hmm...

Címkék: újság hivatal józsefváros

2009.10.21. 18:12

Bayer Zsoltot ismét elkapta a gépszíj. Nem kicsit, nagyon. A minapi, Tavaszmező utcai támadásról írt egy  - szokásához hű - gyalázkodást, összemosva szezont fazonnal, Gizikét gőzekével, lepatkányozva a kerületet.

Takács Gábor viszont nyílt levelében figyelmeztette szavai veszélyes voltára, kilátásba helyezve egy felelősségre vonást. 

Aztán valahogy ezt sikerült benyújtani:

Bár állítólag javítva lett a szöveg benyújtás előtt, és nem az újságot, hanem a cikkírót kívánják perelni, mégsem szavazta meg a helyi Fidesz többség. Részben érthető, részben nem.

Érthetetlen, hiszen itt  - hiába véleményként jelent meg - olyan szintű mocskolódás olvasható, ami minden jóérzésű kerületi lakót felháborít. A mai magyar bírói gyakorlat szerint az újságíró a véleményéért is felelős, nem is olyan régen ítéltek el firkászt. A kerületet vezető emberek pedig jó gazdaként felelőssek a hírnévért, ami mostanában kezdett kicsit javulgatni - ha lassan is, de biztosan.

Érthető, hiszen tudjuk erről az emberről, hogy milyen - egy ilyen cikk utáni reakció csak olaj lenne a tűzre, annak meg semmi értelme. Meg aztán úgysem változik meg ettől a szemlélete, és akár a börtönből is képes folytatni a munkáját. Ha nem foglalkozunk vele, nem fáj tőle a fejünk.

Szerintem egy Beyond túrára kellene elhívni a cikkírót, akár a kollégáival egyetemben megnézhetné, hogy valójában milyen is ez a kerület. Kicsit kívülről, kicsit belülről.

Már ha vállalná a Beyond.

Szabad az Á...

Címkék: ajánló

2009.10.20. 17:00

 A Zappa Caffé beváltotta fenyegetését ígéretét és létrehozta a saját őszi/téli programsorozatát. A holnaptól induló, a hét minden estéjére szórakozást biztosító események a pincében zajlanak majd - ami a föld alatt van, boltíves is, nekem az ilyen hely néha nyomasztó - de úgyis a fellépők miatt mennek oda az emberek! :)

A rendezvényhez készült honlap még nem működik, de ami késik, nem múlik! A belépés néha fizetős, néha ingyenes. Nézzük, mivel várja a nyitóest a kultúrára éhes vándort:

Fotóverseny

Címkék: fotó ajánló felhívás

2009.10.20. 01:14

A világ legnagyobb cége - vagy egyike a nagyon-nagyoknak - fotópályázatot írt ki  "Magyarország rejtett kincsei" címmel. A verseny célja hogy hazánk kevésbé ismert természeti, építészeti és kulturális kincseit népszerűsítse. Mondjuk el a világnak, hol találhatók ezek az értékek, hogy még többen gyönyörködhessenek bennük!

Mutassuk meg a világnak, hogy mennyire szép dolgok vannak itt, Józsefvárosban! Hogy a leromlott, pusztuló épületek is bírnak még szépséggel, dacolva az idővel, málló pompájuk érdemes a világtérképen való szereplésre. Azokat se feledjük, amit sokszor csak a helyben lakó emberek ismernek, apró kis titkos helyek, amit szintén érdemes megmutatni, vagy nagyobbak, de ismeretlenek. Legyünk ott a térképen, essen le az álla a virtuális térben idetévedőnek!

A képeket a Panoramio oldalán töltheted fel. Lásd el a fotót a "rejtettkincsek2009" címkével - ennyi az egész.

Díjak

A versenynek két győztese lesz:

  • A közönség kedvence címet az a versenyző kapja, akinek képe a 2009. november 7. és 22. között a legtöbb szavazatot gyűjti be. Az ő nyereménye egy kétfős hosszú hétvége egy, a győztes által választott, belföldi 4 vagy 5 csillagos szállodában.A nyeremény felajánlója a Magyar Turizmus Zrt.
  • A szakmai díjat a zsűri ítéli oda. Ennek nyereménye egy 200.000 Ft-os, az Extreme Digital üzleteiben levásárolható utalvány, melyet az Extreme Digital ajánlott fel.