Ne, most ne menjünk abba bele, hogy miért és hogyan született meg ez a kormányrendelet, a lényeg, hogy ez alapján kellene nekünk, egyszerű adófizető polgároknak ellenőriznünk, hogy az értünk dolgozó hivatalok, cégek vezetői, munkatársai milyen összeget kapnak a nagy, közös kalapból. Abból, amit mi töltünk meg. 

(demagóg mód OFF)

Szóval a törvény ad egy határidőt. Ez, kérem szépen, letelt. Nézzük, mi látható az önkormányzat honlapján ezzel kapcsolatban:semmi. A nagy büdös semmi. Persze, lehet, hogy elsikkadtak felette, hiszen kampány van, polgármestert választunk nemsokára, nagy a kapkodás, helyezkedés.

Nézzük, mi látható az önkormányzati cégek honlapján:

  • RÉV8 - semmi megnézhető
  • Kisfalu Kft. - megnézhető
  • Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. - semmi
  • Józsefvárosi Közterület-felügyelet - semmi
  • Józsefváros Közbiztonságáért és Köztisztaságáért Szolgáltató Kft. - honlapja bejelentett támadó webhely, így megnézni sem érdemes, az IE össze is omlott...

 

Ezen a ponton abba is hagytam a kutakodást, hiszen ötből egy helyen van fent az információ. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy hirtelen megtáltosodnak? Odafigyelnek a törvényességre, a szabályokra azok, akiknek ez lenne a dolguk?

Örülnék valami jogértő kommentjének, mert nem teljesen egyértelmű, ki is tud eljárni az adott cégek vezetői ellen. A törvény ennyit mond:

 

(3) A közzététel elmulasztása esetén, továbbá ha a közzététel nem teljes vagy nem időszerű, külön jogszabály szerint a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető. 


A törvényességi felügyelet nem a jegyző dolga? 

Valaki tegyen már rendet!

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr971389756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Önkormányzat honlapján nem túl sok mindenről lehet informálódni.

Még bizonyára emlékeztek arra, mikor -talán már 2 éve is- megszűnt a fórumozás a "honlap átalakításának idejére".
A honlap azóta is átalakulóban lehet...
@feb: Most láttam csak, hogy az előző post pont erről szól.
Rev8: www.rev8.hu/csatolmanyok/dokok/dokok_32.pdf

Fooldal, kapcsolodo dokumentumoknal a masodik, aztan teljes szoveg, es megkapod a pdf-et. Csak szet kell nezni :)
@Takika: kösz, javítom
mindenhol kerestem, ami a cég adatai, vajon miért nem ott van?
Ahogy elnéztem nincsenek túl fizetve...