Alkotni nehéz. De ha nem vagy egyedül, ha segítenek, ha meg tudod osztani másokkal az ötleteid, elképzeléseid, terveid, akkor ez sem jelent gondot. 

Egy ilyen - közös gondolkodás, problémák feltárása és megoldási javaslatok készítése - indul nemsokára, civil szervezésben.

 

Megkezdődött a
Civil érdekmegjelenítés és partnerség
Józsefváros szomszédságaiban, negyedeiben  
című program
 
A program keretében 4 civil fórum valósul meg a 8. kerületben olyan közérdekű helyi ügyek, problémák köré szerveződve, amelyek
- a civil lakosság széles körét érintik,
- a kerületben működnek civil szervezetek az adott ügy érdekében,
- a civil szféra és az önkormányzat együttműködése szükséges a megoldások kidolgozásához.
 
A program célja
-     a helyi lakosság aktivizálása a helyi ügyekben – az állampolgári részvétel erősítése a döntések előkészítésében;
-    a civil szervezetek bevonása, a tapasztalataik, szaktudásuk beépítése a közösségi folyamatokba, a civil szektoron belüli hálózatépítés segítése,
-  valamint a civil szféra és az önkormányzat közötti, szakmai alapú együttműködés elindítása, a meglévők fejlesztése.
 
A fórumsorozat tervezett témái:
 
1.   Józsefvárosi droghelyzet a lakosság szemével
2.  Lakhatás és társasházi ügyek – bérlői és tulajdonosi lakóközösségek ügyei, önkormányzat és bérlők / tulajdonosok aktuális kérdései, problémái
3.   Zöldebb Józsefváros – köztisztaság, gyalogosok és autósok együttélése, zöldítő akciók folytatása
4.  Közbiztonság és a lakosság tapasztalatai – programok, lakossági és rendőrségi együttműködések
 
A fórumokra a helyi lakosság, az érintett civil szervezetek, az önkormányzat és az intézmények képviselőit várjuk. A fórumokon elhangzott problémafelvetéseket és megoldási javaslatokat összesítjük, és közérdekű bejelentés formájában továbbítjuk az önkormányzat és az illetékes intézmények felé.
 
A program hangsúlyos része a fórumokon elhangzott felvetések és javaslatok sorsának követése, amelynek eredményét 2012 novemberében workshopon ismertetjük és beszéljük meg.
 
A program partnere a 8kerblog, amely – a programmal kapcsolatos folyamatos tájékoztatáson túl – rendszeresen beszámol a megvitatott témákkal kapcsolatos fejleményekről, és helyt ad az adott ügyekről folyó társadalmi párbeszédnek a fórumok előkészítésének és utánkövetésének időszakában egyaránt.
 
A programot megvalósító partnerek: Nap Klub Alapítvány, Testvérem Egyesület, Négy Ház a Magdolna Negyedért Egyesület, 8ker.blog.hu, vajdapeterutca.blogter.hu.
 
További információ a fórumok időpontjáról és eredményeiről: 8ker.blog.hu
 

 

 
A program Trust 2011/222 azonosító számmal az Ökotárs Alapítvány támogatásával valósul meg.