Mária

Címkék: sétálóutca átépítés díszburkolat

2010.01.03. 09:35

Időviharba keveredett az önki - vagy legalábbis valaki a honlap szerkesztői közül. Az én tippem mégis az a lenéző finom gúny, ami kifejezi, hogy ha nem tudsz valamit, nem fáj a fejed, a Mária utcát meg majd elkezdjük, és befejezzük egyszer, kész, többet nem kell tudnod.

Kezdték tavaly januárban, idén márciusban meg befejezik. Igen, a terveket kovácsolni is munka, mégpedig nehéz. Na meg jó munkához idő kell, és egyéb közhelyek.

Egy éve nem történik ott semmi. 

A most zajló Placcc fesztivál kékbe öltöztette a Mikszáth Kálmán teret. Elfért ez a szín, amúgy is egyre színesebb ez a tér, ami azt mutatja, bőven zajlik itt az élet.

Bedarálásra váró üres kannákat hoztak, hogy megmutassák, lehet ezeket ég használni: utcabútort csináltak belőle. A csapat pillanatok alatt szétterítette a kannákat, fúrók kerültek elő, és őrült módon mindenki lyukat akart csinálni a kannákra. Szaporodtak is, na meg a műanyag forgács is - aztán elkezdték összefűzni őket.

Nem vártam meg a végeredményt, de ma ismét arra jártam, így láttam a reakciókat. Az emberek meglepődtek elsőre, a turisták kerülgették őket/fotózták, a padon ülő nyuggerek félhangosan szidták a "szemetet". Aztán megjelent az első diákcsoport, aki nem fért el a szabad padon, így páran leültek a heverőre. Megint jöttek, ebédelni leültek, élvezték a napsütést - és a helyzetet. A duplapadnak elnevezett alkotáson jól tudtak enni.

Vannak formára kötött kannák is - arra találjatok ki neveket, melyik mit ábrázol. Természetesen az általam kitaláltakat teljesen figyelmen kívül lehet hagyni.

A Krúdy Gyula utca és a környék egyre inkább belekerül a város pezsgő, kulturális életébe, ami jó, mert viszi a kerület jó hírét. Csak tovább kellene terjeszteni, több helyszínen - meg átvinni idővel a körút túloldalára is.

Egy csapat fiatal kitalálta, majd meg is valósította a kerület új sétálóutcáján az Élő Galériát. Ahogy ők fogalmaznak:

A Mikszáth Kálmán tér-Krúdy Gyula utca -Lőrinc pap tér útvonalon található üzleteknek, kávézóknak, éttermeknek, intézményeknek saját történeteik, anekdotáik vannak. Ezeket egységes rendszerben jelenítik meg...Az elképzelés szerint a szövegek felkeltik majd a járókelők érdeklődését, további kérdéseket vetnek fel, és párbeszédre késztetnek. Így az élő galéria kommunikációs felületként értelmezhető. Az alkotók a lokális értékekre terelik a figyelmet, valamint segítik a kerületben élők, az oda látogatók és az ott dolgozók közötti közvetlen kapcsolatot.

Érdemes nagyban megnézni a képeket, de valójában az az igazi, ha arra járva elolvasgatod, és beszédbe elegyedsz a környéken lévőkkel.

 

Meglepő élményben volt részem ma, pont délben (harangoztak éppen) a Krúdy Gyula utcában, a lezárt, sétálóutcává alakított részen: egy autó jött velem szembe. Gyalogosan sétáltunk, bringát toltam, ember meg rendületlenül jött szembe a járdán, díszburkolaton. Megálltunk előtte, amire idegesen integetni kezdett - erre félreálltunk, a vezető felőli részhez mentünk, hogy megkérdezzük, mit csinál?

Ember a gázralépett, nem foglalkozott velünk. Behajtottam a tükrét, hogy vegye már észre, nem jó helyen van, és beszélni szeretnénk vele. Még idegesebben kipattant, és elkezdett kiabálni.
- Mit csinálsz? Mit csinálsz?!
- Ember, ez egy sétálóutca, ide nem lehet behajtani!
- És? Akkor mi van? Én itt lakom!
- De akkor sem lehet behajtani!

Visszapattant a kocsiba, és továbbhajtott. A gyalogosok csodálkozva rebbentek szét előtte, de nem jutott messzire, hiszen a Darshan előtt a pizzafutárok robogóitól nem fért el. Nem okozott neki ez sem nagy gondott, kipattant ismét, majd fogta a rogogót, odébbtolta, visszaült és bekanyarodott a Horánszky utcába. Ment még 50 métert, és leparkolt.

Rendőr, közterületes vagy kerületőr persze ilyenkor sehol. A Mikszáth téren és a Krúdy-Horánszky sarkán is van térfigyelő kamera, a CaPE elnöke be is szólt, hogy esetleg nézzék vissza.

Emberünk egy 10 perc múlva megjelent újra az utcában, babakocsit tolva. Ismét beszélgetésbe elegyedtünk.

- Van valami probléma?
- Igen, te úgy érzed, hogy nem vonatkoznak a szabályok rád? A KRESZ?
- Nem. Nem érdekel. 
- Két kamera is vette az akciódat, biztosan számíthatsz büntetésre...
- És? Vegye! Eddig is vette! Én mindig erre megyek, eddig sem büntettek meg!
- Veszélyezteted a gyalogosokat.
- Eddig még senki nem szólt. Csak most, ti kezdtetek el kötekedni. Te is veszélyezteted a biciklivel!

Ekkor hagytam ott. Aki nem érti, nem akarja érteni, azzal nem lehet mit kezdeni. Remélem, a rendőrség tényleg teszi a dolgát.

Tényleg el kell telni pár évnek, évtizednek ahhoz, hogy megváltozzon a mentalitása az embereknek, mert most még az Autó Istenében hisznek.

A város viszont mindenkié.