Önki még

Címkék: önkormányzat hivatal józsefváros

2009.06.22. 14:30

Az előző posztból is tisztán látszik, hogy nem mindig vannak a helyzet magaslatán az ügyintézők, vagy inkább, hogy úgy érzi, ott van, és bármit megtehet. Most egy másik történet következik:

Az történt, hogy felújítom a lakásom, aminek a következménye irtózatos mennyiségű sitt volt. Nosza, rendeltem konténert, hogy el legyen szállítva. Nem olcsó dolog ez. Na mindegy, én hajlandó vagyok azért fizetni, hogy ne az erdő szélén kössön ki a cucc. Hanem van még valami: közterületfoglalási engedély a kerülettől, hogy letehessék a ház elé a konténert.
Szóval 3 nap múlva jött volna a konténeres, én meg bementem az önkormányzathoz ilyen engedélyt kérni. Ezt valamiért nem az okmányirodában kell intézni, ahol egyébként ki vannak építve az ügyfélszolgálat működésének feltételei, hanem a pógár jenő hivatal 3. emeletének hátsó folyosóján egy eldugott irodában.

Elsőre nem jártam szerencsével, az ügyintéző megbeszélésen volt, jöjjek vissza egy órával később. Visszamentem. Az ügyintéző kérdésemre elkezdett szabadkozni, hogy most változott a közterületfoglalási rendelet, a régi űrlap már nem érvényes, új még nincs, úgyhogy nem tudja, hogyan tudna segíteni (?). Aztán gondolkozott, töltsem ki a régi űrlapot visszadátumozva. Ja, az nem jó, mert mai dátumpecsét fog rákerülni. Akkor töltsem ki az újat (mégis van?) + készítsek egy rajzot az elfoglalandó területrészről. Miután elkeztdte feldolgozni az adatokat, kiderült, hogy a rajzot véletlenül összetépte. Csináltam még egyet, ezen ne múljon.

További teendő a közterületfoglalási díj befizetése (ez naponta 165 Ft/nm, így egy parkolóhely 1980 Ft). Az erről szóló feladóvevényt csak faxon lehet visszaküldeni nekik. Mivel nekem nincs otthon faxom (nem hinném, hogy ez általános), ez 750 Ft-omba került, ennyit kér a Posta egy oldal fax elküldéséért városon belül (!).

Aztán vártam, mert az ügyintéző megígérte, hogy szól, ha kész a határozat. Miután ez a konténer érkezését megelőző nap sem történt meg, én hívtam. Mivel a megváltozott rendelet miatt zavaros a helyzet, még nem írták alá, szólt a válasz. Dehát holnap jönne a konténeres, most mit tegyek. Kisebb szünet után jön a válasz: beszéltem az irodavezetővel, ha jönnek a közterület-felügyelők, mutassa a befizetést igazoló csekket. OK. Egyébként nem jöttek, és a határozat is megszületett az érintett nap délutánjára, amiért külön felhívott az ügyintéző, és otthagyta nekem a portán. Elolvasva megtudhattam, hogy egy ilyen határozatot a polgármester aláírásával adnak ki, kb. 3 oldalnyi szöveget és 2 oldalnyi indokolást tartalmaz. Csak precízen.

Az ügyintézőt egyébként nem akarom hibáztatni, ő tényleg mindent megtett, de a rendszerrel ő sem tudott szembeszállni...

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr831201021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hasonló esettanulmányokért plusz a megbeszélés tisztes díjazást szoktak fizetni szervezetfejlesztési projektekben. (Lehet, hogy az itt szereplő tisztviselőket is képzik.)
Sok pénzt lehetne megspórolni az ügyintézés egyszerősítésével, de hogy ilyen gazdag legyen a Józsefváros és ennyire szervezetlen???