Tavaszmező 6

Címkék: fórum civil roma művészkert

2009.02.11. 22:52

Meghívót kaptam ismét, lakossági fórum megint, de ez itt már a második forduló volt. Mint emlékeztek, a Roma Parlamentnek is helyt adó Tavaszmező utca 6 szám alatti épületet le akarták bontani, ám egy jelentős civil összefogás meghátrálásra késztette az önkormányzatot. Az épület ideiglenes védelmet kapott a KÖH-től, és fél évet az önkormányzattól, hogy bemutassa a hasznosítási terveket.  Az összejövetel apropója az volt, hogy a hivatal bemutatta a területrendezési szabályokat, tehát, hogy ne legyen nagyon elszállt képzelgés arról, mit is lehet oda csinálni.

Zsigó Jenő indította a fórumot egy megható beszéddel: most, amikor az egész ország forrong és uszít a romák ellen, itt egy olyan összefogás bontakozik ki egyre jobban, ami roma és magyar közös kulturális együttműködését mutatja - és működik. Működik, mint ahogy a mindennapi életben sincs probléma a népcsoportok együttélésében, csak akkor van, ha politika ügyet csinál belőle. Na, és a média felelőségét se hagyjuk ki....

A megbeszélést a kerület minden projektjében szervesen részt vevő Rév8 igazgatója, Alföldi György folytatta, aki majd egy órán keresztül ismertette az önkormányzat és a főváros rendezési terveit, hivatali útvesztőit, az elfogadott szabályokat, a konkrét elképzeléseket és változásait az elmúlt tíz évben, valamint a jelenlegi helyzetet. A beépítettség mértékétől az zöldövezet kötelező százalékán át a maximális magasságig megtudtunk mindent. A többségnek unalmas volt, de nem úgy egy kisebb csapatnak, a St. József Stúdió Kollégiumban tanuló építészhallgatóknak és a tanáruknak - ők azt vállalják, hogy az épületterveket elkészítik a megadott határidőre. A Szent István Egyetem közgazdászai a hasznosítási, fenntarthatósági számításokat végzik el.

Ami fontos rész még, hogy a tervek két telek (újbóli) ősszevonásával kezdődnének. Valamikor a Tavaszmező 6 és a József 37 egy telek volt, amit most szeretnének legalább részben visszaállítani úgy, hogy a leendő kulturális központhoz tartozzon a Művészkert.

Ehhez azonban a József 37-ben lakókat meg kell győzni, társasházi okmányokat módosítani...nem lesz könnyű művelet.

Jelenleg egy informális kapcsolat van a civil társaság és az önkormányzat között, és addig nem is hajlandóak változtatni ezen, amíg a hivatal vissza nem vonja a kilakoltatási határozatot. Alföldi "Rév8" György ígéretet tett, hogy a jövő keddi (február 17) gazdasági bizottsági ülésen tárgyalja az önkormányzat és visszavonja.

A civilek lelkesek, tenni akarnak, tele ötletekkel, sok helyről kapnak támogatást - de egyelőre nincs semmi konkrétum...legalábbis papíron. Nincsenek határozott elképzelések, tervek, és ettől úgy néz ki, mint amikor a hangyák egy nagyobb zsákmányt találnak és körbeállva elviszik a bolyba: látszólag összedolgoznak, de közelebbről megnézve azt látjuk, hogy mindenki a saját irányába húzza. Elindult egy honlap pár napja, a pártoló tagokat várják ide, lehet csatlakozni, ötletelni, tevékenyen részt venni. Több munkacsoport alakult már, de a civil kezdeményezés inkább koordinátor szerepet tölt be, mintsem szakmai irányítást. Ebben kérte - és ígéret szintjén meg is kapta - a Rév8 támogatását. Pénzszerzési lehetőségeket is keresnek, pályázati forrásokat derítenek fel. Mint ahogy a hangyák is megoldják mindig, itt is ez várható - még ha kaotikusnak is látszik elsőre.

Ami biztos: nem hagyják lebontani a házat ( ebben most már egyetért a hivatal is) és valamiféle roma kulturális központ válik belőle. A kerületben sok a tehetséges zenész, sokan innen indulva váltak világhírűvé, érdemes megtartani, megőrizni ezt a hagyományt. Zsigó Jenő kissé féltékenyen említette meg, hogy a Kesztyűgyárba szervezik a roma programokat, miközben ők évek óta ápolják a roma kultúrát - ezt azonban cáfolta a Rév8. Kiegészítő helyként aposztrofálta, és talán tényleg ez lenne a jó út, ha együttműködve dolgoznának a roma hagyományok ápolásán. Itt van még a Napház, ami szintén bekapcsolódhat, és a három helyszín már talán meg tudja oldani ezt a feladatot. Főleg úgy, hogy a (tervek szerint) a Tavaszmező utca  sétáló, vagy csillapított forgalmúvá válik, mint ahogy a Mátyás tér egyik fele is.

Akit érdekel a téma, csatlakozzon bátran, mindenkit szeretettel várnak. Remélem, sikerül megmenteni ezt az épületet és létrejön a megálmodott Tavaszmező - Művészkert, ami tartalmaz majd roma zenészképzést (sok koncerttel), könyvtárat, zenetárat, filmezési lehetőséget, valamint azt a 110 éves művészeti hagyatékot (ami a Műteremház sajátja) is sikerül továbbvinni és szélesebb közönség elé tárni.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr35937991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.