A CaPE nyílt ülésén számolt be Alföldi DLA György a tavaly beharangozott sétáló utcák kialakításának kezdéséről: nincs tuti időpont. EZ a biztos. 

Viszont kiderült, megvannak az építési engedélyek, amint jó idő lesz, el is kezdik a Mária utcát. Természetesen a munkálatok elkezdése előtt két héttel értesítenek mindenkit az utcában, a helyi újságban is benne lesz, hogy ne érjen senkit váratlanul. A többi utcára még nincs meg, és kell hozzá, hogy meg tudják kötni a szerződéseket. A közművekkel is kell egyeztetni még; a Vízművek megváltoztatta a nyilatkozatát - amikor a pályázatot elkedték, azt nyilatkozta, nem kell vezetéket cserélni, most meg azt, hogy kell. 100 millió (!!!) különbség, teljesen más útépítési procedura, így aztán most megy az egyeztetés, hogy mi az, amit tényleg ki kell cserélni, mi az, ami történt az eltelt fél év alatt, mi romlott el.

A tervek megvannak, az építési engedél folyamatban - ha megvan, akkor ez alapján olyan március környékén elindulnak a közbeszerzések. Ha megvan a kivitelező, akkor nyolcadik hó elsején indulna, és egy év van rá, tehát 2011 augusztusára kell kész lenni.

Ez olyan szempontból jó, hogy nem egyszerre lesz feltúrva az egész környék -  viszont mindig valahol felújítanak majd. Por lesz végig, az biztos. Közben négy hétvégén négy különböző helyszínen lesznek programok - amelyek most titkot képeznek, ugyanis az igazgató úr nem készült (most sem), így nem hozta magával a feljegyzéseit. 

Kulturális események lesznek, piac, a helyben lévő kiskereskedések jobb megmutatkozási lehetőséget kapnak, és a megújult tereket is megismerve birtokba veheti az istenadta nép.

A Horánszky 13 egy diákközponttá fog válni, amit az önki üzemeltet, egy új, non-profit kft.-t hoz létre erre a célra. Az épületnek jelenleg a kiürítési tervén dolgoznak, aztán majd nyáron meglesz az építési engedélye is, így ott is ki lehet írni a közbeszerzést. 

Hogy mi is lesz ott pontosan? Hát, egy olyan centrum, ahol nagy tereket kapnak minden szinten a diákok, utcafronton workshop termek, a pincében pedig egy nagy előadó - itt aztán biztosan lehet hasznos dolgokkal is foglalkozni. Az udvar fele fedve lesz - és majd ki is alakul, mi lesz benne. Az ide járó 20-25 ezer diákot ki kell szolgálni, az fix.

A Krúdy utca lezárásának első fél évét is ki fogják értékelni, hogy vált be, mint gyalogos utca; másrészt úgy néz ki, egy süllyedő bólyás rendszer lesz kialakítva, hiszen most már van egy nonstop működő diszpécserközpont (a parkolási feladatok átvételének hozadéka), így megoldható lesz egy távirányítású működtetés - ha mentő, tűzoltó vagy egyéb miatt kell bejutni oda.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr151695640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szia Lesley!

Akkor azt jól értem, hogy a Mária utcát kezdik, amint jó idő lesz? A többit pedig várhatóan augusztus elején fogják elkezdeni?

Köszi
@Bucika75: igen, jól - bár hozzá kell tennem, nekem a Rév8 különböző emberei ezt mondogatják egy darab ideje...ezt az időt pedig hetekben lehet mérni már.
Ami biztos, hogy a munkák megkezdése előtt 30 nappal értesíteni kell a környék lakóit.
Köszönöm a választ! Mindenesetre mi már nagyon várjuk, remélem, nem hitegetnek már tovább...