Az elmúlt napokban igen szeles időjárás uralta a fővárost - ami azért jó, mert kifújja a szmogot, és ha nem is tökéletes, de legalább élhető levegő lesz. Ami a szelet most ide köti, az az, hogy Szél Kálmán előszerettetel játszik a szeméttel. Felkapja, ledobja, gurítja, szétszórja, beteríti vele a környéket.
A Blahán épülő szép új csoda, amely most még csak a betonvázával koronázza meg a látványt, a szigetelési fázisba lépett: hungarocellel. Népszerű és hatékony anyag - gyerekként játszottunk a szétmorzsolásával mi is - és ez köszön most vissza a József körúton. A Blahától a Rákóczi térig tele van az út a kocsik alatt, a járda, de főleg a pocsolyák fogják meg szépen. Ahogy a pocsolyákat a szél és a nap felszárítja, úgy jut egyre messzebb és messzebb, szóródik szét apró kis gömbökre. Minden nap távolabb...
A kerületben közterületfelügyelők és kerületőrök is vannak, a körút meg igen kiemelt része a városnak, főleg a Blaha, ami egy jó nagy csomópont - mégis napok óta játszik a morzsalékkal a szél. Nem kellene, vagyis kellett volna észrevenni ezt már valamelyik hivatalnak? Akár a rendőr, akár a kerületőr, vagy a közteresek - de ide nyílnak a fogyasztóvédelem ügyfélszolgálatának ablakai is. Senki nem akadt, aki szóvá tette? Neadj'isten, intézkedett volna? Könnyen visszakövethető, és hogy véletlenül se tévesszük el, van néhány csomagolófólia is a fákra tekeredve.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hát ezt rosszul tudod. A Rákóci út, a körút meg a Blaha ma már a város legelhanyagoltabb része. Bedeszkázott kirakatok, elgurult sörösdobozok, kínai bóvlit áruló szerencsétlen üzletek között hajléktalanok feszülnek a szélbe, és néha összekapnak a meleg kapualjak alatt, a fél üveg olcsó boron, és egymás szájából veszik ki a cigarettacsikket.
Különösen télen, különösen szélben, idehúzódik mindenki, akinek nincs hol aludnia. Itt találkoztam az én hajléktalanommal is, aki korábban a Gellért-hegyen lakott. Csak ott nagyon szeles mostanában mondta, és mohón megszívta a cigarettát
mertmegerdemled.blog.hu/2009/01/12/eladod_vagy_felgyujtjuk05
@zsame: temeg haladhatnál már a mesemondásoddal, meg a hazugságblogoddal egy könyvkiadó irányába :P
énmeg kussolhatnék, hogycsak fikázni tudok mindent énis.. :D
amúgy, kicsit összébb kell söpörni, aztán felgyújtani, mint Nápolyban, hátha feltűnik valakinek, hogy mennyire balkán vagyunk.. :D
Demszky meg villog az új metrón, amelynek legfőbb tulajdonsága szerinte, hogy tiszta.
@zsame: igen, a Blaha fontos csomópont a város életében, az egyik. Sokezer ember fordul meg ott naponta.
Ezért kellene jobban odafigyelni rá
Legszánalmasabb érv ezekben a vagdalkozásokban, hogy teli a város kutyaszarral. Mintha Demszky szaratná a kutyáját minden járdára...
Na mind1. Tényleg undorító, ahogy Budapest kinéz. Ha lenne miből megélnem, már rég Bécsbe vagy valami kisebb osztrák városba költöztem volna.
Lapátra kell tenni az egész önkormányzati csürhét, EGYETLEN városvezetést választani, és keményen tökön rúgni őket, ha nem teszik a dolgukat. Úgy, ahogy Párizsban, Bécsben, vagyis ahogy a világ normálisabb felén teszik.
Utolsó kommentek