOK)..? alap kérdés még mindig az hogy lehet ezen vátoztatni mi szügséges a törvénymodosításhoz. ilyen kiszolgálatott helyzetben azt tesznek amit akarnak és mi igába tesszük a fejünket..?!
Az a szép, hogy a kapott ingyenhelyek mellett "mozgássérültként" is parkolnak Fidesz-emberek a Szentkirályi utcában.

Döbbenetes videó:
Amikor érdeklődnek, a fideszestől, hogy miért nem látták a kártyát tulajdonló mozgássérült édesanyját, komolyan válaszol:

www.youtube.com/watch?v=ypPDS6hmfak