A tervek kiteregetése után nem sokkal maga a tervező is megtalált - kérésére a poszt egyelőre nem elérhető. Legalábbis a teljes verziója. Akit érdekel, ezután is megtalálja.

Tisztelt Lesley!

A terv egy elvi engedélyezési terv, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után ölt végleges formát, a kiviteli tervek szakhatósági engedélyezésével.
Tekintettel arra, hogy a Blaha Lujza tér egy része a VIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában, másik része a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése is két vágányon halad.
A VIII. kerületi Önkormányzat zöld utat adott az elképzelés megvalósításához, a Főváros vonatkozásában az ügy holtvágányon vesztegel, a döntés előkészítés sajnos lassan egy éve húzódik, tehát onnan még nincs tulajdonosi hozzájárulás.


A terv tulajdonjogát tekintve az a helyzet, hogy a tervezői szerződés szerint a megrendelő ABLON csak a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után fizeti ki a tervezési díjat, azaz csak akkor kerül a szerzői jog birtokába.

Nem vagyok a nyilvánosság ellen, de a szerzői jogi kérdések jelenlegi rendezetlen állapotában szerencsésebbnek tartanám ha átmenetileg a terv nem lenne az interneten hozzáférhető. Bízom benne, hogy rövidesen a Főváros részéről is megszületik a tulajdonosi hozzájárulás és akkor már a konkrét kiviteli terveket tudnánk bemutatni.
Tisztelettel kérem a fentiek mérlegelése után egyenlőre tegye a tervet a nyilvánosság számára elérhetetlenné.


Köszönettel és üdvözlettel: Madarász Károly

 

Közegészségügy

Címkék: szar gyerek játszótér

2011.03.16. 09:34

 Ez a polgármesterünk kedvenc szava, érve a kukázásért kiszabható bírság a guberálást tiltó rendelete mellett. Tényleg nemes lélekre vall, hogy ennyire szívén viseli a legelesettebb réteg egészségi állapotát, de nézzünk kicsit körbe, mondjuk egy játszótéren.

Egy játszótéren, ahol a jövő generációja cseperedik, tanulja a társas lét szabályait  és azt teszi, ami a dolga: játszik. A galambszarban.

Az is sajnálatos, hogy kevés a játszótér, de hogy kutya nem figyel a meglévőkre, az inkább katasztrófa. Ez ráadásul a kerület jobbik részén, a Gutenberg téren található.

Kedves Kocsis dr. Máté! Az Ön (leendő) gyerekeinek is ilyen lehetőséget biztosít? 

A gyerekek egészségéért nem aggódik?

 

Autósokk

Címkék: utca ünnep rendőrség autó parkoló

2011.03.15. 11:23

 Imádom az autóval rendelkező embertársaimat, főleg azokat, akiknek legfontosabb, hogy a ház kapuja előtt álljanak meg. Nehogy gyalogolni kelljen egy pár lépést..!

Most viszont a nemzet ünnepel, és vezetőjük a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavalja a Talpra magyar!-t, ezért aztán a környező utcákból az összes autót kitiltották. Egyszerűen, megállni tilos táblákat raktak ki, meghatározott időszakot feltüntetve rajta. Minden autós ismeri a KRESZ-t, simán tudja értelmezni a táblát: ha itt hagyom az autóm, elviszik. Ennek ellenére még 14. este is simán beparkoltak a megszokott helyekre, fittyet hányva a tiltó táblákra. Éjszaka viszont Demszkitől megszokott lopós autók járták végig az utcákat és vitték el az itthagyott kocsikat.

A táblakirakókat is dicséret illeti: szombaton kora délután sikerült kihelyezni a táblákat. Időben pont, nem? Eszükbe se jutott, hogy az első tavaszi, ráadásul hosszú hétvégét sokan vidéken vagy külföldön töltik - így aztán a kocsit a szokott helyen hagyták. Mire visszaérnek, meglepi várja őket az autó hült helye képében.

De sebaj, ezek egyéni bajok, mit nekünk, amikor a vezír idejön...

Az igazi meglepetés azonban ma reggel ért: ahelyett, hogy üres utcát tudtam volna fotózni - mennyire vágyom az autómentes belvárosi utcákat, Istenem! - ugyanúgy tele volt.

Na meg rendőrrel és biztonsági emberrel. Meg is kérdeztem, mi a fene történt itt, hogy került ide ez a sok autó? A válasz döbbenetes volt: meghívóval lehet itt parkolni..!

MIVAN?! 

Akkor miért vannak kint a táblák? Jaa, azok? Hát azokat elfelejtették beszedni - hangzik a cinikus válasz. De ember - erősködök tovább - ha te rendőr vagy, és itt egy tábla, hogy megállni tilos, mert elviszik az autódat, akkor hogy engedheted ide parkolni az autókat? Hát, parancsba kaptam, hogy aki mutatja a meghívóját, azt be kell engednem. A KRESZ-t felülírja egy meghívó? Igen. Nem is bírságolsz? Nem.

Érthető, persze. Kell a hely az ünneplő tömegnek, a fontos embereknek. Az itt élők meg rohangáljanak az autójuk után a következő napokban. 

Magyarország, az egyenlőbbek országa - még a nemzet ünnepén is. Azon az ünnepen, amikor megemlékezünk arról, hogy az egyenlőség mellett állt ki az ország...