Kedves Önkormányzatom!

Örömmel tájékoztatlak, hogy tegnap annak rendje és módja szerint megtartottuk első, bejelentett, zenés demonstrációnkat a szabad utcai zenélésért. Kilencen voltunk a Rothermel emlékkút előtt, amiben nincs víz, de az eső bőségesen kárpótolta a hiányzó mennyiséget. Énekeltünk, beszélgettünk, elszívtunk pár cigarettát és persze tervezgettünk is, mert többen kérték, hogy legyen esőnap (azaz ne legyen), tehát, hogy jönnének legközelebb, ha addigra kiderül. Amúgy is így képzeltük..Bevallom, volt bennem kicsi remény, hogy ellátogatsz hozzánk, akár inkognitóban, hogy ismerkedj, barátkozz, vagy akár velünk énekelj, mint mondjuk otthon a fürdőszobában, vagy valamelyik fejlett, tőkés országban, ahol az utcazenélés olyan hétköznapi jelenség, mint nálunk a kerékbilincs, vagy a kutyaszar.

De nem ezért írok igazán. Ma - 11 év híján 200 éve - csendült fel először Beethoven IX. szimfóniája, s azon belül is az Örömóda, ami tíz éve az Európai Unió himnusza. Talán nem is írok Neked, ha nem botlottam volna a mellékelt felvételbe, amitől meghatódtam. Ha megnézed, megérted miért.

Talán nem közismert, hogy a Berlini Fal leomlása alkalmából Bernstein is eldirigálta a Kilencediket, de ebből az alkalomból Schiller eredeti szövegével, vagyis a Freude (öröm) helyett a Freiheit (szabadság) szót énekelték ( Schiller korában még volt cenzúra, ezért a  szócsere), az pedig különösen érdekes, hogy Beethoven is változtatott a szövegen, így lett a „ koldusok testvérei lesznek a hercegeknek” -ből a híres „minden ember testvér lészen” megfogalmazás, ami - belátható - jelentős kiterjesztés egy ideális világmodell-keresés szempontjából. Akár kerületi szinten is.

Kedves Önkormányzatom!
Ezzel én zárom is soraimat, s egyben szeretettel tájékoztatlak, hogy most pénteken, délután 3-tól, a Mikszáth Kálmán téren lesz a következő, bejelentett zenés demonstrációnk, a szabad utcai zenélésért. Gyűjtünk aláírást is a  cél érdekében, örülnék, ha meglátogatnál bennünket. Puszi mindenkinek.
Rejtő Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr145286372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El kéne már húzni a nótájukat a magasságos hivatalnokoknak, a semmihez sem értő képviselőknek, vitéz kocsissal együtt. Ami késik, nem múlik :)
Te húzhatnád el magad egy melegebb égtájra!!!! Még jó, hogy te nem vagy képviselő!!!Mert a balliberális haverjaidhoz hasonlóan csak a pénzlenyúlást értitek!!! Felújítják a teleki téri piacot és környékét, a Magdolna program, és nem beszélve a Ludovika campusról. Hogy képzeled azt, hogy szemét mocskos módon megvádolod a polgármestert a szemen szedett hazugságoddal??? Na mert a maffiabaloldal 8 év alatt itt kacsalábon forgó kastélyéletet biztosított mi????
@SarkozyA: Khmmm... Idegesek a Kocsis-fanok, mióta megkezdődött az országos sajtóban az Ügyeinek a kibeszélése. Menni fog a Főnök, legkésőbb 2014-ben, ez van, lehet állást keresni. Ott azért majd egy kicsit visszafogottabban, az önéletrajzban kevesebb tegezés és felkiáló-kérdőjel komplexum hasznosabb.

Gondolom majd úgyis szólnak Önnek, hogy a stílusa kontraproduktív. Idegessége viszont érthető, Önök nem bírják elviselni a véleményszabadságot. Illetve a demokráciát úgy általában. És sajnos, ezt már nem is fogják kinőni.

Vett ma már cigit?